Nem elég, hogy a bajnokságban csak bukdácsol, a BL-ből és a hazai kupából pedig már korábban kiesett a Liverpool, az Európa-ligában sem képes megállni a helyét. A csütörtök esti lille-i 1-0-s zakó mégsem szegi kedvét Dirk Kuytnak, aki pozitívumokat is látott a kilencven perc alatt.
„Biztos vagyok benne, hogy a visszavágón nagyszerű esténk lesz az Anfielden, és továbbra is jó esélyünk van arra, hogy továbbjussunk. Az első meccs eredménye persze nem számunkra kedvező, és csalódottak vagyunk miatta, de a célunkat még teljesíthetjük” – hangzott a derűlátó hollandus jóslata.
„A késői gólig ellenőrzésünk alatt tartottuk a játékot, valljuk be, a Lille-nek nem akadt túl sok helyzete. A védelmünk masszív volt, támadásban azonban még van mit javulnunk.”
A menedzszer, Rafael Benítez éppen az előrefelé játékot emelte ki pozitív kicsengéssel a találkozót követő sajtótájékoztatón, és örömmel tölti el, hogy Fernando Torres – bár gólt nem szerzett – kezdi visszanyerni ismét régi formáját.
„Néhány egészen kiváló egyéni teljesítményt láttam a pályán, ilyen volt Torresé is. Keményen dolgozik, és immár tetten érhetők rajta annak a jelei, hogy rövidesen ismét úgy futballozik majd, ahogyan sérülését megelőzően tette.”
Egy jó Fernando Torresre a jövő csütörtöki visszavágón is szüksége lenne a Liverpoolnak, ha azt szeretné, hogy következő nap a negyeddöntő sorsolásán is legyen izgulnivalója.
Cserék: Butelle (kapus), Vandam, Aubameyang, Touré, Dumont, Souaré, Souquet.
Liverpool: Reina - Johnson, Agger, Carragher, Insúa - Kuyt, Mascherano, Lucas, Babel (Riera 73.) - Gerrard - Torres. Vezetőedző: Rafa Benítez.









Meg eleve, hogy írsz te? Jézus...