Feláldozza-e Sneijdert Ranieri?

Szerző: SHLétrehozva: 2012. február 21. 18:21
Claudio Ranieri több, mint bizakodó a Marseille elleni összecsapás előtt, mert úgy érzi, a BL testhezállóbb az Internek, mint a Serie A. Lehet, hogy 4-4-2-ben és Sneijder nélkül küldi fel övéit szerda este! Az Inter elmúlt hat meccséből ötön gólt sem szerzett, mi ez, ha nem krízis? A Marseille csak negyedik a francia élvonalban, de utoljára november 23-án kapott ki. Beharangozó.

"Miután megérkeztem a csapathoz 2011 szeptemberében, a bajnokságban nem sikerült koncentrálnunk, nem sikerült odatennünk magunkat" - kezdte nyilatkozatát a France Footballnak Ranieri. "A Bajnokok Ligájában ezzel szemben nyertünk Moszkvában és Lille-ben. A BL-ben sokkal nyíltabb, dinamikusabb a játék, mint a Serie A-ban. Ennek fényében azt hiszem, ez a természetes közeg az Inter számára. A tapasztalat megvan, a koncentráció megvan, a nyugalom megvan."

 

Egyelőre nem világos, hogy milyen taktikát alkalmaz majd a tréner, felmerült, hogy visszavált a 4-4-2-re, amellyel figyelemre méltó sikereket ért el (sorozatban nyolc győzelem), hiszen azóta, a 4-3-1-2-es felállásban döcögött a gépezet, egyszerűen nem tudták kihoznia a legjobbat a csatárok mögött irányító szerepkörből. Ehhez azonban fel kellene áldoznia Wesley Sneijdert... Vagy esetleg a klasszikus szisztémában is bevetheti a bal szélen, arról nem is beszélve, hogy Milito mellett visszavont támadóként is szerepelteti (4-4-1-1).

Elöl három csatár pályázik két helyre, Pazzini és Forlán vívhat majd "nagy csatát" a kezdőbe kerülésért, utóbbinak egy kicsit szélesebb a repertoárja (nem klasszikus befejező csatár), vele akár egy 4-3-2-1-ben is megállha a helyét az Inter.

A milánóiak edzője számíthat Samuelre, Sztankovicsra és Militóra, és a BL-ben először nevezhette be Forlánt, Palombót és Polit. Álvarez sérült. A túloldalon nincs Rémy, nincs Gignac, Mbia is hiányzik, Alou Diarra a padra talán leülhet.

Szép kis hullámvasút, amit az Inter produkál ebben a szezonban, s a csapat most ismét leszálló ágban van. Elmúlt hat meccsén összesen egy játékos szerzett gólt, Milito, ő is csak egyetlen találkozón, a Palermo ellen, igaz ott, rögtön négyet.

A Marseille viszont nem panaszkodhat a formájára (15 meccse veretlen), még akkor sem, ha a legutóbbi hétvégén, a Valenciennes ellen egy csalódást keltő 1-1-et produkált a Vélodrome-ban.

Didier Deschamps-pal vigyáznia kell Claudio Ranierinek, a francia edző egyszer, 2004-ben már legyőzte az olaszt a BL egyenes kieséses szakaszában, méghozzá a legjobb négy között. Előbbi a Monaco, utóbbi a Chelsea mestere volt akkoriban.

BAJNOKOK LIGÁJA, NYOLCADDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
MARSEILLE-INTER 20:45
Marseille, Stade Vélodrome, vezeti: Cüneyt Cakir (török).

A VÁRHATÓ KEZDŐCSAPATOK

MARSEILLE: Mandanda - Azpilicueta, Diawara, Nkoulou, Morel - Kaboré, Diarra, González - Amalfitano, A. Ayew, J. Ayew. Vezetőedző: Didier Deschamps.
Cserepad: Bracigliano, Fanni, Traoré, Cheyrou, Valbuena, Brandao, Sabo.

INTER: Júlio César - Maicon, Lúcio, Samuel, Nagatomo - Zanetti, Cambiasso, Sztankovics, Obi - Sneijder - Milito. Vezetőedző: Claudio Ranieri.
Cserepad: Castellazzi, Ranocchia, Chivu, Palombo, Zárate, Pazzini, Forlán.
Hozzászólások
Dénes Barnabás 2012. február 22. 19:57 (6)
Avatar_70_male
Újonc
  44

„Gyerünk MARSEILLE!!!!!!”




[Hivatkozás: Vékony Zoltán 2012. február 21. 18:53]
Kabb be rhadt kis barcás
Lakatos Márton 2012. február 21. 23:15 (5)
Ígéret
  482
RO.HAJD MEG TE NYOMORONC RANIERI...MI INTER RAJNONGÓK SZÍVESEN MEGÁSNÁNK A SÍRODAT!
Hajrá FC Internazionale!!!
Lugosi Dénes 2012. február 21. 19:47 (4)
Rajongó
  669
Melyik meccs megy ma a PRO4-en ?..am innen nyerjen a jobb (:
Hajrá FC Barcelona!!!
Vékony Zoltán 2012. február 21. 18:53 (3)
Ígéret
  383
Gyerünk MARSEILLE!!!!!!
Hajrá FC Barcelona!!!
molnár zoltán 2012. február 21. 18:43 (2)
Újonc
  17
hmm érdekes
Hajrá FC Barcelona!!!
Sporthiradó Szerkesztő 2012. február 21. 17:13 (1)
Avatar_70_male
Halhatatlan
  53303
Szólj hozzá te is a cikkhez, mondj véleményt róla!
24 ÓRA
11:43  Cassano-Balotelli – nagy páros lehet?11:02  39 gyanúsított bundaügyben10:42  Elődöntős a Cor és a Boca21:57  A Newcastle a Ligue 2-ből igazolt21:34  Fabregas reméli: Van Persie marad21:16  Budapesten választottak FIFA-elnököt20:49  Joey Bartont 12 meccsre tiltották el!19:53  Nagytakarítás a Premier League újoncánál18:00  Hulk a Chelsea ajánlatára vár16:39  Juve: MU-tini igen, Balo, Cavani nem!15:44  Helyt adtak a Ferencváros óvásának13:33  Drogba maradt volna, ha nem nyernek BL-tSze  Hazard döntött is, meg nem isSze  Megműtötték az Arsenal reménységétSze  Drogba szerint Torres a Chelsea jövőjeKe  Fordulatos Bayern-siker Hollandia ellenKe  Hivatalos: David Villa kihagyja az Eb-tKe  Az arabok lerombolnák a PSG stadionjátKe  A volt argentin kapitány is Kínába tartKe  „Pedro távozik a Barcából? Lehetetlen"Ke  Ez a bíró tényleg vak! - videóKe  Milan: Silva és Ibra biztosan maradKe  Elengedte Hargreavest a City - videóKe  Hivatalos: Drogba otthagyja a Chelsea-tKe  Giovinco az Európa-bajnokság után döntKe  Ronaldo: Három esélyese van az Eb-nekKe  Liverpool: Villas-Boasra szavazom!Ke  Lassan halad a FIFA megújulásaKe  Mourinho még négy évre aláírt a RealhozKe  Argentin csatárt igazol az InterKe  Nem csak a Manchester City útja létezikKe  Világsztár edzheti JuhásztKe  Megyeri újra a BL-ben bizonyíthatKe  Beckham mellett kampányol Giggs  Láss tisztán: itt tart az Hazard-ügy!  Barcelona-ajánlat Giovincóért  Elhagyhatta a kórházat Abidal  68 évesen lett punk a Montpellier elnöke  Így láttam – BL-döntő a helyszínen  Mihajlovics a szerb kapitány  Torres is befért a spanyol bő keretbe!  Drogba elhagyja a Chelsea-t  Lukaku a BL-érmet sem fogadta el!  Berbatov: Elhagyom a Unitedet  Del Piero: Új életet kezdek  Torres ultimátumot adott a Chelsea-nek  A Chelsea kapusát doppingtesztre vitték  2,5-szeresére emelik Mancini fizetését  Suárez: Barca és Real Madrid kilőve  Speciális kötést kap Juhász RolandVa  Először bajnok a MontpellierVa  Napoli-cím, szomorú búcsú Del PierótólVa  Szinte ezüstérmes a VideotonVa  Top nyolc emlék a BundesligábólVa  Torino, Pescara: irány a Serie A!Va  A Juventus a kupát is behúzza - blogVa  Marad-e Di Matteo és Drogba? Majd eldől!Va  Falcao: minden idők egyik legszebb góljaVa  Solskjaer nemet mondott a PL-reVa  Schweinsteiger sokkot kapott
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Látványos gól Bukarestből
  • Sepulveda ollója Mexikóból
  • Dupla ollózásból seggre esés
  • Lehúzta a kapus gatyáját
További videók  
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS