Kivégezték a magyarokat Belgrádban

Szerző: SH/MLSZLétrehozva: 2008. szeptember 7. 19:10
A magyar labdarúgó U21-es válogatott megsemmisítő, 8-0-s vereséget szenvedett Szerbia korosztályos nemzeti csapatától a belgrádi Omladinski-stadionban vasárnap kora este utolsó Eb-selejtezőjén. Várhidi Péter együttese a 27. perctől emberhátrányban játszott, a második félidő végén pedig teljes összeomlás következett be a magyaroknál: három perc alatt háromszor is kapituláltak a véghajrában.

U21-es válogatottunk vasárnap utolsó Eb-selejtezőjét játszotta Szerbiában, a nyolcas csoportban az esetleges idegenbeli győzelemmel még halvány matematikai esélyük is maradt volna a továbbjutásra.

 


A belgrádi Omladinski-stadionban rendezett összecsapás azonban borzasztóan kezdődött a Bogdán Ádám - Kiss Zoltán, Guzmics Richárd, Pintér Ádám, Völgyi Dániel - Vass Ádám - Demjén Gábor, Filkor Attila, Zsidai László, Szakály Péter - Feczesin Róbert összeállításban felálló mieink számára, hiszen a középhátvéd Pintér Ádám már a 27. percben piros lapot kapott. Az MTK játékosa a büntetőterületen belül szabálytalankodott, a tizenegyest az Ajax légiósa, Miralem Szulejmani értékesítette, vezetéshez juttatva a hazaiakat.

 

A szünet előtt öt perccel a Hertha csatárreményége, Gojko Kacar köszönt be, 2-0-val fordultak a csapatok.

 

Tíz perc kellett a délszlávoknak ahhoz, hogy megduplázzák félidei előnyüket, a Rad védője, Nemanja Pejcinovics, majd újra Szulejmani volt eredményes büntetőből. Az utolsó félóra Kacarról szólt, aki a 64. percben ismét megadásra késztette a magyar védelmet, majd a 86. perctől három percen belül háromszor is gólt szerzett. A meccs végeredménye 8-0 lett.

 

Együttesünk a csoport harmadik helyén zárt, jelenleg a szerbek állnak az élen, ám a fehéroroszok csak egy ponttal vannak lemaradva tőlük - ám ők kedden még pályára lépnek Lettország ellen.

 

 

24 ÓRA
14:42  Először jutott fel, rögtön bajnok lett!13:38  BL-főtáblás a Nordsjaelland!11:43  Cassano-Balotelli – nagy páros lehet?11:02  39 gyanúsított bundaügyben10:42  Elődöntős a Cor és a Boca21:57  A Newcastle a Ligue 2-ből igazolt21:34  Fabregas reméli: Van Persie marad21:16  Budapesten választottak FIFA-elnököt20:49  Joey Bartont 12 meccsre tiltották el!19:53  Nagytakarítás a Premier League újoncánál18:00  Hulk a Chelsea ajánlatára vár16:39  Juve: MU-tini igen, Balo, Cavani nem!15:44  Helyt adtak a Ferencváros óvásánakSze  Drogba maradt volna, ha nem nyernek BL-tSze  Hazard döntött is, meg nem isSze  Megműtötték az Arsenal reménységétSze  Drogba szerint Torres a Chelsea jövőjeKe  Fordulatos Bayern-siker Hollandia ellenKe  Hivatalos: David Villa kihagyja az Eb-tKe  Az arabok lerombolnák a PSG stadionjátKe  A volt argentin kapitány is Kínába tartKe  „Pedro távozik a Barcából? Lehetetlen"Ke  Ez a bíró tényleg vak! - videóKe  Milan: Silva és Ibra biztosan maradKe  Elengedte Hargreavest a City - videóKe  Hivatalos: Drogba otthagyja a Chelsea-tKe  Giovinco az Európa-bajnokság után döntKe  Ronaldo: Három esélyese van az Eb-nekKe  Liverpool: Villas-Boasra szavazom!Ke  Lassan halad a FIFA megújulásaKe  Mourinho még négy évre aláírt a RealhozKe  Argentin csatárt igazol az InterKe  Nem csak a Manchester City útja létezikKe  Világsztár edzheti JuhásztKe  Megyeri újra a BL-ben bizonyíthatKe  Beckham mellett kampányol Giggs  Láss tisztán: itt tart az Hazard-ügy!  Barcelona-ajánlat Giovincóért  Elhagyhatta a kórházat Abidal  68 évesen lett punk a Montpellier elnöke  Így láttam – BL-döntő a helyszínen  Mihajlovics a szerb kapitány  Torres is befért a spanyol bő keretbe!  Drogba elhagyja a Chelsea-t  Lukaku a BL-érmet sem fogadta el!  Berbatov: Elhagyom a Unitedet  Del Piero: Új életet kezdek  Torres ultimátumot adott a Chelsea-nek  A Chelsea kapusát doppingtesztre vitték  2,5-szeresére emelik Mancini fizetését  Suárez: Barca és Real Madrid kilőve  Speciális kötést kap Juhász RolandVa  Először bajnok a MontpellierVa  Napoli-cím, szomorú búcsú Del PierótólVa  Szinte ezüstérmes a VideotonVa  Top nyolc emlék a BundesligábólVa  Torino, Pescara: irány a Serie A!Va  A Juventus a kupát is behúzza - blogVa  Marad-e Di Matteo és Drogba? Majd eldől!Va  Falcao: minden idők egyik legszebb gólja
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Látványos gól Bukarestből
  • Sepulveda ollója Mexikóból
  • Dupla ollózásból seggre esés
  • Lehúzta a kapus gatyáját
További videók  
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS