Elszakadtak Pepe térdszalagjai - videó!

Létrehozva: 2009. december 13. 21:15
A Real Madrid hivatalos honlapján közölte, elszakadtak a szalagok Pepe jobb térdében a klub szombati Valenciában 3-2-re megnyert rangadóján a spanyol labdarúgó-bajnokság 14. fordulójában. A korábbi sajtóértesülésekkel egybevágóan a vasárnapi MRI-vizsgálatok súlyos sérülést mutattak ki, amely azt jelenti, a játékos ebben a szezonban aligha léphet pályára, sőt veszélybe került a világbajnoki szereplése is.

Mint ismeretes, Pepe a Mestallában az első félidő 44. percében szenvedett súlyos térdsérülést. David Villával vívott fejpárbajt, azonban utána olyan szerencsétlenül érkezett a földre, hogy képtelen volt talpra állni, hordágyra tették, és azonnal az öltözőbe szállították.  

 

A Real Madrid Kaká és Guti sérülése után egy újabb, minden eddiginél súlyosabb problémával kénytelen szembenézni, hiszen hátvédjük felépülése akár hat hónapot is igénybe vehet.

PEPE SZOMBATI SÚLYOS SÉRÜLÉSE

VALENCIA-REAL MADRID 2-3 (ÖSSZEFOGLALÓ)

Hozzászólások
Hullár Zsolt 2009. december 24. 16:46 (91)
Avatar_70_male
Újonc
  11

„Én nem szivesen látnám Vidicet Real mezben.Egy gusztustalan, favágó, ******, leszraja ha ketté töri az ember lábát, akkor is úgy szerel mint akinek elgurult a gyógyszere.Nagyon jó védő, de túl durva és ezt nem igazán szeretem.Ha már minden áron igazolni akarnak akkor nézzenek meg Perezék 1-2 U-20-as magyar meccset.





[Hivatkozás: Simon András 2009. december 14. 15:05]
Sziasztok! Sajnálom Pepét és jobbulást neki.Mióta tavaly a Getafe elleni meccsen gusztustalan módon a földön fekvő emberbe rúgott azóta utálom, de senkinek nem kívánnék ilyet.Én is inkább a B csapatból vinnék fel egy tehetségesebb védőt (már ha van) nem pedig hülye módon szórnám ki a pénzt az ablakon.De hát Pellegrini tudja Kakával is mekkora bizniszt csinált..xD Na de mind1.Mindenkinek békés, boldog karácsonyt kívánok és sikerekben gazdag új évet! Csoki
Simon András 2009. december 17. 08:36 (90)
Bajnok
  4981

„Természetesen mindenki szabadon eldöntheti hogy melyik játékos szimpatikus neki és melyik nem.De Vidic "forrófejűségét leszámítva Európa egyik legjobbja a posztján.Kiváló emberfogó, profi módon helyezkedik, és remekül fejel is.





[Hivatkozás: Kovács Dániel 2009. december 15. 15:55]
Persze, ezt én is elismerem, csak ez a túlzott durvaság nem kéne.
saári andrás 2009. december 16. 11:22 (89)
Újonc
  14

„Szerintem se lenne rossz felhozni valakit a Castilaból !!!


Arbeloa ----- Ramos ------ Albiol ------ Marcelo


Garay is piszok jó védö, de ha lesérül akkor ******hatjuk, Ramos és Xabi Alonso rengeteg sárgát kapnak, és ha Alonsot eltiltják, akk Lassnak muszály a középpályán maradni, szal kell még védö, de én inkább a Castillábol hoznám fel az emberkéket, mert ha Pepe visszatér, akk valaki padozik, a Castillába meg azért vissza lehet küldeni öket, ha a nagy csapatba nem férnek be





[Hivatkozás: balázs dávid 2009. december 16. 10:46]
szegény pepe
balázs dávid 2009. december 16. 10:46 (88)
Rajongó
  1060
Szerintem se lenne rossz felhozni valakit a Castilaból !!!

Arbeloa ----- Ramos ------ Albiol ------ Marcelo

Garay is piszok jó védö, de ha lesérül akkor ******hatjuk, Ramos és Xabi Alonso rengeteg sárgát kapnak, és ha Alonsot eltiltják, akk Lassnak muszály a középpályán maradni, szal kell még védö, de én inkább a Castillábol hoznám fel az emberkéket, mert ha Pepe visszatér, akk valaki padozik, a Castillába meg azért vissza lehet küldeni öket, ha a nagy csapatba nem férnek be
Balázs Tamás 2009. december 15. 16:26 (87)
Avatar_70_male
Újonc
  31
Szerintem Roberto Carlos-t kéne megvenni.,:!!!
Tudjuk h tehetséges., gyors, ügyes..Jönne is., kérte a távozását télen
És most ezek után szerintem pont ö kéne megintD
Casillas, Roberto Carlos, Ramos,Albiol,Arbeloa, Lass,Alonso,Kaká,Cristiano,Benzema,Higuain.

Kovács Dániel 2009. december 15. 15:55 (86)
Újonc
  9

„Én nem szivesen látnám Vidicet Real mezben.Egy gusztustalan, favágó, ******, leszraja ha ketté töri az ember lábát, akkor is úgy szerel mint akinek elgurult a gyógyszere.Nagyon jó védő, de túl durva és ezt nem igazán szeretem.Ha már minden áron igazolni akarnak akkor nézzenek meg Perezék 1-2 U-20-as magyar meccset.





[Hivatkozás: Simon András 2009. december 14. 15:05]
Természetesen mindenki szabadon eldöntheti hogy melyik játékos szimpatikus neki és melyik nem.De Vidic "forrófejűségét leszámítva Európa egyik legjobbja a posztján.Kiváló emberfogó, profi módon helyezkedik, és remekül fejel is.
Rinkács Tamás 2009. december 14. 21:07 (85)
Újonc
  2
Hülye,****** vagy!xD
Ennyi erővel a te fejed is leszakahatna...
Nagy Zoltán 2009. december 14. 17:11 (84)
Bajnok
  3734
Te meg ásd el magad, hülye ******! A Barca szurkolók szégyene vagy!!!
Simon András 2009. december 14. 15:05 (83)
Bajnok
  4981
Én nem szivesen látnám Vidicet Real mezben.Egy gusztustalan, favágó, ******, leszraja ha ketté töri az ember lábát, akkor is úgy szerel mint akinek elgurult a gyógyszere.Nagyon jó védő, de túl durva és ezt nem igazán szeretem.Ha már minden áron igazolni akarnak akkor nézzenek meg Perezék 1-2 U-20-as magyar meccset.
Nagy Zoltán 2009. december 14. 14:45 (82)
Bajnok
  3734
A témához pedig hozzászólva, szerintem is jobban járna a Real, h ha a Castilla-ból hozna fel egy védőt vagy, ha átszervezné a felállást mint, h igazoljon megint! Van elég tehetséges játékos mind a Real-ban és mind a Castilla-ban, h ezt a gondot ne új igazolásokkal oldjátok meg szerintem!
Nagy Zoltán 2009. december 14. 14:37 (81)
Bajnok
  3734

„ez érdekes:hétfő, 12:27- Joan Collet (az Espanyol titkára) a Barcelona tizenegyeséről: "Ha ezt a Real Madrid javára tennék, már minden- ki Francóról vagy Gurucetáról beszélne." Közben a Marca címlapján közli, hogy Iturralde González 6 meccsen 5 tizenegyest is befújt a katalán sztárcsapat javára, de abból 4 is jogtalan volt.hétfő, 12:27- Joan Collet (az Espanyol titkára) a Barcelona tizenegyeséről: "Ha ezt a Real Madrid javára tennék, már minden- ki Francóról vagy Gurucetáról beszélne." Közben a Marca címlapján közli, hogy Iturralde González 6 meccsen 5 tizenegyest is befújt a katalán sztárcsapat javára, de abból 4 is jogtalan volt.”




[Hivatkozás: attila béla 2009. december 14. 14:08]
Szakadj már le arról a 11-esről! Minden normális, tisztán látó Barca-s elismeri, h jogtalan 11-esel nyertünk és nem érdemeltünk 3 pontot azon a meccsen! Most ezen úgy lefogtok ragadni mint a tavalyi Chelsea meccs után! Van elég ****** a csapatod körül azzal foglalkozz...
attila béla 2009. december 14. 14:10 (80)
Megszállott
  6509
én se igazolnék...ott van garay de ha még1 középső védő megsérül annyi hogy sergio ramost tesszük középre(ott is nagyon jó) és marcelo meg lenne szélen....megvan oldva...2 védő meg ugyse fog lesérülni...habár ahogy ismerem a realt...:S nemtom
attila béla 2009. december 14. 14:08 (79)
Megszállott
  6509
ez érdekes:hétfő, 12:27- Joan Collet (az Espanyol titkára) a Barcelona tizenegyeséről: "Ha ezt a Real Madrid javára tennék, már minden- ki Francóról vagy Gurucetáról beszélne." Közben a Marca címlapján közli, hogy Iturralde González 6 meccsen 5 tizenegyest is befújt a katalán sztárcsapat javára, de abból 4 is jogtalan volt.hétfő, 12:27- Joan Collet (az Espanyol titkára) a Barcelona tizenegyeséről: "Ha ezt a Real Madrid javára tennék, már minden- ki Francóról vagy Gurucetáról beszélne." Közben a Marca címlapján közli, hogy Iturralde González 6 meccsen 5 tizenegyest is befújt a katalán sztárcsapat javára, de abból 4 is jogtalan volt.
Vankucz László 2009. december 14. 13:24 (78)
Ígéret
  212
nem kell ide senkit igazolni!!
minek???
ott van garay amikor lehetőséget kap nem duzzaszkodik hanem teszi a dolgát jól védekezik és láthattuk hogy jól fejel is!!!
én nem vennék senkit pepe hejére garay simán megteszi!!
ahoz meg hogy a csapat kerete kilegyen fel kell vinni egy fiatalt a castillából és hátha lessz belőle valaki úgy mint mondjuk piquéből vagy busqetsből a barcánál!!!
nem kell röktön találgatni hogy ki fog jönni tök felesleges!
de ez az én véleményem én csak egy lelkes madridista vagyok ez a nagyok dolga!
na helló mindenkinek
hala madrid
forever ronaldo
szabó márk 2009. december 14. 12:49 (77)
Bajnok
  2521
Castilla ? te bolond vagy......

és ha Garay is megsérül ? Metzelder meg elmegy a télen.....

Pavon szintű védőkkel nem lehet BL-t nyerni.....megint nem fog a real
ebbe a hibába esni.....elől sztárok hátúl falábú ******k.......neeeemmmmmm

Igazolni kell valakit !!!
szabó márk 2009. december 14. 12:37 (76)
Bajnok
  2521
Ezek közül Touré lenne a legjobb, de ő biztos nem jön mert megy
afrika kupára, meg amúgy is nyáron váltott klubbot.....

Ha lehetne választani én Suboticot venném, de mondom Mexes lenne
a legjobb, de őt nem is említik.....


Szokoli István 2009. december 14. 12:23 (75)
Újonc
  9
Marca szerint a Real Madrid megtalálta Pepe lehetséges utódját, a Cruzeiro hátvédje, Jonathannak a személyében.Ezzel szemben az AS több nevet is említ: Subotic, Lugano, Zapata, Kjaer, Lescott, Cuellár, Senderos, Kolo Touré, Spahic, Vertonghen, Paulo Ferreira, Fanni...
szabó márk 2009. december 14. 11:47 (74)
Bajnok
  2521
Bruno Alves persze jó lenne, de most a Realnak olyat kell venni
aki játszhat a BL-ben !!4

Bruni Alves nem játszhat.....Mexes azt hiszem igen....
Vankucz László 2009. december 14. 09:26 (73)
Ígéret
  212

„Az ilyenekért szeretem Villát.





[Hivatkozás: xy Amália 2009. december 14. 08:53]
én meg az ilyenekért szeretnélek fejberúgni!!!
bocsika a kifejezésért de az ilyen tapló ******ök fel tudják ******ni az agyamat mint az ilyen ember aki a másik sérülésének örül!!!!
Én is szeretem villát az eggyik kedvenc játékosom de ő se direkt akarta hanem rosszul esett pepe és e miatt van az egész
úgyhogy egy kicsit vissza vehetnél a ******ságodből
hala madrid
forever ronaldo
épülj fel minél hamarabb pepe
xy Amália 2009. december 14. 08:53 (72)
Újonc
  111
Az ilyenekért szeretem Villát.
24 ÓRA
11:43  Cassano-Balotelli – nagy páros lehet?11:02  39 gyanúsított bundaügyben10:42  Elődöntős a Cor és a Boca21:57  A Newcastle a Ligue 2-ből igazolt21:34  Fabregas reméli: Van Persie marad21:16  Budapesten választottak FIFA-elnököt20:49  Joey Bartont 12 meccsre tiltották el!19:53  Nagytakarítás a Premier League újoncánál18:00  Hulk a Chelsea ajánlatára vár16:39  Juve: MU-tini igen, Balo, Cavani nem!15:44  Helyt adtak a Ferencváros óvásának13:33  Drogba maradt volna, ha nem nyernek BL-tSze  Hazard döntött is, meg nem isSze  Megműtötték az Arsenal reménységétSze  Drogba szerint Torres a Chelsea jövőjeKe  Fordulatos Bayern-siker Hollandia ellenKe  Hivatalos: David Villa kihagyja az Eb-tKe  Az arabok lerombolnák a PSG stadionjátKe  A volt argentin kapitány is Kínába tartKe  „Pedro távozik a Barcából? Lehetetlen"Ke  Ez a bíró tényleg vak! - videóKe  Milan: Silva és Ibra biztosan maradKe  Elengedte Hargreavest a City - videóKe  Hivatalos: Drogba otthagyja a Chelsea-tKe  Giovinco az Európa-bajnokság után döntKe  Ronaldo: Három esélyese van az Eb-nekKe  Liverpool: Villas-Boasra szavazom!Ke  Lassan halad a FIFA megújulásaKe  Mourinho még négy évre aláírt a RealhozKe  Argentin csatárt igazol az InterKe  Nem csak a Manchester City útja létezikKe  Világsztár edzheti JuhásztKe  Megyeri újra a BL-ben bizonyíthatKe  Beckham mellett kampányol Giggs  Láss tisztán: itt tart az Hazard-ügy!  Barcelona-ajánlat Giovincóért  Elhagyhatta a kórházat Abidal  68 évesen lett punk a Montpellier elnöke  Így láttam – BL-döntő a helyszínen  Mihajlovics a szerb kapitány  Torres is befért a spanyol bő keretbe!  Drogba elhagyja a Chelsea-t  Lukaku a BL-érmet sem fogadta el!  Berbatov: Elhagyom a Unitedet  Del Piero: Új életet kezdek  Torres ultimátumot adott a Chelsea-nek  A Chelsea kapusát doppingtesztre vitték  2,5-szeresére emelik Mancini fizetését  Suárez: Barca és Real Madrid kilőve  Speciális kötést kap Juhász RolandVa  Először bajnok a MontpellierVa  Napoli-cím, szomorú búcsú Del PierótólVa  Szinte ezüstérmes a VideotonVa  Top nyolc emlék a BundesligábólVa  Torino, Pescara: irány a Serie A!Va  A Juventus a kupát is behúzza - blogVa  Marad-e Di Matteo és Drogba? Majd eldől!Va  Falcao: minden idők egyik legszebb góljaVa  Solskjaer nemet mondott a PL-reVa  Schweinsteiger sokkot kapott
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Látványos gól Bukarestből
  • Sepulveda ollója Mexikóból
  • Dupla ollózásból seggre esés
  • Lehúzta a kapus gatyáját
További videók  
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS