Hivatalos: Dzsudzsák Dinamo-játékos

Szerző: SHLétrehozva: 2012. január 12. 18:30
Mint arról a hét elején beszámoltunk, Dzsudzsák Balázs a napokban az orosz fővárosba utazott, és tárgyalásokat kezdett a Dinamo Moszkva vezetőivel. A megállapodás főbb részleteiről már a hét elején megegyeztek a felek, a szerződés aláírására azonban csak csütörtökön került sor: a szélső négy évre kötelezte el magát új klubjához.

 

 

„A vezetőkkel történt mai találkozó inkább már csak formalitás volt, a szerződés részleteiben napokkal ezelőtt megegyeztünk, ma pedig az aláírással hivatalossá tettük a négy évre szóló megállapodást” – mondta az mlsz.hu-nak az Anzsi Mahacskalát 19 millió euróért hátrahagyó Dzsudzsák Balázs.

„Nagyon boldog vagyok, mert úgy gondolom, minden szempontból előrelépés a Dinamóval kötött szerződés. Tegnap a csapat edzőközpontjában jártam, és amit ott láttam, az egyszerűen lenyűgözött.”

„Tökéletes körülmények várnak a Dinamónál, kívánni sem lehetne jobb környezetet. Büszke vagyok, hogy egy ilyen nagy múltú klubnál folytathatom a pályafutásomat. Az igazi munka jövő héten kezdődik, hétfőn ugyanis edzőtáborba utazunk, Dubajban készülünk fel a tavaszi szezonra.”

„Valóban nem tartott sokáig, míg megszületett az egyezség, ehhez az Anzsi konstruktív hozzáállása is kellett. Amikor Oroszországba jöttem, a CSZKA-t és a Dinamót emlegették mint legnagyobb múltú csapat, jó helyre kerültem” – nyilatkozta Dzsudzsák, immár új klubja honlapjának.

„A Dinamo nagyon előkelő helyen áll a bajnokságban, egy pontra a második helyezett CSZKA-tól, ami sok mindent elárul. Az Európa-ligában, hovatovább a Bajnokok Ligájában szeretnék futballozni, ezért különösen örülök, hogy ide szerződtem.”

Dzsudzsák elárulta, noha 22-essel szokott játszani, Kevin Kuranyitól aligha kaparintja meg ezt a számú dresszt – mint közben kiderült, 11-esben futballozik majd az orosz fővárosban, a bizonyítás vágyával

„Az orosz bajnokság nagyon erős, sajnálom, hogy kulcscsonttörés hátráltatott az Anzsinál. A Dinamónál azonban tovább fejlődhetek, minden feltétel adott.”

Új edzője, Szergej Szilkin is megszólalt a kék-fehérek honlapján. Csak dicsérő szavak hagyták el a száját

„Nem titok, hogy nagyon akartuk Dzsudzsákot, hatalmas erősítés a Dinamónak. Nem rejtettük véka alá, hogy minőségi játékost kerestünk a balszélső posztjára, biztos vagyok benne, hogy megállja nálunk a helyét. Tisztában vagyunk a magyar középpályás képességeivel, aligha ér minket meglepetés” – nyilatkozta a szakember.



 

 



Hozzászólások
Mede Viktor 2012. január 13. 12:47 (29)
Újonc
  12
csak gratulálni szeretnék,ehez a csodálatos szerzödéshez!!!csak azt sajnálom,h nem 10-évre írtál alá!!a következö állomás,talán valamelyik arab ország?gondolom!!!!
Hajrá Juventus Football Club!!!
Rorsak Taddei 2012. január 13. 00:46 (28)
Ígéret
  462
ДЖУДЖАК így most már végképp megismerjuk ha látjuk a Prizma tv-n
Hajrá Swansea City!!!
Kornel City 2012. január 12. 23:28 (27)
Ígéret
  469

„A barcát oda-vissza vernénk.




[Hivatkozás: Paris Sanit Germany 2012. január 12. 19:07]
Még jó hogy a csapat nevét le tudod Írni..Paris Sanit Germany
Hajrá FC Barcelona!!!
Fekecs Péter 2012. január 12. 23:19 (26)
Avatar_70_male
Újonc
  99

„Már nem szabadott volna Oroszokhoz igazolnia,Olaszoknál lenne a helye..”




[Hivatkozás: Kornel City 2012. január 12. 23:15]
Szivesebben láttam volna Rómában játszani, el is fért volna a bal oldalra.....De ha már így alakult hogy Oroszban akkor így alakult, az biztos hogy jóval jobb csapathoz ment.De nem fogadnék rá nagy összeggel hogy kitölti a ott a 4 éves szerződését....
Kornel City 2012. január 12. 23:15 (25)
Ígéret
  469
Már nem szabadott volna Oroszokhoz igazolnia,Olaszoknál lenne a helye..
Hajrá FC Barcelona!!!
Fekecs Péter 2012. január 12. 22:39 (24)
Avatar_70_male
Újonc
  99
Jó döntés volt tőle hogy átigazolt a Dinamohoz......Jóval jobb csapat mint az Anzsi...19 millió Euro magyar játékosért brutális ár.Gratula ez most jó döntés volt Dzsudzsák.
Dütsch Zsombor 2012. január 12. 20:04 (23)
Újonc
  62
te most úgy beszélsz mint ha nem lennél divat
Hajrá Liverpool!!!
Nagy Gábor 2012. január 12. 20:02 (22)
Rajongó
  1137
Jobb mint a Mahacskala.
Hajrá Real Madrid!!!
Dütsch Zsombor 2012. január 12. 20:02 (21)
Újonc
  62
sok barcás divat drukker is maradjon
Hajrá Liverpool!!!
Manchester United 2012. január 12. 19:16 (20)
Rajongó
  1324
kedves ДЖУДЖАК miért nem a citybe igazoltál ott még többet kereshetnél...
Paris Sanit Germany 2012. január 12. 19:07 (19)
Újonc
  14
A barcát oda-vissza vernénk.
P$G for 4 evör 2012. január 12. 19:06 (18)
Újonc
  15

„PSG kb olyan lesz hogy otthon mindent megnyer ha akar , nemzetközi kupákban negyeddöntő joesetben...




[Hivatkozás: Bamberger Krisztián 2012. január 12. 19:04]
mint a city
P$G for 4 evör 2012. január 12. 19:06 (17)
Újonc
  15
aha érdekes...
Bamberger Krisztián 2012. január 12. 19:04 (16)
Bajnok
  3646

„Ne röhögjél száncse.szke! sanszoshogy te korábban udinése drukker voltál




[Hivatkozás: P$G for 4 evör 2012. január 12. 19:02]
PSG kb olyan lesz hogy otthon mindent megnyer ha akar , nemzetközi kupákban negyeddöntő joesetben...
Hajrá Manchester City!!!
Bamberger Krisztián 2012. január 12. 19:03 (15)
Bajnok
  3646
Jobb helye lesz neki itt , itt nemzetközi kupában is megmutathatja

Am meg kemény...PSG fanok , Franciába régebben is őket favorizáltam.Csinálják okosan az igazolásokat ne ugy mint mi.. kijött az utobbi pár meccsen hogy ide játékosok kellenek nem nevek...
Hajrá Manchester City!!!
P$G for 4 evör 2012. január 12. 19:02 (14)
Újonc
  15
Ne röhögjél száncse.szke! sanszoshogy te korábban udinése drukker voltál
Paris Sanit Germany 2012. január 12. 19:00 (13)
Újonc
  14
A Citit is szeretem.
Istvan Szabolcs 2012. január 12. 18:59 (12)
Megszállott
  5326

„Jöhetett volna a P$G-be.




[Hivatkozás: Paris Sanit Germany 2012. január 12. 18:36]
Legalább a csapat nevét tudnád helyesen leírni nem elég,h még divat is vagy.
Törölt felhasználó 2012. január 12. 18:58 (11)
Avatar_70_male
Újonc
  0
Szereti a csoki******tXD
P$G for 4 evör 2012. január 12. 18:57 (10)
Újonc
  15
a női sejkeket
24 ÓRA
13:38  BL-főtáblás a Nordsjaelland!11:43  Cassano-Balotelli – nagy páros lehet?11:02  39 gyanúsított bundaügyben10:42  Elődöntős a Cor és a Boca21:57  A Newcastle a Ligue 2-ből igazolt21:34  Fabregas reméli: Van Persie marad21:16  Budapesten választottak FIFA-elnököt20:49  Joey Bartont 12 meccsre tiltották el!19:53  Nagytakarítás a Premier League újoncánál18:00  Hulk a Chelsea ajánlatára vár16:39  Juve: MU-tini igen, Balo, Cavani nem!15:44  Helyt adtak a Ferencváros óvásánakSze  Drogba maradt volna, ha nem nyernek BL-tSze  Hazard döntött is, meg nem isSze  Megműtötték az Arsenal reménységétSze  Drogba szerint Torres a Chelsea jövőjeKe  Fordulatos Bayern-siker Hollandia ellenKe  Hivatalos: David Villa kihagyja az Eb-tKe  Az arabok lerombolnák a PSG stadionjátKe  A volt argentin kapitány is Kínába tartKe  „Pedro távozik a Barcából? Lehetetlen"Ke  Ez a bíró tényleg vak! - videóKe  Milan: Silva és Ibra biztosan maradKe  Elengedte Hargreavest a City - videóKe  Hivatalos: Drogba otthagyja a Chelsea-tKe  Giovinco az Európa-bajnokság után döntKe  Ronaldo: Három esélyese van az Eb-nekKe  Liverpool: Villas-Boasra szavazom!Ke  Lassan halad a FIFA megújulásaKe  Mourinho még négy évre aláírt a RealhozKe  Argentin csatárt igazol az InterKe  Nem csak a Manchester City útja létezikKe  Világsztár edzheti JuhásztKe  Megyeri újra a BL-ben bizonyíthatKe  Beckham mellett kampányol Giggs  Láss tisztán: itt tart az Hazard-ügy!  Barcelona-ajánlat Giovincóért  Elhagyhatta a kórházat Abidal  68 évesen lett punk a Montpellier elnöke  Így láttam – BL-döntő a helyszínen  Mihajlovics a szerb kapitány  Torres is befért a spanyol bő keretbe!  Drogba elhagyja a Chelsea-t  Lukaku a BL-érmet sem fogadta el!  Berbatov: Elhagyom a Unitedet  Del Piero: Új életet kezdek  Torres ultimátumot adott a Chelsea-nek  A Chelsea kapusát doppingtesztre vitték  2,5-szeresére emelik Mancini fizetését  Suárez: Barca és Real Madrid kilőve  Speciális kötést kap Juhász RolandVa  Először bajnok a MontpellierVa  Napoli-cím, szomorú búcsú Del PierótólVa  Szinte ezüstérmes a VideotonVa  Top nyolc emlék a BundesligábólVa  Torino, Pescara: irány a Serie A!Va  A Juventus a kupát is behúzza - blogVa  Marad-e Di Matteo és Drogba? Majd eldől!Va  Falcao: minden idők egyik legszebb góljaVa  Solskjaer nemet mondott a PL-re
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Látványos gól Bukarestből
  • Sepulveda ollója Mexikóból
  • Dupla ollózásból seggre esés
  • Lehúzta a kapus gatyáját
További videók  
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS