Kérés Beckshez: kampányolj Glazer ellen!

Létrehozva: 2010. március 12. 11:48
David Beckham továbbra is rendkívül népszerű a Manchester United szurkolóinak körében, ennek pedig hamarosan újabb jelét adják majd a Vörös Ördögök hívei. Tudniillik, a Glazer-család elleni tiltakozó akció kampányarcának szeretnék felkérni az AC Milan középpályását, aki a két együttes szerda esti Bajnokok Ligája-meccse után az MU elődklubjának, a Newton Heath-nek a sálját akasztotta a nyakába. Ez pedig az akció résztvevőinek a szimbóluma!

Tény, Becks a sajtóban azzal magyarázta cselekedetét, hogy tiszteli a ManU hagyományait, a "nyakmelegítőt" ezért fogadta el, szó sincs arról, hogy támadná a szigetországi klubot eladósító amerikai tulajdonosi kört. De több se kellett a Glazer-ellenes szurkolóknak, ők úgy vélik, az Old Trafford ikonja kiállt mellettük.

 
A tiltakozó akció jelképe
A zöld és arany kampány „értelmében” a Glazer-ellenes szurkolók nem használják az MU mostani színeit, amíg az amerikai család a tulajdonos. A tiltakozás színösszeállítása a Vörös Ördögök elődjét, az 1878-ban alapított Newton Heath-t idézi meg.

 

A szurkolói érdekvédelmi szervezet (The Manchester United Supporters Trust – MUST) azonban azt tervezi, hogy rövid időn belül felkéri a 34 éves David Beckhamet, hogy álljon a tiltakozó akció élére, vállaljon sorsközösséget a hőn szeretett klubért aggódó tízezrekkel.

„Csodálatos üzenete volt az összes United szurkoló irányába, amikor David Beckham felvette a zöld-arany sálat. El tudják képzelni, milyen jelentősége lenne annak, ha mellénk állna? „ – nyilatkozta Duncan Drasdo, a MUST ügyvezetője.

A lelátón egyre elégedetlenebbek a drukkerek, pedig Wayne Rooney és társai mindent megtesznek azért, hogy örömöt okozzanak. Másfél hete megnyerték a Ligakupát, bejutottak a Bajnokok Ligája negyeddöntőjébe, a Premier League-ben pedig az élen állnak.

A Glazerék által felhalmozott óriási adósság azonban hatalmas ellenkezést váltott ki, a Red Knights elnevezésű konzorcium komoly lépéseket tett a tulajdonosi kör elűzésére. A Zöld-arany akciót szervező MUST pedig a lelátón fejti ki tevékenységét, ennek eddigi legsikeresebb akcióját jelentette a Milan elleni összecsapás.

Sok ezren viselték a Newton Heath színeit, Wayne Rooney második gólját követően pedig szinte csak a tulajdonosi kör elleni rigmusok és dalok hallatszódtak az Old Traffordon. Még Pak Dzsi Szung és Darren Fletcher találata sem csitította a bírálókat…

A MUST egyébként David Beckham mellett az MU francia legendáját, Eric Cantonát is csatlakozásra szeretné bírni.


DAVID BECKHAM AZ OLD TRAFFORDON (2010.03.10.)

 

 

Hozzászólások
Törölt felhasználó 2010. június 2. 15:15 (16)
Avatar_70_male
Újonc
  0

„Ezeknek a Glazereknek már be kéne látniuk,hogy tönkreteszik a Manchester Unitedet.
Elmondjam mikor fognak távozni?Amikor már nem tudják még jobban eladósítani az M.U.-t.

(És ezt én Liverpool-drukkerként mondom).







[Hivatkozás: Kovacs Adamka 2010. március 12. 14:44]
Hali
Ezt én nagyon nagyra értékelem tőled amit leírtál
Örülök hogy vannak normális Liverpool fanok is meg olyan emberek akik nem mindjárt azért jönnek 1 cikkhez hogy mások kedvenc csapatát szidják.

Remélem ezek a gyökér Glazerek eltakaródnak innen.


Raskoványi Soma 2010. március 12. 21:00 (15)
Újonc
  88

„A glazerek zsidók őket ez nem hatja meg...akkor fogják eladni a Unitedet amikor már nem látnak benne elég plus pénzt!Minden más mindegy nekik.”




[Hivatkozás: Waynee Roooney 2010. március 12. 12:11]
Teljesen egyetértek ! Kolumbiában szerintem már rég lelőtte volna őket valaki.
Bárczi Richárd 2010. március 12. 16:05 (14)
Rajongó
  593
Szép dolog Becks től de ezt nem neki kellene kimenni manchesterbe az utcára és ott kellene a SZURKOLÓKNAk tiltakozni mert ez semmit nem fog érni..pedig már hoznák az Ázsiaiak a Font Milliárdokat amivel simán elmenne a Tartzás és jöhetne 2-3 sztár

GLORY M.U
Horváth Szabolcs Imre 2010. március 12. 15:28 (13)
Újonc
  2
nem kívánok semmi rosszat a többi klubbnak csak hogy kerüljenek Glazer kézbe.


Szerkesztve: 2010. március 12. 15:30
Kovacs Adamka 2010. március 12. 14:44 (12)
Bajnok
  4543
Ezeknek a Glazereknek már be kéne látniuk,hogy tönkreteszik a Manchester Unitedet.
Elmondjam mikor fognak távozni?Amikor már nem tudják még jobban eladósítani az M.U.-t.

(És ezt én Liverpool-drukkerként mondom).


Kovács Tamás 2010. március 12. 13:22 (11)
Avatar_70_male
Újonc
  72

„Háth ezgyönyörü gesztus volta MU szuurkoloktol!





[Hivatkozás: Törölt felhasználó 2010. március 12. 12:47]
Ok, a keretes írást valóban csak a videó megnézése és a hozzászólás után vettem észre.Ha ott volt előtte is akkor bocsi.


És most más hsz-ra hivatkozok, na mindegy, ez nem az én napom.


Szerkesztve: 2010. március 12. 13:23
Törölt felhasználó 2010. március 12. 12:47 (10)
Avatar_70_male
Újonc
  0
MODERÁLVA
Oláh István 2010. március 12. 12:44 (9)
Ígéret
  383

„Ha nem tűnt volna fel elolvastam, ezért kértem némi háttérinfot...
De akkor megoldom a googleból, ne fáradj.





[Hivatkozás: Kovács Tamás 2010. március 12. 12:38]
Csak aból gondotam hogy em olcastad el mert le voltírva röviden a lényeg benne!!
Kovács Tamás 2010. március 12. 12:40 (8)
Avatar_70_male
Újonc
  72

„Tulajdonképpen a bevezető szövegben leírja.Nem mindig Manchester United volt a neve ennek a klubnak, hanem Newton Heath néven alapították, és nem vörös-fehér-fekete (ez utóbbi a müncheni tragédiára emlékezik), hanem zöld-arany volt a klub színe





[Hivatkozás: Manchester United Football Club 2010. március 12. 12:33]
Ok, köszi.Azt hittem többről van szó.
Kovács Tamás 2010. március 12. 12:38 (7)
Avatar_70_male
Újonc
  72

„Olvasd el a cikket!!”




[Hivatkozás: Oláh István 2010. március 12. 12:31]
Ha nem tűnt volna fel elolvastam, ezért kértem némi háttérinfot...
De akkor megoldom a googleból, ne fáradj.
Manchester United Football Club 2010. március 12. 12:33 (6)
Rajongó
  1255
Tulajdonképpen a bevezető szövegben leírja.Nem mindig Manchester United volt a neve ennek a klubnak, hanem Newton Heath néven alapították, és nem vörös-fehér-fekete (ez utóbbi a müncheni tragédiára emlékezik), hanem zöld-arany volt a klub színe
Oláh István 2010. március 12. 12:32 (5)
Ígéret
  383

„A glazerek zsidók őket ez nem hatja meg...akkor fogják eladni a Unitedet amikor már nem látnak benne elég plus pénzt!Minden más mindegy nekik.”




[Hivatkozás: Waynee Roooney 2010. március 12. 12:11]
Igazad van ők így gondolgodnak!!


Oláh István 2010. március 12. 12:31 (4)
Ígéret
  383

„Ha Glazer megy is, az adósság marad...Azt át kell vállalni, "meg kell venni" az új tulajnak, hisz Glazer sem hülye, nem ezért milliárdos.
Én nem vágom ezt a zöld-arany sál dolgot, vki röviden leírná?





[Hivatkozás: Kovács Tamás 2010. március 12. 12:15]
Olvasd el a cikket!!
Waynee Roooney 2010. március 12. 12:30 (3)
Ígéret
  447

Persze én szívesen elmondom.1878-ban amikor alakult a United Lancashire-Yorkshire vasút tagjai alapították és Newton Heath volt a csapat neve és zöld-sárga a színe 1902-ig amikor csőd miatt megvette John Henry Davies aki átkeresztelte és megváltoztatta a nevüket!Azt hirdetik hogy a régi szinekkela szurkolók kezébe volt a csapat és a tulajdonjog nem pénzéhes Glázereké volt! kb ennyi.



Szerkesztve: 2010. március 12. 12:31
Kovács Tamás 2010. március 12. 12:15 (2)
Avatar_70_male
Újonc
  72
Ha Glazer megy is, az adósság marad...Azt át kell vállalni, "meg kell venni" az új tulajnak, hisz Glazer sem hülye, nem ezért milliárdos.
Én nem vágom ezt a zöld-arany sál dolgot, vki röviden leírná?
Waynee Roooney 2010. március 12. 12:11 (1)
Ígéret
  447
A glazerek zsidók őket ez nem hatja meg...akkor fogják eladni a Unitedet amikor már nem látnak benne elég plus pénzt!Minden más mindegy nekik.
 
24 ÓRA
11:39  Kirúgták a Hoffenheim vezetőedzőjét11:11  Jóvátette az év öngólját - videó10:44  Hosszabbított a PL-újonc menedzsere10:17  Hivatalos: Shaqirit leigazolta a Bayern00:10  Az Etna nem engedte haza a Romát22:52  Nem hibázott a Barca, aranyért játszhat22:48  Félgőzzel is elődöntőbe jutott a Bayern22:40  Cáceres elhallgattatta a San Sirót22:12  Gervinho döntőbe lőtte az Elefántokat21:00  Capello besokallt: lemondott!19:55  Áprilisra elkészül a Loki-aréna terve19:07  Zambia már döntős az Afrika-kupán!18:22  Hosszabbított hátvédje az Arsenallal18:09  Barca: Messi képviseli az állandóságot16:30  A Milan „B” áll ki a Juventus ellen16:01  Csapatkapitánya nélkül a Lazio a derbin15:36  FIFA: 250 ezer dollár az áldozatoknak15:20  Berbatov visszatérne a válogatottba15:18  Puskás-stadion: reagáltak az építészek14:14  Münchenből Dortmundba?13:34  Felmentették Redknappet12:58  Shaqiri a Bayerné12:19  Akiért a Chelsea és az Arsenal versengSze  Kassai Henry nyomdokaiba lépettSze  Bundázott? Augusztus 23-ig eltiltottákSze  Gólfesztivállal döntős a BilbaoKe  Vérengzést rendezett a DortmundKe  Törlések, halasztások FranciaországbanKe  Magyar-bolgár: jegyek csütörtöktőlKe  Az Anzsi nem nyugszik: Sneijder kellKe  Nem lesz Van Gaal az Ajax igazgatójaKe  A Chelsea „lájkolja” KraszicsotKe  Shaqiri orvosin a BayernnélKe  A Real-legenda lett a Sevilla edzőjeKe  AVB: Neymar nem lesz a Chelsea-éKe  Egyelőre Buffon a század legjobb kapusaKe  A Zenit már most vinné ArsavintKe  Közöny övezi a Serie A-t OlaszországbanKe  Két "Puskás Stadion" lesz BudapestenKe  Kihagyja az Eb-t a portugál válogatottKe  Folytatódott a Málaga vesszőfutásaKe  A Pool macskája békésebb, mint a BarcáéKe  A Fradi legyőzte a Vasast DetroitbanKe  Elképesztő ollózás 16 méterről - videóKe  Ibrahimovic: Hülyeséget csináltam  Kioltotta egymást a Pool és a Spurs  Több mint fél év az Arsenal tehetségének  Mascherano: Egy madridi botlás, és..  Az MU fekete napja: 1958. február 6.  A Milan-Juvéba került az ütés Ibrának  Sir Alex a XXI. század legjobbja  Minden rendben halad Londonban  Suárez visszatér, a Spurs nem nyer; blog  Betelt a pohár a Sevillánál  Megállapodtak: Shaqiri a Bayerné lesz  Arab befektetők a Palermónál  A Barcát (még) nem érdekli Van Persie  De Rossi: Megértettem, hogy itt a helyem  Beckenbauer: A Dortmund lesz a bajnok  Újabb leverkuseni hiányzó a Barca ellen
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Látványos gól Bukarestből
  • Sepulveda ollója Mexikóból
  • Dupla ollózásból seggre esés
  • Lehúzta a kapus gatyáját
További videók  
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS