Ez azt jelenti, hogy egyik szakember sem felel meg azoknak a minimális előírásoknak, amelyek kötelező érvényűek az NB I-ben szereplő csapatokra. Jelen állás szerint Short és Reid sem ülhet a kispadra a Haladás elleni szombati idénnyitón az Albert Flórián Stadionban.
Az FTC vezetői házon belül kívánják megoldani a kérdést, ezért tárgyalásokat kezdtek az utánpótlásnál dolgozó Tuboly Frigyessel, a Vasas korábbi labdarúgójával.
„A mai napon az MLSZ állásfoglalása alapján a Ferencváros vezetése megkezdte a tárgyalásokat, hogy a kialakult edzőkérdést az első bajnoki mérkőzésig megoldja” – nyilatkozta Dave McCarthy, a Ferencváros futball szakmáért felelős igazgatója a 100 százalék Fradinak.
A szakember kijelentette, ideiglenes megoldásként jött szóba Tuboly Frigyes.
„A problémát így mindenképpen házon belül oldjuk meg, melynek eredményéről a pénteki nap folyamán adunk részletes tájékoztatást. Olyan edzővel állapodunk meg, aki a képzettségét adja az MLSZ által támasztott adminisztratív feltételekhez, de a szakmai munkáért továbbra is Craig Short és Ron Reid páros a felelős.”

IGAZI

Ez már komolytalan,Ott vannak a neveltjeink(Nyilasi,Albert)
Leginkább Elding, és Schrembri bemutatkozását várom tétmeccsen, az angol csatár szórta a gólokat az edzőmeccseken Pistával együtt.Hiába, hogy alacsony bajnokságból jött, úgy néz ki, jelentős erősítés lehet.A máltai válogatott középpályásról pedig nem kell beszélnem, ő is igazán sokat tud majd segíteni a támadásokban.
[Hivatkozás: Máté István 2010. február 25. 20:41]
Schembri irányító tudása nagy hasznunkra lehet, mert valljuk be Lipcsei jó-jó, de sajnos már vele csak egyel többen vagyunk a pályán...Minden tiszteletem az övé, mert amikor játszik nagyon jól lát a pályán és jól passzol, de 6 méteres előnye van és lefutják, már sajnos...De ezért lesz kulcsszerepe Schembri-nek...Elding remélem Pistával minden meccsen betalál...Van benne küzdőszellem és bizonyítási vágy, szerintem jó igazolás lesz...
Szerkesztve: 2010. február 25. 21:01