Háború a szezon műesése miatt!

Létrehozva: 2009. november 10. 12:54
Utolsó módosítás: 2009. november 11. 18:35
Óriási botrányt kavart Angliában David N'gognak, a Liverpool pelyhes állú francia csatárának látványos műesése, amellyel kulcsfontosságú büntetőt harcolt ki, az ebből szerzett góllal egyenlített a Pool a Birmingham elleni hétfői találkozó hajrájában. Az angol szövetség megváltoztatná a szabályokat, a bírói testületnél válságstáb ül össze.

Hadjáratot indít az Angol Labdarúgó-szövetség a szimulánsok ellen, elég volt a műesésekből, a svindliből - summáznak brit lapok azután, hogy újabb meccset befolyásolt döntően egy játékos színészi teljesítménye hétfő este. David N'Gog hatalmas lendülettel tört be balról a kapu elé, majd Lee Carsley mellett úgy eldobta magát, hogy az alapvonalon túl nyekkent.

 

Korábban Eduardo szerzett magának néhány ellenséget Skóciában azzal, hogy a Celtic elleni győztes BL-selejtezőn műeséssel harcolt ki tizenegyest az Arsenalnak, amelyet értékesítettek is. 

A jövőben arra lehet számítani, hogy az FA a FIFA-val nagy egyetértésben vasököllel sújt le hasonló esetekben, és a korábbiaknál jóval nagyobb jelentőséget tulajdonít a televíziós felvételeknek.

Az ominózus büntetőt megítélő játékvezetőnek, Peter Waltonnak rendkívüli testületi ülésen kell felelnie tettéért, valószínű, hogy egy mérkőzésre a másodosztályba száműzik, vagy negyedik játékvezetőként vetik be a Premier League-ben.

NGOG MŰESÉSE

SZÉGYELLNÉM MAGAM N'GOG HELYÉBEN

Lee Carsley, a Birmingham City bekkje az ESPN-nek nyilatkozott arról, hogy nagy esélyt szalasztottak el, hiszen ha a játékvezető nem fújja be David Ngog egyértelmű műesését, csapata mindhárom pontot elvihette volna az Anfield Roadról.

"A Liverpool kissé rossz passzban van mostanában, mi tudtuk ezt és meglepetést szerettünk volna szerezni. Csalódott vagyok amiatt, hogy nem sikerült mindhárom pontot megszereznünk - mondta a hátvéd. "Ngog nagyon fiatal és gyors, könnyen lerázott. Valójában a közelében sem voltam, amikor feldobta magát, ez egy vicc volt, hozzá sem értem."

"Biztosan van családja. Amikor én hasonló dolgot tettem fiatal koromban, mindig féltem hazamenni. Remélem, hogy megtanítják a tiszteletre a hozzá hasonló ifjoncokat és jó példát mutatnak nekik, mert ez egy kirívó esete volt a csalásnak."

"Ezért nagyon csalódott vagyok, hiszen a három pont megszerzése nagyon fontos egy ilyen erős bajnokságban. Két pontot itthagytunk."


 

Hozzászólások
Petrik Arnold 2009. december 1. 16:25 (38)
Újonc
  20
Mi az h fosgyár?h beszélsz te kis hulladék?jó lenne ha befognád!nem tehet róla a mu h a liverpoolnak ienre van szüksége h összehozzon egy x-et nagynehezen!
MIért kell szidni a másik csapatát?te szerencsétlen,az ien nem szurkoló!az a szurkoló aki saját csapatának él,jó lenne ha megtanulnád kisgyerek!
Puyo Stepan 2009. november 14. 00:15 (37)
Újonc
  107
mék szidja ott a POOL -t ? az apja a ******ára ******jon ******t kur va MU sok fosgyárak......LIVERPOOL 4ever Kikaptatok oszt még jar a pofátok ******lyukak!!!!!!!!!!?

Hajrá Liverpool!!!
Manchester United 2009. november 12. 14:24 (36)
Avatar_70_male
Rajongó
  606
És ennél jobban a bajnokság végén sem fognak fejjebb állni.
Talán egy 10-15 év múlva nyernek bajnokságot de addigra a saját szurkolóik fogják lemondani őket.
Ha ha a nagy Liverpool,viccesek!
Molnár Ádám 2009. november 12. 09:56 (35)
Újonc
  47
Eduardo és Ngog között több lényeges különbség is van! Az egyik, hogy a brazil-horvát srác egy focista, míg Ngog egy nulla, aki eddig semmit sem tett az asztalra.A második, hogy az Arsenal már rég továbbjutott mire befújták az az esetet, míg ez pontot, és Benitez állását jelentette.A harmadik és talán legfontosabb különbség abban van, hogy Eduardonak azt a lábát szilánkosra törte Taylor 2 éve lassan.Az UEFA ezért is engedte el a büntetést, mivel az Arsenal az újabb sérülés elkerülését vélte felfedezni, és ezt jelezte a szövetség felé.Ngog pedig simán belerughatott volna az ellenfél lábába, és ha akkor esik el, akkor simán 11-es.De így előre elesett, hiába jött a láb felé akkor sem kellett volna így átugrania, de ez Liverpoolosként úgysem fogjátok elismerni.Egyébként meg felesleges vitatkoznotok, nekem ez a válaszom a Poolosoknak:


1.Chelsea
2.Arsenal
3.MU
4.Tottenham
5.Aston Villa
6.Man City
7.LIVERPOOL












Szerkesztve: 2009. november 12. 09:58
Szalai Gábor 2009. november 12. 08:46 (34)
Avatar_70_male
Újonc
  166
Hát ez 1 véleményes dolog.Nem ért hozzá a védő ez tény! Én csatárt játszom és én is dobtam volna magam.A védő miért csúszott oda mikor nyilvánvaló volt,hogy a labdát nem érheti el? Azért,hogy akadályozza a támadót az pedig szabálytalan.Mivel át kellett ugrania a lábat megtört a mozgása és nem érhette el a labdát.Ha nem ugorja át és átesik a lábon akkor most senki nem szól 1 szót sem,de kockáztatott volna 1 sérülést.Nem mondom,hogy szép dolog amit tett de a bírónak a szándékot kell büntetni a szabály szerint és a védő sokmindet elérhetett volna de a labdát biztos nem.Hozzáteszem fölösleges volt becsúszni mert nagy valószínűséggel nem lett volna a támadásból semmi.
Kerényi Gergő 2009. november 12. 07:30 (33)
Újonc
  97
számomra undorító...így csalni....
Barcelona szurkoló 2009. november 12. 06:53 (32)
Avatar_70_male
Újonc
  8
Hát,ez szerintem nem volt olyan nagy szám,bár elég ügyesen megetette a bírót!Ennél láttam sokkal jobbat,azt hiszem a Brazil bajnokságba!Bár a Pl-ben télleg a legjobb műesés volt!
Ivancsó Péter 2009. november 12. 06:40 (31)
Újonc
  155
Szép esés volt, de vegyük példának Maradona kezes gólját....És ha megadták akkor megérdemelték....

lehet h mégez a mozzanat is legendás lesz....



A nagy csapatoknak am mindenféleképpen szükségük van a pontokra..vagy így vagy úgy....Én már csak tudom, mert Real Madrid drukker vagyok



Üdv midenkinek: Hala RM
Zsuga Gergely 2009. november 12. 03:08 (30)
Ígéret
  300

„Ja és a pluszz 5 perchez:a pluszz5 percben még cserélt az ellenfél és szimuláltak is ezt pedig rá kell húzni!A te fejedre meg egy kotont kéne ráhúzni hogy fulladj meg!





[Hivatkozás: Manchester United 2009. november 11. 23:54]
Mivan te kommunista ******! ******oss baloldali ******! te kis divatdrukker ******rázó ******gyerek! tudod te egyáltalán milyen csapatnak szurkolsz azon kivűl hogy a mencseszter junájtidnek?? Te ****** low! ******láma
Manchester United 2009. november 11. 23:54 (29)
Avatar_70_male
Rajongó
  606
Ja és a pluszz 5 perchez:a pluszz5 percben még cserélt az ellenfél és szimuláltak is ezt pedig rá kell húzni!A te fejedre meg egy kotont kéne ráhúzni hogy fulladj meg!
Manchester United 2009. november 11. 23:45 (28)
Avatar_70_male
Rajongó
  606
Mindig is a a Manchester mögött voltatok és mindig is ott lesztek!Megit csak messziről szemlélhetitek a A bajnoki kupát te fosgörcs!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Manchester United 2009. november 11. 23:42 (27)
Avatar_70_male
Rajongó
  606

„Zsidó a ****** ******! Te rohadt kommunista ******! Fergásszon ******át nyeld le keresztbe....******!
Az se volt birói hiba hogy a Man City elleni meccseteken .5perc hosszabitás után még 2percig mennt a játék!
Kommunista ******





[Hivatkozás: Zsuga Gergely 2009. november 11. 23:34]
Te ******ivadé mi megtudjuk forditani a meccset a végén is,ti meg ******hattok megint mert se bl se bajnoki cim ****** kis ******házi anya******ó!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Zsuga Gergely 2009. november 11. 23:34 (26)
Ígéret
  300

„Zsidó ki******ott Liverpool a blből kiestek a bajnokicimért reszkettek már évek óta de megint ******hatjátok,egy senkik vagytok a paraszt benitzzel együtt,potyoghattok minden héten tizenegyesért de a a premier bajnokicimért még sokant kell tennetek!





[Hivatkozás: Manchester United 2009. november 11. 23:06]
Zsidó a ****** ******! Te rohadt kommunista ******! Fergásszon ******át nyeld le keresztbe....******!
Az se volt birói hiba hogy a Man City elleni meccseteken .5perc hosszabitás után még 2percig mennt a játék!
Kommunista ******


Szerkesztve: 2009. november 11. 23:36
Manchester United 2009. november 11. 23:25 (25)
Avatar_70_male
Rajongó
  606
Te ****** talán egy intertotó kupára telik majd!vicces!
Manchester United 2009. november 11. 23:06 (24)
Avatar_70_male
Rajongó
  606
Zsidó ki******ott Liverpool a blből kiestek a bajnokicimért reszkettek már évek óta de megint ******hatjátok,egy senkik vagytok a paraszt benitzzel együtt,potyoghattok minden héten tizenegyesért de a a premier bajnokicimért még sokant kell tennetek!
szabó zsolt 2009. november 11. 21:58 (23)
Újonc
  8
Emberek ezt hivják FOCINAK akinek meg nem tetszik az nezzen HOKIT.ott tuti nem vágod át a birot.
Törölt felhasználó 2009. november 11. 21:01 (22)
Avatar_70_male
Újonc
  0
MODERÁLVA
Révész Krisztián 2009. november 11. 20:56 (21)
Újonc
  126

!külső hivatkozás, lehetséges spam!


Légyszi nézzétek meg és szavazzatok !! KÖSzi
Nagyon fontos lenne ha minnél többen meg néznétek! és irhatok komenteket !
ELSŐ ILYEN SAJÁT VIDEOM!!!


am PEDDIG NAGY MŰESÉS VOLT!!!!!!!!!!!!








[Hivatkozás: 07 tamaá11 2009. november 11. 20:43]
megnéztem!!! kicsit sik benne a Barcás de azért ott a pont
Révész Krisztián 2009. november 11. 20:55 (20)
Újonc
  126
ok!
07 tamaá11 2009. november 11. 20:43 (19)
Újonc
  8
!külső hivatkozás, lehetséges spam!

Légyszi nézzétek meg és szavazzatok !! KÖSzi
Nagyon fontos lenne ha minnél többen meg néznétek! és irhatok komenteket !
ELSŐ ILYEN SAJÁT VIDEOM!!!

am PEDDIG NAGY MŰESÉS VOLT!!!!!!!!!!!!


 
24 ÓRA
09:05  Ki lesz Capello utódja? 46 jelölt - blog00:10  Az Etna nem engedte haza a Romát22:52  Nem hibázott a Barca, aranyért játszhat22:48  Félgőzzel is elődöntőbe jutott a Bayern22:40  Cáceres elhallgattatta a San Sirót22:12  Gervinho döntőbe lőtte az Elefántokat21:00  Capello besokallt: lemondott!19:55  Áprilisra elkészül a Loki-aréna terve19:07  Zambia már döntős az Afrika-kupán!18:22  Hosszabbított hátvédje az Arsenallal18:09  Barca: Messi képviseli az állandóságot16:30  A Milan „B” áll ki a Juventus ellen16:01  Csapatkapitánya nélkül a Lazio a derbin15:36  FIFA: 250 ezer dollár az áldozatoknak15:20  Berbatov visszatérne a válogatottba15:18  Puskás-stadion: reagáltak az építészek14:14  Münchenből Dortmundba?13:34  Felmentették Redknappet12:58  Shaqiri a Bayerné12:19  Akiért a Chelsea és az Arsenal verseng11:48  Kassai Henry nyomdokaiba lépett11:04  Bundázott? Augusztus 23-ig eltiltottákSze  Gólfesztivállal döntős a BilbaoKe  Vérengzést rendezett a DortmundKe  Törlések, halasztások FranciaországbanKe  Magyar-bolgár: jegyek csütörtöktőlKe  Az Anzsi nem nyugszik: Sneijder kellKe  Nem lesz Van Gaal az Ajax igazgatójaKe  A Chelsea „lájkolja” KraszicsotKe  Shaqiri orvosin a BayernnélKe  A Real-legenda lett a Sevilla edzőjeKe  AVB: Neymar nem lesz a Chelsea-éKe  Egyelőre Buffon a század legjobb kapusaKe  A Zenit már most vinné ArsavintKe  Közöny övezi a Serie A-t OlaszországbanKe  Két "Puskás Stadion" lesz BudapestenKe  Kihagyja az Eb-t a portugál válogatottKe  Folytatódott a Málaga vesszőfutásaKe  A Pool macskája békésebb, mint a BarcáéKe  A Fradi legyőzte a Vasast DetroitbanKe  Elképesztő ollózás 16 méterről - videóKe  Ibrahimovic: Hülyeséget csináltam  Kioltotta egymást a Pool és a Spurs  Több mint fél év az Arsenal tehetségének  Mascherano: Egy madridi botlás, és..  Az MU fekete napja: 1958. február 6.  A Milan-Juvéba került az ütés Ibrának  Sir Alex a XXI. század legjobbja  Minden rendben halad Londonban  Suárez visszatér, a Spurs nem nyer; blog  Betelt a pohár a Sevillánál  Megállapodtak: Shaqiri a Bayerné lesz  Arab befektetők a Palermónál  A Barcát (még) nem érdekli Van Persie  De Rossi: Megértettem, hogy itt a helyem  Beckenbauer: A Dortmund lesz a bajnok  Újabb leverkuseni hiányzó a Barca ellen  Fernando Torres lesz a PL gólkirálya?  Blatter: Brazília jó vb-t fog rendezni  Capellónak Terry maradt a kapitány
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Látványos gól Bukarestből
  • Sepulveda ollója Mexikóból
  • Dupla ollózásból seggre esés
  • Lehúzta a kapus gatyáját
További videók  
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS