El: a Győrnek sikerült, a Vidinek nem

Szerző: N.K.Létrehozva: 2010. július 22. 22:21
Az egyik szemünk kacarászik, a másik zokog: míg a Győr 2-0-ra legyőzte a kazah Atirau együttesét, addig a Videoton Mariborban kapott ki ugyanilyen arányban, ez pedig azt jelentette, hogy a fehérváriak kiestek a labdarúgó Európa-liga 2. selejtezőkörében. Az ETO 5-0-s összesítéssel búcsúztatta a szerényebb képességű ellenfelet és a Montpellier-vel találkozik, a Vidi azonban csak az első tíz percben focizott és Volás duplájával megérdemelt vereséget szenvedett. Összességében 3-1-gyel esett ki a Mezey-alakulat.
EURÓPA-LIGA, 2. SELEJTEZŐKÖR, VISSZAVÁGÓK:
MARIBOR (szlovén) - VIDEOTON  2-0 (1-0)
MARIBOR: Pridigar – Mejac, Rajcevic, Andjelkovic, Viler – Mezga (Pavlicic, 89.), Mertelj, Bacinovic, Ilicic (Cvijanovic, 78.) – Marcos Tavares, Volás (Jelic, 93.). Vezetőedző: Darko Milanic.
VIDEOTON: Bozsovic – Andjic, Horváth G., Lipták, Elek – Polonkai (Djordjics, 27.), Sándor Gy., Farkas B., Gosztonyi – Alves, Lencse (Nikolics, 63.). Vezetőedző: Mezey György. 
Gólszerző: Volás (39., 80.)
Sárga lap: Volás (3.), Bacinovic (78.), ill. Elek (19.), Horváth (53.)
Továbbjutott: a Maribor, 3-1-gyel.

Kár érte, nagyon kár. Pedig Mezey György vezetőedző azt ígérte, tudja a siker kulcsát, és könnyebb meccsre számít Szlovéniában, mint azt az első mérkőzésen tapasztalták. Otthon jönniük kell, nem tömörülnek be annyira - vélte a mester.
Ennek megfelelően kezdte a Vidi a találkozót, bátran, erőszakosan letámadva játszott és igyekezett tartani a labdát. Ezután egyre kiegyenlítettebbé vált a csata, sőt, lassan átfordult a mérleg nyelve - egyre jobb lett az ellenfél.
Ezt koronázta meg Volás az első félidő hajrájában, gólja még nem volt végzetes, hiszen így is, úgy s be kellett találni a maribori kapuba. Negyvenöt perc még rendelkezésre állt.
De minek?!, Az egyetlen Djordjics lövést leszámítva esélyünk sem volt az egyenlítésre. A Vidi érthetetlenül feltette a kezét, hogy aztán nem sokkal a vége előtt le is döfjék.
Rossz volt nézni, ahogy szórakoznak a magyar ezüstérmessel, ráadásul a hazai szurkolók még az "Öld meg a magyart!" rigmussal is belénk rúgtak. Hitetlenül, lélektelenül és gyenge erőnléttel még júliusban sem lehet rátalálni a dicsőségre. Hiába a sok pénz...
GYŐRI ETO - ATIRAU (kazah)  2-0 (0-0)
Gólszerző: Alekszidze (47.), Nicorec (52.)  
Továbbjutott: a Győri ETO, 5-0-val.
A legfontosabb, hogy az Európa-liga 3. selejtezőkörében a francia Montpellier-vel találkozik az NB I legutóbbi bronzérmese. Mindez nem jöhetett volna létre, ha a kinti 3-0 után - a FIFA felülírta a 2-0-t, mert az ellenfélnél az egyik játékos jogosulatlanul szerepelt - odahaza további kettőt vágott az ETO.
Az első félidőben még kivárt Pintér Attila legénysége, a második elején viszont két megmozdulással tönkretette az Atiraut. Előbb Alekszidze pöccintett, majd Nicorec emelt szenzációsan - a mieink továbbléptek, ennek pedig még egy kazah csapattal szemben is örülnünk kell.
Mert meg kell becsülni, hogy a zöld-fehérek már két kört mentek, a Debrecen is továbbjutott a Bajnokok Ligájában, azaz van még kiknek szorítanunk.
Nekünk ez maradt.
ÉLŐ KÖZVETÍTÉS:
2. félidő (Maribor-Vidi):
94. Vége a meccsnek! A Videoton megérdemelten esett ki, mert hitetlenül futballozott. 2-0!
93. Maribori csere: Jelic be, Volás le.
Kettő perc a ráadás.
GYŐR-ATIRAU 2-0 - VÉGE!
Győzött és továbbjutott a Győr az Európa-liga 2. selejtezőkörében. Bravó, ETO!
89. Maribori csere: Pavlicic be, Mezga le.
80. GÓL! Volás! Nagy a baj! Jobbról jött középre a szöglet, Bacinovic kapura fejelt, Bozsovics ezt még kiütötte, mint ahogy Volás újrázását is. Harmadjára azonban már tehetetlen volt, a meccs hőse, Volás megint lőtt - 4 méterről a kapu közepébe. 2-0!
78. Maribori-csere: Cvijanovic be, Ilicic le.
78. Bacinovic-sárga.
69. Tavares utánozta le Liptákot, de ő nem mellé, hanem a kapus kezébe bikázta a szabadrúgást.
65. Lipták lőtt centikkel a jobb alsó mellészabadrúgásból, a hazai félpálya felétől.
63. Vidi-csere: Nikolics be, Lencse le.
62. Úúúúúúúú, Djordjics 19 méterről bombázta kapura középről, de a kapus elvetődve védett. Nagy helyzet!
Öld a magyart!
A szlovénokról nem gondoltuk volna, hogy ilyenek. A stadionban lévő szurkolósereg azt énekelte, hogy "Öld a magyart!" Szégyen!!!
60. Mezgaaaaaa! 13 méterről lőtt el keresztbe, milliméterekkel a kapunk jobb oldala mellett a jobbösszekötő helyéről. Huhhhhh!
53. Horváth-sárga. Volásnak rúgott oda keményen.
GYŐR-ATIRAU 2-0!
52. GÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓLLLL!!!! Újabb győri góóóóóól!!!! És micsoda találat: Nicorec emelte át 20 méterről a kapujából kint álló kapust! Már 2-0!
51. Volááás!!! 21 méterről vágta kapura, Bozsovic repült és éppen kitolta a labdát a jobb felső elől. A játékos nem sokkal ezután kissé jobbról, a tizenhatos vonalától lőtt fölé.
GYŐR-ATIRAU 1-0!
47. GÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓLL!!!!! Alekszidze gurított 7 méterről a kapuba!!!!!!! Vezet a Győr! 1-0!
46. Folytatódik a találkozó! Fel kell pörögni!
1. félidő:
45+3. Vége a félidőnek! Jó kezdés után kicsit visszaesett a Videoton, a hazaiak valamivel többet birtokolták a labdát, a gólnál a védelmünk hibázott. Egy félideje maradt a javításara a Vidinek! 1-0!
45+2. Úúúúúúúúúúúúúú! Gosztonyi bikázta centikkel fölé a tizenhatos vonalától, kissé jobbról. Egyenlítési lehetőség maradt ki.
45+1. Mezga vágta fölé 18 méterről, középről Volás labdáját.
Kettő perc a ráadás.
39. GÓL! Vezet a Maribor! Ilicic adott remek labdát a középen kilépő Volásnak, aki 14 méterről, Elek és Lipták között a jobb alsó sarokba lőtt. Bozsovic mozdulni sem tudott. 1-0! 
35. Alves ollózott 19 méterről, középről a kapu mellé.
28. Mertelj csavart kapu fölé 20 méterről, kissé balról.
27. Kényszerű Vidi-csere: Djordjics be, Polonkai le.
Abszolút kiegyenlített lett a meccs, a kapukról egy kicsit megfeledkeztek a csapatok...
19. Elek-sárga. Volást rúgta fel.
11. Húúúúú! Mezga csavart a jobb kapufára szabadrúgásból, mintegy 23 méterről. Megúsztuk!
Bátran és erőszakosan kezdett a magyar ezüstérmes. Jó ezt látni!
7. Óóóóóóóó! Gosztonyi fejére varázsolták rá a labdát, de a magyar fiú éles szögből, 6 méterről éppencsak a hosszú oldal mellé fejelt.
3. Volás-sárga.
A Videoton fehérben, az ellenfél lila-sárgában (!) játszik.
1. Elkezdődött a mérkőzés.

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
El: 2-0 helyett 3-0-ról indul a Győr!
Az UEFA megbüntette az Atiraut, így a kazah együttes 0-2 helyett 0-3-ról vág neki a Győr elleni Európa-liga-visszavágónak. Az indok: az egyik játékos jogosulatlanul szerepelt. ...
Tovább a teljes cikkhez »

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
A továbbjutás kapujában a Győr
Fél lábbal már az Európa-liga selejtezőjének harmadik fordulójába lépett a Győr labdarúgócsapata, amely a kazah Atirau otthonában aratott kétgólos győzelmet csütörtök délután. A kisalföldiek góljait Pilibaitis és Bugerra...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Izgulhat a Vidi az El-visszavágón
A Videoton visszafogott teljesítményt nyújtva csupán 1-1-es döntetlent játszott a Mariborral az Európa-liga 2. selejtezőkörben. A vendégek egy védhető lövéssel kerültek előnybe, a szemfüles Horváth Gábor csak egalizálni tudott....
Tovább a teljes cikkhez »

 

 

 

Hozzászólások
Szabó Géza 2010. július 23. 14:50 (139)
Bajnok
  4337
úgy is a Fradi nyeri a bajnokságot
Törölt felhasználó 2010. július 23. 12:06 (138)
Avatar_70_male
Újonc
  0
MODERÁLVA
Törölt felhasználó 2010. július 23. 11:32 (137)
Avatar_70_male
Újonc
  0
MODERÁLVA
Hajdu Sándor 2010. július 23. 11:22 (136)
Megszállott
  5135
nem tartom kizártan hogy a LOKI bejut megint a BL-be és elcsíp egy 3.helyet és az ETO bejut az EL-be is ott ők elcsíphetnek egy 2.helyet szoval idén sokat fejlődhet a magyar foci


Szerkesztve: 2010. július 23. 11:25
Hajdu Sándor 2010. július 23. 11:18 (135)
Megszállott
  5135

„Persze, nem is rád értettem,hanem csak úgy általánosságban, mert tavaly tavsszal is nagyon sokan legyintettek amikor visszaült Mészöly Géza a csapat kispadjára.És mégis majdnem dobogós együttest csinált az Újpestből!!!”




[Hivatkozás: Tóth Sanyi 2010. július 23. 11:13]
nagy érvágás nekik de megvan neki a gazdasági háttér az utánpotlásuk is megvan fiatal a keret szoval kell velük számolni meg majd EL-be is tehet hasonlo dolgokat mint a LOKI a BL-ben szoval mi magyarok bízhatunk az ETO-ban és a LOKI-ban
Tóth Sanyi 2010. július 23. 11:13 (134)
Rajongó
  1989

„Az Újpestet nem írom le,csak Bajnokok NEM lesznek,mert ahhoz csoda kéne.
A Vidinek meg vannak valós problémái csatár poszton,de ott mi sem vagyunk a legerősebbek,max.mi orvosolni tudjuk a középpályával,amit ők még nem.
Mezey pediglen megfogja oldani ezt a problémát,mert remek edző!





[Hivatkozás: Törölt felhasználó 2010. július 23. 11:10]
Persze, nem is rád értettem,hanem csak úgy általánosságban, mert tavaly tavsszal is nagyon sokan legyintettek amikor visszaült Mészöly Géza a csapat kispadjára.És mégis majdnem dobogós együttest csinált az Újpestből!!!
Tóth Sanyi 2010. július 23. 11:11 (133)
Rajongó
  1989

„azér kell számolni az ETO-val is szerintem





[Hivatkozás: Hajdu Sándor 2010. július 23. 11:09]
Jaja, szerintem is, de a Győrnek komoly érvágás, hogy Kink elhagyta a csapatot!!
Törölt felhasználó 2010. július 23. 11:10 (132)
Avatar_70_male
Újonc
  0
MODERÁLVA
Tóth Sanyi 2010. július 23. 11:10 (131)
Rajongó
  1989
Az Újpesttől reálisan 4-5-6.hely valamelyike várható el reálisan! De Mészöly Géza jó edző, és könnyen lehet, hogy kisebbfajta bravúrralelcsípik a dobogót!!
Hajdu Sándor 2010. július 23. 11:09 (130)
Megszállott
  5135

„Hát ha a Videoton megtartja ezt a csatárposzton való gyengélkedését, akkor már a bajnokság első szakaszaiban el fogunk húzni!! És talán a Győr is némi fórra tehet szert a Vidivel szemben!!!





De Mezey mester garantálhatóan orvsolni fogja a hibát, és a Videoton-Loki versenyfutás fogja jellemezni a bajnoki idényt!!!





Az Újpest veszte a gyenge anygai háttér, de még így sem lehet és szabad őket végleg leírni!!!





[Hivatkozás: Tóth Sanyi 2010. július 23. 11:07]
azér kell számolni az ETO-val is szerintem
Tóth Sanyi 2010. július 23. 11:07 (129)
Rajongó
  1989

„Ti vagytok a mumusunk,így ha elvertek,azon már meg sem lepődünk.
Azért lesz erősebb a 3vidéki csapat,mert míg mi erősítésekre fordítunk nem kevés összegeket-100milliókat-,addig ti eladjátok a legjobbjaitokat,és egyfolytában csak gyengültök.
A pénzügyi biztonság nálunk,a Vidinél,és a Győrnél is adott,de nálatok sajnos nem.
A honi labdarúgás két leggazdagabb klubja most a Debrecen,és a Székesfehérvár,így nem kérdés,hogy kik közül kerül ki a Bajnok.
Ez a Debrecen,és ez a Vidi toronyhosszal lesz az első két helyen,és ezt mindegyik független sporthoz értő szaktudás is elismerte,így ha még a Győr beletud szólni,már az is szép.






[Hivatkozás: Törölt felhasználó 2010. július 23. 10:38]
Hát ha a Videoton megtartja ezt a csatárposzton való gyengélkedését, akkor már a bajnokság első szakaszaiban el fogunk húzni!! És talán a Győr is némi fórra tehet szert a Vidivel szemben!!!



De Mezey mester garantálhatóan orvsolni fogja a hibát, és a Videoton-Loki versenyfutás fogja jellemezni a bajnoki idényt!!!



Az Újpest veszte a gyenge anygai háttér, de még így sem lehet és szabad őket végleg leírni!!!
Hajdu Sándor 2010. július 23. 11:07 (128)
Megszállott
  5135

„Hát igen, ez sajnos tényleg így van!!!




[Hivatkozás: Tóth Sanyi 2010. július 23. 11:02]
Szlovákok is verik a magyarokat ez a gyökér szlovánok is szidják a magyarokat ez szégyen
Tóth Sanyi 2010. július 23. 11:03 (127)
Rajongó
  1989

„jah szidják a magyarokat de ha a LOKI-pályán megszolalnak akk meglesznek verve





[Hivatkozás: Hajdu Sándor 2010. július 23. 11:01]
bizony
Tóth Sanyi 2010. július 23. 11:02 (126)
Rajongó
  1989

„Szia!
Ne haragudj meg de nem tudok olyan népet mondanim itt a környező országokból aki szereti a magyarok! Úgy hogy simán várható volt hogy így fognak viselkedni!!!





[Hivatkozás: Oláh István 2010. július 23. 09:38]
Hát igen, ez sajnos tényleg így van!!!
Hajdu Sándor 2010. július 23. 11:01 (125)
Megszállott
  5135

„Grat a Győrnek!!





Személy szerint a Videotontól többet vártam!!! De erős ellenféllel szemben estek ki, egy magasabban rangsorolt bajnokság csapatával szemben!! Ezzel együtt, ha a Vidi hozta volna legjobbját, lett volna keresnivalójuk!!! Igen csak borzalmas, hogy a tavalyi szezon hajrájával összekötve a Vidi bombaerős csatársora (Alves, Nikolics, Djordjics, Vujovics, Lencse) 8 (!) tétmeccs óta gólképtelen!!!





Sajnos kiestek, pedig szerintem a Milwall ellen is lett volna némi esélyük!!!





A Győr sem esélytelen érzésem szerint a Montpellier-vel szemben, de majd meglátjuk!!!!





Mindenesetre: HAJÁ LOKI & Hajrá Győr a folytatásban!!!





[Hivatkozás: Tóth Sanyi 2010. július 23. 07:39]
jah szidják a magyarokat de ha a LOKI-pályán megszolalnak akk meglesznek verve
Törölt felhasználó 2010. július 23. 10:38 (124)
Avatar_70_male
Újonc
  0
MODERÁLVA
Puj Máté 2010. július 23. 10:23 (123)
Újonc
  23
De a lokit miért érzitek erősebbnek?
oda-vissza vertük őket a bajnokságba és végre elment ez a ****** tóth norbert is csak belasította mindig a játékunkat!
Mind1 majd meglátjuk!
De én szóltam!
Nem érzem erősnek ezt a lokit sem a vidit!
A Győr most erős de majd meglátjuk mit kezdenek velünk aug.1-én.
HAJ-Ráá LILÁK HAJRÁ LILÁÁÁK!
HAJRÁ ÚJPEST!
UTÁLUNK ****** SZLOVÉNIA, ****** SZLOVÉNIAA, UTÁLUNK ****** SZLOVÉNIA!

szabó márk 2010. július 23. 09:58 (122)
Bajnok
  2436
hmm, én ezt nem hallottam....

hát, igen a magyarokat mindenki utálja, a környező országok
közül....valami oka kell hogy legyen nem ,??

------

a meccsről meg annyit, hogy a Maribor lefocizta a videotont.
Esélyük nem volt a magyaroknak.

Megérdemelték a továbbjutást a szlovének.
Oláh István 2010. július 23. 09:38 (121)
Ígéret
  383

„Viszont a számomra eddig némileg szimpatikus szlovének igen komoly értelmi csökkentségükről adtak tanúbizonyságot, akkor amikor felzendültek az "Öld a magyart" rigmusok!!! Tőlük nem ezt vártam!!!





Az, hogy a románoktól gusztustalan és futballpályára nem illő ("Meddig tartja magában a sz.art egy magyar nő? 9 hónapig") transzparenseket láttunk a tavalyi Steaua-Újpest Európa-Liga selejtezőn, szerintem senkinek nem meglepetés...tőlük nem várhatunk többet....na de hogy a szlovének is idáig fajultak volna???





Szomorúés egyben undorító, mert tőlük nem ezt vártuk volna





[Hivatkozás: Tóth Sanyi 2010. július 23. 08:51]
Szia!
Ne haragudj meg de nem tudok olyan népet mondanim itt a környező országokból aki szereti a magyarok! Úgy hogy simán várható volt hogy így fognak viselkedni!!!
Tóth Sanyi 2010. július 23. 08:51 (120)
Rajongó
  1989
Viszont a számomra eddig némileg szimpatikus szlovének igen komoly értelmi csökkentségükről adtak tanúbizonyságot, akkor amikor felzendültek az "Öld a magyart" rigmusok!!! Tőlük nem ezt vártam!!!



Az, hogy a románoktól gusztustalan és futballpályára nem illő ("Meddig tartja magában a sz.art egy magyar nő? 9 hónapig") transzparenseket láttunk a tavalyi Steaua-Újpest Európa-Liga selejtezőn, szerintem senkinek nem meglepetés...tőlük nem várhatunk többet....na de hogy a szlovének is idáig fajultak volna???



Szomorúés egyben undorító, mert tőlük nem ezt vártuk volna
 
24 ÓRA
21:55  Ramos fejese lett a sötét ló veszte21:20  Ha most sem nyer a Barcelona... - élő20:26  Három pontra lelt a City a hóesésben20:21  Megint nem nyert idegenben a Bayern17:50  Kikaptak Bogdánék, kikaptak Buzsákyék17:43  Ibra szívesen játszana a Real Madridban17:37  A döntetlenek napja a Bundesligában17:35  Mata: ez még nem az igazi Chelsea!16:22  A fagy miatt lefújták a francia bajnokit15:55  Hetet lőtt az Arsenal: új rekord!14:44  A Lazio megegyezett Nilmarról, de...13:58  Volt Real Madrid-játékos a Diósgyőrben13:17  Tíz méterrel lőtte mellé a tizenegyest10:38  Real-meccs Di Stefano tiszteletére23:02  A BVB feladta a leckét a riválisoknak  A Barcának és a Realnak is sötét ló jön  Ligue 1: változás a programban  Szilánkba lépett, bukta a Barca-meccset  Serie A: láss át a káoszon!  Abidal hosszabbított - hivatalos  Chelsea-MU: tényleg rangadó?  A PSG nyerheti a Marseille-Lyont  Szárnyal a német "fantasztikus négyes"  Lesz Roma-Inter, de Sneijder nélkül  Mancini: Lehet, hogy visszatér Tévez  Már nem Terry az angol csapatkapitány  Négy hétre kidőlt az MU kapusa, de...  A Győr fellebbezik a CAS-nál  Nem lesznek esti meccsek a Serie A-ban  Juhász: Belgium ugródeszka a magyaroknak  Szepesi Gyuri bácsi 90 éves lesz  Összecsapások Egyiptomban: több halott  A Loki vezeti a Fair Play-rangsortCsü  Mourinhót a „halálba” is követnékCsü  Előbbre hoztak olasz rangadókatCsü  Ribéry bírálta a Bayern vezetőitCsü  Eltűnt az Arsenal kapusaCsü  Keitát majdnem elvitte a Real MadridCsü  A Man. United odacsapott a LiverpoolnakCsü  Bíróbefolyásolással vádolják a BarcátCsü  Az Al-Ahli játékosai besokalltakCsü  Wenger: Immár minden meccsünk kupadöntőCsü  Halasztani akar a MilanCsü  Milito hat gólt lőtt, négyet adtak megCsü  Hátvédet igazolt a TottenhamCsü  Óriási öngól mellé Cissé-találat - videóCsü  Inzaghi kimaradt a Milan BL-keretébőlCsü  Özil a Realban fejezné beCsü  Elengedi japán tehetségét a BayernSze  Játékospiac: hol maradt a nagy durranás?Sze  Egyiptomi horror: már 74 halott - videóSze  Valenciát verhetett volna a Barca, de...Sze  Bogdán Ádám lenullázta az ArsenaltSze  Milito-négyes, Milan- és Roma-zakóSze  Wilshere lába újra eltört, de...Sze  Sérülten vette középpályását az InterSze  Chelsea vagy MU, Cech vagy Amos?Sze  Változik a csereszabály a futballban?Sze  A City kapujához bilincselte magátSze  Láthatatlan gól a Serie B-ben!
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Látványos gól Bukarestből
  • Sepulveda ollója Mexikóból
  • Dupla ollózásból seggre esés
  • Lehúzta a kapus gatyáját
További videók  
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS