Eltörhetett a Fradi-játékos orra

Szerző: SHLétrehozva: 2010. február 9. 15:16
Nagyban készülnek NB I-es csapataink a közelgő bajnoki rajtra, kedden az Újpest és a Ferencváros is pályára lépett. Mindketten nyertek, de a zöldeknek sokba került a siker. A jelenlegi listavezető Videoton a törökországi Belekben a román Cluj csapatával játszott.

Az Újpest a Marosvásárhely csapatával játszott edzőmeccset a Fáy utcában, s bár hátrányba került, végül Tony Stokes és Barczi Dávid révén fordított.

 

A zöld-fehérek isei első hazai felkészülési meccsüket játszották, amelyen 3-1-re megverték a másodikligás Szolnokot. Itt is a kiscsapat került előnybe Kotulának köszönhetően, ám Paul Shaw egyenlített, az új szerzemény Anthony Elding pedig duplázott.

Az első félidő hajrájában azonban nagy árat fizetett a Fradi: Dragóner összefejelt az egyik szolnoki játékossal, az eset után mindketten a földön maradtak, a védőt le is kellett cserélni. Az első diagnózisok szerint eltörött az orra, így beszállították a kórházba.

A Videoton gólnélküli első félidőt követően 1-0-s vereséget szenvedett harmadik törökországi edzőmeccsén, az ellenfél a Bajnokok Ligáját is megjárt Kolozsvár volt.A hatodik MTK a Gyirmóttal játszott gólzáporos, 5-3-as meccset.

LABDARÚGÓ FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK:
Ferencváros-Szolnok 3-1 (2-1)
FTC: Megyeri (Haber, 46.)- Csizmadia, Dragóner (Joaquin, 41., Balog, Stockley - Rósa, Doherty (Lipcsei, 58.), Adnan (Kulcsár, 65.) - Shaw (Tóth Bence, 58.) - Ferenczi, Elding (Mamics, 80.)
Gólszerző: Shaw (29.), Elding (43., 74.), ill. Kotula (27.)
Újpest-Marosvásárhely 2-1 (1-1)
ÚJPEST: Balajcza – Dudics, Varga P., Takács, Kiss Z., – Barczi, Millar, Stokes, Tóth N., – Foxi, Simon A.

Gólszerző: Stokes, Barczi
Videoton-CFR Cluj (román) 0-1 (0-0) 
MTK-Gyirmót 5-3 (2-2)

 

Hozzászólások
novák gábor 2010. február 15. 12:00 (5)
Avatar_70_male
Újonc
  29
Szegény "könyökös" Dragóner, biztos felrobbant az orrába rejtett petárda...
Frankcity Hooligans 2010. február 9. 18:44 (4)
Újonc
  17

„Fradi volt, fradi lesz amíg nb2 lesz!
Mennyetek a megye1-be hátha ott bajnokok lesztek!
Mert az NB1-be semmire keresnivalótok!
Liláááák,Lilákkk Hajrá Lilák Hajrá Lilák!
Áléééé Áléééé Áléééé fass******óóóó fradiiiii!!!!





[Hivatkozás: ÚJPEST ULTRAS 2010. február 9. 18:35]
Rohadt újpesti ******,
B*szom azt a k-csög lila szád,
Sokat sz*ptál, nyaltál,
Tyúkszemet haraptál,
B*szom azt a k*csög lila szád!
Frankcity Hooligans 2010. február 9. 18:40 (3)
Újonc
  17

„Fradi volt, fradi lesz amíg nb2 lesz!
Mennyetek a megye1-be hátha ott bajnokok lesztek!
Mert az NB1-be semmire keresnivalótok!
Liláááák,Lilákkk Hajrá Lilák Hajrá Lilák!
Áléééé Áléééé Áléééé fass******óóóó fradiiiii!!!!





[Hivatkozás: ÚJPEST ULTRAS 2010. február 9. 18:35]
10 éve nem volt bajnok az ujpest és nem lesz soha se már!!!!!
ÚJPEST ULTRAS 2010. február 9. 18:35 (2)
Újonc
  35
Fradi volt, fradi lesz amíg nb2 lesz!
Mennyetek a megye1-be hátha ott bajnokok lesztek!
Mert az NB1-be semmire keresnivalótok!
Liláááák,Lilákkk Hajrá Lilák Hajrá Lilák!
Áléééé Áléééé Áléééé fass******óóóó fradiiiii!!!!
Zinedine Zidane 2010. február 9. 16:07 (1)
Rajongó
  972
Francba!!! Már megint Dragóner sérült le!
 
24 ÓRA
00:27  Gólfesztivállal döntős a Bilbao23:44  Vérengzést rendezett a Dortmund21:44  Törlések, halasztások Franciaországban21:12  Magyar-bolgár: jegyek csütörtöktől20:41  Az Anzsi nem nyugszik: Sneijder kell19:39  Nem lesz Van Gaal az Ajax igazgatója18:24  A Chelsea „lájkolja” Kraszicsot17:14  Shaqiri orvosin a Bayernnél16:40  A Real-legenda lett a Sevilla edzője16:17  AVB: Neymar nem lesz a Chelsea-é15:33  Egyelőre Buffon a század legjobb kapusa14:49  A Zenit már most vinné Arsavint14:22  Közöny övezi a Serie A-t Olaszországban13:24  Két "Puskás Stadion" lesz Budapesten12:41  Kihagyja az Eb-t a portugál válogatott12:14  Folytatódott a Málaga vesszőfutása11:48  A Pool macskája békésebb, mint a Barcáé11:20  A Fradi legyőzte a Vasast Detroitban10:27  Elképesztő ollózás 16 méterről - videó09:58  Ibrahimovic: Hülyeséget csináltam  Kioltotta egymást a Pool és a Spurs  Több mint fél év az Arsenal tehetségének  Mascherano: Egy madridi botlás, és..  Az MU fekete napja: 1958. február 6.  A Milan-Juvéba került az ütés Ibrának  Sir Alex a XXI. század legjobbja  Minden rendben halad Londonban  Suárez visszatér, a Spurs nem nyer; blog  Betelt a pohár a Sevillánál  Megállapodtak: Shaqiri a Bayerné lesz  Arab befektetők a Palermónál  A Barcát (még) nem érdekli Van Persie  De Rossi: Megértettem, hogy itt a helyem  Beckenbauer: A Dortmund lesz a bajnok  Újabb leverkuseni hiányzó a Barca ellen  Fernando Torres lesz a PL gólkirálya?  Blatter: Brazília jó vb-t fog rendezni  Capellónak Terry maradt a kapitány  Bírózik a Chelsea, bírózik az MU  Madrid-meccs, Di Stéfano-tiszteletéreVa  Kapushibával ment tovább GhánaVa  Gól nélküli rangadó MadridbanVa  Buffon: Botlottunk, de nem stresszelünkVa  Münchenben játszik a holland válogatottVa  Németh Krisztiánék meglepetésgyőzelmeVa  Barca-sztár lőtte ki a másik házigazdátVa  Nem bírta tíz emberrel a KaiserslauternVa  Az MU 0-3-ról egyenlített a Bridge-en!Va  De Rossi hosszabít a Romával - hivatalosVa  Inter-gyalázat, Ibra-piros, Juve-blamaVa  Balotelli: Aranylabdás lehetek, ha...Va  Mourinho sem tudja, mi lesz veleVa  Ferguson: Evra fogjon kezet SuárezzelVa  Bunda: örökre eltiltottak egy edzőtVa  Nem súlyos Busquets sérüléseVa  90 éves Szepesi GyörgyVa  Wenger hosszabbítana HenryvalSzo  Messi gólt lőtt, a Barca újra győzöttSzo  Győzött a PSG, de a Montpellier isSzo  Drogba kettő - négyben az Elefántok
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Látványos gól Bukarestből
  • Sepulveda ollója Mexikóból
  • Dupla ollózásból seggre esés
  • Lehúzta a kapus gatyáját
További videók  
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS