Fiúk, Moldova ellen kell a győzelem!

Szerző: N.K.Létrehozva: 2010. szeptember 6. 15:41
Hatodik alkalommal találkozik Magyarország nemzeti labdarúgó tizenegye kedden este 20.30-tól Moldovával, velük kapcsolatban enyhén kesernyés a szánk íze. Még akkor is, ha kétszer legyőztük őket, kétszer pedig ikszeltünk ellenük. A kelet-európaiakkal legutóbb majd' három éve, szintén Eb-selejtezőn találkoztunk, nos, akkor 3-0-s vereséget szenvedtünk idegenben. A Szusza Ferenc Stadionban móresre kellene őket tanítanunk, pláne annak fényében, hogy Svédországban elbuktuk az Eb-selejtezősorozat nyitányát.

 

 

SZAVAZÁS EREDMÉNYE
Javít-e a magyar válogatott Moldova ellen?
Igen, most megmutatjuk! 75.6%
 
Döntetlennel kell beérnünk 8.7%
 
Megint veszítünk 15.7%
 
Csaknem három esztendeje annak, hogy Moldovával találkoztunk, az utolsó meccsünket Chisinauban vívtuk meg ellenük, s kaptunk hatalmas pofont tőlük. A 3-0-s vereség szégyenteljesnek mondható, még akkor is, ha az "odavágón" 2-0-ra nyertünk ellenük

Akkor is és most is a Szusza Ferenc Stadionban láttuk vendégül Moldovát, Újpesten Priskin Tamás és Gera Zoltán talált be Serghei Pascenco kapujába. A gólszerzőkön kívül Juhász Roland, Vadócz Krisztián, Hajnal Tamás, valamint Huszti Szabolcs is ott volt abban a győztes csapatban.

Ők ezúttal is szerepet kaphatnak Egervári Sándor együttesében, s bizony nem ártana egy ehhez hasonló sikeres folytatás. A svédországi nyitány borzasztóra sikeredett, s bár még semmi sincs veszve, ha ezt nem húzzuk be, akkor lehúzhatjuk magunkat.

A szövetségi kapitánnyal együtt természetesen a játékosok és a szurkolók is reménykednek, a telki edzőtáborban már csak és kizárólag a kedd esti ellenfél a téma. 

A szombaton sérüléssel bajlódók közül Juhász és Vadócz vasárnap teljes értékű munkát végzett, csak Gera Zoltán hagyta ki a gyakorlást. A vacsora után szokás szerint megbeszélés következett, ekkor Csábi József beszélt a riválisról, ő ugyanis pénteken, a helyszínen tekintette meg a Moldova-Finnország (2-0) mérkőzést, amelynek a felvételét a szakmai stáb már délelőtt alaposan elemezte.

Várható kezdőcsapat Moldova ellen:
Király Gábor - Lázár Pál, Juhász Roland, Lipták Zoltán, Laczkó Zsolt - Huszti Szabolcs, Vadócz Krisztián, Koman Vladimir, Dzsudzsák Balázs - Gera Zoltán, Rudolf Gergely

MAGYAR-MOLDÁV KÖZÖS TÖRTÉNELEM:
1999. augusztus 18., Üllői út:
Magyarország-Moldova 1-1 (1-0) - barátságos
Gólszerző: Sebők V. (39.), illetve Clescenco (66.)

2002. március 27., Chisinau:
Moldova-Magyarország 0-2 (0-1) - barátságos
Gólszerző: Kenesei (14.), Tóth N. (50.)

2002. november 20., Üllői út:
Magyarország-Moldova 1-1 (0-1) - barátságos
Gólszerző: Dárdai (54.), illetve Patula (15.)

2007. március 28., Szusza Ferenc Stadion:
Magyarország-Moldova 2-0 (1-0) - Eb-selejtező
Gólszerző: Priskin (9.), Gera (63.)

2007. november 17., Chisinau:
Moldova-Magyarország 3-0 (2-0) - Eb-selejtező
Gólszerző: Bugaiov (12.), Josan (23.), Alexeev (86.)

SVÉD-MAGYAR, ÖSSZEFOGLALÓ, ELSŐ FÉLIDŐ

SVÉD-MAGYAR, ÖSSZEFOGLALÓ, MÁSODIK FÉLIDŐ

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Megint legyőztek minket Ibrahimovicék
Rosszul kezdte Európa-bajnoki selejtezősorozatát a magyar labdarúgó-válogatott, amely Svédországban szenvedett sima, 2-0-s vereséget. Relatíve jó teljesítménnyel lehozott gólnélküli első félidőt követően Pontus Wernbloom...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Orbán helyett Gyurcsány - videó!
Összekeverték Magyarország korábbi és jelenlegi miniszterelnökét a svéd televíziósok a péntek esti Eb-selejtező közvetítése alatt, amelyben Orbán Viktort mutatták Csányi Sándor MLSZ-elnökkel az oldalán, miközben a feliraton...
Tovább a teljes cikkhez »

 

Hozzászólások
Pilán Márkó 2010. szeptember 6. 21:24 (75)
Újonc
  4
A magyarok bénák fociba úgyhogy úgyis kikapnak.Mindig azt mondják hogy bejutnak az eb-be de sehol semmi..
Michael Essien 2010. szeptember 6. 20:27 (74)
Újonc
  197

„És még1 Chelsea Manchester szurkoloban is lehet közös.Láttam h te is Alonsonak szurkolsz.





[Hivatkozás: Cristiano Ronaldo 2010. szeptember 6. 20:16]
Ja igen igen
Alonsonak szurkolok már 2003 óta
Chelseanek 2001-től szurkolok
És am meg nagy spanyol szurkoló vagyok már 8éve
Mindenbe a spanyoloknak szurkolok kivéve a klubfociba
Hajrá Chelsea!!!
Cristiano Ronaldo 2010. szeptember 6. 20:16 (73)
Rajongó
  682

„Szerintem is





[Hivatkozás: Michael Essien 2010. szeptember 6. 20:11]
És még1 Chelsea Manchester szurkoloban is lehet közös.Láttam h te is Alonsonak szurkolsz.
Michael Essien 2010. szeptember 6. 20:11 (72)
Újonc
  197

„Ez a jo felfogás.Mindenkinek igy kéne gondolkodnia.






[Hivatkozás: Cristiano Ronaldo 2010. szeptember 6. 20:05]
Szerintem is
Hajrá Chelsea!!!
Cristiano Ronaldo 2010. szeptember 6. 20:05 (71)
Rajongó
  682

„xdxd
Még ellendrukker ?
Most azért mért utáljak alakit mert nem annak szurkol akinek én.
Én minden csapatot tisztelek becsülök elismerek de a chelseanek szurkolok a többi csapattal viszont semmi problémám nincs.
Csak a beképzelt ****** szurkolókkal van bajom akik minden csapatnál megtalálhatóak





[Hivatkozás: Michael Essien 2010. szeptember 6. 20:02]
Ez a jo felfogás.Mindenkinek igy kéne gondolkodnia.

Michael Essien 2010. szeptember 6. 20:02 (70)
Újonc
  197

imàdom a MU drukker-Chelsea drukker baràtsàgot




[Hivatkozás: XReal MadridX 2010. szeptember 6. 19:50]
xdxd
Még ellendrukker ?
Most azért mért utáljak alakit mert nem annak szurkol akinek én.
Én minden csapatot tisztelek becsülök elismerek de a chelseanek szurkolok a többi csapattal viszont semmi problémám nincs.
Csak a beképzelt ****** szurkolókkal van bajom akik minden csapatnál megtalálhatóak
Hajrá Chelsea!!!
Michael Essien 2010. szeptember 6. 20:00 (69)
Újonc
  197

„na jólvan én megyek csá mindenki”




[Hivatkozás: Törölt felhasználó 2010. szeptember 6. 19:50]
csá
Hajrá Chelsea!!!
Hajdu Sándor 2010. szeptember 6. 19:56 (68)
Megszállott
  5177
kirándulás moldovában

Szerkesztve: 2010. szeptember 6. 19:57
I2uszi 0412 2010. szeptember 6. 19:52 (67)
Újonc
  59
Hát Moldovát illő lenne elverni, bár ahogy Moldovát elnézem (finneket 2-0 ra verték)
nem is lesz egyszerű!! De ha tényleg fenn akarjuk tartani az esélyt arra hogy kijussunk akkor ezek kötelező győzelmek!
Szabó Géza 2010. szeptember 6. 19:52 (66)
Bajnok
  4337

nem lessz gond én bízom a fiukban




[Hivatkozás: Törölt felhasználó 2010. szeptember 6. 19:49]
úgy legyen
Hajdu Sándor 2010. szeptember 6. 19:50 (65)
Megszállott
  5177

„na jólvan én megyek csá mindenki”




[Hivatkozás: Törölt felhasználó 2010. szeptember 6. 19:50]
csá
Szabó Géza 2010. szeptember 6. 19:50 (64)
Bajnok
  4337






[Hivatkozás: Törölt felhasználó 2010. szeptember 6. 19:47]
csak a pénz őt is meghülyítette
mer azért annyira nem jó h kezdő legyen bár ki tudja
lehet csak az edző ****** ******
Törölt felhasználó 2010. szeptember 6. 19:50 (63)
Avatar_70_male
Újonc
  0
MODERÁLVA
XReal MadridX 2010. szeptember 6. 19:50 (62)
Rajongó
  594

„te tök normál ellendrukker vagy ezt dijazom




[Hivatkozás: Törölt felhasználó 2010. szeptember 6. 19:47]
imàdom a MU drukker-Chelsea drukker baràtsàgot
Hajdu Sándor 2010. szeptember 6. 19:49 (61)
Megszállott
  5177

„Jaja.
Hannoverbe még olyan jól játszott.





[Hivatkozás: Michael Essien 2010. szeptember 6. 19:46]
igen abba a ******ba befér
Törölt felhasználó 2010. szeptember 6. 19:49 (60)
Avatar_70_male
Újonc
  0
MODERÁLVA
Szabó Géza 2010. szeptember 6. 19:47 (59)
Bajnok
  4337

„ja de sztem nem lessz gond”




[Hivatkozás: Törölt felhasználó 2010. szeptember 6. 19:37]
ahogy ismerjük a válogatottat biztosan lesz vmi sz.arság
Törölt felhasználó 2010. szeptember 6. 19:47 (58)
Avatar_70_male
Újonc
  0
MODERÁLVA
Törölt felhasználó 2010. szeptember 6. 19:47 (57)
Avatar_70_male
Újonc
  0
MODERÁLVA
Michael Essien 2010. szeptember 6. 19:46 (56)
Újonc
  197

„ja pedig jól indult neki gól a stutgart ellen de aztán le lejtőn szegény pedig ne is rossz játékos csak nem ilyen szintü játékos”




[Hivatkozás: Törölt felhasználó 2010. szeptember 6. 19:44]
Jaja.
Hannoverbe még olyan jól játszott.
Hajrá Chelsea!!!
24 ÓRA
11:43  Cassano-Balotelli – nagy páros lehet?11:02  39 gyanúsított bundaügyben10:42  Elődöntős a Cor és a Boca21:57  A Newcastle a Ligue 2-ből igazolt21:34  Fabregas reméli: Van Persie marad21:16  Budapesten választottak FIFA-elnököt20:49  Joey Bartont 12 meccsre tiltották el!19:53  Nagytakarítás a Premier League újoncánál18:00  Hulk a Chelsea ajánlatára vár16:39  Juve: MU-tini igen, Balo, Cavani nem!15:44  Helyt adtak a Ferencváros óvásának13:33  Drogba maradt volna, ha nem nyernek BL-tSze  Hazard döntött is, meg nem isSze  Megműtötték az Arsenal reménységétSze  Drogba szerint Torres a Chelsea jövőjeKe  Fordulatos Bayern-siker Hollandia ellenKe  Hivatalos: David Villa kihagyja az Eb-tKe  Az arabok lerombolnák a PSG stadionjátKe  A volt argentin kapitány is Kínába tartKe  „Pedro távozik a Barcából? Lehetetlen"Ke  Ez a bíró tényleg vak! - videóKe  Milan: Silva és Ibra biztosan maradKe  Elengedte Hargreavest a City - videóKe  Hivatalos: Drogba otthagyja a Chelsea-tKe  Giovinco az Európa-bajnokság után döntKe  Ronaldo: Három esélyese van az Eb-nekKe  Liverpool: Villas-Boasra szavazom!Ke  Lassan halad a FIFA megújulásaKe  Mourinho még négy évre aláírt a RealhozKe  Argentin csatárt igazol az InterKe  Nem csak a Manchester City útja létezikKe  Világsztár edzheti JuhásztKe  Megyeri újra a BL-ben bizonyíthatKe  Beckham mellett kampányol Giggs  Láss tisztán: itt tart az Hazard-ügy!  Barcelona-ajánlat Giovincóért  Elhagyhatta a kórházat Abidal  68 évesen lett punk a Montpellier elnöke  Így láttam – BL-döntő a helyszínen  Mihajlovics a szerb kapitány  Torres is befért a spanyol bő keretbe!  Drogba elhagyja a Chelsea-t  Lukaku a BL-érmet sem fogadta el!  Berbatov: Elhagyom a Unitedet  Del Piero: Új életet kezdek  Torres ultimátumot adott a Chelsea-nek  A Chelsea kapusát doppingtesztre vitték  2,5-szeresére emelik Mancini fizetését  Suárez: Barca és Real Madrid kilőve  Speciális kötést kap Juhász RolandVa  Először bajnok a MontpellierVa  Napoli-cím, szomorú búcsú Del PierótólVa  Szinte ezüstérmes a VideotonVa  Top nyolc emlék a BundesligábólVa  Torino, Pescara: irány a Serie A!Va  A Juventus a kupát is behúzza - blogVa  Marad-e Di Matteo és Drogba? Majd eldől!Va  Falcao: minden idők egyik legszebb góljaVa  Solskjaer nemet mondott a PL-reVa  Schweinsteiger sokkot kapott
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Látványos gól Bukarestből
  • Sepulveda ollója Mexikóból
  • Dupla ollózásból seggre esés
  • Lehúzta a kapus gatyáját
További videók  
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS