Kisteleki elbúcsúzott az A-válogatottól

Létrehozva: 2010. március 2. 17:57
Kisteleki István, aki - mint ismert - az MLSZ múlt szombati rendkívüli közgyűlésén mondott le elnöki posztjáról, kedden délben búcsúebéd keretében találkozott az oroszok elleni szerda esti mérkőzésre készülő válogatottunk játékosaival, az együttes vezetőivel, stábtagjaival.

 

 


Mind Erwin Koeman szövetségi kapitány, mind a csapatkapitány Juhász Roland hangsúlyozta, hogy az elmúlt két évben a szövetség mindent megtett a felkészülés korszerű, színvonalas körülményeinek megteremtéséért.

„Elég itt körülnézni, hogy kiderüljön, milyen remek lehetőségek között készülhetünk” – fogalmazott Juhász Roland, aki játékostársai nevében is egy Rolex karórával ajándékozta meg Kisteleki Istvánt az mlsz.hu beszámolója szerint.

Szekeres Tamás, mint az MLSZ nemzeti válogatottak osztályának vezetője az összejövetelen adta át Veres Tibornak, a szövetség elnökségének munkáját jelentős mértékben segítő tanácsadó testület irányítójának a Magyar Labdarúgásért Érdemérem arany fokozata elismerést, amit a kitüntetett a múlt szombati közgyűlésen külföldi útja miatt nem tudott átvenni.

Hozzászólások
Varga Lawrence 2010. március 3. 00:04 (4)
Újonc
  7
HELYES HOGY ELTAKARODOTT!!!REMÉLEM NEMSOKÁRA MEGY UTÁNA AZ A KEDVES HOLLAND SZÖVETSÉGI KAPITÁNY IS AKI SEMMIT NEM ÉR!!!!
Burai Kriszti 2010. március 2. 19:46 (3)
Legenda
  13785

„Ki a ******t érdekel??? U21-esekről 1 db.hír nincsen...vizilabda euróliga szin túgy..magyar orosz szintúgy......ennyi





[Hivatkozás: Czukor Bence 2010. március 2. 18:41]
engem sem érdekel
Hajrá Real Madrid!!!
Glen Johnson 2010. március 2. 19:27 (2)
Rajongó
  1861
vajon búcsúként mennyi végkielégítést kapott ez a ******??megse merem tippelni h ******námeg azt a sinter fajtáját
Czukor Bence 2010. március 2. 18:41 (1)
Rajongó
  702
Ki a ******t érdekel??? U21-esekről 1 db.hír nincsen...vizilabda euróliga szin túgy..magyar orosz szintúgy......ennyi


Szerkesztve: 2010. március 2. 18:41
 
24 ÓRA
00:27  Gólfesztivállal döntős a Bilbao23:44  Vérengzést rendezett a Dortmund21:44  Törlések, halasztások Franciaországban21:12  Magyar-bolgár: jegyek csütörtöktől20:41  Az Anzsi nem nyugszik: Sneijder kell19:39  Nem lesz Van Gaal az Ajax igazgatója18:24  A Chelsea „lájkolja” Kraszicsot17:14  Shaqiri orvosin a Bayernnél16:40  A Real-legenda lett a Sevilla edzője16:17  AVB: Neymar nem lesz a Chelsea-é15:33  Egyelőre Buffon a század legjobb kapusa14:49  A Zenit már most vinné Arsavint14:22  Közöny övezi a Serie A-t Olaszországban13:24  Két "Puskás Stadion" lesz Budapesten12:41  Kihagyja az Eb-t a portugál válogatott12:14  Folytatódott a Málaga vesszőfutása11:48  A Pool macskája békésebb, mint a Barcáé11:20  A Fradi legyőzte a Vasast Detroitban10:27  Elképesztő ollózás 16 méterről - videó09:58  Ibrahimovic: Hülyeséget csináltam  Kioltotta egymást a Pool és a Spurs  Több mint fél év az Arsenal tehetségének  Mascherano: Egy madridi botlás, és..  Az MU fekete napja: 1958. február 6.  A Milan-Juvéba került az ütés Ibrának  Sir Alex a XXI. század legjobbja  Minden rendben halad Londonban  Suárez visszatér, a Spurs nem nyer; blog  Betelt a pohár a Sevillánál  Megállapodtak: Shaqiri a Bayerné lesz  Arab befektetők a Palermónál  A Barcát (még) nem érdekli Van Persie  De Rossi: Megértettem, hogy itt a helyem  Beckenbauer: A Dortmund lesz a bajnok  Újabb leverkuseni hiányzó a Barca ellen  Fernando Torres lesz a PL gólkirálya?  Blatter: Brazília jó vb-t fog rendezni  Capellónak Terry maradt a kapitány  Bírózik a Chelsea, bírózik az MU  Madrid-meccs, Di Stéfano-tiszteletéreVa  Kapushibával ment tovább GhánaVa  Gól nélküli rangadó MadridbanVa  Buffon: Botlottunk, de nem stresszelünkVa  Münchenben játszik a holland válogatottVa  Németh Krisztiánék meglepetésgyőzelmeVa  Barca-sztár lőtte ki a másik házigazdátVa  Nem bírta tíz emberrel a KaiserslauternVa  Az MU 0-3-ról egyenlített a Bridge-en!Va  De Rossi hosszabít a Romával - hivatalosVa  Inter-gyalázat, Ibra-piros, Juve-blamaVa  Balotelli: Aranylabdás lehetek, ha...Va  Mourinho sem tudja, mi lesz veleVa  Ferguson: Evra fogjon kezet SuárezzelVa  Bunda: örökre eltiltottak egy edzőtVa  Nem súlyos Busquets sérüléseVa  90 éves Szepesi GyörgyVa  Wenger hosszabbítana HenryvalSzo  Messi gólt lőtt, a Barca újra győzöttSzo  Győzött a PSG, de a Montpellier isSzo  Drogba kettő - négyben az Elefántok
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Látványos gól Bukarestből
  • Sepulveda ollója Mexikóból
  • Dupla ollózásból seggre esés
  • Lehúzta a kapus gatyáját
További videók  
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS