Este tisztábban láthatunk Rudolf-ügyben

Szerző: Czövek OszkárLétrehozva: 2010. január 29. 10:30
Rudolf Gergely hazaérkezett Hollandiából, de továbbra is csak tippelni lehet, melyik csapatban szerepel tavasszal. Ügynöke, Filipovics Vladan egyelőre semmi biztosat nem tud mondani, de reményei szerint péntek este már körvonalazódni fog, az Ajaxban vagy Debrecenben folytatja-e a gólvágó. Más opció nincs.

 

 

Rudolf Gergely és ügynöke, Filipovics Vladan néhány nappal ezelőtt Amszterdamba repült, hogy tárgyalóasztalhoz üljenek az Ajax illetékeseivel a játékos esetleges átigazolásának ügyében. A Debrecen közlése szerint azonban ahhoz, hogy egyezség szülessen a felek között, az álláspontoknak közeledniük kell egymáshoz – de remény még van.

„Még semmit nem lehet kijelenteni százszázalékosan, de, holott nem vagyok jós, úgy hiszem, péntek estéig sok minden eldőlhet. Addig azonban nem szeretnék semminek sem elébe menni, ezért a tárgyalások menetéről, a számokról és egyéb körülményről sem beszélnék mélyrehatóbban” – mondta a SportHirado.hu érdeklődésére Filipovics Vladan.

Rudolf játékosügynöke elmondta, noha más csapatok is érdeklődnek védence iránt, jelen pillanatban kétesélyes a játszma: vagy Ajax, vagy Debrecen.

Hogy a kettő közül melyik, az legkésőbb vasárnap este eldől, ekkor zárul le ugyanis a téli átigazolási szezon.

Mint emlékezetes, Rudolfnak a nyáron jár le a szerződése a Lokinál, így amennyiben nem történik megállapodás a téli klubváltásról, úgy a hajdúságiak nem látnak pénzt legértékesebb játékosuk távozásából.

Hozzászólások
Dave Sz... 2010. január 29. 20:10 (11)
Ígéret
  244
Emberek....Nyugalom...Itt neten is tudjátok nézni a Digisport-ot: !külső hivatkozás, lehetséges spam! ott beregisztrálsz és nézed az ÉLŐ adást...

Az Mu meccseket is itt nézem, ha ezek adják...

Glory, Glory Man United!!!
tamási gergő 2010. január 29. 19:05 (10)
Rajongó
  1743



ROSSZ HÍR!!!!!
SAJNOS

A ****** DIGI TV MEGVETTE A JOGOKAT H A DIGISPORT SUGÁROZZA AZ OLASZ

FOCIT!!!!!MOSTMÁR NEM A SPORT TV FOGJA KÖZVETÍTENI!!!!!!!!!!
ÚGYHOGY

AKI SZERETI AZ OLASZ FOCIT ANNAK BEFELLEGZETT KIVÉVE ANNAK AKINEK

DIGIJE VAN!!!!!!!!!!!! SAJNOS NEKEM T HOME VAN !!!!!!!!!!!A PICSÁBA

!!!!!MIT FOGOK NÉZNI 2 ÉVIG???????
NEM A TÉMÁHOZ TARTOZIK DE GONDOLTAM CSAK ÉRDEKEL VALAKIT!!!4
















[Hivatkozás: Nagy Tamás 2010. január 29. 14:08]
Neten is biztos lehet nézni majd a meccseket.Bl-t úgy néztem neten a digi oldalán.
Tóth Dani 2010. január 29. 16:50 (9)
Újonc
  19
jó helye lenne az Ajax-banmenjen csak..
robi baggio 2010. január 29. 14:19 (8)
Megszállott
  7098



ROSSZ HÍR!!!!!
SAJNOS

A ****** DIGI TV MEGVETTE A JOGOKAT H A DIGISPORT SUGÁROZZA AZ OLASZ

FOCIT!!!!!MOSTMÁR NEM A SPORT TV FOGJA KÖZVETÍTENI!!!!!!!!!!
ÚGYHOGY

AKI SZERETI AZ OLASZ FOCIT ANNAK BEFELLEGZETT KIVÉVE ANNAK AKINEK

DIGIJE VAN!!!!!!!!!!!! SAJNOS NEKEM T HOME VAN !!!!!!!!!!!A PICSÁBA

!!!!!MIT FOGOK NÉZNI 2 ÉVIG???????
NEM A TÉMÁHOZ TARTOZIK DE GONDOLTAM CSAK ÉRDEKEL VALAKIT!!!4
















[Hivatkozás: Nagy Tamás 2010. január 29. 14:08]
a ****** annyukat ezeknek a ******öknek!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Nagy Tamás 2010. január 29. 14:08 (7)
Ígéret
  347

ROSSZ HÍR!!!!!
SAJNOS
A ****** DIGI TV MEGVETTE A JOGOKAT H A DIGISPORT SUGÁROZZA AZ OLASZ
FOCIT!!!!!MOSTMÁR NEM A SPORT TV FOGJA KÖZVETÍTENI!!!!!!!!!!
ÚGYHOGY
AKI SZERETI AZ OLASZ FOCIT ANNAK BEFELLEGZETT KIVÉVE ANNAK AKINEK
DIGIJE VAN!!!!!!!!!!!! SAJNOS NEKEM T HOME VAN !!!!!!!!!!!A PICSÁBA
!!!!!MIT FOGOK NÉZNI 2 ÉVIG???????
NEM A TÉMÁHOZ TARTOZIK DE GONDOLTAM CSAK ÉRDEKEL VALAKIT!!!4






győr kinga 2010. január 29. 13:59 (6)
Újonc
  2
imádom a DVSC-t...........én jobban örülnék ha Rudolf a Lokiban maradna....mert ugy az igazi.
de sajnos neki kell döntenie..:S

attila béla 2010. január 29. 13:24 (5)
Megszállott
  6509

„Jöjjön el az Ajaxba.
így legalább nem kellene a neten néznem az Ajax meccseket XD





[Hivatkozás: Törölt felhasználó 2010. január 29. 13:13]
menjen a PSV-be inkább és azlesz a 2.kedvenc csapatom xDDDD
Törölt felhasználó 2010. január 29. 13:13 (4)
Avatar_70_male
Újonc
  0
MODERÁLVA
Törölt felhasználó 2010. január 29. 13:13 (3)
Avatar_70_male
Újonc
  0
MODERÁLVA
Hajdu Sándor 2010. január 29. 12:49 (2)
Megszállott
  5135
jaj te se gondolkozol csak leírsz egy magyar tehetséget fogadok ezt csak azért csináltad hogy reklámozd ezt a ******t remélem kimoderálnak
Hajdu Sándor 2010. január 29. 11:12 (1)
Megszállott
  5135
Szerintem megy mert én ugy tom az Ajax nagyon erőltetné Rudolf-ot hogy menjen Filipovics jo pénzért ugy is odadja
Remélem megy
 
24 ÓRA
00:27  Gólfesztivállal döntős a Bilbao23:44  Vérengzést rendezett a Dortmund21:44  Törlések, halasztások Franciaországban21:12  Magyar-bolgár: jegyek csütörtöktől20:41  Az Anzsi nem nyugszik: Sneijder kell19:39  Nem lesz Van Gaal az Ajax igazgatója18:24  A Chelsea „lájkolja” Kraszicsot17:14  Shaqiri orvosin a Bayernnél16:40  A Real-legenda lett a Sevilla edzője16:17  AVB: Neymar nem lesz a Chelsea-é15:33  Egyelőre Buffon a század legjobb kapusa14:49  A Zenit már most vinné Arsavint14:22  Közöny övezi a Serie A-t Olaszországban13:24  Két "Puskás Stadion" lesz Budapesten12:41  Kihagyja az Eb-t a portugál válogatott12:14  Folytatódott a Málaga vesszőfutása11:48  A Pool macskája békésebb, mint a Barcáé11:20  A Fradi legyőzte a Vasast Detroitban10:27  Elképesztő ollózás 16 méterről - videó09:58  Ibrahimovic: Hülyeséget csináltam  Kioltotta egymást a Pool és a Spurs  Több mint fél év az Arsenal tehetségének  Mascherano: Egy madridi botlás, és..  Az MU fekete napja: 1958. február 6.  A Milan-Juvéba került az ütés Ibrának  Sir Alex a XXI. század legjobbja  Minden rendben halad Londonban  Suárez visszatér, a Spurs nem nyer; blog  Betelt a pohár a Sevillánál  Megállapodtak: Shaqiri a Bayerné lesz  Arab befektetők a Palermónál  A Barcát (még) nem érdekli Van Persie  De Rossi: Megértettem, hogy itt a helyem  Beckenbauer: A Dortmund lesz a bajnok  Újabb leverkuseni hiányzó a Barca ellen  Fernando Torres lesz a PL gólkirálya?  Blatter: Brazília jó vb-t fog rendezni  Capellónak Terry maradt a kapitány  Bírózik a Chelsea, bírózik az MU  Madrid-meccs, Di Stéfano-tiszteletéreVa  Kapushibával ment tovább GhánaVa  Gól nélküli rangadó MadridbanVa  Buffon: Botlottunk, de nem stresszelünkVa  Münchenben játszik a holland válogatottVa  Németh Krisztiánék meglepetésgyőzelmeVa  Barca-sztár lőtte ki a másik házigazdátVa  Nem bírta tíz emberrel a KaiserslauternVa  Az MU 0-3-ról egyenlített a Bridge-en!Va  De Rossi hosszabít a Romával - hivatalosVa  Inter-gyalázat, Ibra-piros, Juve-blamaVa  Balotelli: Aranylabdás lehetek, ha...Va  Mourinho sem tudja, mi lesz veleVa  Ferguson: Evra fogjon kezet SuárezzelVa  Bunda: örökre eltiltottak egy edzőtVa  Nem súlyos Busquets sérüléseVa  90 éves Szepesi GyörgyVa  Wenger hosszabbítana HenryvalSzo  Messi gólt lőtt, a Barca újra győzöttSzo  Győzött a PSG, de a Montpellier isSzo  Drogba kettő - négyben az Elefántok
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Látványos gól Bukarestből
  • Sepulveda ollója Mexikóból
  • Dupla ollózásból seggre esés
  • Lehúzta a kapus gatyáját
További videók  
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS