Folytatás Aczél Zoltán ügyében...

Szerző: SHLétrehozva: 2012. január 19. 18:48
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fellebbviteli bizottsága csütörtökön úgy döntött, hogy lefolytatja a fegyelmi eljárást Aczél Zoltán ügyében, akit a Központi Nyomozó Főügyészség azzal gyanúsít, hogy 2009-ben a Siófok vezetőedzőjeként részt vett csapata két mérkőzésének manipulálásában.

 

 

"Érdemi változás az ügyben a fegyelmi eljárás lefolytatása, mert annak végén dönteni kell, hogy Aczél Zoltán elkövetett-e fegyelmi vétséget vagy sem, továbbá ha úgy döntenek, hogy igen, akkor is a legsúlyosabb ítélet kétéves eltiltás lehet. Az eljárás meg is indult, a testület meghallgatta Aczél Zoltánt, illetve több bizonyítékot terjesztettünk a testület elé" - mondta az MTI érdeklődésére Aczél Zoltán ügyvédje, Czeglédy Csaba.

Hozzátette, döntés nem született, a tárgyalás következő időpontját még nem tűzte ki a grémium.
Tavaly decemberben Retteghy István a fegyelmi bizottság elnökeként egymaga, tárgyalás nélkül a bíróság jogerős határozatáig felfüggesztette a sportszakmai tevékenység alól Aczél Zoltánt, majd egy héttel később a fegyelmi tanács fenntartotta ezt az elsőfokú határozatot. Czeglédy akkor azonnal jelezte, hogy jogsértés miatt fellebbeznek.

A november 30-án őrizetbe vett, majd december 9-én szabadlábra helyezett szakembert azzal gyanúsítják, hogy a Siófok trénereként 2009-ben elfogadta játékosai, Sütő László és Horváth Gábor ajánlatát, amely arra vonatkozott, hogy fejenként 3-4000 euró ellenében legalább két góllal elveszítik a Honvéd-Siófok Magyar Kupa- és a Zalaegerszeg-Siófok bajnoki mérkőzést.

Előbbi esetben az elkövetői kör végül Aczél és játékosai hajlandósága ellenére a mérkőzésre nem tette meg a fogadását, így a megállapodás szerinti jogtalan kifizetésre nem került sor, míg utóbbi esetben - a gyanú szerint - a meccs után átvette a neki ígért 4000 eurót.

A siófoki meccsekkel összefüggésben Horváth Gábor és Sütő László mellett még négy labdarúgót, továbbá egy FIFA-licences játékosügynököt vettek őrizetbe a Központi Nyomozó Főügyészség munkatársai. Közülük ketten - Andruskó Attila és Sütő László - teljes körű, feltáró jellegű beismerő vallomást tettek.

Aczél Zoltán vezetőedző szerződését az MLSZ eltiltó határozata alapján a Szombathelyi Haladás Labdarúgó Kft. taggyűlése egyhangúlag felbontotta.

Hozzászólások
Sporthiradó Szerkesztő 2012. január 19. 19:00 (1)
Avatar_70_male
Halhatatlan
  53303
Szólj hozzá te is a cikkhez, mondj véleményt róla!
24 ÓRA
11:43  Cassano-Balotelli – nagy páros lehet?11:02  39 gyanúsított bundaügyben10:42  Elődöntős a Cor és a Boca21:57  A Newcastle a Ligue 2-ből igazolt21:34  Fabregas reméli: Van Persie marad21:16  Budapesten választottak FIFA-elnököt20:49  Joey Bartont 12 meccsre tiltották el!19:53  Nagytakarítás a Premier League újoncánál18:00  Hulk a Chelsea ajánlatára vár16:39  Juve: MU-tini igen, Balo, Cavani nem!15:44  Helyt adtak a Ferencváros óvásának13:33  Drogba maradt volna, ha nem nyernek BL-tSze  Hazard döntött is, meg nem isSze  Megműtötték az Arsenal reménységétSze  Drogba szerint Torres a Chelsea jövőjeKe  Fordulatos Bayern-siker Hollandia ellenKe  Hivatalos: David Villa kihagyja az Eb-tKe  Az arabok lerombolnák a PSG stadionjátKe  A volt argentin kapitány is Kínába tartKe  „Pedro távozik a Barcából? Lehetetlen"Ke  Ez a bíró tényleg vak! - videóKe  Milan: Silva és Ibra biztosan maradKe  Elengedte Hargreavest a City - videóKe  Hivatalos: Drogba otthagyja a Chelsea-tKe  Giovinco az Európa-bajnokság után döntKe  Ronaldo: Három esélyese van az Eb-nekKe  Liverpool: Villas-Boasra szavazom!Ke  Lassan halad a FIFA megújulásaKe  Mourinho még négy évre aláírt a RealhozKe  Argentin csatárt igazol az InterKe  Nem csak a Manchester City útja létezikKe  Világsztár edzheti JuhásztKe  Megyeri újra a BL-ben bizonyíthatKe  Beckham mellett kampányol Giggs  Láss tisztán: itt tart az Hazard-ügy!  Barcelona-ajánlat Giovincóért  Elhagyhatta a kórházat Abidal  68 évesen lett punk a Montpellier elnöke  Így láttam – BL-döntő a helyszínen  Mihajlovics a szerb kapitány  Torres is befért a spanyol bő keretbe!  Drogba elhagyja a Chelsea-t  Lukaku a BL-érmet sem fogadta el!  Berbatov: Elhagyom a Unitedet  Del Piero: Új életet kezdek  Torres ultimátumot adott a Chelsea-nek  A Chelsea kapusát doppingtesztre vitték  2,5-szeresére emelik Mancini fizetését  Suárez: Barca és Real Madrid kilőve  Speciális kötést kap Juhász RolandVa  Először bajnok a MontpellierVa  Napoli-cím, szomorú búcsú Del PierótólVa  Szinte ezüstérmes a VideotonVa  Top nyolc emlék a BundesligábólVa  Torino, Pescara: irány a Serie A!Va  A Juventus a kupát is behúzza - blogVa  Marad-e Di Matteo és Drogba? Majd eldől!Va  Falcao: minden idők egyik legszebb góljaVa  Solskjaer nemet mondott a PL-reVa  Schweinsteiger sokkot kapott
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Látványos gól Bukarestből
  • Sepulveda ollója Mexikóból
  • Dupla ollózásból seggre esés
  • Lehúzta a kapus gatyáját
További videók  
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS