Ismét Guerrero mentette meg a HSV-t

Szerző: Pataki GyulaLétrehozva: 2009. március 22. 18:49
A Galatasaray elleni sikert követően újra idegenben tudott nyerni a Hamburger SV labdarúgócsapata. A HSV ezúttal a bajnokságban diadalmaskodott, az Isztambulban is két gólt szerző Paolo Guerrero duplájának köszönhetően 2-1-re verte meg a Schalke 04 együttesét, ezzel pontszámban utolérte a Bayern Münchent és a Wolfsburgot. A mérkőzés egyébként 70 percig kiábrándító volt.
25. FORDULÓ:
Schalke 04 – Hamburger SV 1-2 (Farfán 80., ill. Guerrero 70., 74.)

 

 

Miután a Bayern München és a Wolfsburg nyert, a Hamburg is győzelmi kényszerrel a lábában lépett pályára Gelsenkirchenben. Mi több, a kikötővárosiaknak matematikailag arra is volt esélyük, hogy azonnal fellépjenek a második helyre, ám ehhez – csekélység – 20 (!) góllal kellett volna legyőzniük a Schalkét. Ezt még egy körzeti ligás ificsapattal szemben sem lehetett volna garantálni…

Sőt, a mérkőzésen elsőként Frank Rost kapujába került a labda, ám ezzel sem jutott előnyhöz a Schalke, mivel Jones lesről talált be. A csapatok mindenesetre nem kényeztették el a szurkolókat, ugyanis helyzetet, sőt, még helyzetecskéket is csak elvétve lehetett feljegyezni. Az üdítő kivételt Heiko Westermann lehetősége jelentette: az ezúttal védekező középpályásként bevetett Jolly Joker lövése megpattant Aogón, Rost pedig nagy bravúrral hárított.

Reménykedhettünk, hogy szünet után ennél csak jobb jöhet. Tévedtünk. A csapatok a látottak alapján életcéljuknak fogták fel, hogy ne kerüljenek helyzetbe, és ezt sokáig hibátlanul is teljesítették.

Ahhoz, hogy végre egy helyzetet, sőt, egyből egy gólt is lássunk, kellett Manuel Neuer kapitális hibája. Egy előreívelt labdát simán megszerezhetett volna a kapus, ám ő fejjel rosszul mentett, és éppen Paolo Guerrero elé továbbított. A perui támadó kicsodálkozta magát, majd az üres kapu közepébe gurított.

Ez a találat fellelkesítette a HSV-t, amely közvetlenül a vezető gól után növelni is tudta az előnyét: Jansen középre lőtt labdáját Guerrero a kaputól egy méterre pofozta a hálóba. De ezzel még nem volt vége, a Schalke nem törődött bele a vereségbe. Kuranyinak egyszer sikerült ellógnia örzőitől, majd beadását Jefferson Farfán közvetlen közelről a hálóba passzolta. A perui támadó utána még összeakadt Rosttal, a kétszemélyes „Laokon-csoportot” Drees bíró egy-egy sárga lappal nyugtatta meg.

A HSV végül megszerezte a három pontot, és pontszámban beérte a második helyen osztozó Bayernt és Wolfsburgot.

 

 

Hozzászólások
24 ÓRA
13:38  BL-főtáblás a Nordsjaelland!11:43  Cassano-Balotelli – nagy páros lehet?11:02  39 gyanúsított bundaügyben10:42  Elődöntős a Cor és a Boca21:57  A Newcastle a Ligue 2-ből igazolt21:34  Fabregas reméli: Van Persie marad21:16  Budapesten választottak FIFA-elnököt20:49  Joey Bartont 12 meccsre tiltották el!19:53  Nagytakarítás a Premier League újoncánál18:00  Hulk a Chelsea ajánlatára vár16:39  Juve: MU-tini igen, Balo, Cavani nem!15:44  Helyt adtak a Ferencváros óvásánakSze  Drogba maradt volna, ha nem nyernek BL-tSze  Hazard döntött is, meg nem isSze  Megműtötték az Arsenal reménységétSze  Drogba szerint Torres a Chelsea jövőjeKe  Fordulatos Bayern-siker Hollandia ellenKe  Hivatalos: David Villa kihagyja az Eb-tKe  Az arabok lerombolnák a PSG stadionjátKe  A volt argentin kapitány is Kínába tartKe  „Pedro távozik a Barcából? Lehetetlen"Ke  Ez a bíró tényleg vak! - videóKe  Milan: Silva és Ibra biztosan maradKe  Elengedte Hargreavest a City - videóKe  Hivatalos: Drogba otthagyja a Chelsea-tKe  Giovinco az Európa-bajnokság után döntKe  Ronaldo: Három esélyese van az Eb-nekKe  Liverpool: Villas-Boasra szavazom!Ke  Lassan halad a FIFA megújulásaKe  Mourinho még négy évre aláírt a RealhozKe  Argentin csatárt igazol az InterKe  Nem csak a Manchester City útja létezikKe  Világsztár edzheti JuhásztKe  Megyeri újra a BL-ben bizonyíthatKe  Beckham mellett kampányol Giggs  Láss tisztán: itt tart az Hazard-ügy!  Barcelona-ajánlat Giovincóért  Elhagyhatta a kórházat Abidal  68 évesen lett punk a Montpellier elnöke  Így láttam – BL-döntő a helyszínen  Mihajlovics a szerb kapitány  Torres is befért a spanyol bő keretbe!  Drogba elhagyja a Chelsea-t  Lukaku a BL-érmet sem fogadta el!  Berbatov: Elhagyom a Unitedet  Del Piero: Új életet kezdek  Torres ultimátumot adott a Chelsea-nek  A Chelsea kapusát doppingtesztre vitték  2,5-szeresére emelik Mancini fizetését  Suárez: Barca és Real Madrid kilőve  Speciális kötést kap Juhász RolandVa  Először bajnok a MontpellierVa  Napoli-cím, szomorú búcsú Del PierótólVa  Szinte ezüstérmes a VideotonVa  Top nyolc emlék a BundesligábólVa  Torino, Pescara: irány a Serie A!Va  A Juventus a kupát is behúzza - blogVa  Marad-e Di Matteo és Drogba? Majd eldől!Va  Falcao: minden idők egyik legszebb góljaVa  Solskjaer nemet mondott a PL-re
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Látványos gól Bukarestből
  • Sepulveda ollója Mexikóból
  • Dupla ollózásból seggre esés
  • Lehúzta a kapus gatyáját
További videók  
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS