Hazard jövőre 40 millióért távozhat

Létrehozva: 2011. október 21. 18:19
Francia beharangozó. Konkrétumokat árult el Eden Hazard jövőjéről a Lille akadémiai igazgatója, mégpedig a sokra tartott belga tehetség jövő nyáron legalább 40 millió fontért távozhat. Jean-Michel Vandamme azt is elárulta, jelenleg melyik klub áll hozzá a legközelebb. Addig is a támadónak a hétvégére kell koncentrálnia, amikor a Lyon látogat a bajnok otthonába. A PSG zsinórban ötödik győzelmére készül, a Marseille összesen a másodikra.

 

 

Nem tartozik a Lyon kedvenc ellenfelei közé a Lille, amelyet az elmúlt hét mérkőzésén csak egyszer tudott legyőzni, tavaly ősszel. Még rosszabb a korábbi hétszeres bajnok mérlege, ha csak a Stade Métropole-t nézzük (egy 2008-as 1-0 óta három vereséget és egy döntetlent jegyzett), márpedig vasárnap este a forduló rangadóján ott kell helytállni. A csapatok 37-szer találkoztak egymással, 21-szer nyert a LOSC, 7-szer pedig az OL.

A hazaiak talán túl magabiztosan kezdték az idényt (döntetlen és vereség), de azóta veretlenek a ligában, a múlt hétvégén Auxerre-ben a hajrában fordítva nyertek 3-1-re. „A félidőben elszántabb, határozottabb játékot kértem, mert beadásaink veszélytelenek voltak, és nem lőttünk kapura, mikor megtehettük volna" – magyarázta Rudi García vezetőedző, aki nyilván tudja, hogy a Lyon ellen nem ragadhatnak be így az elején.

A héten előkerült a szokásos téma a Lille-nél, mégpedig Eden Hazard jövője. A belga szupertehetség körül egyre nagyobb a felhajtás, most Jean-Michel Vandamme, a klub akadémiájának vezetője beszélt az érdeklődőkről, és konkrétummal is szolgált.

„Eden nyárig biztosan maradni szeretne a LOSC-nél – nyitott az ANSA-nak, majd így folytatta. – Eddig a Chelsea áll a legközelebb hozzá, a spanyolok egyelőre még nem jelentkeztek be, de azt hiszem, ők nem kapkodnak, csak akkor kerülnek elő, amikor kell. Természetesen a Barcelonáról és a Real Madridról beszélek. Bárki vesi meg, mélyen a zsebébe kell nyúlni, 40 millió fontnál olcsóbban biztosan nem engedjük el!" Azért ne feledkezzünk meg a Manchester Cityről sem, épp pénteken a The Mirror cikkezett róla.

Az előjelek a hétvége slágermérkőzése előtt egyik oldalon sem a legjobbak, hiszen a Lille az Intertől kapott ki hazai pályán és került nehéz helyzetbe csoportja utolsó helyén, míg a Lyon a Real Madridtól kapott egy négyest, bár továbbjutási esélyei továbbra is kiválóak.

Ami a sérülteket illeti, a vendéglátóknál Basa és Mickael Landreau egyaránt combjával bajlódik, Moussa Sow pedig lábujjával, de a trió ott lesz az összecsapáson. Egyedül a csatár, Túlio de Melo hiányzik, aki csonttörést szenvedett és hazautazott Brazíliába. A másik oldalon Yoann Gourcuff május elseje óta először lépett pályára a múlt hétvégén, és várhatóan kezd a rangadón. Lisandro Lopez bokája továbbra is pihenőre kényszeríti,  Cris, Hugo Lloris és Ederson viszont visszakerül a kezdőbe.

Az éllovas, utolsó négy bajnokiját megnyerő PSG újabb áldozata az újonc Dijon lehet, ahol összecsaphat az előző forduló két triplázója, Kevin Gameiro és Benjamin Corgnet. A fővárosiak halvány 0-0-val folytatták csütörtökön az Európa-ligában, de a legutóbbi öt mérkőzéséből csak egyszer nyerő vendégek legyőzése nem jelenthet gondot még Guillaume Hoarau, Milan Bisevacs, Blaise Matuidi és Mathieu Bodmer hiányában sem.

Újabb pofont kapott az amúgy is romokban heverő Marseille kedden, amikor az Arsenal a 92. percben győzött a BL-ben. A hatalmas nyomás alatt játszó gárda az az Ajaccio ellen próbálhatja meg behúzni második bajnoki sikerét, amelyet vasárnap simán vert a PSG. A csapatok utoljára 2006 januárjában találkoztak, akkor a korzikaiak 3-1-re nyertek.

LIGUE 1, A 11. FORDULÓ PROGRAMJA
Szombat
Bordeaux-Brest 18:00
Caen-Montpellier 18:00
Marseille-Ajaccio 18:00
Nancy-Nice 18:00
Saint-Étienne-Valenciennes 18:00
Sochaux-Évian 18:00
Lorient-Toulouse 20:00
Vasárnap
Auxerre-Rennes 16:00
PSG-Dijon 16:00
Lille-Lyon 20:00
A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1.   Paris Saint-Germain 10 7 2 1 19-8 11 23
2.   Montpellier HSC 10 6 2 2 22-14 8 20
3.   Olympique Lyon 10 6 2 2 17-10 7 20
4.   Lille OSC 10 5 4 1 18-11 7 19
5.   Stade Rennes 10 5 3 2 20-14 6 18
6.   Toulouse FC 10 5 3 2 12-10 2 18
7.   FC Lorient 10 4 4 2 12-9 3 16
8.   SM Caen 10 4 3 3 14-12 2 15
9.   AS Saint-Étienne 10 3 4 3 10-13 -3 13
10.   AJ Auxerre 10 2 6 2 16-14 2 12
11.   FC Sochaux 10 3 3 4 16-22 -6 12
12.   Dijon FCO 10 3 2 5 11-20 -9 11
13.   OGC Nice 10 2 4 4 11-10 1 10
14.   Valenciennes FC 10 2 3 5 12-12 0 9
15.   Olympique Marseille 10 1 6 3 10-12 -2 9
16.   Stade Brest 10 0 8 2 8-10 -2 8
17.   Évian Thonon Gaillard 10 1 5 4 10-15 -5 8
18.   Girondins Bordeaux 10 1 5 4 11-17 -6 8
19. . AC Ajaccio 10 1 4 5 10-20 -10 7
20.   AS Nancy 10 0 5 5 7-13 -6 5
A GÓLLÖVŐLISTA ÁLLÁSA:
1.   Kevin Gameiro Paris Saint-Germain 8 (1)
2.   Olivier Giroud Montpellier HSC 7 (1)
    Bafetimbi Gomis Olympique Lyon 7 (0)
4.   Alain Traoré AJ Auxerre 6 (0)
5.   Dennis Oliech AJ Auxerre 5 (0)
    Javier Pastore Paris Saint-Germain 5 (0)
7.   Pierre Aubameyang AS Saint-Étienne 4 (0)
    Souleymane Camara Montpellier HSC 4 (0)
    Benjamin Corgnet Dijon FCO 4 (0)
    Cheick Diabaté Girondins Bordeaux 4 (1)
    Eden Hazard Lille OSC 4 (1)
    Jirès Kembo-Ekoko Stade Rennes 4 (0)
    Modibo Maïga FC Sochaux 4 (0)
    Michel Bastos Olympique Lyon 4 (1)
    Victor Montaño Stade Rennes 4 (1)
    Loïc Remy Olympique Marseille 4 (0)
    Frédéric Sammaritano AC Ajaccio 4 (0)
Hozzászólások
Manchester United 111 2011. október 22. 12:53 (96)
Megszállott
  6512

„Mata-Torres-Hazard támadósor Sztem elég jól hangzik.





[Hivatkozás: Pécsi Dávid 2011. október 22. 10:38]
ja..főleg ha azt vesszük hogy még 1 év se telt el azóta, hogy Torres és Mata(ő nyáron) odament, most meg Hazard??Teljesen új támadó sor!
Torres(50 M), Hazard (40 M), Mata (25 M)= ez végülis "csak" 115 milliós csatár sor, amelyet 1 éven belül költött Román Abramovic!! És még ott van Meireles, Ramires, D.Luiz, André Villas Boas


A Chelsea minden évben szinte új csapatot csinál!
Hajrá Manchester United!!!
Pécsi Dávid 2011. október 22. 10:38 (95)
Rajongó
  1368

„Őszintén a Chelseanek minek???? tök felesleges lenne,de ők tudják!Szerintem mindenképp angliába léne mennie,sajna az Arsenalnak nem lesz rá pénze.”




[Hivatkozás: Johnny San 2011. október 22. 07:03]
Mata-Torres-Hazard támadósor Sztem elég jól hangzik.
Johnny San 2011. október 22. 07:03 (94)
Újonc
  72
Őszintén a Chelseanek minek???? tök felesleges lenne,de ők tudják!Szerintem mindenképp angliába léne mennie,sajna az Arsenalnak nem lesz rá pénze.
Jánvári Tibor 2011. október 22. 02:11 (93)
Rajongó
  880
Ér ő ennyit? Nem nagyon követem a francia bajnokságot, illetve BL-be se nagyon néztem eddig Lille meccseket."Promó"videóját láttam, de olyat nagyon sok emberről lehet csinálni.
Hajrá Real Madrid!!!
Pécsi Dávid 2011. október 21. 22:07 (92)
Rajongó
  1368
Állítólag Moratti is akarja és egyes hírek szerint Hazardnak se lenne ellenvetése.40 millát viszont ő se ér.
Pfau Marcell 2011. október 21. 20:21 (91)
Rajongó
  761
Bayern Münchent akartam írni ! Soldado is esélyes lehet h jönni fog Gomez helyet vagy mellé!
Pfau Marcell 2011. október 21. 20:12 (90)
Rajongó
  761
Hazard jövőre juve vagy ha nem jön akkor jön helyette Ribery ! ( Hazard megy a Bayerbe)
Lusánszki Gábor 2011. október 21. 20:07 (89)
Legenda
  13053
mek én is, holnap nem leszek majd csak este, addig is csá!
Hajrá Manchester United!!!
Lusánszki Gábor 2011. október 21. 20:06 (88)
Legenda
  13053
de azt már fele annyian nem nézik!
Hajrá Manchester United!!!
Bozó Marcell 2011. október 21. 20:05 (87)
Újonc
  56
fifában leigazoltam..13 millió euróért
Lusánszki Gábor 2011. október 21. 20:04 (86)
Legenda
  13053
de Ezel már nincs!
Hajrá Manchester United!!!
Lusánszki Gábor 2011. október 21. 20:03 (85)
Legenda
  13053
ennek sose lesz vége.....hogy lenne vége....?ha befejeznék a BK-t azzal az RTL Klub nézettsége a föld alá esne vissza!max a VV-ben bízhatnának mert ilyen Rubi az elátkozott ******omokban nem....
Hajrá Manchester United!!!
Lusánszki Gábor 2011. október 21. 20:01 (84)
Legenda
  13053
Hajrá Manchester United!!!
Lusánszki Gábor 2011. október 21. 20:01 (83)
Legenda
  13053
Hajrá Manchester United!!!
Lusánszki Gábor 2011. október 21. 20:00 (82)
Legenda
  13053
én arra leszek kíváncsi ohgy hogy veszik majd ki egyszer vilibát a sorozatból ha ő is meghalással menne ki az nem lenne oylan jó mivel Magdika is úgy ment és az úgy már túl sablonos!
Hajrá Manchester United!!!
Lusánszki Gábor 2011. október 21. 19:59 (81)
Legenda
  13053
temetés!
Hajrá Manchester United!!!
Lusánszki Gábor 2011. október 21. 19:58 (80)
Legenda
  13053
a ******t Bandika lesz....a fürdőszoba kulcslyukán keresztül beleélvez, és megfogant a gyerek!
































nem vagyunk normálisak!
Hajrá Manchester United!!!
Lusánszki Gábor 2011. október 21. 19:55 (79)
Legenda
  13053
2nek Peti az apja 2-nek a Balázs az 5.nek nem tudjuk!és úgy mennek el nyári szünetre! és a szünet alatti kérdés:"Ön szerint ki Linda 5.gyerekének az apja?A:Bandika
B:Máté
A tippeiket küldjék a......
Hajrá Manchester United!!!
Lusánszki Gábor 2011. október 21. 19:52 (78)
Legenda
  13053
ez nem is rossz ötlet!imádon nézni a csajbunyót, mindig olyan jókat röhögök!
Hajrá Manchester United!!!
Lusánszki Gábor 2011. október 21. 19:52 (77)
Legenda
  13053
egy lány ne a barátságodért harcoljon hanem hogy a csjod legyen, a barátságban maradjon fiú-fiú felállás!
Hajrá Manchester United!!!
24 ÓRA
13:38  BL-főtáblás a Nordsjaelland!11:43  Cassano-Balotelli – nagy páros lehet?11:02  39 gyanúsított bundaügyben10:42  Elődöntős a Cor és a Boca21:57  A Newcastle a Ligue 2-ből igazolt21:34  Fabregas reméli: Van Persie marad21:16  Budapesten választottak FIFA-elnököt20:49  Joey Bartont 12 meccsre tiltották el!19:53  Nagytakarítás a Premier League újoncánál18:00  Hulk a Chelsea ajánlatára vár16:39  Juve: MU-tini igen, Balo, Cavani nem!15:44  Helyt adtak a Ferencváros óvásánakSze  Drogba maradt volna, ha nem nyernek BL-tSze  Hazard döntött is, meg nem isSze  Megműtötték az Arsenal reménységétSze  Drogba szerint Torres a Chelsea jövőjeKe  Fordulatos Bayern-siker Hollandia ellenKe  Hivatalos: David Villa kihagyja az Eb-tKe  Az arabok lerombolnák a PSG stadionjátKe  A volt argentin kapitány is Kínába tartKe  „Pedro távozik a Barcából? Lehetetlen"Ke  Ez a bíró tényleg vak! - videóKe  Milan: Silva és Ibra biztosan maradKe  Elengedte Hargreavest a City - videóKe  Hivatalos: Drogba otthagyja a Chelsea-tKe  Giovinco az Európa-bajnokság után döntKe  Ronaldo: Három esélyese van az Eb-nekKe  Liverpool: Villas-Boasra szavazom!Ke  Lassan halad a FIFA megújulásaKe  Mourinho még négy évre aláírt a RealhozKe  Argentin csatárt igazol az InterKe  Nem csak a Manchester City útja létezikKe  Világsztár edzheti JuhásztKe  Megyeri újra a BL-ben bizonyíthatKe  Beckham mellett kampányol Giggs  Láss tisztán: itt tart az Hazard-ügy!  Barcelona-ajánlat Giovincóért  Elhagyhatta a kórházat Abidal  68 évesen lett punk a Montpellier elnöke  Így láttam – BL-döntő a helyszínen  Mihajlovics a szerb kapitány  Torres is befért a spanyol bő keretbe!  Drogba elhagyja a Chelsea-t  Lukaku a BL-érmet sem fogadta el!  Berbatov: Elhagyom a Unitedet  Del Piero: Új életet kezdek  Torres ultimátumot adott a Chelsea-nek  A Chelsea kapusát doppingtesztre vitték  2,5-szeresére emelik Mancini fizetését  Suárez: Barca és Real Madrid kilőve  Speciális kötést kap Juhász RolandVa  Először bajnok a MontpellierVa  Napoli-cím, szomorú búcsú Del PierótólVa  Szinte ezüstérmes a VideotonVa  Top nyolc emlék a BundesligábólVa  Torino, Pescara: irány a Serie A!Va  A Juventus a kupát is behúzza - blogVa  Marad-e Di Matteo és Drogba? Majd eldől!Va  Falcao: minden idők egyik legszebb góljaVa  Solskjaer nemet mondott a PL-re
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Látványos gól Bukarestből
  • Sepulveda ollója Mexikóból
  • Dupla ollózásból seggre esés
  • Lehúzta a kapus gatyáját
További videók  
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS