Eb-sorsolás nyertesekkel és vesztesekkel

Szerző: SHLétrehozva: 2011. december 1. 18:42
Pénteken még tisztábban látunk majd a nyári labdarúgó Európa-bajnokság erőviszonyait illetően, hiszen a döntőnek otthont adó Kijevben elkészítik a csoportbeosztást. Az ukránok és a lengyelek már most áldhatják a sorsukat, a franciák az elmúlt évek sorozatos kudarcainak ihatják meg a levét.

Hogy kivételesen erős mezőny verődik össze a nyári kontinensviadalon, az vitán felül áll: a lengyeleket leszámítva a legerősebb csapatok kvalifikálták magukat a tornára – persze nem bántuk volna, ha a magyar együttes papírforma-borogatásától lenne hangos az európai sportsajtó.

A kalapok beosztását az UEFA-együtthatók alapján állították össze, kiszámolásánál a 2008-as Eb és a 2010-es vb selejtezőit, illetve a tornán elért eredményeket, valamint a mostani kvalifikációs sorozatot vették alapul.

Ez alapján Lengyelország csak a 28. helyet csípte meg, de hogy mennyire nem panaszkodhat, arra bizonyíték: (társ)rendezőről lévén szó, mindjárt a 1-es jelű négyesbe került, a vb-győztes spanyolokkal, a finalista hollandokkal és a szintén házigazda Ukrajnával.

Az ukránok is a kiemelési szabályzat nagy nyerteseinek vallhatják magukat, koefficiensük ugyanis csak az utolsó kalapra predesztinálná őket – amelyben a 2000-es bajnok franciák szerénykednek.

A Les Bleus a 2008-as Eb-n és a tavalyi világversenyen sem jutott tovább csoportjából, és a nyári viadalért is kis híján pótselejtezőt kellett vívnia, amiért méregdrága árat fizethet, amennyiben Spanyolországgal, Németországgal és Portugáliával sorsolják össze a kijevi Művészetek Palotájában, pénteken 18 órától.

Mindegyik csoport mérkőzéseit két-két helyszínen játsszák majd, összesen nyolc város látja vendégül a kontinens krémjét. Lengyelország és Ukrajna négy-négy stadiont épített át, illetve újjá a seregszemlére (Varsó, Gdansk, Wroclaw és Poznan, illetve Kijev, Donyeck, Lviv és Harkiv).

A torna nyitó mérkőzésének június 8-án a lengyel főváros ad otthont, míg a döntő napján, július 1-jén minden szem a kijevi Olimpiai Stadionra szegeződik majd.

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Hispán-német-francia-portugál Eb-négyes?
Horvátország, Csehország, Írország és Portugália kijutásával immár teljes a 2012-es labdarúgó-Eb tizenhatos mezőnye, s immár az UEFA-együtthatók alapján a kalapbeosztás is hivatalossá vált....
Tovább a teljes cikkhez »

Hozzászólások
Szekeres Bence 2011. december 2. 14:34 (5)
Bajnok
  2554
az m1-en HD-ba lesz !
Hajrá Manchester United!!!
László Szilárd 2011. december 2. 14:20 (4)
Újonc
  37
Csak hogy tudjátok,Este 6-kor lesz közvetítés a sorsolásról az Eurosport-ról!
Hajrá FC Barcelona!!!
Javier Hernandez 2011. december 1. 20:01 (3)
Rajongó
  1950
Remélem jó sorsolások lesznek az EB úgyis érdekes lesz mivel nagyon erős válogatottak jutottak ki és remélem Ukrajna minnél tovább bentmarad
Hajrá Manchester United!!!
Bucsi Norbert 2011. december 1. 19:06 (2)
Rajongó
  683

„Jó lenne egy Német,Lengyel,Portugál,Dánia”




[Hivatkozás: Sebesi Flórián 2011. december 1. 18:55]
és a spanyol,német,portugál,francia csoport?
Sebesi Flórián 2011. december 1. 18:55 (1)
Ígéret
  242
Jó lenne egy Német,Lengyel,Portugál,Dánia
Hajrá FC Bayern München!!!
24 ÓRA
11:43  Balotelli: Cassano és én? Nagy páros!11:02  39 gyanúsított bundaügyben10:42  Elődöntős a Cor és a Boca21:57  A Newcastle a Ligue 2-ből igazolt21:34  Fabregas reméli: Van Persie marad21:16  Budapesten választottak FIFA-elnököt20:49  Joey Bartont 12 meccsre tiltották el!19:53  Nagytakarítás a Premier League újoncánál18:00  Hulk a Chelsea ajánlatára vár16:39  Juve: MU-tini igen, Balo, Cavani nem!15:44  Helyt adtak a Ferencváros óvásának13:33  Drogba maradt volna, ha nem nyernek BL-t12:37  Hazard döntött is, meg nem isSze  Megműtötték az Arsenal reménységétSze  Drogba szerint Torres a Chelsea jövőjeKe  Fordulatos Bayern-siker Hollandia ellenKe  Hivatalos: David Villa kihagyja az Eb-tKe  Az arabok lerombolnák a PSG stadionjátKe  A volt argentin kapitány is Kínába tartKe  „Pedro távozik a Barcából? Lehetetlen"Ke  Ez a bíró tényleg vak! - videóKe  Milan: Silva és Ibra biztosan maradKe  Elengedte Hargreavest a City - videóKe  Hivatalos: Drogba otthagyja a Chelsea-tKe  Giovinco az Európa-bajnokság után döntKe  Ronaldo: Három esélyese van az Eb-nekKe  Liverpool: Villas-Boasra szavazom!Ke  Lassan halad a FIFA megújulásaKe  Mourinho még négy évre aláírt a RealhozKe  Argentin csatárt igazol az InterKe  Nem csak a Manchester City útja létezikKe  Világsztár edzheti JuhásztKe  Megyeri újra a BL-ben bizonyíthatKe  Beckham mellett kampányol Giggs  Láss tisztán: itt tart az Hazard-ügy!  Barcelona-ajánlat Giovincóért  Elhagyhatta a kórházat Abidal  68 évesen lett punk a Montpellier elnöke  Így láttam – BL-döntő a helyszínen  Mihajlovics a szerb kapitány  Torres is befért a spanyol bő keretbe!  Drogba elhagyja a Chelsea-t  Lukaku a BL-érmet sem fogadta el!  Berbatov: Elhagyom a Unitedet  Del Piero: Új életet kezdek  Torres ultimátumot adott a Chelsea-nek  A Chelsea kapusát doppingtesztre vitték  2,5-szeresére emelik Mancini fizetését  Suárez: Barca és Real Madrid kilőve  Speciális kötést kap Juhász RolandVa  Először bajnok a MontpellierVa  Napoli-cím, szomorú búcsú Del PierótólVa  Szinte ezüstérmes a VideotonVa  Top nyolc emlék a BundesligábólVa  Torino, Pescara: irány a Serie A!Va  A Juventus a kupát is behúzza - blogVa  Marad-e Di Matteo és Drogba? Majd eldől!Va  Falcao: minden idők egyik legszebb góljaVa  Solskjaer nemet mondott a PL-reVa  Schweinsteiger sokkot kapott
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Látványos gól Bukarestből
  • Sepulveda ollója Mexikóból
  • Dupla ollózásból seggre esés
  • Lehúzta a kapus gatyáját
További videók  
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS