„Elégedett vagyok a csoportbeosztásunkkal, Hollandia kiemelkedik a mezőnyből, de még az ő esetükben is előny, hogy jól ismerem őket" - mondta a sorsolást követően Erwin Koeman, a magyar válogatott holland szövetségi kapitánya. – "Mögöttük a svéd, finn, magyar hármasból bárki következhet. Örülök, hogy kapunk egy új lehetőséget a svédek ellen, akikkel szemben utoljára drámai körülmények között maradtunk alul, most lehet majd javítani."
"Osztom azoknak a véleményét, akik szerint ez egy kiegyenlített csoport, a hollandok kiemelkednek a riválisaink közül, de a mögötte következő három válogatott közül bármelyik lehet második. Mindenképpen úgy érzem, hogy van esélyünk az előrelépésre!" - nyilatkozta Kisteleki István, a Magyar Labdarúgó-szövetség rövidesen leköszönő elnöke.
A magyar válogatottat az E jelű hatosba sorsolták Hollandia, Svédország, Finnország, Moldova és San Marino mellé.
A 2012-es selejtezősorozat szeptember elején indul, és 2011 október 11-én zárul. Az oda-visszavágós pótselejtezőket a jövő év novemberében rendezik meg. Ukrajna és Lengyelország a házigazda jogán vesz részt a tornán.




Annál jobb nem.Esetleg a finnekkel le x-elhetünk, és 2-őt megverjük...svéd dán oda vissza vereség...:/ igy talán lehetne esélyünk:


Koeman tényleg elmehetne...csak nincs pénz a menesztésére...és az
U20/21-re kéne építeni Juhász , Dzsudzsák tény h maradhat de azé én még
bent hagynám Bodnárt is!!
És Torghelle nem..
Kapus: Gulácsi
Védők:Bodnár , Juhász , Debreceni,Présinger
Közép:Gosztonyi,Koman,Korcsmár(vagy nem tom) Dzsudzsák
Csatár: Németh , Simon/Futács/Rudolf
Sztem ez így egy ütőképes kis csapat lenne...
[Hivatkozás: Gyebnár László 2010. február 7. 20:31]
Teljesen igazad van megint...bár a keretnél 2 változás lenne...SZerintem inkább torghelle maradjon...ő mégis csak többet tett...lehet, hoyg dzs.nagyon jó hollandiában, de a válogatottban iszonyú ******!Ezért nekem:kapus: Gulavédők: Bodnár juhász debreceni presingerközéppályások: gosztonyi koman korcsmártámadók: németh futács torghelle