Hivatalos Inter-ajánlat Mascheranóért

Létrehozva: 2010. augusztus 26. 09:32
A Barcelona sikertelen kísérletét követően igyekszik kapni az alkalmon az Inter, amely egy 20 millió fontos ajánlat keretében szeretné elhappolni Javier Mascheranót a katalánok elől. Ezúttal nem egy egyszerű lapértesülésről van szó, hanem a kék-feketék sportigazgatója, Marco Branca személyesen nyilatkozott a The Sunnak és hivatalos megkeresésről beszélt.

„Kedden faxon küldtem ajánlatot a Liverpoolnak, jelenleg a válaszra várok – jelentette ki az Inter elöljárója. – Nem állunk kapcsolatban a játékossal, mert nem szeretnénk semmiféle ellentétet az egyesületével."

„Mindenki tudja, hogy Mascherano váltani akar, nemcsak csapatot, de országot is és az is nyilvánvaló, hogy jó kapcsolatot ápol menedzserünkkel, Rafa Benítezzel" – érvelt a sportigazgató.

„Egy versenyképes ajánlatot tettünk, nagyjából olyan összeggel, amennyit kértek. Európa legjobb csapata vagyunk, nagyszerű kerettel, de szeretnénk egy-két további játékossal erősíteni, hogy még jobbak legyünk" – magyarázta Branca.

A The Sun szerint az Inter valamivel kevesebb mint 20 millió fontot kínál az argentinért cserébe, amely lényegesen több mint a Barcelona első 12 és második 16 milliós csomagja. A feleknek kevesebb mint egy hete van az üzlet nyélbe ütésére, hiszen a jövő elején zárja kapuit az átigazolási piac.

 
MARCHISIO AZ INTER ALTERNATÍVÁJA:
Ha zátonyra futnának a tárgyalások a két egyesület között, akkor a milánóiak figyelme a Juventus középpályása, Claudio Marchisio felé fordulhat. Az olasz válogatott saját Facebook oldalán kiöntötte lelkét, miszerint valószínűtlen, hogy meghosszabbítják szerződését, ehhez képest más nyilatkozatok láttak napvilágot jövőjét illetően.

„Mind Gigi del Neri (a Juve vezetőedzője), mind Beppe Marotta (a Juve sportigazgatója) elmondta, nem eladó, sőt az edző Marchisiót szeretné csapatkapitánynak kinevezni – mondta a futballista ügynöke, Carlo Pallavicino a Radio Radionak. – Ettől függetlenül tudni kell, hogy valóban érdeklődik az Inter iránta.

„Marco Branca Nicolas Burdissóval történt egyeztetése során rákérdezett Marchisióra, amire azt a választ kapta: nem eladó. Benítez viszont nagyon kedveli őt és tökéletesen el tudja képzelni Mascherano helyén" – tette hozzá a szakember.

Hozzászólások
Pénzváltó Péter 2010. augusztus 26. 19:21 (50)
Rajongó
  548

„Gratulálok!!Te ugye egy picit sem vagy elfogult?
Sneijder meg az arany szemetes díj?Most vagy tényleg ilyen hülye vagy vagy kicsit sem értesz a focihoz!
Az a baj, h csak reménykedsz benne, h Benítezzel ******ok leszünk, mert rosszul esne, ha az Inter megint szeretet csapatod előtt végezne amit meg is értek...
Ez így van 2 éve oda vissza vert minket a Liverpool...de nem is volt rossz csapat és még most sem az
Azóta meg erősebb lett az Inter és a Liverpool meg gyengébb sajnos!
Minden csapatnak van hülye szurkolója, de egy ember miatt jó lenne ha nem kezdenéd el kritizálni más normális szurkolók kedvenc csapatát.
De gratulálok lesüllyedtél az ő szintjére vagy még jobban a Sneijderes beszólásoddal
De ha ne talán tán véletlenül az arany szemetes díj helyet Sneijder megnyerné az aranylabdát megnézném, h éppen milyen fejet vágsz!
Sikeresebb szezont kívánok a csapatodnak és sajnálom, h van ilyen debil szurkolójuk is, mint te vagy





[Hivatkozás: Szabó Gergő 2010. augusztus 26. 17:02]
KÖSZÖNJÜK EMESE! Én vagyok elfogult? te agyalágyult sík hülye szellemi rövidnadrág ez inkább a sok interes nyomorékra vonatkozikakik állandóan azt szajkózzák hogy ők lesznek a bajnokok, más meg szóba se jöhet.
Benítez nem rendelkezik olyan nagy szakmai tudással mint Mou, és a Milannak is tapasztaltabb eddzője és jobb kerete van, főleg ha még jön Ibra de ez még nem 100%.
Mellesleg te miért vagy olyan biztos hogy sneijder nem fog aranyszemetes díjat kapni valamikor?
Azért mert picit gyengébb lett a Pool 2008-óta még nem biztos hogy nem vernének meg titeket.
Az aranylabdát meg vagy Villa vagy Messi kapja szerintem, vagy ha már valaki az interből kapja az inkább legyen Milito.
Szóval vagyél vissza a lendületből okostojás!



Szerkesztve: 2010. augusztus 26. 19:31
Szabó Gergő 2010. augusztus 26. 17:02 (49)
Rajongó
  1057

„Tudod mikor lesz az a gyökér Sneijder aranylabdás! Majd ha piros ******gyerekek potyognak az égből.


Elöbb kapja majd meg az aranyszemetes díjat mint az aranylabdát!


Mellesleg van 3 csapat aminek kapásból jobb a hátvédsora mint az internek: Barca, MU, Chelsea


Ahogy én elnézem, neked csak az inter létezik, és más csapatait meg lenézed, a Liverpool-t kritizálod de emlékezz arra is hogya nyomorék interedet pár éve kettős vereséggel búcsúztatták a BL-ből és valószínűleg most is elvernének titeket.


Nagyon álomvilágban élsz te az intereddel de hamarosan meglátod majd hogy benítezzel s.z.a.r.t se fogtok nyerni.Bizony S.z.a.r dolog lesz majdfelébredni.


És megtanulhatnád a kedvenc csapatodban játszó kapus nevét, az ugyanis Cesar nem Jesar





[Hivatkozás: Pénzváltó Péter 2010. augusztus 26. 16:33]
Gratulálok!!Te ugye egy picit sem vagy elfogult?
Sneijder meg az arany szemetes díj?Most vagy tényleg ilyen hülye vagy vagy kicsit sem értesz a focihoz!
Az a baj, h csak reménykedsz benne, h Benítezzel ******ok leszünk, mert rosszul esne, ha az Inter megint szeretet csapatod előtt végezne amit meg is értek...
Ez így van 2 éve oda vissza vert minket a Liverpool...de nem is volt rossz csapat és még most sem az
Azóta meg erősebb lett az Inter és a Liverpool meg gyengébb sajnos!
Minden csapatnak van hülye szurkolója, de egy ember miatt jó lenne ha nem kezdenéd el kritizálni más normális szurkolók kedvenc csapatát.
De gratulálok lesüllyedtél az ő szintjére vagy még jobban a Sneijderes beszólásoddal
De ha ne talán tán véletlenül az arany szemetes díj helyet Sneijder megnyerné az aranylabdát megnézném, h éppen milyen fejet vágsz!
Sikeresebb szezont kívánok a csapatodnak és sajnálom, h van ilyen debil szurkolójuk is, mint te vagy
Pénzváltó Péter 2010. augusztus 26. 16:33 (48)
Rajongó
  548

„Bal oldalra meg felelne egy játékos még nem jelenti azt hogy Liverpool lesz az Interböl!

Inter sose lesz olyan szégyen csapat mint a Liverpool.

Kapusok Jesar 1 számú kapus braziliában.
Reina meg csak 2.számú.

Védök csak annyit eről az Intenek van a világ leg jobb hátvéd sora.

Világ leg jobb jobb szélsője Maicon közép hátvéd meg Lúcio.

Liverpool védelme meg F:O:S

Közép pálya Sneijder KÖVETKEZŐ ARANYLABDÁS!!

Forza Inter





[Hivatkozás: korn korn 2010. augusztus 26. 10:18]
Tudod mikor lesz az a gyökér Sneijder aranylabdás! Majd ha piros ******gyerekek potyognak az égből.

Elöbb kapja majd meg az aranyszemetes díjat mint az aranylabdát!

Mellesleg van 3 csapat aminek kapásból jobb a hátvédsora mint az internek: Barca, MU, Chelsea

Ahogy én elnézem, neked csak az inter létezik, és más csapatait meg lenézed, a Liverpool-t kritizálod de emlékezz arra is hogya nyomorék interedet pár éve kettős vereséggel búcsúztatták a BL-ből és valószínűleg most is elvernének titeket.

Nagyon álomvilágban élsz te az intereddel de hamarosan meglátod majd hogy benítezzel s.z.a.r.t se fogtok nyerni.Bizony S.z.a.r dolog lesz majdfelébredni.

És megtanulhatnád a kedvenc csapatodban játszó kapus nevét, az ugyanis Cesar nem Jesar
Tóth Sanyi 2010. augusztus 26. 15:16 (47)
Rajongó
  1989
Mottának a közelmúltban műtéte volt, míg Zanetti sem100%-os fizikailag, de nem hiszem, hogyszükségünk lenne rá.



Ennek ellenére szerintem jönni fog, mert jó ajánlatot kapott a Pool, de azt még mindig nem bírom megérteni, hogy minek nekünk védekező-középpályás, hiszen rengeteg van a keretben!



"Ha az üzlet kútba esik jöhet Marchisio" Ennek már jobban örülnék csak nem tudom, miért függ egy támadó leigazolása egy defenzív szerepkörben játszó Mascheranotol! Marchisio ügyes gyerek, de inkább Rossit vagy Cassanot hozzuk el, ha már ennyire ránk jött a "költhetnék"!



Forza INTER!!!
Ray Wilkins 2010. augusztus 26. 13:17 (46)
Avatar_70_male
Újonc
  6
Nem hiszem hogy szükséges lenne abba a keretbe 1 Mascherano...
deboer tibor 2010. augusztus 26. 13:17 (45)
Bajnok
  3986

„Nem látom, h ez a hír hivatalos lenne vagy csak légből kapott kacsa!
Ez az ajánlat viszont hivatalos....





[Hivatkozás: Szabó Gergő 2010. augusztus 26. 13:14]
Nem tudom mennyire hivatalos ajánlat volt,ezen a nyomorult oldalon szerepelt egy pár napja.
Szabó Gergő 2010. augusztus 26. 13:14 (44)
Rajongó
  1057

„"Vörösök visszautasították a spanyolok előző, nagyjából 23 millió eurót és a fehérorosz középpályást tartalmazó csomagját és azóta úgy hírlik, 30 millió eurót kérnek az argentin védekező középpályásért." idézet egy korábbi cikkből!”




[Hivatkozás: deboer tibor 2010. augusztus 26. 12:57]
Nem látom, h ez a hír hivatalos lenne vagy csak légből kapott kacsa!
Ez az ajánlat viszont hivatalos....
deboer tibor 2010. augusztus 26. 12:57 (43)
Bajnok
  3986

„Barca adott érte egy 12 és egy 16 milliós ajánlatot amit nem fogadtak el.
Mi most tettünk egy 20 millió fontosat amit, ha elfogadnak akkor a vélhetően a Barca is megteszi ezt az ajánlatot és a játékos dönti el hova megy.Napokon belül minden kiderül már nincs sok hátra az átigazolási szezonból
Bár én feleslegesnek érzem Mascheranot a középpályára vagyunk elegen!
De ha már leakarjuk igazolni a selejt Muntarit el kéne takarítani.





[Hivatkozás: Szabó Gergő 2010. augusztus 26. 11:32]
"Vörösök visszautasították a spanyolok előző, nagyjából 23 millió eurót és a fehérorosz középpályást tartalmazó csomagját és azóta úgy hírlik, 30 millió eurót kérnek az argentin védekező középpályásért." idézet egy korábbi cikkből!
deboer tibor 2010. augusztus 26. 12:53 (42)
Bajnok
  3986

„Ugyanannyi bajnoki címet és uefa kupát nyertek.BL-ben tény, hogy a pool vezet
Viszont nagyokoskám ne ugassál mert nem én voltam aki elkezdte köpdösni a csapatodat hanem te az enyémet.





[Hivatkozás: 10 Sneijder 2010. augusztus 26. 11:13]
Bocs szájkaratés ,nem voltam itt! Én nem szidom senki csapatát,mert tisztelem annyira a csapatokat,hogy ne süllyedjek le egy-két ******arc szintjére,de ha nem hiszel nekem,olvasd vissza a hsz-aimat! Nem vagyok tévedhetetlen,és lehet hogy tévedtem egy két statisztikai adat leírásával,de amit leírtam nem hazugság,az Inter tényleg kapott ajándékpa bajnoki címet a szövetségtől,ugye a Juve bundaügye kapcsán!
Törölt felhasználó 2010. augusztus 26. 12:34 (41)
Avatar_70_male
Újonc
  0
MODERÁLVA
Szabó Gergő 2010. augusztus 26. 12:19 (40)
Rajongó
  1057

„Szaiasztok egy licensz kulcsod tudna nekem valaki adni Sp2-es Windows-ra naon megköszönném!!!!!!!!!!!!”




[Hivatkozás: Bodnár Zoltán 2010. augusztus 26. 11:40]
KGBQ6-JYVB9-7X6RG-VX44H-76DFD

Szerkesztve: 2010. augusztus 26. 12:22
szabó márk 2010. augusztus 26. 12:04 (39)
Bajnok
  2521
minek oda ?
Sándor Péter 2010. augusztus 26. 12:03 (38)
Avatar_70_male
Újonc
  166
Nem értem mért pont a Poolból kell hozni a játékosokat.Benítez is bekaphatja.
Bodnár Zoltán 2010. augusztus 26. 11:40 (37)
Bajnok
  2696
Szaiasztok egy licensz kulcsod tudna nekem valaki adni Sp2-es Windows-ra naon megköszönném!!!!!!!!!!!!
Hajdu Sándor 2010. augusztus 26. 11:34 (36)
Megszállott
  5177

„Barca adott érte egy 12 és egy 16 milliós ajánlatot amit nem fogadtak el.
Mi most tettünk egy 20 millió fontosat amit, ha elfogadnak akkor a vélhetően a Barca is megteszi ezt az ajánlatot és a játékos dönti el hova megy.Napokon belül minden kiderül már nincs sok hátra az átigazolási szezonból
Bár én feleslegesnek érzem Mascheranot a középpályára vagyunk elegen!
De ha már leakarjuk igazolni a selejt Muntarit el kéne takarítani.





[Hivatkozás: Szabó Gergő 2010. augusztus 26. 11:32]
jah lassan vége de ha ilyen sok ember van azon a poszton , mért adnának 20.000.000 Fontot
Szabó Gergő 2010. augusztus 26. 11:32 (35)
Rajongó
  1057

„szerintem az Interbe jobban beleillene , itt jobban be is férne Max
de szerintem 20 millioért a Barcának is adták volna , kedves Hudgson nem adod kicsit drágán





[Hivatkozás: Hajdu Sándor 2010. augusztus 26. 11:28]
Barca adott érte egy 12 és egy 16 milliós ajánlatot amit nem fogadtak el.
Mi most tettünk egy 20 millió fontosat amit, ha elfogadnak akkor a vélhetően a Barca is megteszi ezt az ajánlatot és a játékos dönti el hova megy.Napokon belül minden kiderül már nincs sok hátra az átigazolási szezonból
Bár én feleslegesnek érzem Mascheranot a középpályára vagyunk elegen!
De ha már leakarjuk igazolni a selejt Muntarit el kéne takarítani.
Hajdu Sándor 2010. augusztus 26. 11:31 (34)
Megszállott
  5177

„Bal oldalra meg felelne egy játékos még nem jelenti azt hogy Liverpool lesz az Interböl!

Inter sose lesz olyan szégyen csapat mint a Liverpool.

Kapusok Jesar 1 számú kapus braziliában.
Reina meg csak 2.számú.

Védök csak annyit eről az Intenek van a világ leg jobb hátvéd sora.

Világ leg jobb jobb szélsője Maicon közép hátvéd meg Lúcio.

Liverpool védelme meg F:O:S

Közép pálya Sneijder KÖVETKEZŐ ARANYLABDÁS!!

Forza Inter





[Hivatkozás: korn korn 2010. augusztus 26. 10:18]
kedves KOM KOM ha egy Casillas lenne a braziloknál , kezdő lenne Cesar
czibulka tibor 2010. augusztus 26. 11:31 (33)
Rajongó
  1200
De minek ide ez a nyomorék Mascheranó??????????????????????????????
Ide nem kell piros lap gyűjtögető sz.ar
Amúgy meg az ő posztjára ott van Cambiasso, Motta, Muntari, Zanetti,Mariga esetleg még Sztankovic !!!
És sztem nem ér 20 millát, csak 16-ot !!!



Forza Inter !!!

Hajdu Sándor 2010. augusztus 26. 11:28 (32)
Megszállott
  5177
szerintem az Interbe jobban beleillene , itt jobban be is férne Max
de szerintem 20 millioért a Barcának is adták volna , kedves Hudgson nem adod kicsit drágán
Varga Jenő 2010. augusztus 26. 11:28 (31)
Rajongó
  647

„én mielőtt az inter nem nyert BL-t egyetlen egy inter drukkert se láttam az oldalom




[Hivatkozás: Törölt felhasználó 2010. augusztus 26. 10:36]
Én itvvagyok már régóta inter ottvan a topcsapataim között részletkérdés hogy nem csak az inter hanem a barca és a pool is.
24 ÓRA
13:38  BL-főtáblás a Nordsjaelland!11:43  Cassano-Balotelli – nagy páros lehet?11:02  39 gyanúsított bundaügyben10:42  Elődöntős a Cor és a Boca21:57  A Newcastle a Ligue 2-ből igazolt21:34  Fabregas reméli: Van Persie marad21:16  Budapesten választottak FIFA-elnököt20:49  Joey Bartont 12 meccsre tiltották el!19:53  Nagytakarítás a Premier League újoncánál18:00  Hulk a Chelsea ajánlatára vár16:39  Juve: MU-tini igen, Balo, Cavani nem!15:44  Helyt adtak a Ferencváros óvásánakSze  Drogba maradt volna, ha nem nyernek BL-tSze  Hazard döntött is, meg nem isSze  Megműtötték az Arsenal reménységétSze  Drogba szerint Torres a Chelsea jövőjeKe  Fordulatos Bayern-siker Hollandia ellenKe  Hivatalos: David Villa kihagyja az Eb-tKe  Az arabok lerombolnák a PSG stadionjátKe  A volt argentin kapitány is Kínába tartKe  „Pedro távozik a Barcából? Lehetetlen"Ke  Ez a bíró tényleg vak! - videóKe  Milan: Silva és Ibra biztosan maradKe  Elengedte Hargreavest a City - videóKe  Hivatalos: Drogba otthagyja a Chelsea-tKe  Giovinco az Európa-bajnokság után döntKe  Ronaldo: Három esélyese van az Eb-nekKe  Liverpool: Villas-Boasra szavazom!Ke  Lassan halad a FIFA megújulásaKe  Mourinho még négy évre aláírt a RealhozKe  Argentin csatárt igazol az InterKe  Nem csak a Manchester City útja létezikKe  Világsztár edzheti JuhásztKe  Megyeri újra a BL-ben bizonyíthatKe  Beckham mellett kampányol Giggs  Láss tisztán: itt tart az Hazard-ügy!  Barcelona-ajánlat Giovincóért  Elhagyhatta a kórházat Abidal  68 évesen lett punk a Montpellier elnöke  Így láttam – BL-döntő a helyszínen  Mihajlovics a szerb kapitány  Torres is befért a spanyol bő keretbe!  Drogba elhagyja a Chelsea-t  Lukaku a BL-érmet sem fogadta el!  Berbatov: Elhagyom a Unitedet  Del Piero: Új életet kezdek  Torres ultimátumot adott a Chelsea-nek  A Chelsea kapusát doppingtesztre vitték  2,5-szeresére emelik Mancini fizetését  Suárez: Barca és Real Madrid kilőve  Speciális kötést kap Juhász RolandVa  Először bajnok a MontpellierVa  Napoli-cím, szomorú búcsú Del PierótólVa  Szinte ezüstérmes a VideotonVa  Top nyolc emlék a BundesligábólVa  Torino, Pescara: irány a Serie A!Va  A Juventus a kupát is behúzza - blogVa  Marad-e Di Matteo és Drogba? Majd eldől!Va  Falcao: minden idők egyik legszebb góljaVa  Solskjaer nemet mondott a PL-re
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Látványos gól Bukarestből
  • Sepulveda ollója Mexikóból
  • Dupla ollózásból seggre esés
  • Lehúzta a kapus gatyáját
További videók  
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS