Hivatalos: Ibrahimovic a Milané!

Szerző: N.K.Létrehozva: 2010. augusztus 28. 21:56
Négy évre a Barcelonából az AC Milan csapatához igazolt Zlatan Ibrahimovic! - kürtöli világgá a milánói alakulat hivatalos honlapja. Hosszú tárgyalássorozat ért a végére szombat este, amely után kiderült, a svéd csatárász kölcsönbe kerül vissza a Serie A-ba. Amennyiben elégedettek lesznek a teljesítményével, úgy 24 millió euróért meg is veszik őt.

A Rossonerók bejelentették, Ibra vasárnap orvosi vizsgálaton vesz részt náluk, majd hétfőn aláírja szerződését, amely négy évre szól. A játékos ingyen kerül kölcsönbe Itáliába, a Milan évi 8 millió eurós fizetést biztosít neki.

 

A hórihorgas futballista tavaly hagyta el az olasz várost, csakhogy 2006 és 2009 között a rivális Intert erősítette. Barcelonába 66 millió euróért (46 millió euró plusz Samuel Eto'o) került - ráfáztak a katalánok erre az üzletre.

Barcelonában aztán nem váltotta meg a világot, még akkor sem, ha a hazai El Clásicót az ő góljával nyerték meg a gránátvörös-kékek.

A 63-szoros svéd válogatott csatárért Adriano Galliani alelnök és Silvio Berlusconi tuladonos is hatalmas erőket mozgósított. Ha a Milan esetleg a Manchester Cityből kirakott Robinhót is megszerzi, nem lesz rossz csapata.

A játékos vasárnap este sajtótájékoztatót tart. 

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Ibra: megegyezett a Barca és a Milan?!
Itáliai médiaértesülés szerint gyakorlatilag eldőlt, hogy Zlatan Ibrahimovic visszatér a Serie A-ba! A Sky Sport Italia úgy tudja, az FC Barcelona megegyezett támadója elengedéséről az AC Milannal, amely egy évre veszi kölcsön a...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Ibrahimovic a Milanba igazolás küszöbén
Egy lépésre van a klubcserétől Zlatan Ibrahimovic, a Barcelona labdarúgója, aki hamarosan a Milan játékosa lehet - árulta el a svéd ügynöke, Mino Raiola a Sky Sport 24-nek nyilatkozva. Az átigazolási piac végéhez közeledve úgy...
Tovább a teljes cikkhez »
 

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
24 órát kért Ibra a Milantól
Ember nincs a földkerekségen, aki tisztán látna Zlatan Ibrahimovic átigazolási ügyletében, de a csütörtöki fejlemények után valamivel talán közelebb került a Milanhoz a Barcelona svéd csatárcsillaga....
Tovább a teljes cikkhez »
 

 

 

Hozzászólások
Törölt felhasználó 2010. augusztus 31. 00:38 (388)
Avatar_70_male
Újonc
  0
MODERÁLVA
Törölt felhasználó 2010. augusztus 29. 19:59 (387)
Avatar_70_male
Újonc
  0
MODERÁLVA
AC Milan 4ewwa 2010. augusztus 29. 18:06 (386)
Újonc
  170

forza juve 2010. augusztus 29. 17:03 (385)
Újonc
  67
mauro zarate azért az nem igaz hogy a juve " lese ******ta" mert ő akart elmenni mikor a juvét lezárták , de az biztos hogy ha ibra formába jön akkor a milan nagy esélyes a bajnoki címre , nagyon jól jár vele a milan
Pivarnyik Krisztián 2010. augusztus 29. 16:40 (384)
Újonc
  101


Hát euz sajnálom....

Kár h elment, de nélküle is erős a Barca kerete!

Szerintem nem most kellet volna eladni, mert mostmár a pénzböl nem tudnak senkit venni....mindjárt vége az átigazolási időszaknak...:S


Törölt felhasználó 2010. augusztus 29. 14:59 (383)
Avatar_70_male
Újonc
  0
MODERÁLVA
Törölt felhasználó 2010. augusztus 29. 14:57 (382)
Avatar_70_male
Újonc
  0
MODERÁLVA
ernecz péter 2010. augusztus 29. 14:48 (381)
Újonc
  20
Nagy szüksége volt rá a Milannak, ugyanis a felkészülési meccseken gólt nem nagyon rúgott senki...ezzel az igazolással ez meg fog változni

FORZA MILAN!!!
forza juve 2010. augusztus 29. 14:04 (380)
Újonc
  67
grat szerintem nagyon jól jár vele a milan ez nagy igazolás volt
Hajdu Sándor 2010. augusztus 29. 13:27 (379)
Megszállott
  5177

eligazolt?! hú ro.hadna meg, nem is kell nekünk, pénzkidobás volt plusz Eto'o-t is buktuk ez a k.öcsög miatt.Menny csak a buz.i digókhoz meg a fosos sza.rházi Milanhoz!




[Hivatkozás: Barca Fan 2010. augusztus 29. 12:05]
<a href=!külső hivatkozás, lehetséges spam!" src="http://www.napi******.com/wp-content/uploads/2010/08/46145_1366200602052_1442776775_30857430_572482_n.jpg">ő még lehet a barátod


Szerkesztve: 2010. augusztus 29. 13:27
XReal MadridX 2010. augusztus 29. 13:27 (378)
Rajongó
  594
na, legalább eltakarodott a La Ligából nem szerettem már az Interben sem de amikor a Barcába került megutáltam.De azért szerintem sikeres lesz Milánóban, legalább a kupagyőzelem de lehet hogy más trófea is a vitrinbe kerül
Pénzváltó Péter 2010. augusztus 29. 13:11 (377)
Rajongó
  548

„****** áruló remélem ezt a Milán címert is fogod csókolgatni mint a Barcáét.
Egynek örülök ezel a milánal sose fog blt nyerni ez a kapa orú ciki majd bl cim nélkül fog vissza vonúlni.

Ezel meg nem lett erösebb a milán mert a védelem meg a közép pálya egy vicc.

Ibra a világ k.urvája dögölj meg jövöre meg megy a Reálba szánalmas.

BL NÉLKÜL VONÚLSZ VISSZA TE ******





[Hivatkozás: korn korn 2010. augusztus 29. 08:03]
Te sza.rcsimbókinkább foglalkozz a földmunkás cigá.nybandáddal mert ahogy azok a csicskák játszottak azAtletico Madrid ellen az bizony1 nagy nullavolt Lehet hogy Bl-t nem fog nyerni Ibra de Scudettót igen éskíváncsi lennékhogy ha akövetkező Milan - interen sz.arrá szo.patna titeket, Patoval, meg Dinhóval lenne-e kedved ide irogatni te patkány.
Ja és tudd meg igazolt a Milan 2 középpályást, meg védőt is ha nem tudtad volna, szóval füröggyé le!
FORZA MILAN


Szerkesztve: 2010. augusztus 29. 13:13
Törölt felhasználó 2010. augusztus 29. 12:54 (376)
Avatar_70_male
Újonc
  0
MODERÁLVA
Nagy Ádám 2010. augusztus 29. 12:51 (375)
Legenda
  17311

„Nincs szerencséje?? Nem akarok vitát szitani, de nagyon nem azon múlt, hogy szerencséje van a Barcanak vagy nincs, hülyeséget cdináltak, ennyi.Maguknak köszönhetik, vagyis inkább Guardiola-nak.





[Hivatkozás: Simon András 2010. augusztus 29. 12:42]
Pontosan!
Nagy Ádám 2010. augusztus 29. 12:51 (374)
Legenda
  17311

„24 millió €-ért Ibrát?!Sose legaább 40.Különben a Barca sokat bukott az elmúlt években.Eto'o is elment milánóba emiatt a svéd miatt de nem váltotta meg a világot katalóniában.Ott van a másik két szép példány:Cáceres és Chygrynsky ő rajtuk is bukta volt.Utóbbi visszament a Shahtarba.25millio € ért vették 15 ment vissza.Szoval nincs szerencsélye a Barcának!




[Hivatkozás: Forgács Péter 2010. augusztus 29. 12:33]
Ibra már nem ér 40 millát...
Nem nincs szerencséje, csak simán hülyén igazoltak, fölöslegesen.
Páli Bencw 2010. augusztus 29. 12:46 (373)
Avatar_70_male
Újonc
  5
Jeeeeeeee Ibra a Miláné ! királyság!



az inter most benitezzel nem fpgja megnyerni a Scudetto-t mert ahogy az Atletico is lealázta őket ijen játékkal még 5 ödikek sem lesznek!



FORZA MILAN!
Simon András 2010. augusztus 29. 12:42 (372)
Bajnok
  4981

„24 millió €-ért Ibrát?!Sose legaább 40.Különben a Barca sokat bukott az elmúlt években.Eto'o is elment milánóba emiatt a svéd miatt de nem váltotta meg a világot katalóniában.Ott van a másik két szép példány:Cáceres és Chygrynsky ő rajtuk is bukta volt.Utóbbi visszament a Shahtarba.25millio € ért vették 15 ment vissza.Szoval nincs szerencsélye a Barcának!




[Hivatkozás: Forgács Péter 2010. augusztus 29. 12:33]
Nincs szerencséje?? Nem akarok vitát szitani, de nagyon nem azon múlt, hogy szerencséje van a Barcanak vagy nincs, hülyeséget cdináltak, ennyi.Maguknak köszönhetik, vagyis inkább Guardiola-nak.
Forgács Péter 2010. augusztus 29. 12:33 (371)
Avatar_70_male
Újonc
  5
24 millió €-ért Ibrát?!Sose legaább 40.Különben a Barca sokat bukott az elmúlt években.Eto'o is elment milánóba emiatt a svéd miatt de nem váltotta meg a világot katalóniában.Ott van a másik két szép példány:Cáceres és Chygrynsky ő rajtuk is bukta volt.Utóbbi visszament a Shahtarba.25millio € ért vették 15 ment vissza.Szoval nincs szerencsélye a Barcának!
Törölt felhasználó 2010. augusztus 29. 12:27 (370)
Avatar_70_male
Újonc
  0

„Az oké, hogy húzott minket, de tiszteletlen nyilatkozataival és gesztusaival nem érdemli meg azt, hogy megtapsoljuk akkor, amikor kifut a pályára a derbiken!





Szerephez jusson??





Ha a poája és a tudása egyensúlyban lenne, akkorsimán alapember lehetne a Barcában is! Ok, hogy jött most Villa, de egy bombaformában lévő, nem csak ugatni tudó Ibra simán ott lenne, mert Villa akkor kimenne a balszélre! Csak küzdenie kell!





De ha ilyen gyenge fiú..akkor fusson csak el! A Milanban majd küzdhet a bajnoki 4.helyekért, és a BL-indulásért.Meg majd testközelből nézheti tátott szájjal az Intert, és közben mondogathatja: "jajj de béna voltam"...





Arra mindenesetre kíváncsi leszek, mit mond majd a bemutatkozásán!!! Mert az "álmaim csapata" jelzőt már ellőtte...





Forza INTER!!!





[Hivatkozás: Tóth Sanyi 2010. augusztus 29. 10:41]
TE szerintem befoghatod mer idén az inter is egy senki lesz benítez is az Forza Milann!!
Iván Attila 2010. augusztus 29. 12:27 (369)
Ígéret
  222

eligazolt?! hú ro.hadna meg, nem is kell nekünk, pénzkidobás volt plusz Eto'o-t is buktuk ez a k.öcsög miatt.Menny csak a buz.i digókhoz meg a fosos sza.rházi Milanhoz!




[Hivatkozás: Barca Fan 2010. augusztus 29. 12:05]
neked se lehet valami sok barátod
24 ÓRA
13:38  BL-főtáblás a Nordsjaelland!11:43  Cassano-Balotelli – nagy páros lehet?11:02  39 gyanúsított bundaügyben10:42  Elődöntős a Cor és a Boca21:57  A Newcastle a Ligue 2-ből igazolt21:34  Fabregas reméli: Van Persie marad21:16  Budapesten választottak FIFA-elnököt20:49  Joey Bartont 12 meccsre tiltották el!19:53  Nagytakarítás a Premier League újoncánál18:00  Hulk a Chelsea ajánlatára vár16:39  Juve: MU-tini igen, Balo, Cavani nem!15:44  Helyt adtak a Ferencváros óvásánakSze  Drogba maradt volna, ha nem nyernek BL-tSze  Hazard döntött is, meg nem isSze  Megműtötték az Arsenal reménységétSze  Drogba szerint Torres a Chelsea jövőjeKe  Fordulatos Bayern-siker Hollandia ellenKe  Hivatalos: David Villa kihagyja az Eb-tKe  Az arabok lerombolnák a PSG stadionjátKe  A volt argentin kapitány is Kínába tartKe  „Pedro távozik a Barcából? Lehetetlen"Ke  Ez a bíró tényleg vak! - videóKe  Milan: Silva és Ibra biztosan maradKe  Elengedte Hargreavest a City - videóKe  Hivatalos: Drogba otthagyja a Chelsea-tKe  Giovinco az Európa-bajnokság után döntKe  Ronaldo: Három esélyese van az Eb-nekKe  Liverpool: Villas-Boasra szavazom!Ke  Lassan halad a FIFA megújulásaKe  Mourinho még négy évre aláírt a RealhozKe  Argentin csatárt igazol az InterKe  Nem csak a Manchester City útja létezikKe  Világsztár edzheti JuhásztKe  Megyeri újra a BL-ben bizonyíthatKe  Beckham mellett kampányol Giggs  Láss tisztán: itt tart az Hazard-ügy!  Barcelona-ajánlat Giovincóért  Elhagyhatta a kórházat Abidal  68 évesen lett punk a Montpellier elnöke  Így láttam – BL-döntő a helyszínen  Mihajlovics a szerb kapitány  Torres is befért a spanyol bő keretbe!  Drogba elhagyja a Chelsea-t  Lukaku a BL-érmet sem fogadta el!  Berbatov: Elhagyom a Unitedet  Del Piero: Új életet kezdek  Torres ultimátumot adott a Chelsea-nek  A Chelsea kapusát doppingtesztre vitték  2,5-szeresére emelik Mancini fizetését  Suárez: Barca és Real Madrid kilőve  Speciális kötést kap Juhász RolandVa  Először bajnok a MontpellierVa  Napoli-cím, szomorú búcsú Del PierótólVa  Szinte ezüstérmes a VideotonVa  Top nyolc emlék a BundesligábólVa  Torino, Pescara: irány a Serie A!Va  A Juventus a kupát is behúzza - blogVa  Marad-e Di Matteo és Drogba? Majd eldől!Va  Falcao: minden idők egyik legszebb góljaVa  Solskjaer nemet mondott a PL-re
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Látványos gól Bukarestből
  • Sepulveda ollója Mexikóból
  • Dupla ollózásból seggre esés
  • Lehúzta a kapus gatyáját
További videók  
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS