A májusban megszerzett bajnoki aranyéremtől „fényévekre”
került a fehérvári alakulat, hiszen Mezey György elküldése óta a dobogóra is
csak egyszer tudott felkapaszkodni a Videoton. Nem sokáig örülhettek azonban a pillanatnyi
harmadik helynek, mert a Kecskemét, majd a Győri ETO elleni vereséggel immár a
hatodik helyen tanyáznak a piros-kékek. A helyzet nem túl rózsás, a
kiesőhelytől mindössze kilenc pont választja el a bajnoki címvédőt, ráadásul 13
ponttal vannak elmaradva az éllovas Debrecentől – 13 fordulót követően.
A szurkolókat nem csak az aggasztja, hogy a csapat már most annyi vereséget
szedett össze – szám szerint ötöt -, mint a tavalyi bajnokság során összesen,
hanem az is, hogy a játék kilátástalan, a sikercsapat szétverése után használhatatlan
külföldiek árasztották el a Videotont, amelyek Mitrovicsot kivéve ingyen érkeztek.
Sousa irányításával a Videoton szakmailag és erkölcsileg is szétesett, a
játékosok között óriási ellentétek dúlnak. A városban a legfrissebb téma,
miszerint az egyik magyar tehetség részegen randalírozva szidta külföldi
csapattársait, a bajnokcsapat megmaradt értékei – Alves, Elek, Sándor,
Gosztonyi és Nagy Dániel – árnyékuk korábbi önmaguknak, a többi aranyérmes
szóhoz sem jut a megannyi külföldi mögött. Miközben a légiósok a sorozatos gyenge
teljesítmény ellenére is élvezik a bizalmat, kezdve a kapuban a „potyakirály”
Tujvellel, s folytathatjuk a sort az Evandro, Walter Lee, Mitrovics, Oliveira,
Caneira ötössel.
Természetesen próbáltunk érdeklődni a klubnál a részletek felől, arról, miként élik meg a vesszőfutást, s vajon miben bíznak még, de a hónapok óta érvényben lévő nyilatkozatstop miatt senki nem beszélhet. A klub kommunikációja gyakorlatilag nem létezik - a hivatalos honlapon érdemi információk helyett öntömjénező légiósportrékat olvashatunk egy ideje -, a gondokról, problémákról, ellentétekről viszont senki nem mondhat egy szót sem.
Garancsi István tulajdonos szintén hallgat, bár nemrég kijelentette: ameddig a csapat nem áll kieső helyen, addig nem váltja le Paulo Sousát.
A drukkerek immár a portugál ellen fordultak, s információink szerint legközelebb óriási transzparensen hozzák az illetékesek tudomására elégedetlenségüket.
A vezetők annyit azért elárultak: tartják magukat az eredeti célkitűzéshez, azaz hároméves ciklusban gondolkodnak, ami után stabil BL-főtáblán szereplő csapattá kell válnia a Videotonnak.
Nos, egyelőre még az NB I élmezőnyétől is messze állnak.

mindig elcsesznek mindent az tuti! anno Erwin K.a válogatott élén-aki még akkor is döntetlenre játszatta a csapatot..amikor nekünk mindenképp nyerni kellett....majd most, h meglett ígérve az új Puskás Ferenc stadion-abból semmi se lesz..ezeket milyen hülye embereknek köszönhetjük :S
Szerkesztve: 2011. október 25. 19:42