Ismét szenvedett, de most nyert az MU...

Létrehozva: 2011. október 29. 14:54
Újra csak egy gólra futotta a címvédőnek az angol Premier League-ben, de micsoda különbség múlt vasárnaphoz képest...Akkor a manchesteri derbin a City hat találatot helyezett el a United kapujában, az Everton azonban eredménytelen maradt a Goodison Parkban. Így hat nappal (...) a 6-1-es bajnoki vereséget követően a Manchester United 1-0-ra nyert és megerősítette második helyét a tabellán.

 

 

Négy év után nyert ismét a Goodison Parkban az MU, de ennél sokkal több oka nincs az örömre az együttesnek és a szakmai stábnak. Persze az a legfontosabb, hogy Javier Hernandez találata három pontot ér, de lesz dolga elég a következő hetekben Sir Alex Fergusonnak és segítői csapatának.

A Vörös Ördögök játéka ugyanis ezúttal is alaposan elmaradt a szezon elején látott produkciótól. A Chelsea elleni 3-1-es győzelem óta sokat veszített látványosságából a címvédő, hetek óta görcsösen futballozik, visszaesett a kulcsemberek teljesítménye.

A liverpooli első félidőt ugyan „megnyomta” a Ferguson-együttes, de szó sem volt arról, hogy kapuja elé szögezte volna az Evertont, alig dolgozott ki helyzetet. Egyszer azért eredményesek voltak a vendégek, a lesipuskás Javier Hernandez ismét jókor volt jó helyen. Utána viszont nem folytatta az addig sem túlságosan nagy „ostromot” a manchesteri gárda, remélte, az egy gól is elég lesz a három ponthoz.

Legfontosabb célját ugyan elérte az MU, begyűjtötte a győzelmet, de a szünet után kevés pozitívumot rejtett a produkciója. A középpályások alig segítették a támadásokat, a csatárok haloványak és veszélytelenek voltak. Ezt jól mutatja, hogy a gólvágóként ismert Wayne Rooney 90 perc alatt egyszer sem próbálkozott Tim Howard legyőzésével…

Az MU szerencséje, hogy az Everton sem volt igazán aktív, így hat nappal a derbi csúfos elvesztése után a rekordbajnok „kiegyenesedett”, legalábbis abban a tekintetben, hogy újra győzött. De ennél sokkal jobb teljesítményre lesz szüksége, ha tartani akarja a lépést a mostani szezon eddigi első számú csapatával, a Manchester City-vel.

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Smalling és Young is kidőlt az MU-ból
Rögtön az Everton ellen 1-0-ra megnyert mérkőzés után csapathírekkel szolgált Sir Alex Ferguson, a Manchester United menedzsere három játékosa állapotáról is érdemi információkkal szolgált....
Tovább a teljes cikkhez »

PREMIER LEAGUE, 10. FORDULÓ:
EVERTON-MANCHESTER UNITED 0-1 (0-1) - 2. félidő
Liverpool (Goodison Park), v.: Halsey
Everton: Howard - Hibbert, Heitinga, Jagielka, Baines - Coleman, Biljaletgyinov (Barkley 46.), Osman, Rodwell - Fellaini, Saha (Gueye 84.), menedzser: David Moyes
Kispad: Mucha (kapus), Mustafi, Barkley, McFadden, Stracqualursi, Gueye, Velliosz
Manchester United: De Gea - Jones, Vidics, Evans, Evra - Pak, Cleverley (Nani 57.), Fletcher - Rooney - Welbeck (Valencia 73.), Hernández (Berbatov 67.), menedzser: Sir Alex Ferguson
Kispad: Lindegaard (kapus), Ferdinand, Fabio, Nani, Valencia, Owen, Berbatov
Gól: Hernández (19.)
Sárga lap: Rodwell (26.), Fellaini (95.)
II. FÉLIDŐ:
90+8.: Vége!
90+8.: Velliosz 20 méteres lövését De Gea hárította.
90+5.: Fellaini kapott sárga lapot.
90+2.: Gueye esett el Evra mellett a 16-oson belül, de nincs büntető.
90.: Hat (!) perc a ráadás, az Everton jól járt az asszisztens húzódásával.
90.: Phil Dowd lesz az új asszisztens.
88.: Rosszul van az egyik asszisztens, Halsey ápolást kér segítőjének. Az MU orvosa kezeli a partjelző derekát, de cserére lesz szükség.
84.: Saha le, Gueye be.
81.: Hatalmas kavarodás támadt egy hazai szöglet után, Nani röviden szabadított fel, Rodwell pedig 18 méterről a kapu mellé lőtt.
80.: Az Everton egyre erőteljesebben támad, egyelőre helyzet nélkül.
76.: Osman le, Velliosz be.
73.: Welbeck le, Valencia be.
67.: Hernández le, Berbatov be.
62.: Welbeck "szökött meg" a bal oldalon, 10 méteres lövését Howard a léc fölé ütötte.
57.: Nani a pályán.
56.: Cleverley megsérült, az öltözőbe sétált bánatosan.
53.: Evans figyelmetlensége után Rodwell előretört, 18 méteres lövését De Gea bravúrral ütötte a mezőnybe.
50.: Rodwell sárga lapja ellenére rendkívül sportszerű a találkozó, az Everton 6, az MU 3 szabálytalanságnál jár.
46.: Itt a folytatás.  Biljaletgyinov helyén Barkley.
I. FÉLIDŐ:
45+2.: Szünet!
45+1.: Saha 11 méterről lőtt, De Gea ismét védett.
45.: Egy perc a ráadás.
45.: Saha 17 méteres lövése megpattant Vidicsen, de az MU-kapust ez sem lepte meg.
45.: Hernández 16 méteres lövését hárította Howard.
40.: Majdnem egyenlített az Everton! Baines 21 méteres szabadrúgása a keresztlécről pattant ki, De Gea csak nézte a remek tekerést!
39.: Közben sorsoltak a Ligakupában, a tét az elődöntőbe jutás. A párosítások: MANCHESTER UNITED-CRYSTAL PALACE, ARSENAL-MANCHESTER CITY, CHELSEA-LIVERPOOL FC, CARDIFF-BLACKBURN!
36.: Rodwell szerzett labdát a középpályán, előretört, majd 19 méterről a jobb alsó sarok mellé lőtt.
34.: Tehetetlen az Everton...Vidics "felöklelte" Osmant, a 19 méteres szabadrúgást azonban az ex-manchesteri Saha a sorfalba vágta.
26.: Rodwell felrúgta Jonest, villant a sárga lap.
24.: A BBC szerint 43-57 a labdabirtoklás százalékos aránya.
19.: GÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓL, VEZET AZ MU!  Tetszetős és pontos adogatássorozat végén Evra balról középre emelt, a védők nem érték el a labdát, így Hernández 4 méterről a kapuba lőtt. 0-1

17.: Rooney egy csel után 18 méterről csúnyán a kapu mellé lőtt.  Az MU uralja a középpályát, de ennél többer egyelőre nem futja.
10.: A kezdeti "helyzetfesztivál" után a  két együttes stabilizálta védekezését.
4.: Coleman emelt jobbra, Fellaini 8 méteres fejesét védte De Gea. Eddig kiváló a mérkőzés.
3.: Welbeck cselezgetett, az alapvonal közeléből középre passzolt, Pak pedig 6 méterről a kapusba lőtt. Hatalmas helyzet volt!
1.: Coleman tört előre bátran, 14 méteres lövését De Gea biztosan védte.
1.: Az MU kezdte a liverpooli találkozót.

 

Hozzászólások
Fehér Ágoston 2011. október 29. 17:32 (324)
Avatar_70_male
Újonc
  15
Ennek a cikknek az írója erősen divat szurkoló!
Virág Csabi 2011. október 29. 16:07 (323)
Ígéret
  459
MODERÁLVA
Papp Dávid 2011. október 29. 15:23 (322)
Bajnok
  2193
elég jó vkp-i vannak az evertonnak egyet meglehetne venni Fellalni v Rodwell
Hajrá Manchester United!!!
Vaczola László 2011. október 29. 15:11 (321)
Bajnok
  3676
Megtörtént a helyes útra való 1.lépésez izgalmas igazi PL meccs volt,ahol sovány 1 góllal nyertünk de további 3 pont a kis csipet-csapat tarsolyába és ez a lényeg!nem fog minket lefele vinni az út...a kárörvendők és a rajtunk ocsmánykodók pedig bekaphatják

Glory Man Utd
Manchester United 2011. október 29. 14:59 (320)
Rajongó
  1324
jólvan nyertünk ma csak ez volt a lényeg
Lusánszki Gábor 2011. október 29. 14:56 (319)
Legenda
  13053
na szenvedős de 3pont, ha nem állunk vissza, és hozzuk azt ami valójában tudunk(első 30perc)akkor itt gála van, remélem hogy tényleg a fittség van a képben!
Hajrá Manchester United!!!
Tamás Gábor 2011. október 29. 14:55 (318)
Rajongó
  1305

„persze főleg hogy hosszú ideje nem nyertünk az Everton otthonában de akkor is....





[Hivatkozás: Lusánszki Gábor 2011. október 29. 14:53]
engem Cleverley állapota jobban izgat..
Lusánszki Gábor 2011. október 29. 14:55 (317)
Legenda
  13053
lekéne fújni hahó 6perc volt nem 8!na végre!
Hajrá Manchester United!!!
Lusánszki Gábor 2011. október 29. 14:54 (316)
Legenda
  13053
Berba, Nani.....
Hajrá Manchester United!!!
Krusper Balázs 2011. október 29. 14:54 (315)
Bajnok
  2490
kiszenvedjük
Krusper Balázs 2011. október 29. 14:54 (314)
Bajnok
  2490
kiszenvedjük
Lusánszki Gábor 2011. október 29. 14:53 (313)
Legenda
  13053

„nem vitatom 2 gól több mint egy, de nézd azt hogy a fiúknak sokat jelenthet mentalitás szempontjából már ez az 1 gólos győzelem is a múlt heti nagy zakó után.”




[Hivatkozás: Tamás Gábor 2011. október 29. 14:52]
persze főleg hogy hosszú ideje nem nyertünk az Everton otthonában de akkor is....
Hajrá Manchester United!!!
Lusánszki Gábor 2011. október 29. 14:52 (312)
Legenda
  13053
Hajrá Manchester United!!!
Tamás Gábor 2011. október 29. 14:52 (311)
Rajongó
  1305

„nem, de legalább vertünk volna még1et és azért a 2-0 még is csak biztosabb, mert ha ezért a sporolásért úszik el esetleg 2pont az ******ás, és úgy nem éri meg!





[Hivatkozás: Lusánszki Gábor 2011. október 29. 14:50]
nem vitatom 2 gól több mint egy, de nézd azt hogy a fiúknak sokat jelenthet mentalitás szempontjából már ez az 1 gólos győzelem is a múlt heti nagy zakó után.
Lusánszki Gábor 2011. október 29. 14:52 (310)
Legenda
  13053
na jól van csak görcs volt, már megijedtem!
Hajrá Manchester United!!!
Lusánszki Gábor 2011. október 29. 14:51 (309)
Legenda
  13053
a neeee még Rooeny is.....?!mi a ****** van????nagyon nem akarja az isten hogy akár csak 1meccset is lehozzunk sérülés nélkül!
Hajrá Manchester United!!!
Lusánszki Gábor 2011. október 29. 14:50 (308)
Legenda
  13053

„hosszú még a szezon és látod, hogy jönnek folyamatba a sérülések, és az 1:0ért is 3 pont jár meg a 4:0ért is így nem probléma ha tartalékolunk.”




[Hivatkozás: Tamás Gábor 2011. október 29. 14:49]
nem, de legalább vertünk volna még1et és azért a 2-0 még is csak biztosabb, mert ha ezért a sporolásért úszik el esetleg 2pont az ******ás, és úgy nem éri meg!
Hajrá Manchester United!!!
Lusánszki Gábor 2011. október 29. 14:49 (307)
Legenda
  13053
ezért 11es?ezek az Evertonosok igen viccesek!


Szerkesztve: 2011. október 29. 14:50
Hajrá Manchester United!!!
Tamás Gábor 2011. október 29. 14:49 (306)
Rajongó
  1305

„csak nem értem mért?tartalékülunk a hazai Otelu elleni meccsre vagy mi?nem vágom!





[Hivatkozás: Lusánszki Gábor 2011. október 29. 14:48]
hosszú még a szezon és látod, hogy jönnek folyamatba a sérülések, és az 1:0ért is 3 pont jár meg a 4:0ért is így nem probléma ha tartalékolunk.
Krusper Balázs 2011. október 29. 14:49 (305)
Bajnok
  2490
kemény 6 perc lesz
24 ÓRA
13:38  BL-főtáblás a Nordsjaelland!11:43  Cassano-Balotelli – nagy páros lehet?11:02  39 gyanúsított bundaügyben10:42  Elődöntős a Cor és a Boca21:57  A Newcastle a Ligue 2-ből igazolt21:34  Fabregas reméli: Van Persie marad21:16  Budapesten választottak FIFA-elnököt20:49  Joey Bartont 12 meccsre tiltották el!19:53  Nagytakarítás a Premier League újoncánál18:00  Hulk a Chelsea ajánlatára vár16:39  Juve: MU-tini igen, Balo, Cavani nem!15:44  Helyt adtak a Ferencváros óvásánakSze  Drogba maradt volna, ha nem nyernek BL-tSze  Hazard döntött is, meg nem isSze  Megműtötték az Arsenal reménységétSze  Drogba szerint Torres a Chelsea jövőjeKe  Fordulatos Bayern-siker Hollandia ellenKe  Hivatalos: David Villa kihagyja az Eb-tKe  Az arabok lerombolnák a PSG stadionjátKe  A volt argentin kapitány is Kínába tartKe  „Pedro távozik a Barcából? Lehetetlen"Ke  Ez a bíró tényleg vak! - videóKe  Milan: Silva és Ibra biztosan maradKe  Elengedte Hargreavest a City - videóKe  Hivatalos: Drogba otthagyja a Chelsea-tKe  Giovinco az Európa-bajnokság után döntKe  Ronaldo: Három esélyese van az Eb-nekKe  Liverpool: Villas-Boasra szavazom!Ke  Lassan halad a FIFA megújulásaKe  Mourinho még négy évre aláírt a RealhozKe  Argentin csatárt igazol az InterKe  Nem csak a Manchester City útja létezikKe  Világsztár edzheti JuhásztKe  Megyeri újra a BL-ben bizonyíthatKe  Beckham mellett kampányol Giggs  Láss tisztán: itt tart az Hazard-ügy!  Barcelona-ajánlat Giovincóért  Elhagyhatta a kórházat Abidal  68 évesen lett punk a Montpellier elnöke  Így láttam – BL-döntő a helyszínen  Mihajlovics a szerb kapitány  Torres is befért a spanyol bő keretbe!  Drogba elhagyja a Chelsea-t  Lukaku a BL-érmet sem fogadta el!  Berbatov: Elhagyom a Unitedet  Del Piero: Új életet kezdek  Torres ultimátumot adott a Chelsea-nek  A Chelsea kapusát doppingtesztre vitték  2,5-szeresére emelik Mancini fizetését  Suárez: Barca és Real Madrid kilőve  Speciális kötést kap Juhász RolandVa  Először bajnok a MontpellierVa  Napoli-cím, szomorú búcsú Del PierótólVa  Szinte ezüstérmes a VideotonVa  Top nyolc emlék a BundesligábólVa  Torino, Pescara: irány a Serie A!Va  A Juventus a kupát is behúzza - blogVa  Marad-e Di Matteo és Drogba? Majd eldől!Va  Falcao: minden idők egyik legszebb góljaVa  Solskjaer nemet mondott a PL-re
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Látványos gól Bukarestből
  • Sepulveda ollója Mexikóból
  • Dupla ollózásból seggre esés
  • Lehúzta a kapus gatyáját
További videók  
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS