FIFA-licences játékosügynök őrizetben

Szerző: SH, MTILétrehozva: 2011. november 15. 23:14
Őrizetbe vettek egy FIFA-licences játékosügynököt Szarvason, a vádak szerint fogadási csalásokban vett részt. Két meccset is manipulált, összesen 19 ezer eurót fizetett ki három Siófok-játékosnak.
A Magyar Labdarúgó-szövetség honlapján megtalálhatóak az MLSZ engedélyével rendelkező játékos-ügynökök.Közöttük K. Zsolt az egyetlen szarvasi címre bejelentkezett.

A játékosügynököt a Központi Nyomozó Főügyészség és a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai vették őrízetbe délután, majd házkutatást is tartottak nála, bizonyítékokat is lefoglaltak. K. Zsoltot ki is hallgatták, vallomásában tagadta az ellene felhozott vádakat.
hirdetés

Az ügyészség vesztegetéssel gyanúsítja K. Zsoltot. Bizonyítékaik szerint háromszor is kisérletet tett játékosok lefizetésére.

K. Zsolt a 2009. április 21-ei Honvéd - Siófok (2-2) Magyar Kupa elődöntő előtt kereste meg H. Gábort a Siófok FC labdarúgóját, hogy két vagy több játékostársát bevonva, legalább két góllal veszítsék el a meccset. K. Zsolt ezért fejenként 3-3 ezer eurót ígért.

H. Gábor lakó- és csapattársát S. Lászlót és másik csapattársukat A. Attilát vonta be a manipulációba. A meccsre végül nem kötöttek fogadást K. Zsolték, így nem is fizettek.

A 2009. április 25-ei Siófok-Kaposvár (2-5) bajnoki előtt azonban K. Zsolt ismét megkereste S. Lászlót és H. Gábort, és hasonló ajánlatot adott. A meccs előtt összesen 9000 eurót fizetett ki nekik, a pénzen A. Attilával osztoztak. A mérkőzésen a K. Zsolt által kívánt eredmény született.

A Siófok 2009. május 23-án két góllal kikapott a ZTE-től is (5-3), K.Zsolt ismét az említett három játékost fizette le, ezúttal 10 ezer eurót adott nekik.

Az ügyészség közleménye szerint A. Attila és S. László teljes körű, feltáró jellegű beismerő vallomást tett. H. Gábor már korábban is gyanúsított volt, az ügyészség ezért az ő és K. Zsolt előzetes letartóztatását kéri a bíróságtól.
 
Hozzászólások
24 ÓRA
11:43  Cassano-Balotelli – nagy páros lehet?11:02  39 gyanúsított bundaügyben10:42  Elődöntős a Cor és a Boca21:57  A Newcastle a Ligue 2-ből igazolt21:34  Fabregas reméli: Van Persie marad21:16  Budapesten választottak FIFA-elnököt20:49  Joey Bartont 12 meccsre tiltották el!19:53  Nagytakarítás a Premier League újoncánál18:00  Hulk a Chelsea ajánlatára vár16:39  Juve: MU-tini igen, Balo, Cavani nem!15:44  Helyt adtak a Ferencváros óvásának13:33  Drogba maradt volna, ha nem nyernek BL-tSze  Hazard döntött is, meg nem isSze  Megműtötték az Arsenal reménységétSze  Drogba szerint Torres a Chelsea jövőjeKe  Fordulatos Bayern-siker Hollandia ellenKe  Hivatalos: David Villa kihagyja az Eb-tKe  Az arabok lerombolnák a PSG stadionjátKe  A volt argentin kapitány is Kínába tartKe  „Pedro távozik a Barcából? Lehetetlen"Ke  Ez a bíró tényleg vak! - videóKe  Milan: Silva és Ibra biztosan maradKe  Elengedte Hargreavest a City - videóKe  Hivatalos: Drogba otthagyja a Chelsea-tKe  Giovinco az Európa-bajnokság után döntKe  Ronaldo: Három esélyese van az Eb-nekKe  Liverpool: Villas-Boasra szavazom!Ke  Lassan halad a FIFA megújulásaKe  Mourinho még négy évre aláírt a RealhozKe  Argentin csatárt igazol az InterKe  Nem csak a Manchester City útja létezikKe  Világsztár edzheti JuhásztKe  Megyeri újra a BL-ben bizonyíthatKe  Beckham mellett kampányol Giggs  Láss tisztán: itt tart az Hazard-ügy!  Barcelona-ajánlat Giovincóért  Elhagyhatta a kórházat Abidal  68 évesen lett punk a Montpellier elnöke  Így láttam – BL-döntő a helyszínen  Mihajlovics a szerb kapitány  Torres is befért a spanyol bő keretbe!  Drogba elhagyja a Chelsea-t  Lukaku a BL-érmet sem fogadta el!  Berbatov: Elhagyom a Unitedet  Del Piero: Új életet kezdek  Torres ultimátumot adott a Chelsea-nek  A Chelsea kapusát doppingtesztre vitték  2,5-szeresére emelik Mancini fizetését  Suárez: Barca és Real Madrid kilőve  Speciális kötést kap Juhász RolandVa  Először bajnok a MontpellierVa  Napoli-cím, szomorú búcsú Del PierótólVa  Szinte ezüstérmes a VideotonVa  Top nyolc emlék a BundesligábólVa  Torino, Pescara: irány a Serie A!Va  A Juventus a kupát is behúzza - blogVa  Marad-e Di Matteo és Drogba? Majd eldől!Va  Falcao: minden idők egyik legszebb góljaVa  Solskjaer nemet mondott a PL-reVa  Schweinsteiger sokkot kapott
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Látványos gól Bukarestből
  • Sepulveda ollója Mexikóból
  • Dupla ollózásból seggre esés
  • Lehúzta a kapus gatyáját
További videók  
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS