Ifjú belga tehetséget igazolt az MU

Létrehozva: 2010. március 8. 18:39
A Manchester United szerződtette a Standard Liege 18 éves szupertehetséges szélsőhátvédjét, Marnick Vermijlt édesapja közlése szerint – számolt be róla egy mértékadó belga lap. A játékos a nyáron csatlakozik a Vörös Ördögökhöz.

 

 


Noha az Anderlecht 16 esztendős zsenijét, Romelu Lukakut is szívesen látná csapatában Sir Alex Ferguson, első körben be kellett érnie a Liege talentumával.

Marnick Vermijlt 300 ezer euró fájdalomdíj fejében engedte el a Standard a Het Laatste Nieuws információja szerint.

A játékos édesapja úgy nyilatkozott, Sir Alex kifogyhatatlan volt a dicsérő jelzőkből, mikor saját szemével látta futballozni a labdarúgót.

„Ferguson azt mondta nekem, hogy Marnick a következő években stabil kezdőjátékos lehet az Old Traffordon” – újságolta a büszke apa.

A 18 éves tehetség a védelem bal és jobb oldalán is klasszis teljesítményre képes, ha hinni lehet a pletykáknak. A székhelyét nyáron teszi át az Old Traffordra.

Hozzászólások
csekő Gábor 2010. március 10. 19:21 (14)
Avatar_70_male
Újonc
  3

„Szerintem nem védelembe kellett volna igazolnia Fergusonnak.ott van Rafael meg Fábio meg Evra, Ferdinand, Evans Vidic, meg még Neville is.(Ha valakit kihagytam bocs)”




[Hivatkozás: REAL MADRID 2010. március 10. 15:51]
Hát pont, hogy a védelmet kéne erősítenie Fergusonnak.Szeretem az M.U.-t a kedvencem, de az ikrek ló******ok.gyengék, határozatlanok, sokan elmentek Rafael mellett úgy,h elnyomták, ja és még lassúak is, nem veszik veszik fel a verenyt egy gyors középpályással.Evra, Ferdinand Vidic mellé még kéne egy jó hátvéd, de nem Evans az egy nagy ******.Szal az én véleményem az, hogy a támadósor az úgy jó ahogy van, televannak, de a védelem az szinte 0, ott kéne erősítés, ha valaki kihullik abból a 3ból máris megvannak lőve.
REAL MADRID 2010. március 10. 15:51 (13)
Újonc
  183
Szerintem nem védelembe kellett volna igazolnia Fergusonnak.ott van Rafael meg Fábio meg Evra, Ferdinand, Evans Vidic, meg még Neville is.(Ha valakit kihagytam bocs)

Szerkesztve: 2010. március 10. 15:52
The Demon 2010. március 9. 19:47 (12)
Újonc
  75
Evans sztem jó lesz de a 2 Da Silva az meg sztem szinte biztos! jók ők kettten...am fiatal tehetségek mindig jól jönnek
Varga Bálint 2010. március 8. 20:24 (11)
Újonc
  16
szerintem egyre több pénz.
szabó márk 2010. március 8. 20:22 (10)
Bajnok
  2440
egyre több Belga tehetség bukkan fel....mi van ott ???


Jánk Péter 2010. március 8. 20:20 (9)
Újonc
  43
Kíváncsi leszek rá nagyon! tényleg olyan tehetséges mint azt mondják? az biztos hogy sok munka lesz vele:P de fergienek nem okozhat ez sem problémát úgyhogy majd várjuk mi lesz belőle
Frik László 2010. március 8. 20:18 (8)
Ígéret
  334
Jaj de elvan szálva valaki a kis Barcájától...De mire is?:S
Szabó Roli 2010. március 8. 19:30 (7)
Újonc
  106
Canales megéri a pénzét nagyon jó játékos és naon fiatalnagy jövővel akárcsak a Real Madrid

NA JAH MEG A MANCHESTER UNITED !!!!
Balogh György 2010. március 8. 19:30 (6)
Újonc
  115
De ez azért van mert most is te kezded a piszkálódást.(: de lényegtelen-.-

am ez a Fergie lehet tud valamit. igazolja a fiatalokat jol teszi

Szabó Roli 2010. március 8. 19:21 (5)
Újonc
  106

„Minek ide még 1 hátvéd - hiszen nyáron még Chris Smalling is csatlakozik a csapathoz...?





[Hivatkozás: Mosonyi Bálint 2010. március 8. 18:44]
tesó emlékszel arra amikor 4 védőből csak evra játszodt ?fletcher,carrick,scholes voltak a védők . evra is le ment uh giggs állt be hátra.az ilyen esetekre kellenek a védők.jöjjön még lukaku és minden rendben lesz
Dave Sz... 2010. március 8. 19:15 (4)
Ígéret
  244
Jöjjön csak..
Törölt felhasználó 2010. március 8. 18:56 (3)
Avatar_70_male
Újonc
  0
MODERÁLVA
Törölt felhasználó 2010. március 8. 18:49 (2)
Avatar_70_male
Újonc
  0
MODERÁLVA
Mosonyi Bálint 2010. március 8. 18:44 (1)
Ígéret
  445
Minek ide még 1 hátvéd - hiszen nyáron még Chris Smalling is csatlakozik a csapathoz...?
 
24 ÓRA
10:44  Hosszabbított a PL-újonc menedzsere10:17  Hivatalos: Shaqirit leigazolta a Bayern09:05  Ki lesz Capello utódja? 46 jelölt - blog00:10  Az Etna nem engedte haza a Romát22:52  Nem hibázott a Barca, aranyért játszhat22:48  Félgőzzel is elődöntőbe jutott a Bayern22:40  Cáceres elhallgattatta a San Sirót22:12  Gervinho döntőbe lőtte az Elefántokat21:00  Capello besokallt: lemondott!19:55  Áprilisra elkészül a Loki-aréna terve19:07  Zambia már döntős az Afrika-kupán!18:22  Hosszabbított hátvédje az Arsenallal18:09  Barca: Messi képviseli az állandóságot16:30  A Milan „B” áll ki a Juventus ellen16:01  Csapatkapitánya nélkül a Lazio a derbin15:36  FIFA: 250 ezer dollár az áldozatoknak15:20  Berbatov visszatérne a válogatottba15:18  Puskás-stadion: reagáltak az építészek14:14  Münchenből Dortmundba?13:34  Felmentették Redknappet12:58  Shaqiri a Bayerné12:19  Akiért a Chelsea és az Arsenal verseng11:48  Kassai Henry nyomdokaiba lépettSze  Bundázott? Augusztus 23-ig eltiltottákSze  Gólfesztivállal döntős a BilbaoKe  Vérengzést rendezett a DortmundKe  Törlések, halasztások FranciaországbanKe  Magyar-bolgár: jegyek csütörtöktőlKe  Az Anzsi nem nyugszik: Sneijder kellKe  Nem lesz Van Gaal az Ajax igazgatójaKe  A Chelsea „lájkolja” KraszicsotKe  Shaqiri orvosin a BayernnélKe  A Real-legenda lett a Sevilla edzőjeKe  AVB: Neymar nem lesz a Chelsea-éKe  Egyelőre Buffon a század legjobb kapusaKe  A Zenit már most vinné ArsavintKe  Közöny övezi a Serie A-t OlaszországbanKe  Két "Puskás Stadion" lesz BudapestenKe  Kihagyja az Eb-t a portugál válogatottKe  Folytatódott a Málaga vesszőfutásaKe  A Pool macskája békésebb, mint a BarcáéKe  A Fradi legyőzte a Vasast DetroitbanKe  Elképesztő ollózás 16 méterről - videóKe  Ibrahimovic: Hülyeséget csináltam  Kioltotta egymást a Pool és a Spurs  Több mint fél év az Arsenal tehetségének  Mascherano: Egy madridi botlás, és..  Az MU fekete napja: 1958. február 6.  A Milan-Juvéba került az ütés Ibrának  Sir Alex a XXI. század legjobbja  Minden rendben halad Londonban  Suárez visszatér, a Spurs nem nyer; blog  Betelt a pohár a Sevillánál  Megállapodtak: Shaqiri a Bayerné lesz  Arab befektetők a Palermónál  A Barcát (még) nem érdekli Van Persie  De Rossi: Megértettem, hogy itt a helyem  Beckenbauer: A Dortmund lesz a bajnok  Újabb leverkuseni hiányzó a Barca ellen  Fernando Torres lesz a PL gólkirálya?
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Látványos gól Bukarestből
  • Sepulveda ollója Mexikóból
  • Dupla ollózásból seggre esés
  • Lehúzta a kapus gatyáját
További videók  
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS