Megvan a Haladás új vezetőedzője

Szerző: SHLétrehozva: 2011. december 19. 20:27
Artner Tamás lett a labdarúgó NB I-ben szereplő Haladás Sopron Bank új vezetőedzője, aki a vesztegetéssel és kötelességszegéssel gyanúsított Aczél Zoltánt váltja a kispadon.

 

 

Az együttes honlapja szerint a csapatot már korábban, még a másodosztályban irányító szakembert az együttes tulajdonosai hétfőn kérték fel a posztra, azután, hogy őt, illetve a másik jelölt Tóth Lászlót is meghallgatták. Ebben a szezonban eddig az NB II-es Ajkát irányító Artner megbízatása másfél évre szól.

"Egyhangú döntés született arról, hogy Artner Tamást kérjük fel a Haladás vezetőedzőjének, egyúttal megbízzuk Tóth Miklós ügyvezető igazgatót, hogy a szerződést készítse elő, és mihamarabb állapodjon meg Artnerral a kontraktus aláírásáról" - mondta Lazáry Viktor, a többségi tulajdonos önkormányzat képviselője, írja az mti.hu.

Az eddigi tréner Aczél Zoltánt - akit november 30-án őrizetbe vettek, majd december 9-én szabadlábra helyeztek - azzal gyanúsítják, hogy - még a Siófok trénereként - 2009-ben pénzt fogadott el a Honvéd-Siófok Magyar Kupa- és a Zalaegerszeg-Siófok bajnoki mérkőzés előtt és a "megrendelő" számára kedvezően befolyásolta a meccsek végeredményét.

A korábban Erwin Koeman mellett a magyar válogatottnál edzősködő Aczélt előbb az MLSZ fegyelmi bizottsága múlt kedden felfüggesztette a sportszakmai tevékenység alól, majd ezt követően egy nappal klubja szerződést bontott vele.

Hozzászólások
24 ÓRA
16:53  Beégett a libanoni Neymar – videó!16:29  Defibrillátor minden futballpályán?15:55  Madrid, City, Juve, BVB egy csoportban?15:45  A Villarrealból csemegézett a Sevilla14:42  Először jutott fel, rögtön bajnok lett!13:38  BL-főtáblás a Nordsjaelland!11:43  Cassano-Balotelli – nagy páros lehet?11:02  39 gyanúsított bundaügyben10:42  Elődöntős a Cor és a Boca21:57  A Newcastle a Ligue 2-ből igazolt21:34  Fabregas reméli: Van Persie marad21:16  Budapesten választottak FIFA-elnököt20:49  Joey Bartont 12 meccsre tiltották el!19:53  Nagytakarítás a Premier League újoncánál18:00  Hulk a Chelsea ajánlatára várSze  Juve: MU-tini igen, Balo, Cavani nem!Sze  Helyt adtak a Ferencváros óvásánakSze  Drogba maradt volna, ha nem nyernek BL-tSze  Hazard döntött is, meg nem isSze  Megműtötték az Arsenal reménységétSze  Drogba szerint Torres a Chelsea jövőjeKe  Fordulatos Bayern-siker Hollandia ellenKe  Hivatalos: David Villa kihagyja az Eb-tKe  Az arabok lerombolnák a PSG stadionjátKe  A volt argentin kapitány is Kínába tartKe  „Pedro távozik a Barcából? Lehetetlen"Ke  Ez a bíró tényleg vak! - videóKe  Milan: Silva és Ibra biztosan maradKe  Elengedte Hargreavest a City - videóKe  Hivatalos: Drogba otthagyja a Chelsea-tKe  Giovinco az Európa-bajnokság után döntKe  Ronaldo: Három esélyese van az Eb-nekKe  Liverpool: Villas-Boasra szavazom!Ke  Lassan halad a FIFA megújulásaKe  Mourinho még négy évre aláírt a RealhozKe  Argentin csatárt igazol az InterKe  Nem csak a Manchester City útja létezikKe  Világsztár edzheti JuhásztKe  Megyeri újra a BL-ben bizonyíthatKe  Beckham mellett kampányol Giggs  Láss tisztán: itt tart az Hazard-ügy!  Barcelona-ajánlat Giovincóért  Elhagyhatta a kórházat Abidal  68 évesen lett punk a Montpellier elnöke  Így láttam – BL-döntő a helyszínen  Mihajlovics a szerb kapitány  Torres is befért a spanyol bő keretbe!  Drogba elhagyja a Chelsea-t  Lukaku a BL-érmet sem fogadta el!  Berbatov: Elhagyom a Unitedet  Del Piero: Új életet kezdek  Torres ultimátumot adott a Chelsea-nek  A Chelsea kapusát doppingtesztre vitték  2,5-szeresére emelik Mancini fizetését  Suárez: Barca és Real Madrid kilőve  Speciális kötést kap Juhász RolandVa  Először bajnok a MontpellierVa  Napoli-cím, szomorú búcsú Del PierótólVa  Szinte ezüstérmes a VideotonVa  Top nyolc emlék a Bundesligából
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Látványos gól Bukarestből
  • Sepulveda ollója Mexikóból
  • Dupla ollózásból seggre esés
  • Lehúzta a kapus gatyáját
További videók  
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS