„Götzét nem kereste az MU és a Juve"

Létrehozva: 2012. február 18. 16:24
Valótlannak nevezte ügynöke a Daily Mail fejtegetését, miszerint topcsapatok keresték fel Mario Götzét, hogy elcsábítsák őt a Borussia Dortmundtól. Mint Volker Struth elmondta, a tehetség klubjánál szeretné folytatni.

Az angol lap szerint a Manchester United és a Juventus kopogtatott az ajtón, amelyet a középpályást képviselő menedzseriroda ügyvezetőjének, Dirk Hebelnek a nyilatkozatára alapozott, a jelek szerint egy kis csalással.

„A szigetországi források hamisak – hangsúlyozta a Bildnek a futballista ügynöke, aki a következőképpen indokolt. – A Daily Mail valójában nem beszélt kollégámmal, Dirk Hebellel. A legfontosabb most Mario számára, hogy minél hamarabb felépüljön, amikor a kedélyek lecsillapodnak, akkor jön rá mindenki, hogy a Dortmundnál folytatja."

„Mindenben megegyeztünk, a következő szezont is velünk tölti" – erősítette meg a lapnak Struth véleményét a német bajnok sportigazgatója, Michael Zorc.

A 19 éves középpályásnak szeméremcsontja túlterheltsége miatt kell szünetet tartania január vége óta, két hét pihenés után kezdhette meg a rehabilitációt.

 
Hozzászólások
molnár zoltán 2012. február 21. 18:26 (6)
Újonc
  17
Maradjon a Dortmunda a PL-be lesérülne nem neki való hely
Hajrá FC Barcelona!!!
Dortmund Fan88 2012. február 19. 10:07 (5)
Újonc
  21
Maradjon csak itt.
Hajrá Borussia Dortmund!!!
Mezei Ádám 2012. február 19. 09:17 (4)
Bajnok
  2340
Én az Arsenalba megnézném...de még nem most...maradjon szépen csak Dortmundban
Hajrá FC Barcelona!!!
Vékony Zoltán 2012. február 18. 18:04 (3)
Ígéret
  383
Maradjon csak a helyén...
Hajrá FC Barcelona!!!
Nagy Gábor 2012. február 18. 16:50 (2)
Rajongó
  1137
jó játékos de nem kéne még a PL-ben igazolnia jó neki a Dortmund egyenlőre.
Hajrá Real Madrid!!!
Sporthiradó Szerkesztő 2012. február 18. 15:25 (1)
Avatar_70_male
Halhatatlan
  53304
Szólj hozzá te is a cikkhez, mondj véleményt róla!
24 ÓRA
13:38  BL-főtáblás a Nordsjaelland!11:43  Cassano-Balotelli – nagy páros lehet?11:02  39 gyanúsított bundaügyben10:42  Elődöntős a Cor és a Boca21:57  A Newcastle a Ligue 2-ből igazolt21:34  Fabregas reméli: Van Persie marad21:16  Budapesten választottak FIFA-elnököt20:49  Joey Bartont 12 meccsre tiltották el!19:53  Nagytakarítás a Premier League újoncánál18:00  Hulk a Chelsea ajánlatára vár16:39  Juve: MU-tini igen, Balo, Cavani nem!15:44  Helyt adtak a Ferencváros óvásánakSze  Drogba maradt volna, ha nem nyernek BL-tSze  Hazard döntött is, meg nem isSze  Megműtötték az Arsenal reménységétSze  Drogba szerint Torres a Chelsea jövőjeKe  Fordulatos Bayern-siker Hollandia ellenKe  Hivatalos: David Villa kihagyja az Eb-tKe  Az arabok lerombolnák a PSG stadionjátKe  A volt argentin kapitány is Kínába tartKe  „Pedro távozik a Barcából? Lehetetlen"Ke  Ez a bíró tényleg vak! - videóKe  Milan: Silva és Ibra biztosan maradKe  Elengedte Hargreavest a City - videóKe  Hivatalos: Drogba otthagyja a Chelsea-tKe  Giovinco az Európa-bajnokság után döntKe  Ronaldo: Három esélyese van az Eb-nekKe  Liverpool: Villas-Boasra szavazom!Ke  Lassan halad a FIFA megújulásaKe  Mourinho még négy évre aláírt a RealhozKe  Argentin csatárt igazol az InterKe  Nem csak a Manchester City útja létezikKe  Világsztár edzheti JuhásztKe  Megyeri újra a BL-ben bizonyíthatKe  Beckham mellett kampányol Giggs  Láss tisztán: itt tart az Hazard-ügy!  Barcelona-ajánlat Giovincóért  Elhagyhatta a kórházat Abidal  68 évesen lett punk a Montpellier elnöke  Így láttam – BL-döntő a helyszínen  Mihajlovics a szerb kapitány  Torres is befért a spanyol bő keretbe!  Drogba elhagyja a Chelsea-t  Lukaku a BL-érmet sem fogadta el!  Berbatov: Elhagyom a Unitedet  Del Piero: Új életet kezdek  Torres ultimátumot adott a Chelsea-nek  A Chelsea kapusát doppingtesztre vitték  2,5-szeresére emelik Mancini fizetését  Suárez: Barca és Real Madrid kilőve  Speciális kötést kap Juhász RolandVa  Először bajnok a MontpellierVa  Napoli-cím, szomorú búcsú Del PierótólVa  Szinte ezüstérmes a VideotonVa  Top nyolc emlék a BundesligábólVa  Torino, Pescara: irány a Serie A!Va  A Juventus a kupát is behúzza - blogVa  Marad-e Di Matteo és Drogba? Majd eldől!Va  Falcao: minden idők egyik legszebb góljaVa  Solskjaer nemet mondott a PL-re
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Látványos gól Bukarestből
  • Sepulveda ollója Mexikóból
  • Dupla ollózásból seggre esés
  • Lehúzta a kapus gatyáját
További videók  
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS