Három hétre kidőlt CR7!

Szerző: SHLétrehozva: 2010. augusztus 30. 13:52
A Real Madrid hivatalos honlapján hétfő délután megerősítették, hogy Cristiano Ronaldo nélkül lesz kénytelen Eb-selejtezőn pályára lépni a portugál nemzeti válogatott a H-csopotban. A kiváló középpályás a Real mallorcai fellépésén ütötte meg a jobb bokáját és előzetes várakozások szerint három hétre kidőlt a sorból.

A blancók megerősítették a hírt, miszerint olyan súlyos sérülést szedett össze Mallorcán CR7, hogy képtelen lesz a válogatott rendelkezésére állni Ciprus és Norvégia ellen. Sőt! A Real Madrid 0-0-s vendégjátéka tehát nem csupán az eredmény miatt lehet fájdalmas.

 

Az orvosok megvizsgálták, mennyire veszélyes pályára engedni Ronaldót, ekkor derült ki, komolyabb a baj a vártnál.

Pénteken és jövő hét kedden játszik Portugália, de szinte biztos, hogy bajnokikat, illetve az Ajax elleni Bajnokok Ligája-kezdést is elmúlasztja a sztár: Ronaldo tehát sérülés, Carlos Queiroz szövetségi kapitány viszont korábbi botránya miatt marad távol a csapattól.

A mestert azért tiltották el egy hónapra, mert a vb előtt a táborban összerúgta a port a doppingellenőrökkel.

A portugál válogatott programja:
2010. szeptember 3., péntek:
Portugália-Ciprus 21.45
2010. szeptember 7., kedd:
Norvégia-Portugália 20.30

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Beragadt a rajtnál a Real Madrid
José Mourinho gól nélküli döntetlennel mutatkozott be tétmérkőzésen a Real Madrid kispadján. A Mallorca legjobbja a kapusa, Dudu volt, és bár alkalmanként a szerencséjüket is áldhatták, a szigetlakók összességében rászolgáltak...
Tovább a teljes cikkhez »

Hozzászólások
Szabó Barna 2010. augusztus 31. 13:26 (283)
Avatar_70_male
Újonc
  3
Amúgy szerintem CR a legutálatosabb játékos Robban mellett a világon, legalábbis én nem tudom élvezni ha azt csinálják hogy jaj most nem jött be a cselem mert sz.ar vagyok úgyhogy gyorsan feldobom magam.Ezen a vb-n sikerült megutálnom Robben csak meg kell nézni miket csinált focizni meg nem tud de Cr se sokkal jobb a kis zselés hajú cigó

Szabó Barna 2010. augusztus 31. 13:15 (282)
Avatar_70_male
Újonc
  3
Mourinho sem tud sz*rból várat építeni, hiába vannak "nagy nevű" játékosaik ( akik vásárlásába szerintem nem is volt beleszólása Mourinhonak) maga a csapat egy nagy rakat sz*r.Felsorolva jónak hangzik, de mivel minden évben a fele csapatot lecserélik és csak pár játékos marad nem tudnak csapatként focizni.Példát kéne venni a Barcáról 2-3 játékos jön csak évente, van egy stabil alap (Iniesta Messi Xavi stb) akik nagyon jól össze tudnak játszani és meg is lehet nézni a passzjátékukat.A Barcában legalább nincsenek olyan önző f**ok mint ronaldo.Meg is lehet nézni melyik sikeresebb csapat most.Nem is tudom mi élvezhatő maradt még a Real meccseiben
Ballon Ádám 2010. augusztus 31. 09:28 (281)
Újonc
  68

„Nem hiszem,hogy olyan tragikus lenne a helyzet.Szerintem ha nagyon komoly lett volna az a sérülés nem tudja végigjátszani a meccset, pedig volt még cserelehetősége a Realnak, és hát a mozgásán sem látszódott semmi különös.Ami viszont indok lehet amellett,hogy pihenőre vonul: előfordulhat,hogy van kissebb problémája, de mivel nem akarják veszélyeztetni,hogy komolyabb legyen a baj, ezért gondolom nem szeretnék,hogy a válogatottban pályára lépjen.Meg aztán csak egy telefonba kerül nekik és hívják a belga szuperdokit aki rövidebb idő alatt is orvosolja panaszait.
Másrészt a meccsről csak annyit,hogy bár a helyzetek alapján győzelemre állt a mérkőzés,de ezért az elhulajtott 2 pontért még nem kell a Barcának adni a trófeát.Érhetnek meglepetések bárkit, és hát köztudott,hogy a Mallorca azért küzd,hogy ne menjen csődbe, minden pontra szükségük van,mint egy falat kenyérre.Ez a keret bővelkedik olyan játékosokkal,hogy a góllövés nem lehet probléma a következő fordulókra nézve.Mondjuk nem jött jól,hogy most már 7 sérültünk van (Ronaldo,Gago,Albiol,Garay,Kaká,Diarra,Pepe),dehát egy edzőnek abból kell dolgozni amije van.Előbb utóbb jönnek az eredmények! Lásd Porto->Chelse->Inter...Mourinho mindenhol letette a névjegyét, az elért eredmények vitathatatlanul őt igazolják, jah és ő tudja,hogy mi a barca ellenszere ÜDV!”




[Hivatkozás: Kovács Krisztián 2010. augusztus 31. 00:18]
teljesen egyetértek veled,csak azzal nem,h a real -nak meg volt cserelehetosege :P mou kihasznalta mind a 3-mat (özil,khedira,benzema)
Törölt felhasználó 2010. augusztus 31. 08:22 (280)
Avatar_70_male
Újonc
  0
MODERÁLVA
asd asd 2010. augusztus 31. 03:14 (279)
Újonc
  73

„Érvénytelen üzenet




[Hivatkozás: Törölt felhasználó 2010. augusztus 31. 02:39]
nagyszerű de senki nem néz ilyen ****** weboldalakat..(:
asd asd 2010. augusztus 31. 03:13 (278)
Újonc
  73
komolyan mondom olyan okos emberek járnak ide hogy csak na..

mourinho sem tud ******ból várat épteni, úgyhogy ez már itt bukó de mindegy..

cr meg egy el******ott nagyképű ****** többszáz rohangál belőle az utcákon csak neki mákja volt és felkarolták
Törölt felhasználó 2010. augusztus 31. 02:39 (277)
Avatar_70_male
Újonc
  0
MODERÁLVA
Törölt felhasználó 2010. augusztus 31. 01:33 (276)
Avatar_70_male
Újonc
  0
MODERÁLVA
Kovács Krisztián 2010. augusztus 31. 00:18 (275)
Újonc
  17
Nem hiszem,hogy olyan tragikus lenne a helyzet.Szerintem ha nagyon komoly lett volna az a sérülés nem tudja végigjátszani a meccset, pedig volt még cserelehetősége a Realnak, és hát a mozgásán sem látszódott semmi különös.Ami viszont indok lehet amellett,hogy pihenőre vonul: előfordulhat,hogy van kissebb problémája, de mivel nem akarják veszélyeztetni,hogy komolyabb legyen a baj, ezért gondolom nem szeretnék,hogy a válogatottban pályára lépjen.Meg aztán csak egy telefonba kerül nekik és hívják a belga szuperdokit aki rövidebb idő alatt is orvosolja panaszait.
Másrészt a meccsről csak annyit,hogy bár a helyzetek alapján győzelemre állt a mérkőzés,de ezért az elhulajtott 2 pontért még nem kell a Barcának adni a trófeát.Érhetnek meglepetések bárkit, és hát köztudott,hogy a Mallorca azért küzd,hogy ne menjen csődbe, minden pontra szükségük van,mint egy falat kenyérre.Ez a keret bővelkedik olyan játékosokkal,hogy a góllövés nem lehet probléma a következő fordulókra nézve.Mondjuk nem jött jól,hogy most már 7 sérültünk van (Ronaldo,Gago,Albiol,Garay,Kaká,Diarra,Pepe),dehát egy edzőnek abból kell dolgozni amije van.Előbb utóbb jönnek az eredmények! Lásd Porto->Chelse->Inter...Mourinho mindenhol letette a névjegyét, az elért eredmények vitathatatlanul őt igazolják, jah és ő tudja,hogy mi a barca ellenszere ÜDV!

Szerkesztve: 2010. augusztus 31. 00:20
Törölt felhasználó 2010. augusztus 31. 00:02 (274)
Avatar_70_male
Újonc
  0
MODERÁLVA
$andor Zsolt 2010. augusztus 30. 23:33 (273)
Újonc
  22

remélem most te ****** vàmosprécsi nyomorék a mocskos ****** Ashley Coleodra vered (bocs a Chelseasektol nem nektek mondom) azt anyukàddal megitatod mind az ott kiadott izzadsàgot, mind az ott kiadott ''élvezetet''




[Hivatkozás: XReal MadridX 2010. augusztus 30. 23:05]
HÁHÁHÁ DE IDEGE$ LETT VALAKI!!!

C$AK NEM C$ALT MEG A KI$ RONALDOD VALAMI MÁ$IK CIGÁNNYAL ?

VAGY APÁD MA NEM $ZOPTATOTT MEG?
XReal MadridX 2010. augusztus 30. 23:06 (272)
Rajongó
  594

„ronaldo tavaly is igy indult




[Hivatkozás: Robasztó Ferike 2010. augusztus 30. 23:00]
jah aztàn meg hogy bekezdett ******a volt a formàja rem.most is igy lesz csak most jonnek az eredmények bl, pd, cdr stb.
XReal MadridX 2010. augusztus 30. 23:05 (271)
Rajongó
  594

„HÁHÁ NEM LE$Z KIRE VERNETEK 3 HÉTIG


MAX A PO$ZTERÉRE


KÖC$ÖG ******K





[Hivatkozás: $andor Zsolt 2010. augusztus 30. 22:26]
remélem most te ****** vàmosprécsi nyomorék a mocskos ****** Ashley Coleodra vered (bocs a Chelseasektol nem nektek mondom) azt anyukàddal megitatod mind az ott kiadott izzadsàgot, mind az ott kiadott ''élvezetet''

Szerkesztve: 2010. augusztus 30. 23:07
Robasztó Ferike 2010. augusztus 30. 23:00 (270)
Ígéret
  435
ronaldo tavaly is igy indult
Balázs Tomy 2010. augusztus 30. 22:41 (269)
Újonc
  74
Nah most fogd be azt a büdös pofád =)
$andor Zsolt 2010. augusztus 30. 22:26 (268)
Újonc
  22
HÁHÁ NEM LE$Z KIRE VERNETEK 3 HÉTIG

MAX A PO$ZTERÉRE

KÖC$ÖG ******K
Veres Márton 2010. augusztus 30. 20:03 (267)
Ígéret
  251

„Mourinho járt a legrosszabbul.Minek hagyta ott a jó kis Intert, egy ocsmány Real-ért?
Tudja jól hogy ha nem lesznek bajnokok kirúgják és az biztos, és tönkremegy a karrierje, mint a többi edzőnek aki itt volt a Real-nal az elmúlt 2 évnél.





[Hivatkozás: Lolel Maki 2010. augusztus 30. 19:38]
Új kihívásra vágyott mivel az Interrel mindent megnyert (ő is elmondta) és a Real Madridban megmutathatja milyen edző! És nyugodj meg Őt nem fogják 1 év után kirúgni, ebben biztos vagyok! De mi az h ocsmány Real??? Mitől ocsmány? Ronda a neve vagy a címere vagy áruld már el kérlek
Törölt felhasználó 2010. augusztus 30. 19:55 (266)
Avatar_70_male
Újonc
  0
MODERÁLVA
szabó márk 2010. augusztus 30. 19:43 (265)
Bajnok
  2436

„Mourinho járt a legrosszabbul.Minek hagyta ott a jó kis Intert, egy ocsmány Real-ért?
Tudja jól hogy ha nem lesznek bajnokok kirúgják és az biztos, és tönkremegy a karrierje, mint a többi edzőnek aki itt volt a Real-nal az elmúlt 2 évnél.





[Hivatkozás: Lolel Maki 2010. augusztus 30. 19:38]
előfordulhat....
XReal MadridX 2010. augusztus 30. 19:43 (264)
Rajongó
  594

„Mourinho járt a legrosszabbul.Minek hagyta ott a jó kis Intert, egy ocsmány Real-ért?
Tudja jól hogy ha nem lesznek bajnokok kirúgják és az biztos, és tönkremegy a karrierje, mint a többi edzőnek aki itt volt a Real-nal az elmúlt 2 évnél.





[Hivatkozás: Lolel Maki 2010. augusztus 30. 19:38]
nincs kedved lelöni magad?
 
24 ÓRA
21:20  Ha most sem nyer a Barcelona... - élő20:26  Három pontra lelt a City a hóesésben20:21  Megint nem nyert idegenben a Bayern21:49  Sötét lóhoz látogat a Real Madrid - élő17:50  Kikaptak Bogdánék, kikaptak Buzsákyék17:43  Ibra szívesen játszana a Real Madridban17:37  A döntetlenek napja a Bundesligában17:35  Mata: ez még nem az igazi Chelsea!16:22  A fagy miatt lefújták a francia bajnokit15:55  Hetet lőtt az Arsenal: új rekord!14:44  A Lazio megegyezett Nilmarról, de...13:58  Volt Real Madrid-játékos a Diósgyőrben13:17  Tíz méterrel lőtte mellé a tizenegyest10:38  Real-meccs Di Stefano tiszteletére23:02  A BVB feladta a leckét a riválisoknak22:09  A Barcának és a Realnak is sötét ló jön  Ligue 1: változás a programban  Szilánkba lépett, bukta a Barca-meccset  Serie A: láss át a káoszon!  Abidal hosszabbított - hivatalos  Chelsea-MU: tényleg rangadó?  A PSG nyerheti a Marseille-Lyont  Szárnyal a német "fantasztikus négyes"  Lesz Roma-Inter, de Sneijder nélkül  Mancini: Lehet, hogy visszatér Tévez  Már nem Terry az angol csapatkapitány  Négy hétre kidőlt az MU kapusa, de...  A Győr fellebbezik a CAS-nál  Nem lesznek esti meccsek a Serie A-ban  Juhász: Belgium ugródeszka a magyaroknak  Szepesi Gyuri bácsi 90 éves lesz  Összecsapások Egyiptomban: több halott  A Loki vezeti a Fair Play-rangsortCsü  Mourinhót a „halálba” is követnékCsü  Előbbre hoztak olasz rangadókatCsü  Ribéry bírálta a Bayern vezetőitCsü  Eltűnt az Arsenal kapusaCsü  Keitát majdnem elvitte a Real MadridCsü  A Man. United odacsapott a LiverpoolnakCsü  Bíróbefolyásolással vádolják a BarcátCsü  Az Al-Ahli játékosai besokalltakCsü  Wenger: Immár minden meccsünk kupadöntőCsü  Halasztani akar a MilanCsü  Milito hat gólt lőtt, négyet adtak megCsü  Hátvédet igazolt a TottenhamCsü  Óriási öngól mellé Cissé-találat - videóCsü  Inzaghi kimaradt a Milan BL-keretébőlCsü  Özil a Realban fejezné beCsü  Elengedi japán tehetségét a BayernSze  Játékospiac: hol maradt a nagy durranás?Sze  Egyiptomi horror: már 74 halott - videóSze  Valenciát verhetett volna a Barca, de...Sze  Bogdán Ádám lenullázta az ArsenaltSze  Milito-négyes, Milan- és Roma-zakóSze  Wilshere lába újra eltört, de...Sze  Sérülten vette középpályását az InterSze  Chelsea vagy MU, Cech vagy Amos?Sze  Változik a csereszabály a futballban?Sze  A City kapujához bilincselte magátSze  Láthatatlan gól a Serie B-ben!
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Látványos gól Bukarestből
  • Sepulveda ollója Mexikóból
  • Dupla ollózásból seggre esés
  • Lehúzta a kapus gatyáját
További videók  
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS