Détári: Nem mindig tudtunk koncentrálni

Szerző: SHLétrehozva: 2011. november 7. 19:06
Détári Lajos elismeri, a körülmények rányomták a bélyegüket a Paks elleni bajnokira, de úgy véli, a hozzáállást nem érheti kritika. Kollégája kifejezetten elégedett a gól nélküli döntetlennel, és a szervezettségnek tudja be a sikert.

 

 

A vasárnapi mérkőzés az Albert Flóriánra való emlékezés jegyében telt, és Détári Lajos nem tagadja, ennek is betudható, hogy megszakadt az FTC hárommeccses győzelmi sorozata.

„Nagyon nehéz hét van mögöttünk. Próbáltunk úgy készülni a meccsre, ahogy szoktunk, ugyanazokat a gyakorlatokat végeztük, de most nem mindig tudtunk csak erre összpontosítani...” – értékelt a Ferencváros honlapjának.

A vezetőedző bevallotta, egyáltalán nem bánkódik azért, hogy a válogatott-összetartás miatt csak jövő héten lesz forduló.

„Most jön két hét szünet, ezt megpróbáljuk minél jobban kihasználni és gőzerővel készülni a Kaposvár ellen” – mondta, miután gratulált mindkét csapatnak a hozzáállásához és a játékához.

A Paks szakvezetője sikerként értékeli a döntetlent, amelyet komoly előkészítőmunka eredményeként sikerült megcsípniük.

„Az egy pont mindenképp jó az Üllői úton. Szervezetten védekeztünk, ennek köszönhetjük a döntetlent. Nagyon készültünk erre a mérkőzésre, kielemeztük a Ferencvárost, tudtuk, hogy mik az erősségei és a gyengéi. A védelmünk ezúttal jól működött, de volt egy-két veszélyes ellencsapásunk is. Összességében elégedett vagyok.”

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
A Fradi akarásának nyögés lett a vége
A Ferencváros három győztes meccs után gól nélküli döntetlent játszott a Pakssal a labdarúgó NB I 15. fordulójában. A találkozó Albert Flóriánnak állított volna emléket, de a játékosok (különösen a hazaiak) nem tudtak felnőni az...
Tovább a teljes cikkhez »

A 15. forduló eredményei:
 
Ferencváros-Paks 0-0
 
Győr-Pápa 3-2
 
Honvéd-Pécs 1-1
 
Vasas-Diósgyőr 2-3
 
Kecskemét-Siófok 3-2
 
Zalaegerszeg-Kaposvár 1-1
 
Haladás-Debrecen 0-1
 
Videoton-Újpest 3-0

 

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA:

1. DVSC 15 11 4 0 30-9 37
2. Győri ETO 15 11 1 3 26-14 34
3. Diósgyőr 15 8 3 4 25-19 27
4. Videoton 15 8 2 5 23-12 26
5. Bp. Honvéd 15 7 4 4 27-18 25
6. Kecskemét 15 7 4 4 27-21 25
7. Pécsi MFC 15 6 6 3 22-25 24
8. Paks 15 5 6 4 29-30 21
9. Vasas 15 3 7 5 15-19 16
10. Ferencváros 15 4 3 8 13-15 15
11. Lombard Pápa 15 4 3 8 15-20 15
12. Haladás 15 4 3 8 15-22 15
13. Újpest 15 4 2 9 20-28 14
14. Siófok 15 2 7 6 12-16 13
15. Kaposvár 15 1 10 4 18-24 13
16. Zalaegerszeg 15 0 5 10 12-37 5

 

Hozzászólások
24 ÓRA
21:57  A Newcastle a Ligue 2-ből igazolt21:34  Fabregas reméli: Van Persie marad21:16  Budapesten választottak FIFA-elnököt20:49  Joey Bartont 12 meccsre tiltották el!19:53  Nagytakarítás a Premier League újoncánál18:00  Hulk a Chelsea ajánlatára vár16:39  Juve: MU-tini igen, Balo, Cavani nem!15:44  Helyt adtak a Ferencváros óvásának13:33  Drogba maradt volna, ha nem nyernek BL-t12:37  Hazard döntött is, meg nem is11:41  Megműtötték az Arsenal reménységét10:33  Drogba szerint Torres a Chelsea jövőjeKe  Fordulatos Bayern-siker Hollandia ellenKe  Hivatalos: David Villa kihagyja az Eb-tKe  Az arabok lerombolnák a PSG stadionjátKe  A volt argentin kapitány is Kínába tartKe  „Pedro távozik a Barcából? Lehetetlen"Ke  Ez a bíró tényleg vak! - videóKe  Milan: Silva és Ibra biztosan maradKe  Elengedte Hargreavest a City - videóKe  Hivatalos: Drogba otthagyja a Chelsea-tKe  Giovinco az Európa-bajnokság után döntKe  Ronaldo: Három esélyese van az Eb-nekKe  Liverpool: Villas-Boasra szavazom!Ke  Lassan halad a FIFA megújulásaKe  Mourinho még négy évre aláírt a RealhozKe  Argentin csatárt igazol az InterKe  Nem csak a Manchester City útja létezikKe  Világsztár edzheti JuhásztKe  Megyeri újra a BL-ben bizonyíthatKe  Beckham mellett kampányol Giggs  Láss tisztán: itt tart az Hazard-ügy!  Barcelona-ajánlat Giovincóért  Elhagyhatta a kórházat Abidal  68 évesen lett punk a Montpellier elnöke  Így láttam – BL-döntő a helyszínen  Mihajlovics a szerb kapitány  Torres is befért a spanyol bő keretbe!  Drogba elhagyja a Chelsea-t  Lukaku a BL-érmet sem fogadta el!  Berbatov: Elhagyom a Unitedet  Del Piero: Új életet kezdek  Torres ultimátumot adott a Chelsea-nek  A Chelsea kapusát doppingtesztre vitték  2,5-szeresére emelik Mancini fizetését  Suárez: Barca és Real Madrid kilőve  Speciális kötést kap Juhász RolandVa  Először bajnok a MontpellierVa  Napoli-cím, szomorú búcsú Del PierótólVa  Szinte ezüstérmes a VideotonVa  Top nyolc emlék a BundesligábólVa  Torino, Pescara: irány a Serie A!Va  A Juventus a kupát is behúzza - blogVa  Marad-e Di Matteo és Drogba? Majd eldől!Va  Falcao: minden idők egyik legszebb góljaVa  Solskjaer nemet mondott a PL-reVa  Schweinsteiger sokkot kapottVa  Megaigazolásra készül a BL-győztesVa  Neuer szerint kudarcot vallott a BayernVa  A Fradi-elnök kiakadt: mégis van lejjebb
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Látványos gól Bukarestből
  • Sepulveda ollója Mexikóból
  • Dupla ollózásból seggre esés
  • Lehúzta a kapus gatyáját
További videók  
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS