Négy hónappal az Európa-bajnokság előtt minden a feje tetején áll az angol válogatottnál, Fabio Capello ugyanis azonnali hatállyal felállt a kispadról.
Az olasz szakvezető azt nehezményezte a sajtónak, hogy az FA elvette John Terrytől a karszalagot a Chelsea-hátvéd rasszista botránya miatt, és a tréner úgy érezte, nincs maradása.
Az FA honlapján közleményben jelentették be a döntést:
„A szövetség megerősíti, hogy Fabio Capello a mai napon felmondott az angol válogatott szövetségi kapitányaként. A bejelentést egy találkozó előzte David Bernstein FA-elnök, Alex Horne általános igazgató és Fabio Capello között.”
„A megbeszélésen az FA igazgatótanácsának azt a döntését vitatták meg, mely szerint már nem John Terry a csapatkapitány, illetve hogy Fabio Capello erre milyen választ adott a sajtóban.”
„Az egyórás egyeztetést követően a szövetség elfogadta Fabio lemondását, aki azonnali hatállyal távozik” – áll a kommünikében.
Az utódlás kérdésében még nem született döntés.

habár én Lescotot nem tartom egyáltalán jónak.De pl Parkerről meg is feledkeztem jó kis játékos.Adam Jhonsonnal csak az a bajom hogy ahogy én tudom keveset van játékban a citynél ritkán látom a nevét a kezdőben.A Német válogatottnál is bejött a fiatalítás posztonként 1-2 rutinos játékossal kar öltve menne ez szerintem.Redknapp jólenne csak kár lenne ha otthagyná a Tottenhamet.:/