Hivatalos: eladták Luís Fabianót

Létrehozva: 2011. március 12. 11:28
Hazatér Luís Fabiano, a Sevilla elfogadta a Sao Paulo ajánlatát brazil válogatott labdarúgójáért, annak ellenére, hogy a nyáron szerződést hosszabbított vele.

A 30 esztendős csatár négyéves szerződést írt alá, a dél-amerikaiak 7,6 millió eurót fizetnek érte. Fabiano kevesebbet fog keresni a Sao Paulónál - amelyet 2001 és 2004-től már erősített - , ráadásul a 2,5 millió eurós idénybónuszról is le kell mondania.

Fabiano tavaly augusztusban 2013 nyaráig hosszabbított a Sevillával, a jelenlegi idényben azonban sérülések és formaingadozás miatt nem tudta a maximumot nyújtani, igaz, tíz góljával így is a csapat legeredményesebb játékosa volt.

 
saopaulofc.net
Fabiano írja alá új, négy évre szóló szerződését Fotó: saopaulofc.net

Legutóbb a múlt héten szenvedett térdsérülést, amelynek következtében hat hetet kényszerül kihagyni. O Fabuloso egyébként 106 gólt lőtt klubjában, amellyel az elmúlt 7 év alatt 6 trófeát nyert.

„A pénz nem minden. Semmi sem ér fel azzal a boldogsággal, amelyet amiatt érzek, hogy ismét felhúzhatom kedvenc csapatom 9-es mezét. Mindent ennek a klubnak köszönhetek" – mondta a futballista az üzlet nyélbe ütését követően.

Fabiano szép gólja a világbajnokságon Elefántcsontpart ellen

Hozzászólások
Hajnal Roland 2011. március 13. 08:40 (12)
Újonc
  32
Juventusnak se adták oda 15 milláért, erre elmegy most ilyen gyerekes összegért.....szánalom!!
Törölt felhasználó 2011. március 12. 20:38 (11)
Avatar_70_male
Újonc
  0
Hát tavaly nem jött hozzánk 15M-ért...kár érte...
De őt legalább nem a pénz dominálja...
Iker Muniain 2011. március 12. 14:01 (10)
Újonc
  117
Pfff...Egy ilyen kaliberű játékos ilyen korán, ennyiért visszamegy Brazíliába? Ahogy már többen is írták: rengeteg nagycsapatban jó lehetett volna még 2-3 évig.Nagy kár érte!
Törölt felhasználó 2011. március 12. 14:00 (9)
Avatar_70_male
Újonc
  0
MODERÁLVA
floyd mayweather 2011. március 12. 12:39 (8)
Rajongó
  1540
le kellet vna igazolnunk....ennyi pénzért simán
Törölt felhasználó 2011. március 12. 12:16 (7)
Avatar_70_male
Újonc
  0
MODERÁLVA
Kasza Roland 2011. március 12. 12:12 (6)
Rajongó
  534
sztem elkapkodta a hazatérést, 30 évesen még lehetett volna benne 2-3 jó év..
bár kérdés mit bír el a sérülések után, brazíliában azért barátságosabb a tempo mint európában..
Vaczola László 2011. március 12. 12:05 (5)
Bajnok
  3676
2 évre még simán elmehetett volna magasabb színvonalú csapathoz!nem igazán tudok klubot mondani ahova beleillene de szerintem majdnem mindegyik nagy csapat alapembere lehetett volna
Törölt felhasználó 2011. március 12. 12:02 (4)
Avatar_70_male
Újonc
  0
Sao Paulo jól jár vele
Lionel Messi 2011. március 12. 11:52 (3)
Rajongó
  533
Mint már írtam..Kár érte mert egy ritka nagy zseni és több volt benne mint amire vitte..!
Bármelyik nagy csapatban lett volna helye ,de sajnos nem volt jó menedzsmentje..!


Urbán Dominik 2011. március 12. 11:46 (2)
Bajnok
  2284
szép gól volt


Szerkesztve: 2011. március 12. 11:49
Köles Gábor 2011. március 12. 11:34 (1)
Bajnok
  3689
túl későn került európába egy igazán nagy csapatba simán befért volna szerintem sőt még most is
24 ÓRA
13:38  BL-főtáblás a Nordsjaelland!11:43  Cassano-Balotelli – nagy páros lehet?11:02  39 gyanúsított bundaügyben10:42  Elődöntős a Cor és a Boca21:57  A Newcastle a Ligue 2-ből igazolt21:34  Fabregas reméli: Van Persie marad21:16  Budapesten választottak FIFA-elnököt20:49  Joey Bartont 12 meccsre tiltották el!19:53  Nagytakarítás a Premier League újoncánál18:00  Hulk a Chelsea ajánlatára vár16:39  Juve: MU-tini igen, Balo, Cavani nem!15:44  Helyt adtak a Ferencváros óvásánakSze  Drogba maradt volna, ha nem nyernek BL-tSze  Hazard döntött is, meg nem isSze  Megműtötték az Arsenal reménységétSze  Drogba szerint Torres a Chelsea jövőjeKe  Fordulatos Bayern-siker Hollandia ellenKe  Hivatalos: David Villa kihagyja az Eb-tKe  Az arabok lerombolnák a PSG stadionjátKe  A volt argentin kapitány is Kínába tartKe  „Pedro távozik a Barcából? Lehetetlen"Ke  Ez a bíró tényleg vak! - videóKe  Milan: Silva és Ibra biztosan maradKe  Elengedte Hargreavest a City - videóKe  Hivatalos: Drogba otthagyja a Chelsea-tKe  Giovinco az Európa-bajnokság után döntKe  Ronaldo: Három esélyese van az Eb-nekKe  Liverpool: Villas-Boasra szavazom!Ke  Lassan halad a FIFA megújulásaKe  Mourinho még négy évre aláírt a RealhozKe  Argentin csatárt igazol az InterKe  Nem csak a Manchester City útja létezikKe  Világsztár edzheti JuhásztKe  Megyeri újra a BL-ben bizonyíthatKe  Beckham mellett kampányol Giggs  Láss tisztán: itt tart az Hazard-ügy!  Barcelona-ajánlat Giovincóért  Elhagyhatta a kórházat Abidal  68 évesen lett punk a Montpellier elnöke  Így láttam – BL-döntő a helyszínen  Mihajlovics a szerb kapitány  Torres is befért a spanyol bő keretbe!  Drogba elhagyja a Chelsea-t  Lukaku a BL-érmet sem fogadta el!  Berbatov: Elhagyom a Unitedet  Del Piero: Új életet kezdek  Torres ultimátumot adott a Chelsea-nek  A Chelsea kapusát doppingtesztre vitték  2,5-szeresére emelik Mancini fizetését  Suárez: Barca és Real Madrid kilőve  Speciális kötést kap Juhász RolandVa  Először bajnok a MontpellierVa  Napoli-cím, szomorú búcsú Del PierótólVa  Szinte ezüstérmes a VideotonVa  Top nyolc emlék a BundesligábólVa  Torino, Pescara: irány a Serie A!Va  A Juventus a kupát is behúzza - blogVa  Marad-e Di Matteo és Drogba? Majd eldől!Va  Falcao: minden idők egyik legszebb góljaVa  Solskjaer nemet mondott a PL-re
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Látványos gól Bukarestből
  • Sepulveda ollója Mexikóból
  • Dupla ollózásból seggre esés
  • Lehúzta a kapus gatyáját
További videók  
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS