„Három pont kell a Barcelona ellen!”

Létrehozva: 2011. január 15. 14:04
A Málaga vezetőedzője leszögezte, csapata a győzelmet célozza meg a Barcelona ellen vasárnap este, és emlékeztetett saját remek mérlegére a katalánok ellen.

 

 


A Málaga alig kerüli el a kiesőzónát (16. a húszból), edzője ennek ellenére a három pontért küldi harcba „fiait” vasárnap este – a Barcelona ellen.

„Győzni akarunk. Ilyen a mentalitásunk, és meggyőződésem, hogy jó meccset játszhatunk a Barcával” – nyilatkozta Manuel Pellegrini.

A chilei mester hozzátette: a Villarreal szakvezetőjeként négyszer is győzelemre vezette együttesét, de két döntetlen is kicsikartak tíz mérkőzésen.

Pellegrini arra nem tért ki, hogy a Real Madrid mestereként mindkét összecsapását elbukta a gránátvörös-kékek ellen.

Hozzászólások
Dombóvári László 2011. január 17. 12:25 (24)
Avatar_70_male
Rajongó
  783

„Látod, épp erről beszéltem: "Barca kapna egy ötöstmegeshet végülis de ezen jót nevettem"A ****** nagy arcotoknak (aminek nem lehetne semmi alapja, hiszen semmit nem tettetek hozzá a Barca sikereihez) a csillagos ég sem szab határt, csakis ilyen nagyképű, lenéző kijelentésekre tellik az erőtökből.100-ból ha egy Barcelona-drukkerben van alázat, tisztelet a társak iránt.Persze már beszéltem arról, mennyire lehet az ilyen arcokat szurkolóknak nevezni, az itt ténykedő Barcás-agytrösztök 90%-ának 2 évnél semmiképpen sem hosszab ideje "kedvenc" csapata az....”




[Hivatkozás: kiss nagy 2011. január 16. 14:36]
hát tévedsz cimbora nagyon is tévedsz!! Gondolkodj már logikusan, már ha egyáltalán tudsz gondolkodni.azért írtam h megeshet mert tényleg megeshet, de ha belegondolsz esélye rá egy a milliárdhoz.nem kell itt szerénykedni ez van, és azért mert vki kimondja attól még nem nagyarcú vki.azt is tudom h igazából nem rám vagy mérges vagy indulatos hanem csak a Barca utálatod vetíted ki rám vagy ránk.szóval erről ennyit mégegyszer elmondom ha téged ez felidegesít ne olvass Barca sikkeket meg ne nézz Barca meccseket a saját idegállapotod érdekében.nah szevassz!!
kiss nagy 2011. január 16. 14:36 (23)
Ígéret
  450

„mért baj az h emlékeztet az Sh minket a tavalyi két clasicórol?? semmi gond nincs vele nagyon is jó rá visszaemlékezni ha neked ez fáj ne olvass ide tartozó híreket.Barca kapna egy ötöstmegeshet végülis de ezen jót nevettem





[Hivatkozás: Dombóvári László 2011. január 15. 23:51]
Látod, épp erről beszéltem: "Barca kapna egy ötöstmegeshet végülis de ezen jót nevettem"A ****** nagy arcotoknak (aminek nem lehetne semmi alapja, hiszen semmit nem tettetek hozzá a Barca sikereihez) a csillagos ég sem szab határt, csakis ilyen nagyképű, lenéző kijelentésekre tellik az erőtökből.100-ból ha egy Barcelona-drukkerben van alázat, tisztelet a társak iránt.Persze már beszéltem arról, mennyire lehet az ilyen arcokat szurkolóknak nevezni, az itt ténykedő Barcás-agytrösztök 90%-ának 2 évnél semmiképpen sem hosszab ideje "kedvenc" csapata az....
Gelencsér Balázs 2011. január 16. 10:26 (22)
Újonc
  20
99-ben tudott utoljára pontot szerezni a Camp Nou-ban a Malaga,szerintem most sincs sok esélyük pontot szerezni.Minden ellenfelet tisztelni kell,de tudomásul kell venni,a Malaga a 16.helyen nyögdécsel,a bomba formában lévő Barcelona pedig vezeti a tabellát.
Dombóvári László 2011. január 15. 23:51 (21)
Avatar_70_male
Rajongó
  783

„Utolsó rész újra tipikusan SH-sra sikeredett, a feszültséget gerjesztendő.Gondolom sokkal nehezebb lett volna leírni valami érdekességet Pellegriniről, vagy összesíteni a Barcelona elleni eredményeit, nem, hát persze...”




[Hivatkozás: kiss nagy 2011. január 15. 22:26]
mért baj az h emlékeztet az Sh minket a tavalyi két clasicórol?? semmi gond nincs vele nagyon is jó rá visszaemlékezni ha neked ez fáj ne olvass ide tartozó híreket.Barca kapna egy ötöstmegeshet végülis de ezen jót nevettem
kiss nagy 2011. január 15. 22:26 (20)
Ígéret
  450
Utolsó rész újra tipikusan SH-sra sikeredett, a feszültséget gerjesztendő.Gondolom sokkal nehezebb lett volna leírni valami érdekességet Pellegriniről, vagy összesíteni a Barcelona elleni eredményeit, nem, hát persze...
kiss nagy 2011. január 15. 22:21 (19)
Ígéret
  450

„Csak neh kapjanak 1 ötöst mint a Real meg a Betis meg a többi nagyszáju csapatok
Visca El Barca!!!





[Hivatkozás: Törölt felhasználó 2011. január 15. 15:16]
Adná már az ég, hogy egyszer ti kapjatok egy ötöst, és akkor egy ideig nem kellene az ilyen ökör nyomorék "szurkolók" arcoskodásait olvasni.Teljesen korrekt nyilatkozat volt, vegyél vissza, hülyegyerek.
Krén Péter 2011. január 15. 20:46 (18)
Újonc
  3
igaz hogy a barca jól játszik de nehogy le becsüljék az a malagát
Törölt felhasználó 2011. január 15. 16:35 (17)
Avatar_70_male
Újonc
  0
MODERÁLVA
Dombóvári László 2011. január 15. 15:52 (16)
Avatar_70_male
Rajongó
  783
nem ide tartozik de ez...azta qva...Arsenal - Barca oddsok:
Hazai: 3.80 X: 3.50 Vendég: 1.90
A fogadóirodák nem sok esélyt adnak az Arsenalnak.
Filipó István 2011. január 15. 15:30 (15)
Bajnok
  2755

„Szeva ,igen,és sem lenézve a Malagát,eszem ágában sincs,de a realitás azt mondatja velem,hogy sima meccs lesz!!De mivel a labda gömbölyű,ezért bármi előfordulhat!!”




[Hivatkozás: deboer tibor 2011. január 15. 15:01]
Nagyon remélem igazad lesz! amugy ha ráérsz majd légyszi nézz be egy pillanatra a Messi topicba és nézd meg a srác-ot (Barcás) azt hiszem Márk a neve!
Remélem hatnak rá a szavaim!


Szerkesztve: 2011. január 15. 15:31
Hajrá FC Barcelona!!!
Filipó István 2011. január 15. 15:27 (14)
Bajnok
  2755

„Csak neh kapjanak 1 ötöst mint a Real meg a Betis meg a többi nagyszáju csapatok
Visca El Barca!!!





[Hivatkozás: Törölt felhasználó 2011. január 15. 15:16]
Az tény és való, hogy azok a csapatok akik a Barca elleni találkozó elött egyöntetű sikerről beszéltek, azok szép számjegű vereséget szenvbedtek el, de szerintem ez csak a sors furcsa fintora lehet!
Nem szabad lebecsülnünk a Málágát!!!
Hajrá FC Barcelona!!!
Törölt felhasználó 2011. január 15. 15:16 (13)
Avatar_70_male
Újonc
  0
MODERÁLVA
Törölt felhasználó 2011. január 15. 15:14 (12)
Avatar_70_male
Újonc
  0
MODERÁLVA
deboer tibor 2011. január 15. 15:02 (11)
Bajnok
  3986

„Valóban tovaigazol Milito?”




[Hivatkozás: kiss nagy 2011. január 15. 14:57]
igen,kölcsönbe
deboer tibor 2011. január 15. 15:01 (10)
Bajnok
  3986

„Hello Tibi!

szerintem az hogy ők győzni jönnek az nem meglepő, de remélem azért egy 3 gólos(rugott) meccset tudunk játszani! Nem lenézve a Málágát mert a foci az foci, és abban minden....





[Hivatkozás: Filipó István 2011. január 15. 14:56]
Szeva ,igen,és sem lenézve a Malagát,eszem ágában sincs,de a realitás azt mondatja velem,hogy sima meccs lesz!!De mivel a labda gömbölyű,ezért bármi előfordulhat!!
kiss nagy 2011. január 15. 14:57 (9)
Ígéret
  450

„Pellegrini korrekt, célok által vezérelt ember.Jó mentalitással áll a feladat elé, de azért a három pontért keményen meg kell dolgozni Malaga.Kíváncsi vagyok az új igazolásokkal mit mutatnak.
Gabi Milito pedig a találkozó után csatlakozik hozzátok, akkor még jobbak lesztek.Sok sikert Milito, érd el a célod, hogy szerepelhess a Copa Américan.

A csapat, és szurkolók nevében köszönünk mindent!





[Hivatkozás: David Villa 2011. január 15. 14:23]
Valóban tovaigazol Milito?
Filipó István 2011. január 15. 14:56 (8)
Bajnok
  2755

„Egyértelmű dolog,hogy a győzelemre hajt, más lehetne a célja minden csapatnak!! Az más dolog,hogy reális esélye a győzelemre vaj mi kevés van!!”




[Hivatkozás: deboer tibor 2011. január 15. 14:53]
Hello Tibi!

szerintem az hogy ők győzni jönnek az nem meglepő, de remélem azért egy 3 gólos(rugott) meccset tudunk játszani! Nem lenézve a Málágát mert a foci az foci, és abban minden....
Hajrá FC Barcelona!!!
deboer tibor 2011. január 15. 14:53 (7)
Bajnok
  3986
Egyértelmű dolog,hogy a győzelemre hajt, más lehetne a célja minden csapatnak!! Az más dolog,hogy reális esélye a győzelemre vaj mi kevés van!!
Dombóvári László 2011. január 15. 14:33 (6)
Avatar_70_male
Rajongó
  783
Pellegrini, jó öreg cimbora én örülnék neki a legjobban ha gólokra törekednétek.így könnyebb lenne feltörni a védelmet.de azt lássuk be a Malaga sosem volt egy Villareal szintű csapat.
David Villa 2011. január 15. 14:23 (5)
Rajongó
  663
Pellegrini korrekt, célok által vezérelt ember.Jó mentalitással áll a feladat elé, de azért a három pontért keményen meg kell dolgozni Malaga.Kíváncsi vagyok az új igazolásokkal mit mutatnak.
Gabi Milito pedig a találkozó után csatlakozik hozzátok, akkor még jobbak lesztek.Sok sikert Milito, érd el a célod, hogy szerepelhess a Copa Américan.

A csapat, és szurkolók nevében köszönünk mindent!
24 ÓRA
13:38  BL-főtáblás a Nordsjaelland!11:43  Cassano-Balotelli – nagy páros lehet?11:02  39 gyanúsított bundaügyben10:42  Elődöntős a Cor és a Boca21:57  A Newcastle a Ligue 2-ből igazolt21:34  Fabregas reméli: Van Persie marad21:16  Budapesten választottak FIFA-elnököt20:49  Joey Bartont 12 meccsre tiltották el!19:53  Nagytakarítás a Premier League újoncánál18:00  Hulk a Chelsea ajánlatára vár16:39  Juve: MU-tini igen, Balo, Cavani nem!15:44  Helyt adtak a Ferencváros óvásánakSze  Drogba maradt volna, ha nem nyernek BL-tSze  Hazard döntött is, meg nem isSze  Megműtötték az Arsenal reménységétSze  Drogba szerint Torres a Chelsea jövőjeKe  Fordulatos Bayern-siker Hollandia ellenKe  Hivatalos: David Villa kihagyja az Eb-tKe  Az arabok lerombolnák a PSG stadionjátKe  A volt argentin kapitány is Kínába tartKe  „Pedro távozik a Barcából? Lehetetlen"Ke  Ez a bíró tényleg vak! - videóKe  Milan: Silva és Ibra biztosan maradKe  Elengedte Hargreavest a City - videóKe  Hivatalos: Drogba otthagyja a Chelsea-tKe  Giovinco az Európa-bajnokság után döntKe  Ronaldo: Három esélyese van az Eb-nekKe  Liverpool: Villas-Boasra szavazom!Ke  Lassan halad a FIFA megújulásaKe  Mourinho még négy évre aláírt a RealhozKe  Argentin csatárt igazol az InterKe  Nem csak a Manchester City útja létezikKe  Világsztár edzheti JuhásztKe  Megyeri újra a BL-ben bizonyíthatKe  Beckham mellett kampányol Giggs  Láss tisztán: itt tart az Hazard-ügy!  Barcelona-ajánlat Giovincóért  Elhagyhatta a kórházat Abidal  68 évesen lett punk a Montpellier elnöke  Így láttam – BL-döntő a helyszínen  Mihajlovics a szerb kapitány  Torres is befért a spanyol bő keretbe!  Drogba elhagyja a Chelsea-t  Lukaku a BL-érmet sem fogadta el!  Berbatov: Elhagyom a Unitedet  Del Piero: Új életet kezdek  Torres ultimátumot adott a Chelsea-nek  A Chelsea kapusát doppingtesztre vitték  2,5-szeresére emelik Mancini fizetését  Suárez: Barca és Real Madrid kilőve  Speciális kötést kap Juhász RolandVa  Először bajnok a MontpellierVa  Napoli-cím, szomorú búcsú Del PierótólVa  Szinte ezüstérmes a VideotonVa  Top nyolc emlék a BundesligábólVa  Torino, Pescara: irány a Serie A!Va  A Juventus a kupát is behúzza - blogVa  Marad-e Di Matteo és Drogba? Majd eldől!Va  Falcao: minden idők egyik legszebb góljaVa  Solskjaer nemet mondott a PL-re
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Látványos gól Bukarestből
  • Sepulveda ollója Mexikóból
  • Dupla ollózásból seggre esés
  • Lehúzta a kapus gatyáját
További videók  
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS