Halmosi nem nosztalgiázik a Loki ellen

Létrehozva: 2010. március 18. 13:46
Halmosi Péter nem érez különösebb nyomást a vállán amiatt, hogy pénteken egykori csapata ellen lép pályára az NB I 19. fordulójában, és bízik benne, hogy a Haladás legyőzi a Debrecent. A játékos azt is elmondta, tenni akar azért, hogy ne szürküljön bele a magyar mezőnybe.

 

 


Halmosi három és fél emlékezetes évet töltött Debrecenben, ám ez már a múltját képezi: győzni akar pénteken a Haladással egykori munkaadója ellen.

„Valamilyen szinten különleges lesz számomra a pénteki találkozó, de nem készülök másképpen csak azért, mert a Lokit fogadjuk – nyilatkozta a Debrecen hivatalos honlapjának Halmosi Péter. - Nekem minden meccs ugyanolyan, mindegy ki az ellenfél. Nem lesz nagyobb nyomás rajtam, nincs számomra nagyobb presztízse, ettől függetlenül várom az összecsapást.”

A játékos hozzátette, jó lesz találkozni az egykori csapattársakkal, bár nem sokan maradtak Debrecenben azok közül, akikkel korábban együtt futballozott. Halmosi sok szurkolóra, jó mérkőzésre és hazai győzelemre számít, valamint bízik abban, hogy ideális játéktér várja őket.

A válogatott labdarúgó a magyar bajnokság iramával kapcsolatban a dvsc.hu-nak elmondta, valóban más, mint amilyenhez a légiósévek alatt hozzászokott, de mivel ő döntött a hazatérés mellett, nem akar panaszkodni a honi viszonyok miatt.

 

LABDARÚGÓ NB I, 19. FORDULÓ:
Péntek
Haladás-Debrecen, 19 óra
Szombat
Zalaegerszeg-MTK, 14:30
Nyíregyháza-Kaposvár, 14:30
Bp. Honvéd-Videoton, 15
Vasas-Kecskemét, 16
Diósgyőr-Győr, 16
Paks-Ferencváros, 17:30
Vasárnap
Pápa-Újpest, 17:30

 

 

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA:
1. Videoton 18 13 3 2 41 19 22 42
2. Debreceni VSC 18 13 1 4 39 23 16 40
3. Győri ETO 18 9 6 3 23 11 12 33
4. Újpest FC 18 10 2 6 30 24 6 32
5. Zalaegerszegi TE 17 8 4 5 33 28 5 28
6. MTK Budapest 18 7 6 5 29 22 7 27
7. Kaposvári Rákóczi 18 7 5 6 26 24 2 26
8. Lombard Pápa 18 7 2 9 25 27 –2 23
9. Paksi FC 17 5 7 5 19 21 –2 22
10. Ferencvárosi TC 18 5 7 6 22 25 –3 22
11. Vasas 18 6 3 9 28 42 –14 21
12. Szombathelyi Haladás 18 5 4 9 24 33 –9 19
13. Kecskeméti TE 18 5 2 11 29 39 –10 17
14. Budapest Honvéd 18 4 5 9 21 26 –5 17
15. Nyíregyháza Spartacus 18 3 6 9 23 35 –12 15
16. Diósgyőri VTK 18 3 3 12 20 33 –13 12

 

Hozzászólások
Glen Johnson 2010. március 18. 15:44 (5)
Rajongó
  1857

„és szerinted egy válogatott játékos, aki korábban Angliában nagy csapatban helye volt, van olyan ****** hogy a tartalékcsapatban játsszon? Jó hogy nem azt mondod hogy játsszon a serdülőbe...





[Hivatkozás: Dzsudzsák Balázs 2010. március 18. 15:41]
"nagy csapat"xDDD????...még mindig elverné egy angol csapat tartalék alakulata az összes NB1-es csapatot odavissza
Dzsudzsák Balázs 2010. március 18. 15:41 (4)
Ígéret
  360

„még mindig több értelme van a tartalékcsapatban játszani Angliában mint az NB1-bekb mint egy angol 6.-odosztály TALÁN van olyan erősségü az NB1 de eztis kétlem DD





[Hivatkozás: Glen Johnson 2010. március 18. 15:18]
és szerinted egy válogatott játékos, aki korábban Angliában nagy csapatban helye volt, van olyan ****** hogy a tartalékcsapatban játsszon? Jó hogy nem azt mondod hogy játsszon a serdülőbe...
Glen Johnson 2010. március 18. 15:18 (3)
Rajongó
  1857

„Hát annak sincs sok értelme h még a padra se ülhetsz le^^





[Hivatkozás: Papp Dániel 2010. március 18. 14:41]
még mindig több értelme van a tartalékcsapatban játszani Angliában mint az NB1-bekb mint egy angol 6.-odosztály TALÁN van olyan erősségü az NB1 de eztis kétlem DD
Papp Dániel 2010. március 18. 14:41 (2)
Rajongó
  529

„szerencsétlen ****** hazajönni Angliából...neki is annyi esze van amennyi látszikxDDDD





[Hivatkozás: Glen Johnson 2010. március 18. 13:38]
Hát annak sincs sok értelme h még a padra se ülhetsz le^^
Glen Johnson 2010. március 18. 13:38 (1)
Rajongó
  1857
szerencsétlen ****** hazajönni Angliából...neki is annyi esze van amennyi látszikxDDDD
 
24 ÓRA
22:52  Győzött a PSG, de a Montpellier is22:21  Drogba kettő - négyben az Elefántok21:55  Ramos fejese lett a sötét ló veszte21:20  Ha most sem nyer a Barcelona... - élő20:26  Három pontra lelt a City a hóesésben20:21  Megint nem nyert idegenben a Bayern17:50  Kikaptak Bogdánék, kikaptak Buzsákyék17:43  Ibra szívesen játszana a Real Madridban17:37  A döntetlenek napja a Bundesligában17:35  Mata: ez még nem az igazi Chelsea!16:22  A fagy miatt lefújták a francia bajnokit15:55  Hetet lőtt az Arsenal: új rekord!14:44  A Lazio megegyezett Nilmarról, de...13:58  Volt Real Madrid-játékos a Diósgyőrben13:17  Tíz méterrel lőtte mellé a tizenegyest10:38  Real-meccs Di Stefano tiszteletére23:02  A BVB feladta a leckét a riválisoknak  A Barcának és a Realnak is sötét ló jön  Ligue 1: változás a programban  Szilánkba lépett, bukta a Barca-meccset  Serie A: láss át a káoszon!  Abidal hosszabbított - hivatalos  Chelsea-MU: tényleg rangadó?  A PSG nyerheti a Marseille-Lyont  Szárnyal a német "fantasztikus négyes"  Lesz Roma-Inter, de Sneijder nélkül  Mancini: Lehet, hogy visszatér Tévez  Már nem Terry az angol csapatkapitány  Négy hétre kidőlt az MU kapusa, de...  A Győr fellebbezik a CAS-nál  Nem lesznek esti meccsek a Serie A-ban  Juhász: Belgium ugródeszka a magyaroknak  Szepesi Gyuri bácsi 90 éves lesz  Összecsapások Egyiptomban: több halott  A Loki vezeti a Fair Play-rangsortCsü  Mourinhót a „halálba” is követnékCsü  Előbbre hoztak olasz rangadókatCsü  Ribéry bírálta a Bayern vezetőitCsü  Eltűnt az Arsenal kapusaCsü  Keitát majdnem elvitte a Real MadridCsü  A Man. United odacsapott a LiverpoolnakCsü  Bíróbefolyásolással vádolják a BarcátCsü  Az Al-Ahli játékosai besokalltakCsü  Wenger: Immár minden meccsünk kupadöntőCsü  Halasztani akar a MilanCsü  Milito hat gólt lőtt, négyet adtak megCsü  Hátvédet igazolt a TottenhamCsü  Óriási öngól mellé Cissé-találat - videóCsü  Inzaghi kimaradt a Milan BL-keretébőlCsü  Özil a Realban fejezné beCsü  Elengedi japán tehetségét a BayernSze  Játékospiac: hol maradt a nagy durranás?Sze  Egyiptomi horror: már 74 halott - videóSze  Valenciát verhetett volna a Barca, de...Sze  Bogdán Ádám lenullázta az ArsenaltSze  Milito-négyes, Milan- és Roma-zakóSze  Wilshere lába újra eltört, de...Sze  Sérülten vette középpályását az InterSze  Chelsea vagy MU, Cech vagy Amos?Sze  Változik a csereszabály a futballban?
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Látványos gól Bukarestből
  • Sepulveda ollója Mexikóból
  • Dupla ollózásból seggre esés
  • Lehúzta a kapus gatyáját
További videók  
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS