Hős bajnokait ünnepli Spanyolország

Szerző: MTI/N.K.Létrehozva: 2008. június 30. 20:10
Helyi idő szerint 19:40-kor megérkezett Madridba az Európa-bajnok spanyol labdarúgó-válogatott, amely a vasárnapi bécsi döntőben a németek 1-0-s legyőzésével hódította el az Henri Delaunay trófeát.
Fotó: Reuters

 

 

Fantasztikus ünneplésben részesítették a szurkolók az ország hőseit, a vasárnapi Európa-bajnoki fináléban győztes futballistákat. A fieszta már a madridi Barajas reptéren elkezdődött, ahol többezer ember éltette övéit.

A csapatot szállító gép oldalán „Bajnokcsapat” felirat ékeskedett, amelyből kilépve a futballisták a "spanyol vagyok” című dalt énekelték, miközben Luís Aragonés szövetségi kapitányt éltették.

A légikikötőből este nyolc órakor egy nyitott autóbuszon indultak útnak a válogatott tagjai a belváros felé, majd Castellana-sétányon vonultak végig, ahol megkezdődődött a hajnalig tartó örömünnep.

Az ibériaiak 1964 óta vártak hasonló sikerre, akkor a hazai rendezésű kontinenstorna döntőjében 2-1-re győzték le a Szovjetuniót. Azóta azonban csak a nagy semmi, még akkor is, ha a hispánok a selejtezőkben szinte kivétel nélkül remek produkcióval kvalifikálták magukat az aktuális versenyekre.

„Szenzációs munkát végzett Aragonés mester – méltatott a kapus és csapatkapitány Iker Casillas, aki spanyolként 44 esztendő után emelhette újra magasba a trófeát. – Már az első pillanattól fogva azt próbálta bennünk tudatosítani, megnyerhetjük a viadalt. Csapatként lettünk Európa-bajnokok, hazánkat pedig büszkévé tettük.”

24 ÓRA
13:38  BL-főtáblás a Nordsjaelland!11:43  Cassano-Balotelli – nagy páros lehet?11:02  39 gyanúsított bundaügyben10:42  Elődöntős a Cor és a Boca21:57  A Newcastle a Ligue 2-ből igazolt21:34  Fabregas reméli: Van Persie marad21:16  Budapesten választottak FIFA-elnököt20:49  Joey Bartont 12 meccsre tiltották el!19:53  Nagytakarítás a Premier League újoncánál18:00  Hulk a Chelsea ajánlatára vár16:39  Juve: MU-tini igen, Balo, Cavani nem!15:44  Helyt adtak a Ferencváros óvásánakSze  Drogba maradt volna, ha nem nyernek BL-tSze  Hazard döntött is, meg nem isSze  Megműtötték az Arsenal reménységétSze  Drogba szerint Torres a Chelsea jövőjeKe  Fordulatos Bayern-siker Hollandia ellenKe  Hivatalos: David Villa kihagyja az Eb-tKe  Az arabok lerombolnák a PSG stadionjátKe  A volt argentin kapitány is Kínába tartKe  „Pedro távozik a Barcából? Lehetetlen"Ke  Ez a bíró tényleg vak! - videóKe  Milan: Silva és Ibra biztosan maradKe  Elengedte Hargreavest a City - videóKe  Hivatalos: Drogba otthagyja a Chelsea-tKe  Giovinco az Európa-bajnokság után döntKe  Ronaldo: Három esélyese van az Eb-nekKe  Liverpool: Villas-Boasra szavazom!Ke  Lassan halad a FIFA megújulásaKe  Mourinho még négy évre aláírt a RealhozKe  Argentin csatárt igazol az InterKe  Nem csak a Manchester City útja létezikKe  Világsztár edzheti JuhásztKe  Megyeri újra a BL-ben bizonyíthatKe  Beckham mellett kampányol Giggs  Láss tisztán: itt tart az Hazard-ügy!  Barcelona-ajánlat Giovincóért  Elhagyhatta a kórházat Abidal  68 évesen lett punk a Montpellier elnöke  Így láttam – BL-döntő a helyszínen  Mihajlovics a szerb kapitány  Torres is befért a spanyol bő keretbe!  Drogba elhagyja a Chelsea-t  Lukaku a BL-érmet sem fogadta el!  Berbatov: Elhagyom a Unitedet  Del Piero: Új életet kezdek  Torres ultimátumot adott a Chelsea-nek  A Chelsea kapusát doppingtesztre vitték  2,5-szeresére emelik Mancini fizetését  Suárez: Barca és Real Madrid kilőve  Speciális kötést kap Juhász RolandVa  Először bajnok a MontpellierVa  Napoli-cím, szomorú búcsú Del PierótólVa  Szinte ezüstérmes a VideotonVa  Top nyolc emlék a BundesligábólVa  Torino, Pescara: irány a Serie A!Va  A Juventus a kupát is behúzza - blogVa  Marad-e Di Matteo és Drogba? Majd eldől!Va  Falcao: minden idők egyik legszebb góljaVa  Solskjaer nemet mondott a PL-re
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Látványos gól Bukarestből
  • Sepulveda ollója Mexikóból
  • Dupla ollózásból seggre esés
  • Lehúzta a kapus gatyáját
További videók  
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS