Garami: Ezért a gólörömért megbüntetem!

Szerző: Császár-Nagy MárkLétrehozva: 2009. március 18. 07:37
Garami József ismét megbünteti játékosát, az Újpest ellen a győzelmet és egyben a továbbjutást érő találatot szerző Szabó Ádámot. Az MTK labdarúgócsapatának szakmai igazgatója ennek ellenére nagyon örül, hogy együttese hihetetlen mélyről felállva harcolta ki az elődöntőbe jutást a Magyar Kupában. A másik oldalon Szentes Lázár, a hazaiak trénere a teljes felelősséget magára vállalta azért, hogy az Újpest úgy esett ki, hogy mindkét találkozón vezetett 2-0-ra.

Izgalmakkal teli mérkőzésen jutott tovább az MTK együttese a Magyar Kupában. A kék-fehérek számára volt olyan pillanat is, amikor bizony nagyon távolinak tűnt a legjobb négy közé jutás lehetősége.

 

 

A harminchatodik percben ugyanis – az egyébként MTK-nevelés - Simon Attila másodszor is bevette Végh Zoltán kapuját, és összesítésben ekkor már 4-1 volt a lilák javára. Ám a szünet után a vendégek megemberelték magukat, fordítottak, és az idegenben lőtt több gólnak köszönhetően bekerültek az elődöntőbe.

 

„Elsősorban amiatt vagyok nagyon boldog, mert kétgólos hátrányból tudott felállni a csapatom – nyilatkozta Garami József, az MTK szakmai igazgatója a visszavágó után. - Ez volt az a tényező, ami ebben a szezonban hiányzott a fiúkból, és ezen az estén láttam rajtuk, hogy mindenáron nyerni akarnak. Tegyük hozzá, lélektanilag nagyon jókor jött az első gólunk, hiszen rögtön a második újpesti találat után esett, így nem kellett úgy a szünetre vonulnunk, hogy az eredményjelzőn kettő-nulla áll. Még egyszer hangsúlyozom, a győzelmet és a továbbjutást annak köszönhetjük, hogy nem adtuk fel még a nehéz pillanatokban sem.”

 

Ennek ellenére azonban volt árnyoldala is a vendégek sikerének, hiszen a mindent eldöntő találat szerzője, Szabó Ádám furcsa módon ünnepelt: előbb a földre dobta mezét, majd kiszólt az újpesti tábor felé, miközben az ökleit rázva ünnepelt. Ezért megkapta a piros lapot, és minden bizonnyal Garami mester is megbünteti majd a középpályást.

 

„Én nem láttam pontosan, azt, ami a gólöröm közben történt, de az ő elmondása szerint csak az öklét rázta. Az, hogy ledobta a mezét, előfordult már korábban is. Akkor is megbüntettem érte, most is meg fogom! Talán azért ünnepelt ilyen módon, mert hihetetlen indulatok dolgoznak benne, és nagyon bizonyítani akar. A felkészülés alatt voltak problémái, és habár nincs a legjobb erőállapotban, a hozzáállása miatt mégsem cseréltem le” – zárta mondandóját a kék-fehérek szakmai igazgatója.

 

A másik oldalon Szentes Lázár nem a legjobb hangulatban érkezett a mérkőzés utáni sajtótájékoztatóra, ami érthető is, hiszen az Újpest már fél lábbal a legjobb négy között volt, mégis búcsúzott a sorozattól.

 

„A csapatot megtapsolták a nézők a meccs után, engem nyilván nem fognak. Vállalom a teljes felelősséget a kiesésért, hiszen mindkét találkozón vezettünk kettő nullra. Ekkora luxust egyik együttes sem engedhet meg magának. A továbbjutás kulcsa az lett volna, ha az előnyünk tudatában megadjuk a kegyelemdöfést ellenfelünknek, de erre képtelenek voltunk, ami - még egyszer mondom - az én hibám. Az MTK teljesen megérdemelte a továbbjutást, és csak gratulálni tudok Garami Józsefnek, ahogy tettem azt az első mérkőzés után is.”

 

Simon Attila túl korán örült (fotó: Kovács Attila) 

Hozzászólások
24 ÓRA
11:43  Cassano-Balotelli – nagy páros lehet?11:02  39 gyanúsított bundaügyben10:42  Elődöntős a Cor és a Boca21:57  A Newcastle a Ligue 2-ből igazolt21:34  Fabregas reméli: Van Persie marad21:16  Budapesten választottak FIFA-elnököt20:49  Joey Bartont 12 meccsre tiltották el!19:53  Nagytakarítás a Premier League újoncánál18:00  Hulk a Chelsea ajánlatára vár16:39  Juve: MU-tini igen, Balo, Cavani nem!15:44  Helyt adtak a Ferencváros óvásánakSze  Drogba maradt volna, ha nem nyernek BL-tSze  Hazard döntött is, meg nem isSze  Megműtötték az Arsenal reménységétSze  Drogba szerint Torres a Chelsea jövőjeKe  Fordulatos Bayern-siker Hollandia ellenKe  Hivatalos: David Villa kihagyja az Eb-tKe  Az arabok lerombolnák a PSG stadionjátKe  A volt argentin kapitány is Kínába tartKe  „Pedro távozik a Barcából? Lehetetlen"Ke  Ez a bíró tényleg vak! - videóKe  Milan: Silva és Ibra biztosan maradKe  Elengedte Hargreavest a City - videóKe  Hivatalos: Drogba otthagyja a Chelsea-tKe  Giovinco az Európa-bajnokság után döntKe  Ronaldo: Három esélyese van az Eb-nekKe  Liverpool: Villas-Boasra szavazom!Ke  Lassan halad a FIFA megújulásaKe  Mourinho még négy évre aláírt a RealhozKe  Argentin csatárt igazol az InterKe  Nem csak a Manchester City útja létezikKe  Világsztár edzheti JuhásztKe  Megyeri újra a BL-ben bizonyíthatKe  Beckham mellett kampányol Giggs  Láss tisztán: itt tart az Hazard-ügy!  Barcelona-ajánlat Giovincóért  Elhagyhatta a kórházat Abidal  68 évesen lett punk a Montpellier elnöke  Így láttam – BL-döntő a helyszínen  Mihajlovics a szerb kapitány  Torres is befért a spanyol bő keretbe!  Drogba elhagyja a Chelsea-t  Lukaku a BL-érmet sem fogadta el!  Berbatov: Elhagyom a Unitedet  Del Piero: Új életet kezdek  Torres ultimátumot adott a Chelsea-nek  A Chelsea kapusát doppingtesztre vitték  2,5-szeresére emelik Mancini fizetését  Suárez: Barca és Real Madrid kilőve  Speciális kötést kap Juhász RolandVa  Először bajnok a MontpellierVa  Napoli-cím, szomorú búcsú Del PierótólVa  Szinte ezüstérmes a VideotonVa  Top nyolc emlék a BundesligábólVa  Torino, Pescara: irány a Serie A!Va  A Juventus a kupát is behúzza - blogVa  Marad-e Di Matteo és Drogba? Majd eldől!Va  Falcao: minden idők egyik legszebb góljaVa  Solskjaer nemet mondott a PL-reVa  Schweinsteiger sokkot kapott
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Látványos gól Bukarestből
  • Sepulveda ollója Mexikóból
  • Dupla ollózásból seggre esés
  • Lehúzta a kapus gatyáját
További videók  
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS