Wayne Rooney hónapon keresztül egy luxusprostituálttal csalta várandós feleségét, a vasárnap kirobbant botrány pedig igencsak megviselte a támadót.
A csatár fejben olyannyira elkalandozott, hogy játéka közel sem vehető biztosra a Svájc elleni keddi Eb-selejtezőn. Fabio Capello csak közvetlenül a mérkőzés előtt dönti el, számol-e Rooneyval Bázelben, vagy inkább másnak ad lehetőséget.
A játékos egy közeli ismerőse ráadásul a The Sun brit bulvárlapnak elárulta, Roo hónapok óta attól rettegett, hogy kitudódik a sztori, és a világbajnokságon ezért nyújtott minden képzeletet alulmúló teljesítményt.
Válogatottbeli társa, James Milner azonban nem aggódik, és hisz benne, hogy a csatár ismét erőssége lesz a nemzeti együttesnek.
„A sztárjátékosok egyfajta példaképek a társadalomnak, ezért fontos, hogy Wayne mielőbb visszataláljon a helyes útra. A legjobb az lenne, ha kedden mesterhármassal válaszolna a kritikákra” – mondta a Manchester City középpályása.
Források szerint Sir Alex Ferguson még Capellónál is jobban retteg attól, hogy Rooney magánéleti botránya miatt egyhamar nem nyeri vissza formáját, amire állítólag a skót menedzser szerint az MU idénye is rámehet.
Könnyen elképzelhető, hogy a bolgárok ellen szenzációsan irányító, mind a négy gólban tevékeny részt vállaló Wayne Rooney nem léphet pályára kedden Svájcban, pedig tökéletesen fitt és egészséges. Három bulvárlap azonban vasárnap...
Tovább a teljes cikkhez »


Hajrá Manchaster United.



Én most csak az angol válogatott csapatára gondoltam hogy Rooney mellett sokan el voltak tünve...de amúgy igen..ha másról is beszélünk akkor ott van sajnos CR is...de mellette Messi,Drogba,Torres(ok hogy VB-t nyert de nem játszott jól)meg még stb......
[Hivatkozás: Vaczola László 2010. szeptember 6. 18:52]
Mondjuk én Torrest most nem venném ide mert ő sérült volt.
De a töbiekre tényleg igaz!