Lehmann hajszálra az Arsenaltól!

Létrehozva: 2011. március 14. 19:34
VIDEÓ! Nem akármilyen vészkapust igazolhat záros határidőn belül az Arsenal, azt a Jens Lehmannt, aki öt szezonon keresztül őrizte az Ágyúsok hálóját 2008-as távozását megelőzően, és aki tavaly vonult vissza a profi labdarúgástól. Nem kizárt, hogy már a West Brom elleni keretben ott találjuk majd a nevét!

A 41 éves, korábbi világbajnoki ezüstérmes, BL-ezüstérmes kapus hétfőn az Arsenal főhadiszállásán járt Colney-ban, ugyanis egy edzőtanfolyamra volt hivatalos.

 

A Sky Sports úgy tudja, az Arsenal "lecsapott rá", és ajánlatot tett neki, legyen a klub vészkapusa, amelyet nem utasított el, előrehaladott tárgyalásokat folytatnak a felek!

"Az Arsenal vészhelyzetben van, ami a kapusposztot illeti, boldogan segítek" - nyilatkozta Lehmann.

Mozgósítására azért van szükség, mert Wojciech Szczesny, Lukasz Fabianski és Vito Mannone sérülése miatt a szezon közben már-már kegyvesztetté vált Manuel Almunia az egyetlen hadra fogható hálóőr Wenger számára.

Lehmann 199 alklommal ölthette magára az Arsenal mezét 2003 és 2008 között, a Stuttgartban fejezte be pályafutását 2010-ben.

BEST OF LEHMANN

Hozzászólások
Törölt felhasználó 2011. március 15. 12:32 (28)
Avatar_70_male
Újonc
  0
MODERÁLVA
attila béla 2011. március 15. 11:25 (27)
Megszállott
  6509
xDDDD
Zoltán Péter 2011. március 15. 11:10 (26)
Ígéret
  327
hülye pali, de Isten hozott Lehmann az Arsenalba, meg Henry kéne viszajöjön, s akkor lenne egy pár érett, "öreg", tapasztalt játélos.Hátha kicsit Lehman ráncba szedi a fiukat!!!
Hajrá Arsenal!!!
50 Cent 2011. március 15. 10:42 (25)
Bajnok
  3604
annyi biztos, hogyha majd Jens ésScholes játszani fog az Arsenal-Manchester United bajnokiján, pörgős kis meccset láthatunk majd
Törölt felhasználó 2011. március 15. 10:17 (24)
Avatar_70_male
Újonc
  0
MODERÁLVA
Nagy Dávid 2011. március 15. 08:32 (23)
Rajongó
  681
Jól értem, hogyha most aláírna és játszana, az lenne a 200.szereplése Arsenal mezben???
Bogaras egy kapus azt megkell hagyni.Nemtom Arsenal miért nem tud már egy normális kapust szerezni.Habár pár meccset amit láttam, azon ez a "Csesznyi" gyerek jól játszott.
Srej Sámuel 2011. március 15. 08:09 (22)
Rajongó
  1160
Besz.rás ez a videó(bocsánat)

HA nem ismerném azt mondanám hogy csak ezeké a jeleneteké fizetnék

A labdás rész a legjobb amikor a hírdető táblának dobja labdát


Amúgy Arsenalnal sok fiatal között egy ˇˇöreg" ember.Végre lesz valaki aki ordibáljon a játékosokkal.Mindegyik csapatnál megvannak ezek az emberek

Liverpoolnál Gerrard Carragher
Chelseanél Terry és Lampard
MAn Utdnél Giggs és Van Der Sar
most legalább lesz valami komolyság az Arsenalnal
Bencze Márk 2011. március 14. 23:06 (21)
Rajongó
  1357
A jó öreg Lens....xD Hatalmas forma ez az ember, remélem tényleg aláír szezon végéig, és láthatjuk még védeni
Hajrá Manchester United!!!
Németh Bence 2011. március 14. 22:41 (20)
Újonc
  138
Őrült egy fickó.Az tetszett tőle a legjobban amikor tavaly egy BL meccsen a partvonal mellett hugyozott hát az ku.rva jó volt

Hajrá AC Milan!!!
Glen Johnson 2011. március 14. 22:29 (19)
Rajongó
  1863
ő már nem az a Lehmann aki régen volt
Papp Dávid 2011. március 14. 21:34 (18)
Újonc
  67
tényleg remek kapus de amiket csinál bunyózik színlel potyák de ha jó idegállapotba van akk jól védxd
Törölt felhasználó 2011. március 14. 21:29 (17)
Avatar_70_male
Újonc
  0
MODERÁLVA
Töhötöm Ágoston 2011. március 14. 20:53 (16)
Avatar_70_male
Újonc
  63
Ennek örülök, lehet hogy vezéregyéniség is lehet! talán végre valaki ordibál egy picit a szünetbe ha rosszul áll a szénánk a játékosok biztos tisztelik őt szoval lehet hogy kapnánk egy huzoembert(??)
Di Natale Antonio 2011. március 14. 20:44 (15)
Ígéret
  224

„ne a magyar wikipédián nézd mert ezt nem szokták frissíteni





[Hivatkozás: robi baggio 2011. március 14. 20:42]
tudom, még is rendesebben le van írva! am meg Lehmannét nem kell frissíteni mert már 1 éve nem játszik!
Hajrá Udinese Calcio!!!
robi baggio 2011. március 14. 20:42 (14)
Megszállott
  7108

„itt van részletesen hogy mibe hány meccset játszott! ->!külső hivatkozás, lehetséges spam!





[Hivatkozás: Di Natale Antonio 2011. március 14. 20:33]
ne a magyar wikipédián nézd mert ezt nem szokták frissíteni
Di Natale Antonio 2011. március 14. 20:33 (13)
Ígéret
  224
itt van részletesen hogy mibe hány meccset játszott! ->!külső hivatkozás, lehetséges spam!
Hajrá Udinese Calcio!!!
robi baggio 2011. március 14. 20:29 (12)
Megszállott
  7108

„Valószínűleg te csak a PL-re leszűkítve láttad ezt a számot.





[Hivatkozás: Manchester United Football Club 2011. március 14. 20:17]
lehet...Wikipedián ennyit írtak
Di Natale Antonio 2011. március 14. 20:23 (11)
Ígéret
  224
összesen 620meccsen 2 gól nem rossz!
Hajrá Udinese Calcio!!!
Manchester United Football Club 2011. március 14. 20:17 (10)
Rajongó
  1255

„am én úgy tudom hogy csak 147-szer játszott!külső hivatkozás, lehetséges spam!





[Hivatkozás: robi baggio 2011. március 14. 20:05]
Valószínűleg te csak a PL-re leszűkítve láttad ezt a számot.
robi baggio 2011. március 14. 20:05 (9)
Megszállott
  7108
am én úgy tudom hogy csak 147-szer játszott!külső hivatkozás, lehetséges spam!
24 ÓRA
15:55  Madrid, City, Juve, BVB egy csoportban?14:42  Először jutott fel, rögtön bajnok lett!13:38  BL-főtáblás a Nordsjaelland!11:43  Cassano-Balotelli – nagy páros lehet?11:02  39 gyanúsított bundaügyben10:42  Elődöntős a Cor és a Boca21:57  A Newcastle a Ligue 2-ből igazolt21:34  Fabregas reméli: Van Persie marad21:16  Budapesten választottak FIFA-elnököt20:49  Joey Bartont 12 meccsre tiltották el!19:53  Nagytakarítás a Premier League újoncánál18:00  Hulk a Chelsea ajánlatára vár16:39  Juve: MU-tini igen, Balo, Cavani nem!Sze  Helyt adtak a Ferencváros óvásánakSze  Drogba maradt volna, ha nem nyernek BL-tSze  Hazard döntött is, meg nem isSze  Megműtötték az Arsenal reménységétSze  Drogba szerint Torres a Chelsea jövőjeKe  Fordulatos Bayern-siker Hollandia ellenKe  Hivatalos: David Villa kihagyja az Eb-tKe  Az arabok lerombolnák a PSG stadionjátKe  A volt argentin kapitány is Kínába tartKe  „Pedro távozik a Barcából? Lehetetlen"Ke  Ez a bíró tényleg vak! - videóKe  Milan: Silva és Ibra biztosan maradKe  Elengedte Hargreavest a City - videóKe  Hivatalos: Drogba otthagyja a Chelsea-tKe  Giovinco az Európa-bajnokság után döntKe  Ronaldo: Három esélyese van az Eb-nekKe  Liverpool: Villas-Boasra szavazom!Ke  Lassan halad a FIFA megújulásaKe  Mourinho még négy évre aláírt a RealhozKe  Argentin csatárt igazol az InterKe  Nem csak a Manchester City útja létezikKe  Világsztár edzheti JuhásztKe  Megyeri újra a BL-ben bizonyíthatKe  Beckham mellett kampányol Giggs  Láss tisztán: itt tart az Hazard-ügy!  Barcelona-ajánlat Giovincóért  Elhagyhatta a kórházat Abidal  68 évesen lett punk a Montpellier elnöke  Így láttam – BL-döntő a helyszínen  Mihajlovics a szerb kapitány  Torres is befért a spanyol bő keretbe!  Drogba elhagyja a Chelsea-t  Lukaku a BL-érmet sem fogadta el!  Berbatov: Elhagyom a Unitedet  Del Piero: Új életet kezdek  Torres ultimátumot adott a Chelsea-nek  A Chelsea kapusát doppingtesztre vitték  2,5-szeresére emelik Mancini fizetését  Suárez: Barca és Real Madrid kilőve  Speciális kötést kap Juhász RolandVa  Először bajnok a MontpellierVa  Napoli-cím, szomorú búcsú Del PierótólVa  Szinte ezüstérmes a VideotonVa  Top nyolc emlék a BundesligábólVa  Torino, Pescara: irány a Serie A!Va  A Juventus a kupát is behúzza - blogVa  Marad-e Di Matteo és Drogba? Majd eldől!
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Látványos gól Bukarestből
  • Sepulveda ollója Mexikóból
  • Dupla ollózásból seggre esés
  • Lehúzta a kapus gatyáját
További videók  
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS