„Sajnálattal követem az ott folyó eseményeket, nagyon sokat köszönhetek a Liverpoolnak, amelyhez barátaim révén ezer szál köt" - jelentette ki a középpályás, annak ellenére, hogy hirtelen és kissé zűrös körülmények között hagyta faképnél az együttest.
„Ritkán tapasztalható szerencsétlen helyzetben vannak, furcsa felfogni, hogy ekkora bajba kerültek. Mindenesetre azt gondolom, hogy egy ilyen nívós klub egy ilyen jó játékosállománnyal képes lesz talpra állni" - tette hozzá.
Mascherano beilleszkedése a Barcelonánál a külső szemlélő számára eddig nem volt zökkenőmentes, az utóbbi időben a cserepadra szorult, de az argentin nem aggódik teljesítménye miatt.
„Meccsről meccsre javulok és folyamatosan fogok. Akkor érkeztem, amikor a bajnokság már elkezdődött, hirtelen óriási váltáson estem át, de az edző és csapattársaim megkönnyítették dolgomat" - hangzott magyarázata.
A védekező középpályás legközelebb szerdán a Bajnokok Ligájában a Köbenhavn ellen bizonyíthat 20:45-től, a mérkőzést a SportHirado.hu élőben közvetíti!
Mascherano: Nem értem mi a baj a Poollal
Létrehozva: 2010. október 19. 17:36
Értetlenkedve fogadta a Liverpool krízishelyzetét Javier Mascherano, a klubot augusztusban a Barcelona kedvéért elhagyó labdarúgó a Daily Mailnek adott friss nyilatkozatában. Az argentin ez angol egyesület mellett röviden összegezte eddigi barcelonai tapasztalatait.

24 ÓRA
16:29 Defibrillátor minden futballpályán?15:55 Madrid, City, Juve, BVB egy csoportban?15:45 A Villarrealból csemegézett a Sevilla14:42 Először jutott fel, rögtön bajnok lett!13:38 BL-főtáblás a Nordsjaelland!11:43 Cassano-Balotelli – nagy páros lehet?11:02 39 gyanúsított bundaügyben10:42 Elődöntős a Cor és a Boca21:57 A Newcastle a Ligue 2-ből igazolt21:34 Fabregas reméli: Van Persie marad21:16 Budapesten választottak FIFA-elnököt20:49 Joey Bartont 12 meccsre tiltották el!19:53 Nagytakarítás a Premier League újoncánál18:00 Hulk a Chelsea ajánlatára vár16:39 Juve: MU-tini igen, Balo, Cavani nem!Sze Helyt adtak a Ferencváros óvásánakSze Drogba maradt volna, ha nem nyernek BL-tSze Hazard döntött is, meg nem isSze Megműtötték az Arsenal reménységétSze Drogba szerint Torres a Chelsea jövőjeKe Fordulatos Bayern-siker Hollandia ellenKe Hivatalos: David Villa kihagyja az Eb-tKe Az arabok lerombolnák a PSG stadionjátKe A volt argentin kapitány is Kínába tartKe „Pedro távozik a Barcából? Lehetetlen"Ke Ez a bíró tényleg vak! - videóKe Milan: Silva és Ibra biztosan maradKe Elengedte Hargreavest a City - videóKe Hivatalos: Drogba otthagyja a Chelsea-tKe Giovinco az Európa-bajnokság után döntKe Ronaldo: Három esélyese van az Eb-nekKe Liverpool: Villas-Boasra szavazom!Ke Lassan halad a FIFA megújulásaKe Mourinho még négy évre aláírt a RealhozKe Argentin csatárt igazol az InterKe Nem csak a Manchester City útja létezikKe Világsztár edzheti JuhásztKe Megyeri újra a BL-ben bizonyíthatKe Beckham mellett kampányol GiggsHé Láss tisztán: itt tart az Hazard-ügy!Hé Barcelona-ajánlat GiovincóértHé Elhagyhatta a kórházat AbidalHé 68 évesen lett punk a Montpellier elnökeHé Így láttam – BL-döntő a helyszínenHé Mihajlovics a szerb kapitányHé Torres is befért a spanyol bő keretbe!Hé Drogba elhagyja a Chelsea-tHé Lukaku a BL-érmet sem fogadta el!Hé Berbatov: Elhagyom a UnitedetHé Del Piero: Új életet kezdekHé Torres ultimátumot adott a Chelsea-nekHé A Chelsea kapusát doppingtesztre vittékHé 2,5-szeresére emelik Mancini fizetésétHé Suárez: Barca és Real Madrid kilőveHé Speciális kötést kap Juhász RolandVa Először bajnok a MontpellierVa Napoli-cím, szomorú búcsú Del PierótólVa Szinte ezüstérmes a VideotonVa Top nyolc emlék a BundesligábólVa Torino, Pescara: irány a Serie A!
Lapozás
Több hír
FRISS SPORTHÍREK A FACEBOOKON IS
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS
AJÁNLOTT OLDALAK




Ne viccelj már,mi az hogy kellett egy nagyobb név?Kellett egy vkp
Egyébként egy ilyen szintű csapat szerintem nem engedheti meg magának hogy nagyobb név alapján igazoljon,még a RM sem,hiszen idén okosan igazoltak,ellenkező esetben az történik mint a Madriddal tavaly,nincs összhang,nincs futball,nincs semmi
[Hivatkozás: The Undertaker 2010. október 19. 19:58]
Azt azért írtam, mert Mascherano helyett találhattak volna sokkal jobb játékost.Nagyon keresni se kellett volna, csak jobban szétnézni.A Real is talált remek játékosokat, akik ráadásul hasznosak is.