Hősként fogadták a lilákat Firenzében

Szerző: SHLétrehozva: 2009. december 10. 20:40
Több száz szurkoló és karneváli hangulat várta a Fiorentina labdarúgóit Firenze repterén, miután hazaérkeztek Liverpoolból. Onnan, ahol szerda este fantasztikus sikert értek el, hiszen a Vörösök 2-1-es legyőzésével - egyetlen olasz csapatként - csoportjuk élén végeztek a Bajnokok Ligájában.

Hat mérkőzés során öt győzelem (sorozatban!) és mindössze egy vereség! A firenzei szurkolók álmaikban sem hitték volna, amit kedvenceik véghez vittek a legrangosabb európai kupasorozatban.

 

Adrukkerek nem is fukarkodtak az ünnepléssel.Több mint ötszázan várták Alberto Gilardinóékat a város repterén, a Peretolán. A létesítmény minden pontján sálak, zászlók lógtak, szurkolók bóklásztak és éltették énekelve csapatukat. A közben sérülés miatt hosszú időre kiesett Sebastien Freyt és társait hősnek kijáró fogadtatásban részesítették tehát.

Cesare Prandelli fiai az itáliai együttesek közül egyedüliként végeztek kvartettjük élén a Bajnokok Ligájában. Így a lilák kiemeltként várhatják a jövő pénteki sorsolást.

Hozzászólások
szabó márk 2009. december 10. 22:10 (2)
Bajnok
  2440
Megérdemelték !!!
Talapa Viktor 2009. december 10. 21:34 (1)
Ígéret
  273
Gratula nekik.Nagyon jól játszottak végig, és megérdemelten lettek elsők, nemcsak az eredmények miatt, hanem azért is mert ők játszották a legjobb meccseket a Debrecennel és vendéglátóknak is maximális tiszteletet megérdemel Firenze (a magyar szurkolókat magyarul tájékoztatták a stadionban is - ellentétben például Lyonnal ahol még azt is elvárták, hogy a sajtótájékoztató is franciául menjen).
Én, bár Juve szurkoló vagyok, mindig is örültem más olasz csapat BL-beni sikerének, hogy megmutassák a világnak, hogy a Serie A igenis a top bajnokságok egyike.
FORZA JUVE
 
24 ÓRA
00:27  Gólfesztivállal döntős a Bilbao23:44  Vérengzést rendezett a Dortmund21:44  Törlések, halasztások Franciaországban21:12  Magyar-bolgár: jegyek csütörtöktől20:41  Az Anzsi nem nyugszik: Sneijder kell19:39  Nem lesz Van Gaal az Ajax igazgatója18:24  A Chelsea „lájkolja” Kraszicsot17:14  Shaqiri orvosin a Bayernnél16:40  A Real-legenda lett a Sevilla edzője16:17  AVB: Neymar nem lesz a Chelsea-é15:33  Egyelőre Buffon a század legjobb kapusa14:49  A Zenit már most vinné Arsavint14:22  Közöny övezi a Serie A-t Olaszországban13:24  Két "Puskás Stadion" lesz Budapesten12:41  Kihagyja az Eb-t a portugál válogatott12:14  Folytatódott a Málaga vesszőfutása11:48  A Pool macskája békésebb, mint a Barcáé11:20  A Fradi legyőzte a Vasast Detroitban10:27  Elképesztő ollózás 16 méterről - videó09:58  Ibrahimovic: Hülyeséget csináltam  Kioltotta egymást a Pool és a Spurs  Több mint fél év az Arsenal tehetségének  Mascherano: Egy madridi botlás, és..  Az MU fekete napja: 1958. február 6.  A Milan-Juvéba került az ütés Ibrának  Sir Alex a XXI. század legjobbja  Minden rendben halad Londonban  Suárez visszatér, a Spurs nem nyer; blog  Betelt a pohár a Sevillánál  Megállapodtak: Shaqiri a Bayerné lesz  Arab befektetők a Palermónál  A Barcát (még) nem érdekli Van Persie  De Rossi: Megértettem, hogy itt a helyem  Beckenbauer: A Dortmund lesz a bajnok  Újabb leverkuseni hiányzó a Barca ellen  Fernando Torres lesz a PL gólkirálya?  Blatter: Brazília jó vb-t fog rendezni  Capellónak Terry maradt a kapitány  Bírózik a Chelsea, bírózik az MU  Madrid-meccs, Di Stéfano-tiszteletéreVa  Kapushibával ment tovább GhánaVa  Gól nélküli rangadó MadridbanVa  Buffon: Botlottunk, de nem stresszelünkVa  Münchenben játszik a holland válogatottVa  Németh Krisztiánék meglepetésgyőzelmeVa  Barca-sztár lőtte ki a másik házigazdátVa  Nem bírta tíz emberrel a KaiserslauternVa  Az MU 0-3-ról egyenlített a Bridge-en!Va  De Rossi hosszabít a Romával - hivatalosVa  Inter-gyalázat, Ibra-piros, Juve-blamaVa  Balotelli: Aranylabdás lehetek, ha...Va  Mourinho sem tudja, mi lesz veleVa  Ferguson: Evra fogjon kezet SuárezzelVa  Bunda: örökre eltiltottak egy edzőtVa  Nem súlyos Busquets sérüléseVa  90 éves Szepesi GyörgyVa  Wenger hosszabbítana HenryvalSzo  Messi gólt lőtt, a Barca újra győzöttSzo  Győzött a PSG, de a Montpellier isSzo  Drogba kettő - négyben az Elefántok
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Látványos gól Bukarestből
  • Sepulveda ollója Mexikóból
  • Dupla ollózásból seggre esés
  • Lehúzta a kapus gatyáját
További videók  
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS