Finoman szólva sem fut a szekér a dél-amerikai kontinens két meghatározó nemzetének számító Argentínának illetve Brazíliának. Az ötszörös világbajnok azok után, hogy egy hónappal ezelőtt csak gólnélküli döntetlenre volt képes hazai pályán a csoport utolsó előtti helyén álló Bolívia ellen, ismét kínos eredmény ért el.
Dunga fiai ezúttal Rio de Janeiróban fogadták a középmezőny végén szerénykedő Kolumbiát, ám a lefújás után nem maradt más számukra, mint a kifogások keresése. A vendégek ráadásul a második félidőben irányították a játékot, az szövetségi kapitány nem is maradt sokáig a Maracana stadionban, a lefújás után azonnal az öltöző felé sietett.
Kaká, a Milan sztárja, a Venezuela ellen aratott sima 4-0-s sikert követő 15 órás utazást okolja a halvány produkcióért. „Nincs igazi magyarázatom arra, miért játszottunk ennyire fáradtan, képtelenek voltunk felvenni a kolumbiaiak tempóját. A gyenge teljesítményt elsősorban a hosszú utazás számlájára írom” – mondta a középpályás.
Rosszul játszottam, semmi sem sikerült, egy jó cselem, vagy lövésem nem volt az egész találkozón – kesergett Robinho, a Manchester City új szerzeménye, majd így folytatta – Én is és a csapat is messze tudása alatt futbalozott, ennél sokkal többre vagyunk képesek.”
Valóban, Brazília nem igazán tudja elkapni a fonalat, hiszen az elmúlt két mérkőzésen aratott nagyarányú győzelmeket követően ismét csak egy döntetlenre futotta erejéből. Ezzel már ötödször nem bírtak aktuális ellenfelükkel tíz mérkőzésen így már hatpontos hátrányt gyűjtöttek össze a vezető Paraguay mögött.
Argentína sem lehet büszke eddigi tíz vb-selejtezős találkozójára, amelyből csak négyet tudtak megnyerni és Chile ellen sem növekedett eme mutató. A hazaiak olyan bravúrra készültek, amelyet 1973 óta nem hajtottak végre, legyőzni a nyugati szomszédot.
A Santiagóban rendezett rangadón hatalmas akarásról tett tanúbizonyságot Chile, amely végül 1-0-s sikert könyvelhetett el, megszakítva a 35 éves átkot. A találkozó egyetlen gólját egy szemet gyönyörködtető négy játékost is érintő passzsorozat hozta meg, amelynek végén Fabian Orellana helyezte a labdát az argentin kapuba.
Messi ugyan kétszer is egyenlíthetett volna, ám ezen a napon semmi sem akart összejönni a vendégeknek. Chile győzelmével utolérte Argentínát, mindkét együttes 16 ponttal áll a harmadik-negyedik helyen.
Amíg a két nagyhatalom bukdácsol, Paraguay csendben gyűjti be sikereit, ezúttal a 81. percben szerzett Edgar Benítez találattal intézték el Perut és 23 pontjukkal uralják a dél-amerikai selejtezőcsoportot.
| 1. | Paraguay | 10 | 7 | 2 | 1 | 18 | 6 | 12 | 23 |
| 2. | Brazília | 10 | 4 | 5 | 1 | 15 | 4 | 11 | 17 |
| 3. | Argentína | 10 | 4 | 4 | 2 | 13 | 7 | 6 | 16 |
| 4. | Chile | 10 | 5 | 1 | 4 | 14 | 13 | 1 | 16 |
| 5. | Uruguay | 10 | 3 | 4 | 3 | 19 | 10 | 9 | 13 |
| 6. | Ecuador | 10 | 3 | 3 | 4 | 12 | 17 | -5 | 12 |
| 7. | Kolumbia | 10 | 2 | 5 | 3 | 4 | 8 | -4 | 11 |
| 8. | Venezuela | 10 | 3 | 1 | 6 | 12 | 18 | -6 | 10 |
| 9. | Bolívia | 10 | 2 | 3 | 5 | 13 | 22 | -9 | 9 |
| 10. | Peru | 10 | 1 | 4 | 5 | 5 | 20 | -15 | 7 |
