„Életemben először akkor voltam Budapesten, amikor aláírtuk a szerződést és elkezdtem dolgozni az Újpest FC-nél. Egy csodálatos városba kerültem, ahol nagyon jól éreztem magam. Úgy gondolom, hogy az Újpest FC nagyon jól szervezett klub, amelyben komoly lehetőségek rejlenek minden területen, és ahol nagy jó volt dogozni az elmúlt időszakban. Nagyon köszönöm Roderick Duchatelet elnök úrnak, hogy novemberben felkért erre a megtisztelő feladatra, és azt is, hogy most lehetőséget adott a váltásra. Az AS Monaco felkérése néhány hete érkezett, és miután a családommal értékeltük az új helyzetet, úgy döntöttem, elvállalom, és pénteken meg is állapodtunk a francia klubbal. Számomra ez a munka nagy kihívás és kaland is egyben, ahogy mondani szokták, ilyen vonat egy életben csak egyszer jön. Az Újpest FC-nek és Roderick Duchatelet-nek sok sikert kívánok, és biztos vagyok benne, hogy a szurkolóknak rövidesen sok örömük lesz a csapatukban. A kupadöntőre nagyon szeretnék visszatérni és szurkolni az Újpestnek…" – mondta a szakember a váltásról.
Roderick Duchatelet tulajdonos hozzátette: „Philips Dhondt az egyik legfelkészültebb és legtapasztaltabb futballvezető Belgiumban. Számomra is megtisztelő volt, hogy elvállalta az Újpest FC ügyvezető igazgatói tisztségét. Bár csak néhány hetet töltött az Újpest FC-nél, de ezidő alatt is rengeteget jelentett a munkája a klubnál. A döntéséhez hozzájárulva ezúton is kívánok neki sok sikert az AS Monacónál."
Máris továbbállt az Újpest ügyvezetője
Létrehozva: 2012. január 13. 15:45
Hivatalos oldalán jelentette be a labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest, hogy alig egy hónappal érkezése után máris távozott az ügyvezető igazgató, Philips Dhondt, aki a francia másodosztályú Monacónál folytatja. Helyét az eddig társ-ügyvezetői munkakörben dolgozó Csehi István veszi át.
24 ÓRA
16:29 Defibrillátor minden futballpályán?15:55 Madrid, City, Juve, BVB egy csoportban?15:45 A Villarrealból csemegézett a Sevilla14:42 Először jutott fel, rögtön bajnok lett!13:38 BL-főtáblás a Nordsjaelland!11:43 Cassano-Balotelli – nagy páros lehet?11:02 39 gyanúsított bundaügyben10:42 Elődöntős a Cor és a Boca21:57 A Newcastle a Ligue 2-ből igazolt21:34 Fabregas reméli: Van Persie marad21:16 Budapesten választottak FIFA-elnököt20:49 Joey Bartont 12 meccsre tiltották el!19:53 Nagytakarítás a Premier League újoncánál18:00 Hulk a Chelsea ajánlatára vár16:39 Juve: MU-tini igen, Balo, Cavani nem!Sze Helyt adtak a Ferencváros óvásánakSze Drogba maradt volna, ha nem nyernek BL-tSze Hazard döntött is, meg nem isSze Megműtötték az Arsenal reménységétSze Drogba szerint Torres a Chelsea jövőjeKe Fordulatos Bayern-siker Hollandia ellenKe Hivatalos: David Villa kihagyja az Eb-tKe Az arabok lerombolnák a PSG stadionjátKe A volt argentin kapitány is Kínába tartKe „Pedro távozik a Barcából? Lehetetlen"Ke Ez a bíró tényleg vak! - videóKe Milan: Silva és Ibra biztosan maradKe Elengedte Hargreavest a City - videóKe Hivatalos: Drogba otthagyja a Chelsea-tKe Giovinco az Európa-bajnokság után döntKe Ronaldo: Három esélyese van az Eb-nekKe Liverpool: Villas-Boasra szavazom!Ke Lassan halad a FIFA megújulásaKe Mourinho még négy évre aláírt a RealhozKe Argentin csatárt igazol az InterKe Nem csak a Manchester City útja létezikKe Világsztár edzheti JuhásztKe Megyeri újra a BL-ben bizonyíthatKe Beckham mellett kampányol GiggsHé Láss tisztán: itt tart az Hazard-ügy!Hé Barcelona-ajánlat GiovincóértHé Elhagyhatta a kórházat AbidalHé 68 évesen lett punk a Montpellier elnökeHé Így láttam – BL-döntő a helyszínenHé Mihajlovics a szerb kapitányHé Torres is befért a spanyol bő keretbe!Hé Drogba elhagyja a Chelsea-tHé Lukaku a BL-érmet sem fogadta el!Hé Berbatov: Elhagyom a UnitedetHé Del Piero: Új életet kezdekHé Torres ultimátumot adott a Chelsea-nekHé A Chelsea kapusát doppingtesztre vittékHé 2,5-szeresére emelik Mancini fizetésétHé Suárez: Barca és Real Madrid kilőveHé Speciális kötést kap Juhász RolandVa Először bajnok a MontpellierVa Napoli-cím, szomorú búcsú Del PierótólVa Szinte ezüstérmes a VideotonVa Top nyolc emlék a BundesligábólVa Torino, Pescara: irány a Serie A!
Lapozás
Több hír
FRISS SPORTHÍREK A FACEBOOKON IS
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS
AJÁNLOTT OLDALAK
!külső hivatkozás, lehetséges spam! Nézzétek meg.hatalmas videó be******tamrajta
[Hivatkozás: MAgas Zoltán 2012. január 13. 16:09]
Elég s.zarúl csinálod ezt a kamu oldalas dolgot....