A menedzser felettébb kellemetlen helyzetbe került, miután az argentin nemet mondva neki inkább a kispadon maradt a BL-mérkőzésen. Most még inkább éghet az arcáról a bőr.
A City szóvivője megerősítette a lapnak, hogy a tréner fia, Filippo másfél hónappal ezelőtt ugyanígy tett a tarcsiban, megtagadva az edző, Andy Welsh parancsát. A 80. percben küldték volna be a kis Mancinit a Liverpool ellen, ám ő erre nem volt hajlandó.
Helyette szemtanúk szerint otthagyta a kispadot, majd ahelyett, hogy a csapatbuszon tért volna vissza a főhadiszállásra, egy taxit fogva lelépett. A hírt édesapja állítólag csak pénteken tudta meg, aki nyilván nem repesett az örömtől a kínos párhuzam miatt.
Miközben Mancini szerint Tévez az ő irányítása alatt soha nem léphet pályára a Kékek színeiben, addig Filippo következmény megúszta a balhét. A menedzsert legalább az megnyugtathatja, hogy másik fia, Andrea ugyanazon a meccsen a 60. percben beállt.
Mancini fiával is megesett a „Tévez-ügy"
Létrehozva: 2011. október 1. 16:47
Ez aztán a kínos párhuzam! Foghatja a fejét Roberto Mancini, azok után, hogy Carlos Tévez kedden megtagadta a pályára lépést a Bayern München ellen, a The Mirror kiderítette, saját fia, Filippo ugyanígy tett a Manchester City ifjúsági csapatában.

24 ÓRA
15:55 Madrid, City, Juve, BVB egy csoportban?15:45 A Villarrealból csemegézett a Sevilla14:42 Először jutott fel, rögtön bajnok lett!13:38 BL-főtáblás a Nordsjaelland!11:43 Cassano-Balotelli – nagy páros lehet?11:02 39 gyanúsított bundaügyben10:42 Elődöntős a Cor és a Boca21:57 A Newcastle a Ligue 2-ből igazolt21:34 Fabregas reméli: Van Persie marad21:16 Budapesten választottak FIFA-elnököt20:49 Joey Bartont 12 meccsre tiltották el!19:53 Nagytakarítás a Premier League újoncánál18:00 Hulk a Chelsea ajánlatára vár16:39 Juve: MU-tini igen, Balo, Cavani nem!Sze Helyt adtak a Ferencváros óvásánakSze Drogba maradt volna, ha nem nyernek BL-tSze Hazard döntött is, meg nem isSze Megműtötték az Arsenal reménységétSze Drogba szerint Torres a Chelsea jövőjeKe Fordulatos Bayern-siker Hollandia ellenKe Hivatalos: David Villa kihagyja az Eb-tKe Az arabok lerombolnák a PSG stadionjátKe A volt argentin kapitány is Kínába tartKe „Pedro távozik a Barcából? Lehetetlen"Ke Ez a bíró tényleg vak! - videóKe Milan: Silva és Ibra biztosan maradKe Elengedte Hargreavest a City - videóKe Hivatalos: Drogba otthagyja a Chelsea-tKe Giovinco az Európa-bajnokság után döntKe Ronaldo: Három esélyese van az Eb-nekKe Liverpool: Villas-Boasra szavazom!Ke Lassan halad a FIFA megújulásaKe Mourinho még négy évre aláírt a RealhozKe Argentin csatárt igazol az InterKe Nem csak a Manchester City útja létezikKe Világsztár edzheti JuhásztKe Megyeri újra a BL-ben bizonyíthatKe Beckham mellett kampányol GiggsHé Láss tisztán: itt tart az Hazard-ügy!Hé Barcelona-ajánlat GiovincóértHé Elhagyhatta a kórházat AbidalHé 68 évesen lett punk a Montpellier elnökeHé Így láttam – BL-döntő a helyszínenHé Mihajlovics a szerb kapitányHé Torres is befért a spanyol bő keretbe!Hé Drogba elhagyja a Chelsea-tHé Lukaku a BL-érmet sem fogadta el!Hé Berbatov: Elhagyom a UnitedetHé Del Piero: Új életet kezdekHé Torres ultimátumot adott a Chelsea-nekHé A Chelsea kapusát doppingtesztre vittékHé 2,5-szeresére emelik Mancini fizetésétHé Suárez: Barca és Real Madrid kilőveHé Speciális kötést kap Juhász RolandVa Először bajnok a MontpellierVa Napoli-cím, szomorú búcsú Del PierótólVa Szinte ezüstérmes a VideotonVa Top nyolc emlék a BundesligábólVa Torino, Pescara: irány a Serie A!Va A Juventus a kupát is behúzza - blog
Lapozás
Több hír
FRISS SPORTHÍREK A FACEBOOKON IS
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS
AJÁNLOTT OLDALAK

!külső hivatkozás, lehetséges spam!