Mancini szétfejelte a kispadot - videó

Szerző: SHLétrehozva: 2011. november 3. 11:59
Nem csapata, sokkal inkább a kispad okozott szó szerint is fejtörést Roberto Mancininek. A Manchester City olasz edzője már másodjára veri be a fejét az El Madrigalban. "Nagyon fáj, szerintem ki kellene cserélniük ezt az egészet. Inter-edzőként ugyanez történt velem - panaszkodott az angolok menedzsere, aki meglehetősen jó munkát végez az együttessel: az Égszínkékek vezetik a Pl-t, a 3-0-s villarreali diadallal pedig a Bayern mögött a másodikak a BL A-csoportjában. A riporterek az eset után azért nem felejtették el kiröhögni a szakembert.

 

 

A menedzser az incidens ellenére természetesen örül együttese kifejezetten jó játékának.

"Ezzel a győzelemmel megnőttek az esélyeink a továbbjutásra - kezdte elemzését a lefújást követően Mancini, majd a november 22-én sorra kerülő nápolyi meccsről beszélt. - Tisztában vagyunk azzal, hogy Olaszországban dől el minden. Biztos vagyok benne, hogy csodálatos hangulatú találkozót játszunk majd, hetven ezer ember őrjöng majd a lelátókon."

Az olasz edző hozzátette, nem vár rájuk egyszerű feladat a San Paolóban, de ezzel az eredménnyel a tarsolyban kedvező helyzetből tekint a megméretés elé.

"Cseppet sem volt könnyű siker ez a mai, de kétségtelen, az első gól sokat segített rajtunk. Jóllehet a Villarreal négy-öt kulcsjátékosát nélkülözte. Az idegenbeli diadal azonban mindig megbecsülendő, főleg a Bajnokok Ligájában."

Tény, a City 65 százalékban birtokolta a labdát, Yaya Touré duplája és Mario Balotelli tizenegyese révén pedig lőtt három gólt. A szárnyaló City-futballisták önbizalmát tovább erősítette mindez.

Mancini annyit még elárult, hogy a lecserélt David Silva sérülése nem súlyos, a hátára kapott egyet a támadó, de a QPR elleni hétvégi bajnokira felépítik.     

MANCINI ESETE A KISPADDAL

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Gomez csodálatos, a City magára talált
A Bayern München Mario Gomez mesterhármasával 3-0-ra is vezetett a Napoli ellen, a végén mégis izgulnia kellett, hogy otthon tartja-e a három pontot a Bajnokok Ligája csoportkörének 4. fordulójában. A Manchester City leiskolázta...
Tovább a teljes cikkhez »

Hozzászólások
Szűcs Ferenc 2011. november 3. 21:59 (24)
Avatar_70_male
Újonc
  12
Nah ez se a víztől van
robi baggio 2011. november 3. 21:43 (23)
Megszállott
  7108

„ehhez az is hozzátartozik hogy tavaly Rooney volt az áldozat





[Hivatkozás: Drozdik Zsolt 2011. november 3. 17:49]
tavalyelőtt ki volt???
Szilágyi Zoli 2011. november 3. 19:36 (22)
Rajongó
  989

„5000-szer megfejeled szétmegy bármi!





[Hivatkozás: Utpk Ábel 2011. november 3. 14:00]
Susogós?
Szilágyi Zoli 2011. november 3. 19:35 (21)
Rajongó
  989
de milyen rohadt kellemetlen is tud ez lenni
Molnár Dávid 2011. november 3. 18:05 (20)
Újonc
  49

„miért Fergusonon mi látszik??:P
Mancini nem véletlen üthette be a fejét, lehet lement már 1 üveg bor




Am én nem nyo.morékoztam :P





[Hivatkozás: Manchester United 111 2011. november 3. 17:31]
Hát Ferginek mindig olyan vörös a feje és ez furcsa xD

Én meg írtam hogy tisztelet a kivételnek
Drozdik Zsolt 2011. november 3. 17:49 (19)
Bajnok
  2469






[Hivatkozás: Drozdik Zsolt 2011. november 3. 17:47]
ehhez az is hozzátartozik hogy tavaly Rooney volt az áldozat


Szerkesztve: 2011. november 3. 17:50
Hajrá Manchester City!!!
Hajdu Sándor 2011. november 3. 17:48 (18)
Megszállott
  5177






[Hivatkozás: Drozdik Zsolt 2011. november 3. 17:47]
híhííhíííhííííííííííí
Hajdu Sándor 2011. november 3. 17:47 (17)
Megszállott
  5177
a bamba
Drozdik Zsolt 2011. november 3. 17:47 (16)
Bajnok
  2469

„tényleg olvastátok azt a cikket h angliában óriás kartonból megformálták balotellit ?és utána felfogják gyújtani ?”




[Hivatkozás: Papp Dávid 2011. november 3. 16:46]


Szerkesztve: 2011. november 3. 17:47
Hajrá Manchester City!!!
Manchester United 111 2011. november 3. 17:31 (15)
Megszállott
  6512

„De rajta legalább nem látszik meg xD”




[Hivatkozás: Molnár Dávid 2011. november 3. 14:38]
miért Fergusonon mi látszik??:P
Mancini nem véletlen üthette be a fejét, lehet lement már 1 üveg bor




Am én nem nyo.morékoztam :P
Hajrá Manchester United!!!
Papp Dávid 2011. november 3. 16:46 (14)
Bajnok
  2193
tényleg olvastátok azt a cikket h angliában óriás kartonból megformálták balotellit ?és utána felfogják gyújtani ?
Hajrá Manchester United!!!
Molnár Dávid 2011. november 3. 15:55 (13)
Újonc
  49

„lehet rajta röhögni..mert tényleg vicces DD

de nyomorékozni...-.-'' szeretnél olyan nyomorék lenni ;DD




[Hivatkozás: Yaya Toure 93 2011. november 3. 15:33]
Igazad van!
Yaya Toure 93 2011. november 3. 15:33 (12)
Megszállott
  8057
lehet rajta röhögni..mert tényleg vicces DD

de nyomorékozni...-.-'' szeretnél olyan nyomorék lenni ;DD
Hajrá Manchester City!!!
Molnár Dávid 2011. november 3. 14:42 (11)
Újonc
  49

„De ahhoz már tehetség kell hogy 2x ugyan azt a kispadot fejelje le




[Hivatkozás: Juan Manuel Mata 2011. november 3. 14:09]
Csak azért volt mert már neki esett rosszul hogy mit csinált a védőkkel Yaya Touré és lekellet ülnie mert megszédült
Molnár Dávid 2011. november 3. 14:38 (10)
Újonc
  49

„haha milyen bor xd?Mancini sem vetheti meg a piát




[Hivatkozás: Manchester United 111 2011. november 3. 14:04]
De rajta legalább nem látszik meg xD
Juan Manuel Mata 2011. november 3. 14:09 (9)
Rajongó
  1003

„Nem értem mit kell itt nyomorékozni..ez mindenkivel előfordulhat...bezzeg ha SAF verte volna be a fejét mert szédülne a bortól akkor már itt bőgnétek.
Szánalmasok vagytok (Tisztelet a kivételnek)”




[Hivatkozás: Molnár Dávid 2011. november 3. 14:01]
De ahhoz már tehetség kell hogy 2x ugyan azt a kispadot fejelje le
Hajrá Chelsea!!!
Manchester United 111 2011. november 3. 14:04 (8)
Megszállott
  6512

„Nem értem mit kell itt nyomorékozni..ez mindenkivel előfordulhat...bezzeg ha SAF verte volna be a fejét mert szédülne a bortól akkor már itt bőgnétek.
Szánalmasok vagytok (Tisztelet a kivételnek)”




[Hivatkozás: Molnár Dávid 2011. november 3. 14:01]
haha milyen bor xd?Mancini sem vetheti meg a piát
Hajrá Manchester United!!!
Molnár Dávid 2011. november 3. 14:01 (7)
Újonc
  49
Nem értem mit kell itt nyomorékozni..ez mindenkivel előfordulhat...bezzeg ha SAF verte volna be a fejét mert szédülne a bortól akkor már itt bőgnétek.
Szánalmasok vagytok (Tisztelet a kivételnek)
Utpk Ábel 2011. november 3. 14:00 (6)
Rajongó
  1347
5000-szer megfejeled szétmegy bármi!
Sheikh Mansour 2011. november 3. 13:47 (5)
Rajongó
  572
Remélem a király nem sérül le ,mert szükségünk van rá a következő meccsen.
24 ÓRA
15:55  Madrid, City, Juve, BVB egy csoportban?15:45  A Villarrealból csemegézett a Sevilla14:42  Először jutott fel, rögtön bajnok lett!13:38  BL-főtáblás a Nordsjaelland!11:43  Cassano-Balotelli – nagy páros lehet?11:02  39 gyanúsított bundaügyben10:42  Elődöntős a Cor és a Boca21:57  A Newcastle a Ligue 2-ből igazolt21:34  Fabregas reméli: Van Persie marad21:16  Budapesten választottak FIFA-elnököt20:49  Joey Bartont 12 meccsre tiltották el!19:53  Nagytakarítás a Premier League újoncánál18:00  Hulk a Chelsea ajánlatára vár16:39  Juve: MU-tini igen, Balo, Cavani nem!Sze  Helyt adtak a Ferencváros óvásánakSze  Drogba maradt volna, ha nem nyernek BL-tSze  Hazard döntött is, meg nem isSze  Megműtötték az Arsenal reménységétSze  Drogba szerint Torres a Chelsea jövőjeKe  Fordulatos Bayern-siker Hollandia ellenKe  Hivatalos: David Villa kihagyja az Eb-tKe  Az arabok lerombolnák a PSG stadionjátKe  A volt argentin kapitány is Kínába tartKe  „Pedro távozik a Barcából? Lehetetlen"Ke  Ez a bíró tényleg vak! - videóKe  Milan: Silva és Ibra biztosan maradKe  Elengedte Hargreavest a City - videóKe  Hivatalos: Drogba otthagyja a Chelsea-tKe  Giovinco az Európa-bajnokság után döntKe  Ronaldo: Három esélyese van az Eb-nekKe  Liverpool: Villas-Boasra szavazom!Ke  Lassan halad a FIFA megújulásaKe  Mourinho még négy évre aláírt a RealhozKe  Argentin csatárt igazol az InterKe  Nem csak a Manchester City útja létezikKe  Világsztár edzheti JuhásztKe  Megyeri újra a BL-ben bizonyíthatKe  Beckham mellett kampányol Giggs  Láss tisztán: itt tart az Hazard-ügy!  Barcelona-ajánlat Giovincóért  Elhagyhatta a kórházat Abidal  68 évesen lett punk a Montpellier elnöke  Így láttam – BL-döntő a helyszínen  Mihajlovics a szerb kapitány  Torres is befért a spanyol bő keretbe!  Drogba elhagyja a Chelsea-t  Lukaku a BL-érmet sem fogadta el!  Berbatov: Elhagyom a Unitedet  Del Piero: Új életet kezdek  Torres ultimátumot adott a Chelsea-nek  A Chelsea kapusát doppingtesztre vitték  2,5-szeresére emelik Mancini fizetését  Suárez: Barca és Real Madrid kilőve  Speciális kötést kap Juhász RolandVa  Először bajnok a MontpellierVa  Napoli-cím, szomorú búcsú Del PierótólVa  Szinte ezüstérmes a VideotonVa  Top nyolc emlék a BundesligábólVa  Torino, Pescara: irány a Serie A!Va  A Juventus a kupát is behúzza - blog
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Látványos gól Bukarestből
  • Sepulveda ollója Mexikóból
  • Dupla ollózásból seggre esés
  • Lehúzta a kapus gatyáját
További videók  
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS