Íme, a XXI. század focilabdája!

Létrehozva: 2010. március 4. 17:49
Örök vitatéma, mennyire engedjük be a világ legnépszerűbb sportjának, a labdarúgásnak a világába a modern technológiák újításait. Egyesek szerint a bírói hiba hozzátartozik a futballhoz, míg mások azt mondják, a sportágnak lépést kell tartania a számítástechnika fejlődésével. Utóbbiak legújabb érve „a jövő labdája", amely a CTRUS fantázianévre hallgat.

Kapaszkodjatok meg: a XXI. század focilabdájában nincs levegő, rugalmas műanyagok (elasztomerek) képezik átlátszó felszínét, amelyet egy speciális belső váz tart.

 

A GPS-es helymeghatározás alapfelszerelés", folyamatosan mérhető lesz a labda pontos pozíciója, a lövések ereje, sebessége, a kommunikációt egy RFID-chip (rádiófrekvenciás technológia) segíti. A labdát olyan anyagból készítik, amely képes elszíneződni, mondjuk abban az esetben, ha túlmegy a gólvonalon a bőrgolyó, pardon a játékszer. A gólbíró innentől fogva biztosan luxus lenne. Kamera is lesz benne, amely soha nem látott felvételeket szolgáltathat a játékvezetők, és akár a tévénézők számára is.

A laszti ugyan már kigurult a science-fiction birodalmából, de a megvalósításon még dolgoznak, egyelőre a prototípus (HYB-S1) sincs kész. A dél-afrikai vébén tehát nem a mikrométerek", vagy az exkluzív videófelvételek, hanem a játékvezető és a partjelzők koncentrációja, lélekjelenléte, felkészültsége dönthet egy-egy vitás helyzetben.

Joseph Blatter korábban arról beszélt, támogatna hasonló megoldásokat, de a videóbírót határozottan ellenzi:

A napon, amelyen egy játékvezető megszakít egy mérkőzést azért, hogy visszanézze a lassítást, meghal a futball. Lelki szemeimmel látom, a szurkolók úgy hagyják el a stadiont, hogy semmiről sem vitatkoznak. Elmúlik a szerelem, és kiábrándulnak a sportágból."

Címkék: labdarúgás
Hozzászólások
Szabó Roli 2010. március 5. 20:01 (41)
Újonc
  106
Hogy mondjam el,hogy vágyok rád,szeretem a mikroszálaid ilatát ! A GPS jó lenne : pl.: Ronaldo vezeti a labdát és megszólal a labdában a GPS - az oldalvonalnál fordulj balra,a szögletzászlónál fordulj jobbra csináld meg a cselt és indulj a 16-os felé.add le a labdát 5 méterrel arrébb és 0,5 méterrel jobra Kakának.JÖN A LABDA(RIPORTER) GPS KAKÁNAK- Találd el a labdát 3 cm-re az aljától és 4,5cm-re a jobb oldalától.ÉÉS GÓÓL! CITRUS NÉVRE HALLGAT: Ronaldo szabadrúgás:CITRUS!! - Igen gazdám.AKADJ BE A JOBB FELSŐBE! Igenis gazdám.GÓÓÓL KÁPRÁZATOS.Van der Sar kirúgás következik.CITRUS-Igen gazdám.Pattanj be a háloba most-IGEN GAZDÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁMM GÓÓÓÓÓÓÓÓÓLLL! !!!!!!! Hülyén hangzik kicsit nem? Sztem nagyon
Ughy János 2010. március 5. 18:29 (40)
Bajnok
  2173
Ezek a vázak a labdában nem újdonságok, ugyanis az Adidas Teamgeist labdában is vannak ilyenek! Amúgy nem rossz labda, csak kicsit csúnya, hogy átlátszó...
Hajrá FC Bayern München!!!
dr pepe 2010. március 5. 17:11 (39)
Avatar_70_male
Újonc
  1
Amúgy elmondom hogy nem a labdával van a baj.Pl.: az hogy mikor gól vagy mikor nem, ezt még jó hogy emberi szem nem mindig látja, és sajnos sok meccset láttam ami ilyen rossz döntésen/döntéseken ment el.És még ezen kívüül sok érdekes adatot tudhatnánk meg a mérésekböl, és érdekelne engempéldául hogy milyen videot csinálna.ez mindmind csak javítana a focin, élvezhetöbb lenne megnézni egy meccset, és végre a focistákon múlna a meccs/bajnokság/kupa.Ha meg attól féltek hogy máshogy fog viselkedni a levegőben vagy lövésnél vagy bárhol, neféljetek nem annyira gyámoltalanoka focistákhogy szó nélkül rossz labdával játszanak

Szerintem ez egy nagyon jó ötlet!!
Németh István 2010. március 5. 16:27 (38)
Újonc
  92
Nem nagyon értem mi a probléma a rendes labdával és hogy miért kell egy valójában természetes fizikai törvényekre támaszkodó sportágból, informatika órát csinálni...ennek semmi értelme, a labda az labda, tulajdonképpen ez az egyik "jelképe" a focinak, minek ezen változtatni mikor több mint 1evszázadig erről szólt...mi lesz a következő, magától futó/lövő csuka, de hiper intelligens kapuskesztyű is lehetne...vagy nem tudom:S
Briezsnyik Mátyás 2010. március 5. 09:35 (37)
Újonc
  19
nem tudom mit kell nektek fikázódni állandóan!
szerintem azok a tudósok mindent felmérnek meg mindent letesztelnek ahhoz hogy ez a labda ugyan úgy viselkedjen mint az őskori megszokott!!!
Amúgy meg nem árt szerintem néha az újítás a fociban sem!!Nekem ez a véleményem!

Pethő András 2010. március 4. 23:22 (36)
Újonc
  143

„Ezzel nem értek egyet mert ígyis évente újulnak meg a labdák, és pl a kapusok minden évben (minden bl nyitánykor) panaszkodnak a labdára.Szerintem jólesz eza labda ha egyszer is eljut a gyepre.





[Hivatkozás: Varga Bálint 2010. március 4. 23:16]
de ha pl levegő sem lesz benne, akkor felmerül a kérdés, egy rúgás alkalmával hasonlóképp viselkedik-e a labda ezekkel a műanyag merevítőkkel is?
pl nézd meg itt hogy deformálódik a labda:
!külső hivatkozás, lehetséges spam!
Varga Bálint 2010. március 4. 23:16 (35)
Újonc
  16

„nem hinném, hogy a labda fizikája nem fog megváltozni
szerintem ez azért ******, mert a játékosok mire hozzászoknak, az nagyon hosszú időbe telhet...a kapusokról nem is beszélve...





[Hivatkozás: Pethő András 2010. március 4. 22:51]
Ezzel nem értek egyet mert ígyis évente újulnak meg a labdák, és pl a kapusok minden évben (minden bl nyitánykor) panaszkodnak a labdára.Szerintem jólesz eza labda ha egyszer is eljut a gyepre.
Pethő András 2010. március 4. 22:51 (34)
Újonc
  143
nem hinném, hogy a labda fizikája nem fog megváltozni
szerintem ez azért ******, mert a játékosok mire hozzászoknak, az nagyon hosszú időbe telhet...a kapusokról nem is beszélve...
Szabó Áron 2010. március 4. 22:40 (33)
Újonc
  175

„Én olyat kérek amivel meccs közbe tudok kenyeret pirítani , kávét főzni , meg fogni az HBO-t , milyen elavúlt , GPS egy labdába




[Hivatkozás: Gery Gottam 2010. március 4. 20:20]




Szerkesztve: 2010. március 4. 22:41
Vörös Gellért 2010. március 4. 21:38 (32)
Ígéret
  207
Nem lenne egyszerubb, ha normális bírók fújnának???
Kovács Tamás 2010. március 4. 20:57 (31)
Avatar_70_male
Újonc
  72
Nagyon nem jó irányba haladnak a labdák sajnos.Régen technika kellett ahhoz bombagólt lőjenek a játékosok, R.Carlos a "régi" labdát is el tudta csavarni úgy, h meghazudtolja a fizika törvényeit, na de a mai labdák...nem így kellene kibabrálni a kapusokkal, nem ez szolgálja a foci fejlődését (egyedül a gps-nek van jövője, mert a gólbírók alkalmatlanok a feladatuk ellátására).
szabó gábor 2010. március 4. 20:52 (30)
Újonc
  183
egyáltalán nem lehet majd kilokrol beszélgetni olyan könnyű anyagokbol lesz összeállitva hogy az nem is igaz és ki******ott drága lesz
Gery Gottam 2010. március 4. 20:20 (29)
Újonc
  188
Én olyat kérek amivel meccs közbe tudok kenyeret pirítani , kávét főzni , meg fogni az HBO-t , milyen elavúlt , GPS egy labdába
Al Bundy 2010. március 4. 20:13 (28)
Ígéret
  283
ez egész jó ötlet meg minden.de ha belegondoltok...teljesen tönkre teszi a játékot.gondolom sokan fociztok.gondoljatok bele hányszor kimegy párcentire a labda az oldalvonalon de te tovább vezeted, a bíró nem látja.mindent érzékel, stb.teljesen szétszakítja a játékot.pont az a szép a fociban hogy nincs benne semmi számítás technika se semmi.néha kell az a hiba amit a játékvezető elkövet.milyen unalmas lenne mindig igazság lenne? sose lenne semmi pletyka hogy mér szúrták el meg stb...:S
szerintem minden úgy jó ahogy most van.egy-két barátságos meccsre tegyék be vagy nem tudom...
Wesley Sneijder 2010. március 4. 20:05 (27)
Újonc
  34

„semmi értelme....a foci úgy jó ahogy van...kár ilyen ******ságokkal el******ni...





[Hivatkozás: Nagy Balázs 2010. március 4. 20:02]
PONTOSAN! meg hány kiló lenne egy ilyen ******? R.Carlos alig lőné át a félpályát..!
Nagy Balázs 2010. március 4. 20:02 (26)
Újonc
  65
semmi értelme....a foci úgy jó ahogy van...kár ilyen ******ságokkal el******ni...
Hajrá AC Milan!!!
Törölt felhasználó 2010. március 4. 19:32 (25)
Avatar_70_male
Újonc
  0
MODERÁLVA
Pápes Róbert 2010. március 4. 19:32 (24)
Újonc
  5
nekem kell egy ilyen ladba amint lehet veszek is kettőt
Törölt felhasználó 2010. március 4. 19:29 (23)
Avatar_70_male
Újonc
  0
MODERÁLVA
Kovács Gergő 2010. március 4. 19:25 (22)
Újonc
  27
ez az egy f.ság! gondold el nem lenne min veszekedni,elfogyna a játékkedv.De viszont abból a szempontból jó hogy haladunk a korral.még drága mulatság is lenne.
 
24 ÓRA
09:05  Ki lesz Capello utódja? 46 jelölt - blog00:10  Az Etna nem engedte haza a Romát22:52  Nem hibázott a Barca, aranyért játszhat22:48  Félgőzzel is elődöntőbe jutott a Bayern22:40  Cáceres elhallgattatta a San Sirót22:12  Gervinho döntőbe lőtte az Elefántokat21:00  Capello besokallt: lemondott!19:55  Áprilisra elkészül a Loki-aréna terve19:07  Zambia már döntős az Afrika-kupán!18:22  Hosszabbított hátvédje az Arsenallal18:09  Barca: Messi képviseli az állandóságot16:30  A Milan „B” áll ki a Juventus ellen16:01  Csapatkapitánya nélkül a Lazio a derbin15:36  FIFA: 250 ezer dollár az áldozatoknak15:20  Berbatov visszatérne a válogatottba15:18  Puskás-stadion: reagáltak az építészek14:14  Münchenből Dortmundba?13:34  Felmentették Redknappet12:58  Shaqiri a Bayerné12:19  Akiért a Chelsea és az Arsenal verseng11:48  Kassai Henry nyomdokaiba lépett11:04  Bundázott? Augusztus 23-ig eltiltottákSze  Gólfesztivállal döntős a BilbaoKe  Vérengzést rendezett a DortmundKe  Törlések, halasztások FranciaországbanKe  Magyar-bolgár: jegyek csütörtöktőlKe  Az Anzsi nem nyugszik: Sneijder kellKe  Nem lesz Van Gaal az Ajax igazgatójaKe  A Chelsea „lájkolja” KraszicsotKe  Shaqiri orvosin a BayernnélKe  A Real-legenda lett a Sevilla edzőjeKe  AVB: Neymar nem lesz a Chelsea-éKe  Egyelőre Buffon a század legjobb kapusaKe  A Zenit már most vinné ArsavintKe  Közöny övezi a Serie A-t OlaszországbanKe  Két "Puskás Stadion" lesz BudapestenKe  Kihagyja az Eb-t a portugál válogatottKe  Folytatódott a Málaga vesszőfutásaKe  A Pool macskája békésebb, mint a BarcáéKe  A Fradi legyőzte a Vasast DetroitbanKe  Elképesztő ollózás 16 méterről - videóKe  Ibrahimovic: Hülyeséget csináltam  Kioltotta egymást a Pool és a Spurs  Több mint fél év az Arsenal tehetségének  Mascherano: Egy madridi botlás, és..  Az MU fekete napja: 1958. február 6.  A Milan-Juvéba került az ütés Ibrának  Sir Alex a XXI. század legjobbja  Minden rendben halad Londonban  Suárez visszatér, a Spurs nem nyer; blog  Betelt a pohár a Sevillánál  Megállapodtak: Shaqiri a Bayerné lesz  Arab befektetők a Palermónál  A Barcát (még) nem érdekli Van Persie  De Rossi: Megértettem, hogy itt a helyem  Beckenbauer: A Dortmund lesz a bajnok  Újabb leverkuseni hiányzó a Barca ellen  Fernando Torres lesz a PL gólkirálya?  Blatter: Brazília jó vb-t fog rendezni  Capellónak Terry maradt a kapitány
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Látványos gól Bukarestből
  • Sepulveda ollója Mexikóból
  • Dupla ollózásból seggre esés
  • Lehúzta a kapus gatyáját
További videók  
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS