A 37 éves sportolónak Németországban, egy edzés után gyulladt be jobb kezének középső ujja, amellyel már a tavaly novemberi, Samson Onyango elleni meccse óta voltak problémái.
A sajtótájékoztatón elhangzott, az orvosok most úgy gondolják, hogy a probléma foggyulladással hozható összefüggésbe, ezért a bokszoló jobb felső ötös fogát már Németországban kihúzták, de csak 6-8 hét múlva derül ki, hogy valóban az okozta-e a gondokat.
Erdei szerint a legkorábban március végére, áprilisra lesz újra harcra kész, s nagyon bízik benne, hogy az eredetileg december 31-re, Anaheimbe tervezett Cloud elleni találkozó nem marad el végleg, csak elhalasztják.
Erdei Zsolt küzd, nem vonul vissza
Szerző: MTILétrehozva: 2011. december 5. 11:42
Szó sincs visszavonulásról, továbbra is világbajnok akar lenni Erdei Zsolt - derült ki a magyar ökölvívó hétfői sajtótájékoztatóján, néhány nappal azután, hogy kézsérülése miatt kénytelen volt lemondani az amerikai Tavoris Cloud elleni félnehézsúlyú világbajnoki címmérkőzést.

24 ÓRA
11:43 Cassano-Balotelli – nagy páros lehet?11:02 39 gyanúsított bundaügyben10:42 Elődöntős a Cor és a Boca10:10 Doha és Baku nem rendezhet olimpiát09:45 A Rangers torkára helyezték a kést09:17 Hetedik mérkőzés dönt Bostonban21:57 A Newcastle a Ligue 2-ből igazolt21:34 Fabregas reméli: Van Persie marad21:16 Budapesten választottak FIFA-elnököt20:49 Joey Bartont 12 meccsre tiltották el!20:21 Cseh hegymászó hunyt el a Himalájában19:53 Nagytakarítás a Premier League újoncánál19:25 Benedek Tibor visszavonult18:57 A rózsaszín trikós győzelme a Girón18:28 Cseh Laci Európa-bajnok 200 vegyesen18:00 Hulk a Chelsea ajánlatára vár17:33 Mikor a németek 22-0-ra vertek minket...17:06 Babos Tímea párosban vigasztalódott16:39 Juve: MU-tini igen, Balo, Cavani nem!16:12 Hegyikerékpár: egy kvóta a magyaroknak15:44 Helyt adtak a Ferencváros óvásának15:20 Hogyan jön ki ebből a magyar kézilabda?14:54 Másodjára vonul vissza a teniszcsillag14:13 Babost egykori párospartnere ütötte ki13:33 Drogba maradt volna, ha nem nyernek BL-t13:05 Tíz magyar úszó jutott tovább az Eb-nSze Hazard döntött is, meg nem isSze Risztov a második legjobb idővel döntősSze Megműtötték az Arsenal reménységétSze Jakabos harmadik lett, mégis kiesettSze Drogba szerint Torres a Chelsea jövőjeSze Csúcsot döntve jutott tovább a KingsSze Tarolt a Miami Heat, és győzelemre állSze Meghalt a Fradi legendás edzőjeKe Fordulatos Bayern-siker Hollandia ellenKe Hivatalos: David Villa kihagyja az Eb-tKe Az arabok lerombolnák a PSG stadionjátKe A volt argentin kapitány is Kínába tartKe Pünkösdkor jön a Gemenci NagydíjKe „Pedro távozik a Barcából? Lehetetlen"Ke Ez a bíró tényleg vak! - videóKe Bajban van a magasugrás királynőjeKe Megműtötték a Fradi beállójátKe Milan: Silva és Ibra biztosan maradKe Nincs érem, Cseh legjobb idővel döntősKe Hegy volt, változás nincs a GirónKe Elengedte Hargreavest a City - videóKe Usain Bolt a héten már a 9,70-re hajtKe Magyar Bajnokok Ligája-győztesekKe Egy beállóval megyünk Azerbajdzsán ellenKe Hivatalos: Drogba otthagyja a Chelsea-tKe Giovinco az Európa-bajnokság után döntKe Ronaldo: Három esélyese van az Eb-nekKe Liverpool: Villas-Boasra szavazom!Ke Lassan halad a FIFA megújulásaKe Mourinho még négy évre aláírt a RealhozKe Argentin csatárt igazol az InterKe Nem csak a Manchester City útja létezikKe Magyarok felemás napjaKe Világsztár edzheti Juhászt
Lapozás
Több hír
FRISS SPORTHÍREK A FACEBOOKON IS
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS
AJÁNLOTT OLDALAK