Lipták az Újpestben – hivatalos

Létrehozva: 2011. november 2. 16:00
Az Újpest hivatalos közleményben erősítette meg, hogy Lipták Zoltán 2012 végéig aláírt a klubhoz. A szabadon igazolható hátvéd akár már vasárnap pályára léphet egykori együttese, a Videoton ellen.

A 26 éves játékos, aki a 2008-09-es szezonban már erősítette a Lilákat, november 1-jén csatlakozott a kerethez.

Szerda délután a szabadon igazolható futballista megállapodott a klub vezetésével, és 2012. december 31-ig szóló szerződést írt alá az Újpest FC-hez a klub közlése szerint.

A játékos – amennyiben a szakmai stáb úgy dönt – pályára is léphet a vasárnapi, Videoton elleni bajnoki mérkőzésen.

A játékos a 2010-11-es szezon végén bajnoki címet ünnepelhetett a fehérváriakkal – amelyben két év alatt 60 bajnokit játszott –, majd 2011 szeptemberében közös megegyezéssel szerződést bontottak a felek.

Ezt követően a bekk az angol élvonalbeli Swansea-nál szerepelt próbajátékon, de a walesi klub nem tartott igényt a szolgálataira.

Lipták Zoltán eddig 104 alkalommal szerepelt az NB I-ben, és nyolc gólt szerzett. A magyar válogatottban tíz alkalommal lépett pályára; 2011. június 7-én pedig gólt szerzett idegenben, a San Marino elleni Európa-bajnoki selejtezőn.

 
Hozzászólások
robi baggio 2011. november 2. 17:43 (2)
Megszállott
  7108
Me Pet 2011. november 2. 17:25 (1)
Újonc
  1
Azt lehet tudni, hogy mennyit fog keresni??
24 ÓRA
15:55  Madrid, City, Juve, BVB egy csoportban?15:45  A Villarrealból csemegézett a Sevilla14:42  Először jutott fel, rögtön bajnok lett!13:38  BL-főtáblás a Nordsjaelland!11:43  Cassano-Balotelli – nagy páros lehet?11:02  39 gyanúsított bundaügyben10:42  Elődöntős a Cor és a Boca21:57  A Newcastle a Ligue 2-ből igazolt21:34  Fabregas reméli: Van Persie marad21:16  Budapesten választottak FIFA-elnököt20:49  Joey Bartont 12 meccsre tiltották el!19:53  Nagytakarítás a Premier League újoncánál18:00  Hulk a Chelsea ajánlatára vár16:39  Juve: MU-tini igen, Balo, Cavani nem!Sze  Helyt adtak a Ferencváros óvásánakSze  Drogba maradt volna, ha nem nyernek BL-tSze  Hazard döntött is, meg nem isSze  Megműtötték az Arsenal reménységétSze  Drogba szerint Torres a Chelsea jövőjeKe  Fordulatos Bayern-siker Hollandia ellenKe  Hivatalos: David Villa kihagyja az Eb-tKe  Az arabok lerombolnák a PSG stadionjátKe  A volt argentin kapitány is Kínába tartKe  „Pedro távozik a Barcából? Lehetetlen"Ke  Ez a bíró tényleg vak! - videóKe  Milan: Silva és Ibra biztosan maradKe  Elengedte Hargreavest a City - videóKe  Hivatalos: Drogba otthagyja a Chelsea-tKe  Giovinco az Európa-bajnokság után döntKe  Ronaldo: Három esélyese van az Eb-nekKe  Liverpool: Villas-Boasra szavazom!Ke  Lassan halad a FIFA megújulásaKe  Mourinho még négy évre aláírt a RealhozKe  Argentin csatárt igazol az InterKe  Nem csak a Manchester City útja létezikKe  Világsztár edzheti JuhásztKe  Megyeri újra a BL-ben bizonyíthatKe  Beckham mellett kampányol Giggs  Láss tisztán: itt tart az Hazard-ügy!  Barcelona-ajánlat Giovincóért  Elhagyhatta a kórházat Abidal  68 évesen lett punk a Montpellier elnöke  Így láttam – BL-döntő a helyszínen  Mihajlovics a szerb kapitány  Torres is befért a spanyol bő keretbe!  Drogba elhagyja a Chelsea-t  Lukaku a BL-érmet sem fogadta el!  Berbatov: Elhagyom a Unitedet  Del Piero: Új életet kezdek  Torres ultimátumot adott a Chelsea-nek  A Chelsea kapusát doppingtesztre vitték  2,5-szeresére emelik Mancini fizetését  Suárez: Barca és Real Madrid kilőve  Speciális kötést kap Juhász RolandVa  Először bajnok a MontpellierVa  Napoli-cím, szomorú búcsú Del PierótólVa  Szinte ezüstérmes a VideotonVa  Top nyolc emlék a BundesligábólVa  Torino, Pescara: irány a Serie A!Va  A Juventus a kupát is behúzza - blog
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Látványos gól Bukarestből
  • Sepulveda ollója Mexikóból
  • Dupla ollózásból seggre esés
  • Lehúzta a kapus gatyáját
További videók  
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS