Guss Hiddink búcsúmeccsével van tele az orosz sajtó, utoljára ül le a holland edzőlegenda a szbornaja kispadjára, amellyel a nyáron szakít, augusztusban már a török válogatott élén látjuk majd. Lehet, hogy a vb alatt sem marad munka nélkül, Elefántcsontpart futballvezetői is csábítják, készítse fel Dorgbáékat a vb-re.
A mester rendkívüli tiszteletnek örvend az oroszoknál (a 2008-as Eb-bronzot sokáig nem felejtik el), de a Szlovénia elleni vb-pótselejtezős bukás valamelyest megtépázta renoméját. Felrótták neki, túl sokat kísérletezett, az Eb-csapatra kellett volna építenie, és kevés időt töltött Moszkvában és Oroszországban. Olyan hangok is voltak, felesleges a mérkőzés, Hiddink gondolatai már Törökországban vannak, és hamarosan úgyis új éra kezdődik, talán a keret is alaposan megváltozik.
Ígérete szerint egyszer még visszatér Hiddink, de biztos, ami biztos, a Telkiben tartott edzésen közös csapatfotó is készült vele és tanítványaival, elvégre ez volt az utolsó alkalom.
A szakember izgalmas, hajtós meccset vár szerda este:
"A magyaroknak több kreatív futballistájuk van, és megpróbálnak majd szórakoztató futballt játszani. Hasonlít a stílusuk a miénkhez, meggyőződésem, hogy nagyon jó meccset látunk majd."
Rendkívül készséges, joviális úriember benyomását keltette a kedd esti sajtótájékoztatón, az orosz sztárok már nem voltak ennyire udvariasak, csupán Igor Szemsov állt hosszabb ideig az újságírók rendelkezésére.
A középpályás elmondta, "nem kell aggódnunk, ezen a meccsen nem lesz nagy teher rajtuk, tökéletes alkalom, hogy csiszoljunk a technikánkon, és kipróbáljuk a taktikai variációinkat."
Ami a keret illeti, két komoly hiányzó akad, Alekszander Kerzsakov és Jurij Zsirkov, mindketten eltiltással kezdik az Európa-bajnoki selejtező-sorozatot, így nem lett volna túl sok értelme behívni őket a barátságos mérkőzésre. Andrej Arsavin szereplése is kérdéses, kihagyta az Arsenal Stoke elleni meccsét térdín-húzódása miatt, ha nem tudja vállalni, akkor Pavel Pogrebnjak lesz a párja a bombaformában lévő Roman Pavljucsenkónak (a Tottenham sztárja három meccsen öt gólt szerzett a közelmúltban).

ilyet mondasz

de szerintem nem az "A" keret elen fogunk játszani de viszont nyerni akarnak mert szép bucsut akarnak vennin Guus Hiddingtől szerinte kikapunk mert Gera és Dzsudzsi nélkűl nehéz lesz


remelem kikapnak azok a mocskos ****** magyarok...hehehehe
[Hivatkozás: molnar robert 2010. március 3. 17:21]
ki leszel írtva,te büdös ******!