Ez a Marseille hétvégéje volt!

Szerző: SHLétrehozva: 2011. november 7. 18:38
Senki sem tudott nyerni a top hatból, így nyugodtan kijelenthetjük, ez a Marseille fordulója volt, amely Rémy nagyszerű formáját kihasználva (3 meccs, 4 gól az utóbbi két hétben gall földön) rátalált a győztes útra, s jön fel a Ligue 1 tabelláján, mint a talajvíz. A PSG nagy lehetőséget szalasztott el Bordeaux-ban arra, hogy szökést indítson az élen.

A Marseille alaposan elaludta a rajtot a francia bajnokságban (három döntetlen után három vereség következett), de azóta, egészen pontosan szeptember 18-a óta nem ismeri a bajnoki vereséget, és most három meccses győzelmi szériában találja magát (ha a Ligakupát is belevesszük a számításba, akkor négy).

Loic Rémy és az Ayew-fivérek tolják a Deschamps-csapat sikerét, az edző végre fellélegezhet kicsit a kritikusok gyűrűjében. "Elkaptuk a fonalat, erre van szükség, hogy behúzzuk a meccseket a kisebb csapatok elen. Utána jöhetnek a nagyok is" - nyilatkozta.

Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy egyáltalán nem volt ez ujjgyakorlat a kiesőzóna elől menekülő Nice ellen, az első félidőben kétszer is a hazaiakkal volt a kapufa.

A hajrá kezdetén aztán Jordan Ayew fejelte be Rémy passzát, majd a legvégén a másik Ayew-fivér, Andrew harcolt ki 11-est, amelyhez a francia válogatott csatár állt oda.

Rémy idegei kötélből voltak, hiszen bár már elsőre is eredményes volt egykori csapata ellen, újrarúgatták vele a büntetőt, s válaszként panenkás mozdulattal pörgetett a hálóba.

A támadó elmondta, szó sincs arról, hogy meg akarta volna alázni a Nice-t. "A büntetőt be kell lőni, így vagy úgy. Kockáztattam, bement, ha kihagyom, akkor viszont én járok pórul."

A neheze csak most jön az OM számára, a szünet után Montpellierbe utazik, aztán a PSG-t fogadja a Clásicón, utóbbira ráaádásul egy Olympiakosz elleni BL-csatával melegít.

 

VIDEÓN RÉMY GÓLPASSZA ÉS PANENKÁJA 

BORDEAUX-PSG 1-1, A GÓLOK

LIGUE 1, 13. FORDULÓ, EREDMÉNYEK
Lille-Evian 1-1
Caen-Dijon 3-0
Lorient-Ajaccio 2-0
Marseille-Nice 2-0
Nancy-Brest 2-1
Rennes-Valenciennes 1-1
Saint-Etienne-Montpellier 1-1
Sochaux-Lyon 2-1
Auxerre-Toulouse 2-0
Bordeaux-PSG 1-1

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA:
1. Paris Saint-Germain 13 9 3 1 26:11 15 30
2. Montpellier HSC 13 8 3 2 28:16 12 27
3. Lille OSC 13 6 6 1 22:13 9 24
4. Olympique Lyon 13 7 2 4 21:15 6 23
5. Stade Rennes 13 6 4 3 22:16 6 22
6. Toulouse FC 13 6 4 3 13:12 1 22
7. FC Lorient 13 5 5 3 15:12 3 20
8. Olympique Marseille 13 4 6 3 17:14 3 18
9. SM Caen 13 5 3 5 20:19 1 18
10. AS Saint-Étienne 13 4 5 4 12:16 -4 17
11. FC Sochaux 13 4 5 4 20:25 -5 17
12. AJ Auxerre 13 3 6 4 19:18 1 15
13. Évian Thonon Gaillard 13 2 7 4 15:18 -3 13
14. Girondins Bordeaux 13 2 7 4 15:19 -4 13
15. Stade Brest 13 1 9 3 13:14 -1 12
16. Valenciennes FC 13 2 5 6 13:14 -1 11
17. OGC Nice 13 2 5 6 12:14 -2 11
18. AS Nancy 13 2 5 6 10:16 -6 11
19. Dijon FCO 13 3 2 8 13:28 -15 11
20. AC Ajaccio 13 1 4 8 10:26 -16 7
Hozzászólások
Gattyás Józsi 2011. november 7. 19:48 (3)
Újonc
  82

„Az igaz, hogy elmentek,de így is egész jó a csapatuk.Viszont a PSG eddig nagyon jó,és én a Lyon-on vagoyk meglepődve,mennyire rosszul teljesít idén...”




[Hivatkozás: Diego Sánchez 2011. november 7. 19:44]
Hát igen az Lyon csapata egyszerűen nem akar költekezni!
És úgy tünik hogy ez akár végzetes hiba is lehet!
Csak a fiatalokra építeni nem lehet!
Főleg az ővéikre....
Diego Sánchez 2011. november 7. 19:44 (2)
Újonc
  23
Az igaz, hogy elmentek,de így is egész jó a csapatuk.Viszont a PSG eddig nagyon jó,és én a Lyon-on vagoyk meglepődve,mennyire rosszul teljesít idén...
Gattyás Józsi 2011. november 7. 19:00 (1)
Újonc
  82
Úgy gondolom hogy eza Marsielle nagyon sokat gyengült a tavalyi szezonhoz képest.
Oka: én legalábbis úgy gondolom az Taye Taiwo és Gabriel Heinze távozása a védelemből!
De perssze ott elől a 2.Ayew testvér főleg André valamint Lucho González illetve Loic Remy nagy erősségük!

Szerkesztve: 2011. november 7. 19:03
24 ÓRA
11:43  Cassano-Balotelli – nagy páros lehet?11:02  39 gyanúsított bundaügyben10:42  Elődöntős a Cor és a Boca21:57  A Newcastle a Ligue 2-ből igazolt21:34  Fabregas reméli: Van Persie marad21:16  Budapesten választottak FIFA-elnököt20:49  Joey Bartont 12 meccsre tiltották el!19:53  Nagytakarítás a Premier League újoncánál18:00  Hulk a Chelsea ajánlatára vár16:39  Juve: MU-tini igen, Balo, Cavani nem!15:44  Helyt adtak a Ferencváros óvásának13:33  Drogba maradt volna, ha nem nyernek BL-tSze  Hazard döntött is, meg nem isSze  Megműtötték az Arsenal reménységétSze  Drogba szerint Torres a Chelsea jövőjeKe  Fordulatos Bayern-siker Hollandia ellenKe  Hivatalos: David Villa kihagyja az Eb-tKe  Az arabok lerombolnák a PSG stadionjátKe  A volt argentin kapitány is Kínába tartKe  „Pedro távozik a Barcából? Lehetetlen"Ke  Ez a bíró tényleg vak! - videóKe  Milan: Silva és Ibra biztosan maradKe  Elengedte Hargreavest a City - videóKe  Hivatalos: Drogba otthagyja a Chelsea-tKe  Giovinco az Európa-bajnokság után döntKe  Ronaldo: Három esélyese van az Eb-nekKe  Liverpool: Villas-Boasra szavazom!Ke  Lassan halad a FIFA megújulásaKe  Mourinho még négy évre aláírt a RealhozKe  Argentin csatárt igazol az InterKe  Nem csak a Manchester City útja létezikKe  Világsztár edzheti JuhásztKe  Megyeri újra a BL-ben bizonyíthatKe  Beckham mellett kampányol Giggs  Láss tisztán: itt tart az Hazard-ügy!  Barcelona-ajánlat Giovincóért  Elhagyhatta a kórházat Abidal  68 évesen lett punk a Montpellier elnöke  Így láttam – BL-döntő a helyszínen  Mihajlovics a szerb kapitány  Torres is befért a spanyol bő keretbe!  Drogba elhagyja a Chelsea-t  Lukaku a BL-érmet sem fogadta el!  Berbatov: Elhagyom a Unitedet  Del Piero: Új életet kezdek  Torres ultimátumot adott a Chelsea-nek  A Chelsea kapusát doppingtesztre vitték  2,5-szeresére emelik Mancini fizetését  Suárez: Barca és Real Madrid kilőve  Speciális kötést kap Juhász RolandVa  Először bajnok a MontpellierVa  Napoli-cím, szomorú búcsú Del PierótólVa  Szinte ezüstérmes a VideotonVa  Top nyolc emlék a BundesligábólVa  Torino, Pescara: irány a Serie A!Va  A Juventus a kupát is behúzza - blogVa  Marad-e Di Matteo és Drogba? Majd eldől!Va  Falcao: minden idők egyik legszebb góljaVa  Solskjaer nemet mondott a PL-reVa  Schweinsteiger sokkot kapott
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Látványos gól Bukarestből
  • Sepulveda ollója Mexikóból
  • Dupla ollózásból seggre esés
  • Lehúzta a kapus gatyáját
További videók  
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS