Máris megvan az új portugál kapitány?

Szerző: N.K.Létrehozva: 2010. július 1. 14:40
Carlos Queiroz Portugáliája csak pótselejtező segítségével jutott el a dél-afrikai világbajnokságig, ahol aztán a nyolcaddöntőben Spanyolországtól kapott ki 1-0-ra, így búcsúzni kényszerült. A spanyol Marca máris tudni véli, hogy ki lesz az új luzitán szövetségi kapitány: Luis Aragonés, egykori spanyol hadvezér.

Áll a bál Portugáliában a vb-kiesés miatt, a szövetségben forrnak az indulatok, és szinte biztosra vehető lehet, hogy Carlos Queiroz fejét veszik a kudarc után. A Marca szerint Gilberto Madail elnök már el is kezdte a keresgélést, az új szövetségi kapitányi posztra pedig az egykori Furia Roja-főnök Luis Aragonés a legesélyesebb.

 

A hírek szerint hamarosan behívatják Queirozt, de nem a szerződéshosszabbítás lesz a fő téma. Ha Aragonés átveszi a marsalbotot, akkor a 2012-es lengyel-ukrán Európa-bajnokságig láthatja el feladatát a nemzeti csapat élén.

A hispánokkal 2008-ban Európa-bajnok 71 esztendős mester legutóbb a török Fenerbahce edzője volt, de kijelentette, szívesen vállalna munkát újra Spanyolországon kívül, s ha lehet, akkor egy válogatottat vezetne. Nos, a két óhaj találkozni látszik... 

Aragonés újabb kihívás előtt?  

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Lesgóllal estek ki Ronaldóék! - videó
Lesről szerezte David Villa azt a gólt, amivel Spanyolország 1-0-ra legyőzte és kiütötte Portugáliát a dél-afrikai labdarúgó-világbajnokság utolsó nyolcaddöntőjében! Az alábbi 3-dimenziós elemzésből kitűnik, hogy Xavi passzának...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Ronaldo hisztizett a kiesés után
Cristiano Ronaldo nem volt hajlandó válaszolni az újságírói kérdésekre a Spanyolország elleni világbajnoki kiesés után, a portugál csapatkapitány csupán annyit mondott a kamerába: a vereség okairól kérdezzék Carlos Queiroz...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Villa hazaküldte Ronaldót és Portugáliát
GÓLVIDEÓ! Ha nehezen is, de fontos, 1-0-s győzelmet aratott Spanyolország a szomszéd Portugália ellen a labdarúgó-világbajnokság utolsó nyolcaddöntőjében. David Villa a tornán szerzett negyedik góljával küldte haza a roppant...
Tovább a teljes cikkhez »

Hozzászólások
Törölt felhasználó 2010. július 1. 19:43 (29)
Avatar_70_male
Újonc
  0
MODERÁLVA
Törölt felhasználó 2010. július 1. 19:40 (28)
Avatar_70_male
Újonc
  0
MODERÁLVA
Sanyi Lali 2010. július 1. 19:18 (27)
Avatar_70_male
Újonc
  13

„Te most : sanyi vagy vagy laci ?




[Hivatkozás: Törölt felhasználó 2010. július 1. 16:31]
Jaaaaaj istenem mennyire sötét vagy, ****** remélem büszke rád!!
Ennél hülyébb kérdést csak egy szellemi fogyatékos tud feltenni...
Nem mondták még neked, hogy a butábnál is butább vagy?
XReal MadridX 2010. július 1. 19:13 (26)
Rajongó
  594
Bírnám ha Aragones lenne az edző, ő tuti tudná kezelni az olyan nagy sztárt, mint CR9, akkor pedig 2012 EB bajnokáról beszélünk
xy Amália 2010. július 1. 16:51 (25)
Újonc
  111
2008-ban lett Európa bajnok, nem 2006-ban.
Fekete Pákó 2010. július 1. 16:50 (24)
Ígéret
  404
GHÁNA NYERI IGYIS-UGYIS A VB-T!
Manchester United. /Nottingham F 2010. július 1. 16:45 (23)
Újonc
  99
sz@r madrid helyett jött wolna portugáliába mourinho
Törölt felhasználó 2010. július 1. 16:33 (22)
Avatar_70_male
Újonc
  0
MODERÁLVA
Hajrá Manchester U. / Real M. / 2010. július 1. 16:32 (21)
Ígéret
  411

„Ezvan,elkell fogadnunk !


Megtörtént,ezenmár nemlehet mit szépiteni !


Ezen a VB-n a birók nagyokat hibáznak,hibáztak !


(L)Vá Portugália(L)





[Hivatkozás: Törölt felhasználó 2010. július 1. 16:29]
sajnos igen , de szerencsére Kassai szinte hibátlanul vezette a meccseit
Törölt felhasználó 2010. július 1. 16:31 (20)
Avatar_70_male
Újonc
  0
MODERÁLVA
Törölt felhasználó 2010. július 1. 16:29 (19)
Avatar_70_male
Újonc
  0
MODERÁLVA
Sanyi Lali 2010. július 1. 16:26 (18)
Avatar_70_male
Újonc
  13

„Kihagy olyan játékosokat a keretből akikre pont szükségünk lenne : Quaresma,Patricio,Mputinho,Djalo !


Deco,liédson 1 fos, és őkvanak bent,pf !


Remélem mihamarabb jön valaki és rendettesz már végre a Nemzeti Csapatba !





[Hivatkozás: Törölt felhasználó 2010. július 1. 15:29]
Figyeld, ha ennyire tudod, miért nem te vagy a vezetőedző???
Talán azért, mert egy sz ar vagy? talán...
Törölt felhasználó 2010. július 1. 16:26 (17)
Avatar_70_male
Újonc
  0
MODERÁLVA
Hajrá Manchester U. / Real M. / 2010. július 1. 16:25 (16)
Ígéret
  411
Szerintem nem kell elkülde ! kedvenc csapatom Portugália , és ronaldo de é n azt mondom hogy jelen pillanatban vannak tőlünk erősebb válogatotak és azt a játékos keretre értem !! De véleményem szerint jó az edző nem kell elküldeni de részben ő is hibás meg persze az egész csapat de azért hibás részben mert jól cserél pl.ronaldo a kedvencem de ezezn a meccsen nulla volt és én már lehosztam volna a 60.perc körül ne hogy azért ne hozuk le mert sztár sok edző ezt nézi és nem csak ronaldonal !!! és még sorolhatnám de minek !!!
((( mondjuk azt be kell valani hogy ki tudja mi történt volna ha Villa lesgólját nem adja meg és most itt lehet veszeked hogy csak 22 cm volt de akkor is a les az les1 cm akkor is !!! )))
Sanyi Lali 2010. július 1. 16:25 (15)
Avatar_70_male
Újonc
  13

„Az ilyen véleményed tartsd meg másnak !


Amugymeg takarodik Querioz,és remélem jönvalaki ! Aki rendesen beválogat,és sikereketér el ezzel a Kitünö Válogatottal !


(L)Vá Portugália(L)





[Hivatkozás: Törölt felhasználó 2010. július 1. 15:45]
Mekkroa ****** vagy xD
Törölt felhasználó 2010. július 1. 16:24 (14)
Avatar_70_male
Újonc
  0
MODERÁLVA
robi baggio 2010. július 1. 16:21 (13)
Megszállott
  7108
nem fogja elvállalni ezt !!! figyeljétek meg...kitalál majd olyanokat hogy pl: "nem tudok felálni ezért nem vállalom el a munkát""............nem ő lessz sztem
Horváth Tamás 2010. július 1. 16:19 (12)
Újonc
  124

„Nem miklosi vagyok te ****** !


nemtevagy az aki az m0 áson szokott,álnni az a vörös ****** ?





[Hivatkozás: Törölt felhasználó 2010. július 1. 16:13]
M0-ás körgyűrű egy autópálya, és ott tilos stoppolni XD
Nemtom minek kell egyből az edzőt hibáztatni a kudarcért....A spanyoloktól kaptak ki és ez benne volt a pakliban, ez nem egy megbocsáthatatlan dolog...ennyiből C.Ronaldó-t is ki******hatnák a válogatottból mer ő semmit se nyújtott ezen a VB-n, eltűnt a mezőnyben...
Nem értek egyet ezekkel a hülye vezetőkkel akik le akarnak váltani valakit azért, mert egy jobb, vagyis legalább egyenrangú csapattol kikapott...ez benne van
Törölt felhasználó 2010. július 1. 16:13 (11)
Avatar_70_male
Újonc
  0
MODERÁLVA
gyöngyös catalina 2010. július 1. 15:54 (10)
Újonc
  73

„már nem azért de 2008-ban lett európa bajnok a spanyolokkal(sztem)





[Hivatkozás: Kavalecz Tibor 2010. július 1. 15:52]
mi van a spanyolkkal?
24 ÓRA
16:29  Defibrillátor minden futballpályán?15:55  Madrid, City, Juve, BVB egy csoportban?15:45  A Villarrealból csemegézett a Sevilla14:42  Először jutott fel, rögtön bajnok lett!13:38  BL-főtáblás a Nordsjaelland!11:43  Cassano-Balotelli – nagy páros lehet?11:02  39 gyanúsított bundaügyben10:42  Elődöntős a Cor és a Boca21:57  A Newcastle a Ligue 2-ből igazolt21:34  Fabregas reméli: Van Persie marad21:16  Budapesten választottak FIFA-elnököt20:49  Joey Bartont 12 meccsre tiltották el!19:53  Nagytakarítás a Premier League újoncánál18:00  Hulk a Chelsea ajánlatára vár16:39  Juve: MU-tini igen, Balo, Cavani nem!Sze  Helyt adtak a Ferencváros óvásánakSze  Drogba maradt volna, ha nem nyernek BL-tSze  Hazard döntött is, meg nem isSze  Megműtötték az Arsenal reménységétSze  Drogba szerint Torres a Chelsea jövőjeKe  Fordulatos Bayern-siker Hollandia ellenKe  Hivatalos: David Villa kihagyja az Eb-tKe  Az arabok lerombolnák a PSG stadionjátKe  A volt argentin kapitány is Kínába tartKe  „Pedro távozik a Barcából? Lehetetlen"Ke  Ez a bíró tényleg vak! - videóKe  Milan: Silva és Ibra biztosan maradKe  Elengedte Hargreavest a City - videóKe  Hivatalos: Drogba otthagyja a Chelsea-tKe  Giovinco az Európa-bajnokság után döntKe  Ronaldo: Három esélyese van az Eb-nekKe  Liverpool: Villas-Boasra szavazom!Ke  Lassan halad a FIFA megújulásaKe  Mourinho még négy évre aláírt a RealhozKe  Argentin csatárt igazol az InterKe  Nem csak a Manchester City útja létezikKe  Világsztár edzheti JuhásztKe  Megyeri újra a BL-ben bizonyíthatKe  Beckham mellett kampányol Giggs  Láss tisztán: itt tart az Hazard-ügy!  Barcelona-ajánlat Giovincóért  Elhagyhatta a kórházat Abidal  68 évesen lett punk a Montpellier elnöke  Így láttam – BL-döntő a helyszínen  Mihajlovics a szerb kapitány  Torres is befért a spanyol bő keretbe!  Drogba elhagyja a Chelsea-t  Lukaku a BL-érmet sem fogadta el!  Berbatov: Elhagyom a Unitedet  Del Piero: Új életet kezdek  Torres ultimátumot adott a Chelsea-nek  A Chelsea kapusát doppingtesztre vitték  2,5-szeresére emelik Mancini fizetését  Suárez: Barca és Real Madrid kilőve  Speciális kötést kap Juhász RolandVa  Először bajnok a MontpellierVa  Napoli-cím, szomorú búcsú Del PierótólVa  Szinte ezüstérmes a VideotonVa  Top nyolc emlék a BundesligábólVa  Torino, Pescara: irány a Serie A!
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Látványos gól Bukarestből
  • Sepulveda ollója Mexikóból
  • Dupla ollózásból seggre esés
  • Lehúzta a kapus gatyáját
További videók  
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS