Komoly változások az Újpestnél

Szerző: MTILétrehozva: 2012. február 20. 10:11
Négyen távoztak a hétvégén az Újpest FC labdarúgócsapatának vezetőségéből, többek között Csehi István ügyvezető igazgató. A Nemzeti Sport hétfői száma szerint a belga tulajdonos, Roderick Duchatelet szombaton Szemrád Gábor gazdasági igazgatónak, Nemes Károly kommunikációs igazgatónak és Nemes Zsuzsanna titkárságvezetőnek is felmondott, Csehi pedig önként távozott.

 

 

„Roderick Duchatelet elém tett három papírt, három munkatársam felmondása volt, ezeket kellett aláírnom - nyilatkozta Csehi a napilapnak. - Jeleztem, hogy ezt nem kívánom megtenni, mert mindhárom kolléga munkájával elégedett vagyok, mindannyian tapasztalt szakemberek. Más választásom azonban egyszerűen nem volt, hiszen mint a munkáltató képviselője, szignálnom kellett az iratokat, de azonnal felmondtam, mert érthetően nem kívántam ehhez a folyamathoz asszisztálni.”

A klub a menesztésekkel kapcsolatban hétfő reggeli közleményében mindössze annyit közölt, hogy nem látja értelmét a sajtóban megjelentekre reagálni.

„Szeretnénk megnyugtatni szurkolóinkat, hogy minden nap egy lépéssel közelebb kerülünk az eredeti célunkhoz, azaz ahhoz, hogy az Újpest FC újra a régi dicsőségében tündököljön” - áll a közleményben a tulajdonos nyilatkozata.

Hozzászólások
Sporthiradó Szerkesztő 2012. február 20. 10:12 (1)
Avatar_70_male
Halhatatlan
  53309
Szólj hozzá te is a cikkhez, mondj véleményt róla!
24 ÓRA
14:42  Először jutott fel, rögtön bajnok lett!13:38  BL-főtáblás a Nordsjaelland!11:43  Cassano-Balotelli – nagy páros lehet?11:02  39 gyanúsított bundaügyben10:42  Elődöntős a Cor és a Boca21:57  A Newcastle a Ligue 2-ből igazolt21:34  Fabregas reméli: Van Persie marad21:16  Budapesten választottak FIFA-elnököt20:49  Joey Bartont 12 meccsre tiltották el!19:53  Nagytakarítás a Premier League újoncánál18:00  Hulk a Chelsea ajánlatára vár16:39  Juve: MU-tini igen, Balo, Cavani nem!15:44  Helyt adtak a Ferencváros óvásánakSze  Drogba maradt volna, ha nem nyernek BL-tSze  Hazard döntött is, meg nem isSze  Megműtötték az Arsenal reménységétSze  Drogba szerint Torres a Chelsea jövőjeKe  Fordulatos Bayern-siker Hollandia ellenKe  Hivatalos: David Villa kihagyja az Eb-tKe  Az arabok lerombolnák a PSG stadionjátKe  A volt argentin kapitány is Kínába tartKe  „Pedro távozik a Barcából? Lehetetlen"Ke  Ez a bíró tényleg vak! - videóKe  Milan: Silva és Ibra biztosan maradKe  Elengedte Hargreavest a City - videóKe  Hivatalos: Drogba otthagyja a Chelsea-tKe  Giovinco az Európa-bajnokság után döntKe  Ronaldo: Három esélyese van az Eb-nekKe  Liverpool: Villas-Boasra szavazom!Ke  Lassan halad a FIFA megújulásaKe  Mourinho még négy évre aláírt a RealhozKe  Argentin csatárt igazol az InterKe  Nem csak a Manchester City útja létezikKe  Világsztár edzheti JuhásztKe  Megyeri újra a BL-ben bizonyíthatKe  Beckham mellett kampányol Giggs  Láss tisztán: itt tart az Hazard-ügy!  Barcelona-ajánlat Giovincóért  Elhagyhatta a kórházat Abidal  68 évesen lett punk a Montpellier elnöke  Így láttam – BL-döntő a helyszínen  Mihajlovics a szerb kapitány  Torres is befért a spanyol bő keretbe!  Drogba elhagyja a Chelsea-t  Lukaku a BL-érmet sem fogadta el!  Berbatov: Elhagyom a Unitedet  Del Piero: Új életet kezdek  Torres ultimátumot adott a Chelsea-nek  A Chelsea kapusát doppingtesztre vitték  2,5-szeresére emelik Mancini fizetését  Suárez: Barca és Real Madrid kilőve  Speciális kötést kap Juhász RolandVa  Először bajnok a MontpellierVa  Napoli-cím, szomorú búcsú Del PierótólVa  Szinte ezüstérmes a VideotonVa  Top nyolc emlék a BundesligábólVa  Torino, Pescara: irány a Serie A!Va  A Juventus a kupát is behúzza - blogVa  Marad-e Di Matteo és Drogba? Majd eldől!Va  Falcao: minden idők egyik legszebb gólja
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Látványos gól Bukarestből
  • Sepulveda ollója Mexikóból
  • Dupla ollózásból seggre esés
  • Lehúzta a kapus gatyáját
További videók  
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS