Maradona: Én maradok a kapitány!

Szerző: N.K.Létrehozva: 2009. szeptember 6. 20:21
Sokkoló, 3-1-es vereséget szenvedett odahaza az argentin labdarúgó-válogatott az ősi rivális braziloktól. A kudarcot követően az Albiceleste szövetségi kapitánya, Diego Maradona levonta a konzekvenciákat - ám nem mondott le. Pedig még a zseni is kijelentette, a már vb-résztvevő aranysárgák elleni blama kellemetlen helyzetbe sodorta a mostanság csak botorkáló kék-fehéreket. Szerdán a dél-amerikai versenyfutásban sokáig listavezető Paraguay következik, idegenben.

„Mindenért vállalom a felelősséget, de nem áll szándékomban lemondani - kezdte értékelésében a világ valaha volt egyik legnagyszerűbb futballistája, az argentinok szövetségi kapitánya. - Ez a vereség sem tör meg. Bár az igaz, a braziloktól kikapni rettenetes. Fura, mert a srácok nagyon motiváltak voltak és szerettek volna közelebb kerülni az élbolyban szereplőkhöz.”

 

„Sajnos nem dőlhetünk hátra, hiszen a neheze csak most következik. Dolgozunk tovább, és megpróbáljuk mindhárom pontot elhozni Paraguayból.”

Maradona hozzátette, az első félidőben Maxi Rodríguez és Carlos Tévez révén kétszer is gólt szerezhettek volna, ám nem volt szerencséjük. Emellett kihangsúlyozta, hogy a vereség nem Lionel Messi gyengébb formájának hordaléka volt.

„Nem vagyok ideges - a Bolíviában elszenvedett 1-6 után az voltam - és a játékosaimra sem haragszom. Nyakunkon a következő feladat, most nincs időnk ilyenekre - zárta le mondandóját az isteni Diego. 

A dél-amerikai régióban mindenki játszik mindenkivel, otthon és idegenben is. Az első négy helyezett automatikus vb-résztvevő, az ötödik oda-visszavágós pótselejtezőt játszik a közép-amerikai zóna negyedikjével.

ÖSSZEFOGLALÓ

 

VB-SELEJTEZŐK, DÉL-AMERIKA, 15. FORDULÓ, EREDMÉNYEK:
Argentína – Brazília 1-3 (0-2)
ARGENTÍNA: Andújar - J. Zanetti, Domínguez, Otamendi, Heinze - Maxi Rodríguez, (Kun Agüero, 46.) Mascherano, Dátolo, Verón - Messi, Tévez (D. Milito, 70.). Szövetségi kapitány: Diego Maradona.
BRAZÍLIA: Julio César - Maicon, Lúcio, Luisao, Dos Santos - Elano (Daniel Alves, 68.), Gilberto Silva, Felipe Melo, Kaká - Robinho (Ramires, 68.), Luis Fabiano (Adriano, 76.). Szövetségi kapitány: Dunga.
Gólszerző: Dátolo (64.) ill. Luisao (23.), Luis Fabiano (30., 66.)
Chile – Venezuela 2-2 (1-2)
Paraguay – Bolívia 1-0 (1-0)
Peru – Uruguay 1-0 (0-0)
Kolumbia – Ecuador 2-0 (0-0)
VB-SELEJTEZŐK, A DÉL-AMERIKAI CSOPORT ÁLLÁSA:
1. Brazília
15 8 6 1 3 28 7 21 30*
2. Chile
15 8 3 4 3 25 16 9 27
3. Paraguay
15 8 3 4 3 21 13 8 27
4. Argentína
15 6 4 5 3 20 18 2 22
5. Kolumbia
15 5 5 5 3 9 11 -2 20
6. Ecuador
15 5 5 5 3 18 22 -4 20
7. Uruguay
15 4 6 5 3 23 17 6 18
8. Venezuela
15 5 3 7 3 19 26 -7 18
9. Bolívia
15 3 3 9 3 19 31 -12 12
10. Peru
15 2 4 9 3 8 29 -21 10
*: kijutott a vb-re

 

 

Hozzászólások
Hala Madrid 2009. szeptember 7. 14:59 (4)
Újonc
  31
Maradona egy drogos......(Inkább nem fojtatom) Kinek az ötlete volt, hogy ő legyen a kapitány?Szánalmas....Ilyem keretet hogy lehet összehozni?
Dezső Sándor 2009. szeptember 7. 14:43 (3)
Bajnok
  3944
Maradona egy csaló...!
Hol van az a félistentől???Egy rohadt drogos senki már...régebben a VB részvételéig volt vki de ott el******ta a kezes góljával azóta ******t sem ér ez a Maradona!!
Hülye volt, hogy nem hívta be Higuaint a válogatottba!!Meg se érdemli azt a posztot, ahol most van!!
Hajrá Real Madrid!!!
Zinedine Zidane 2009. szeptember 7. 00:13 (2)
Rajongó
  972
Maradona egy félisten,de néhány döntését nem értem! Higuain megérdemelné a válogatottságot,még ha padozik akkor is! Ehelyett 35-36 éves csatárokat válogat be.Bírom az Argentínát ,remélem azért kijutnak!
Lionel Messi 2009. szeptember 6. 22:41 (1)
Rajongó
  501
Nagyon remélem ,hogy a szerencse is velük lesz,mert ez a nemzeti csapat 1986 óta megvan átkozva és már ez nagyon idegfeszítő !

Fantasztikus csatárok vannak és bárki bármit gondol Maradona javára válhat ennek a csapatnak ha ebből a gödörből ki tudnak mászni,akkor fog ez a csapat igazán összeérni !

ISTEN LEGYEN VELED ARGENTÍNA !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
 
24 ÓRA
09:05  Ki lesz Capello utódja? 46 jelölt - blog00:10  Az Etna nem engedte haza a Romát22:52  Nem hibázott a Barca, aranyért játszhat22:48  Félgőzzel is elődöntőbe jutott a Bayern22:40  Cáceres elhallgattatta a San Sirót22:12  Gervinho döntőbe lőtte az Elefántokat21:00  Capello besokallt: lemondott!19:55  Áprilisra elkészül a Loki-aréna terve19:07  Zambia már döntős az Afrika-kupán!18:22  Hosszabbított hátvédje az Arsenallal18:09  Barca: Messi képviseli az állandóságot16:30  A Milan „B” áll ki a Juventus ellen16:01  Csapatkapitánya nélkül a Lazio a derbin15:36  FIFA: 250 ezer dollár az áldozatoknak15:20  Berbatov visszatérne a válogatottba15:18  Puskás-stadion: reagáltak az építészek14:14  Münchenből Dortmundba?13:34  Felmentették Redknappet12:58  Shaqiri a Bayerné12:19  Akiért a Chelsea és az Arsenal verseng11:48  Kassai Henry nyomdokaiba lépett11:04  Bundázott? Augusztus 23-ig eltiltottákSze  Gólfesztivállal döntős a BilbaoKe  Vérengzést rendezett a DortmundKe  Törlések, halasztások FranciaországbanKe  Magyar-bolgár: jegyek csütörtöktőlKe  Az Anzsi nem nyugszik: Sneijder kellKe  Nem lesz Van Gaal az Ajax igazgatójaKe  A Chelsea „lájkolja” KraszicsotKe  Shaqiri orvosin a BayernnélKe  A Real-legenda lett a Sevilla edzőjeKe  AVB: Neymar nem lesz a Chelsea-éKe  Egyelőre Buffon a század legjobb kapusaKe  A Zenit már most vinné ArsavintKe  Közöny övezi a Serie A-t OlaszországbanKe  Két "Puskás Stadion" lesz BudapestenKe  Kihagyja az Eb-t a portugál válogatottKe  Folytatódott a Málaga vesszőfutásaKe  A Pool macskája békésebb, mint a BarcáéKe  A Fradi legyőzte a Vasast DetroitbanKe  Elképesztő ollózás 16 méterről - videóKe  Ibrahimovic: Hülyeséget csináltam  Kioltotta egymást a Pool és a Spurs  Több mint fél év az Arsenal tehetségének  Mascherano: Egy madridi botlás, és..  Az MU fekete napja: 1958. február 6.  A Milan-Juvéba került az ütés Ibrának  Sir Alex a XXI. század legjobbja  Minden rendben halad Londonban  Suárez visszatér, a Spurs nem nyer; blog  Betelt a pohár a Sevillánál  Megállapodtak: Shaqiri a Bayerné lesz  Arab befektetők a Palermónál  A Barcát (még) nem érdekli Van Persie  De Rossi: Megértettem, hogy itt a helyem  Beckenbauer: A Dortmund lesz a bajnok  Újabb leverkuseni hiányzó a Barca ellen  Fernando Torres lesz a PL gólkirálya?  Blatter: Brazília jó vb-t fog rendezni  Capellónak Terry maradt a kapitány
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Látványos gól Bukarestből
  • Sepulveda ollója Mexikóból
  • Dupla ollózásból seggre esés
  • Lehúzta a kapus gatyáját
További videók  
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS